36. Rész

Következő nap már korán felkeltünk ShinAh-val, hogy ne maradjunk le semmiről. Szerencsére tudtam, hogy Jin koránkelő, így bementem és megkértem őt, hogy ha Yona felébredne vigyázzon rá amíg elleszünk. Persze kérdezte hova megyünk olyan korán, de le tudtam annyival, hogy nekem külön óra lesz az elhalasztottak miatt, ShinAh pedig nem akar egyedül menni suliba. Szerencsémre elhitte, bár kellemetlenül érintett, hogy hazudnom kell neki! Pedig ő olyan jó ember, mintha csak a bátyám lenne. De sajnos a helyzet megköveteli, hogy hazudjak. Megköszönve segítségét visszamentem a lányokhoz és gyorsan felöltözve indultunk is az apámhoz. Halkan távoztunk nehogy hugom felébredjen. Jobb ha ő ebből az egészből nem sejt semmit, ahogy a fiúk sem!
A buszról leszállva egy nagy darab testőr fogadott minket, amitől szegény mellettem álló lány halálra rémült, de megnyugtattam, hogy semmi oka a félelemre, mert őt az apám küldte, hogy megvédjen minket. Miután kicsit megkönnyebbült bementünk a hatalmas épületbe. Fura mód amint megláttak minket, az alkalmazottak elkezdtek előttünk de ha jobban belegondolok csak előttem, hajlongani. De ezt miért csinálják? Csak mert egyszer jártam itt és fogadott az igazgató? Nem hiszem el! A liftben a jelenlegi k-pop zene nagyjai szóltak, többekközt a fiúk Fake Love-ja. Hm, milyen praktikus. A legfelső emeletre érve az apám -hm de fura ezt kimondani- már az ajtaja előtt várt minket. Betessékelt az irodába, majd ShinAh kellőképpen üdvözölte. Én csak egy féloldalas ölelést kaptam, nem kellett hajlonganom.
- Hát itt vagytok lányok, örülök! Minden rendben volt? -kérdezte visszaülve székébe.
- Igen. Csak az emberek... -mutattam lentre- Olyan furcsák!
- Miért? Mert üdvözölnek? -nézett rám nevetve.
- De így? Folyton hajlonganak előttem!
- Mert ezt követeli a kötelesség! A lányom vagy Nara, kötelességük kellően üdvözölni téged! -dőlt hátra, hangja határozott volt.
- Te elmondtad, hogy ki vagyok!?
- Persze! Mért titkolnám? De térjünk is a tárgyra! Mindjárt itt lesz a nyomozó akiről meséltem, ő mindent elmond mit hogyan kell csinálnotok!
- Remélem semmi nem megy félre... -szólalt meg halkan ShinAh, szinte alig hallható volt beszéde.
- Nyugodj meg! -tettem kezem az övére- Minden rendben lesz, ne aggódj! -csak hálásan rámmosolygott.
Nem sokkal később betoppant a nyomozó is, aki nem tűnt épp koreainak. Kissé fekete bőre, zöld szemei és szintén fekete haja arról árulkodott, hogy ő külföldi lehet. Hamar kiderült, hogy igen, amerikai. Interpol-os, az ilyen bűnözőkre vadászik, mint Sihyuk is. Kiderült, hogy Amerikában több államban is körözik őt csalásért és vesztegetésért. Hm ezen vajon mért is nem lepődöm meg? Elmondta mit is kell tennünk és hogyan. Persze nehézkes volt a kommunikáció, mivel ő csak angolul beszélt és olyan gyorsan pörgött a nyelve, hogy még én is csak nehezen értettem mit is akar mondani. ShinAh mégkevésbé, ő amúgy sem jeleskedik idegen nyelvből, kb mindig is szart az angolra. Hát igen, akkor még azt hitte apuci tömni fogja a zsebét élete végéig. De szerencsére KunHee kiválóan tudott angolul így ő fordított nekünk. Mikor mindent átbeszéltünk felhívtam Sihyuk-ot. Hát kezdődjön el!
~ Na végre! Már azt hittem elfelejtettétek milyen nap van.
Hangjából áradt a lenézés és az irónia gúnyos keveréke. Legszívesebben így, telefonon keresztül behúznék neki egyet!
~ Hogy felejthetném el?
~ A lányom? Ott van veled?
~ Igen itt van.
~ Remek. Gyertek a város keleti szélén lévő parkba. Ott majd mindent átbeszélünk!
~ Előbb tudnom kell, hogy ShinYeol jól van-e!? Addig nem mozdulunk egy tapodtat sem!
~ Ó ő jól van, semmi baja. Még! Szóval ajánlom, hogy egy órán belül legyetek ott! Vagy különben... -és bontotta a hívást.
- Jaj ne, anya! -kezdett kétségbeesni.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj! -mondtam bíztatóan.
Holott legbelül még én sem tudtam igaz-e amit állítok. Hiszen Sihyuk egy gátlástalan bűnöző, belőle minden kitelik! Még az is, hogy bántja a saját feleségét. De nem mutathattam mennyire aggódom és mennyire félek, elég ha ShinAh pánikol nyilvánvalóan. Mr. Smith egyik embere bedrótozott minket, hogy hallják miről beszélünk vele. Ahogy teltek a percek egyre idegesebb lettem. De foglalkoztatott, hogy miért abban a parkban kell találkoznunk és miért csak egy óra múlva? A filmekben általában 10-20 percet adnak arra, hogy a kb 200km-re lévő helyre odaérj. Ez sehogy sem stimmelt. Mit csinálhat ezidő alatt? Nem tudtam a választ így nem is gondolkodhattam ezen. Muszáj vagyok koncentrálni és tiszta fejjel elindulni a helyszínre.
Fogva ShinAh-t és az egyik civilruhás rendőrt elindultunk a megadott címre. De mielőtt kiléptünk az irodából apám a kabátom zsebébe egy aprócska fegyvert dugott, vészhelyzet esetére. Használni sem tudom! Mihez kezdenék vele? De nem lehet olyan nehéz, nemde? Majd csak rájövök a dolgok nyitjára.
Odaérve egy kihalt táj fogadott, mindenhol munkagépek, kiásott gödrök. Már értem miért itt akart találkozni! Felújítják a parkot így az le van zárva, azaz senki sem jár erre. Hm ez már tipikus filmes jelenet! A sofőr meghagyta, hogy bármi baj van mondjam ki a jelszót és jönnek. Mindenhol el voltak bújva az amerikai és a hazai titkos szolgálat emberei, a rendőrséget nem avatták be, tudták oda Sihyuk keze is elér. Bár tudtam vigyáznak ránk, mégis nagyon féltem! Mi van ha valamelyik embert kiszúrja? Azonnal megöli ShinYeol-t vagy minket. Haladtunk előre az aprócska kövekkel kirakott ösvényen, majd egy kisebb tavacskánál álltunk meg. Üres volt a park, sehol egy árva lélek. A padok deresen álltak az utak mellett, a fák lombtalanul díszelegtek az ösvények mentén. Szürke volt az idő, fagyos. Leheletünket a hideg téli szél láthatóvá tette. Bár már január vége volt a tél kicsit sem veszített zordságából, hideg volt, nagyon hideg! Kezeimet zsebembe tettem, hogy egy kis meleget érezzek. A kis fegyver amit apám csempészett a zsebembe nekiütődött ujjaimnak, megijedtem hirtelen de nem vettem elő, nehogy észre vegye bárki is. Pár pillanattal később, rezegni kezdett telefonom. Azt hittem végre Sihyuk hív, így azonnal kikaptam kabátom zsebéből de a kijelzőre pillantva láttam csak Jin hív.
~ Szia! Bocs de nem a legjobbkor, öm... épp órán vagyok. -Istenem ez a sok hazugság...
~ Igen tudom, bocsi nehari de meg akarom kérdezni, hogy mégis csak magaddal vitted Yona-t?
~ Mi!? Dehogy hoztam! Ott van nálatok a kisházba! Mért lenne nálam? -kezdett a szívem egyre gyorsabban verni.
~ Nara, nincs itt. Hagytál egy levelet, hogy magaddal vitted a suliba!
~ Micsoda!? Milyen levelet?
~ Itt van a kezemben! Az van ráírva: „Elvittem Yona-t, ne keresd délután jövünk!" Ezt nem te írtad?
~ Nem! -kezdtem pánikolni, a szívem expressz sebességre váltott- Akkor nem bíztam volna rád Jin! Fel kell hívnom KunHee-t! Most leteszlek, szia!
- Mivan Nara, mi a baj? -kérdezte ShinAh idegesen.
- Yona eltűnt. Nincs a fiúkkal, nincs a házban! -éreztem ahogy a könnyek ellepik szemeim és elhomályosítják látásom.
- Gondolod hogy...? -tudtam mire céloz.
- Nem tudom, de remélem nem!
Épp mikor tárcsáztam volna a számot egy fekete autó gurult be a másik oldalról. Tőlünk nem sokkal állt meg és kiszállt belőle Sihyuk. Magabiztos mosoly ült arcán, szemei azt tükrözték, hogy ő győzött. Megtett pár lépést majd kb két méterre tőlünk megállt.
- Nocsak, hát itt vagytok.
- Hol van ShinYeol? -kérdeztem idegesen.
- Nana, mindent a maga idejében! Először is vegyétek le a lehallgatókat!
Egymásra néztünk. Honnan tud róla? De nem mozdultunk, nem akartuk elárulni magunkat.
- Milyen lehallgatót? -úgy tettem, mint aki azt sem tudja miről van szó.
- Ugyan már lányok, kérlek! Ne nézzetek idiótának! Tudok róla, hogy be vagytok drótozva és arról is, hogy a környéket körül veszik az apád Interpol-os barátai!
Ennyi, lebuktunk! De honnan tud minderről? Nem értem!
- Honnan...?
- Ugyan már lányom, nem most kezdtem a szakmát! Tudom hogy működik ez! Szóval, nyugodtan elő lehet jönni! -kiabált- Tudok rólatok fiúk! Ha bármivel próbálkoztok, ez a két lány azonnal meghal! -hirtelen előrántott egy fegyvert és egyenesen ránk szegezte.
- És? Ennyi kész vége? Megölsz minket? -próbáltam magabiztosnak tűnni!
- Nem áll szándékomban, de ha a helyzet rákényszerít akkor igen!
- De mit akarsz tőlünk apa? Miért csinálod ezt? -fakadt ki ShinAh.
- Megmondtam! Aki nekem árt, aki megpróbálja befeketíteni a nevem az nagyon megkeserüli! Tudjátok ti mit okoztatok nekem azzal a kis hisztivel a bíróságon? -üvöltözött- Tudjátok mennyi veszteség lett a cégemnél!?
- Na és? Az csak pénz! Fontosabb neked a pénz, mint a családod? Képes lennél megölni a lányodat és a feleségedet is egy kis pénz miatt!?
- Kis pénz? Látni, hogy ostoba vagy Nara! Itt nem holmi 10-20 won-ról beszélünk hanem milliós nagyságrendről te buta liba! Megfizettek amiért megpróbáltatok tönkretenni!
- Mit akarsz tenni?
- Először is, küldjétek el a zsaru haverjaitokat! Addig nem mondom meg hol van a drága kis hugicád!
- Yona!
Kezdtem kétségbeesni. Hát mégis csak beigazolódott amit sejtettünk. Ő vitte el a hugom! Az nem lehet! Nem eshet baja! Tudtam vesztettünk... Így nem tehetünk mást, mint azt csináljuk amit mond. Lehajtott fejjel, szomorúan vettem tudomásul, hogy ebből már nincs kiút. Így pulcsim alól kihúztam a lehallgató készüléket.
- Mr. Smith hall engem? -persze mindezt angolul mondtam- Az akció leáll! Lebuktunk. Kérem hívja vissza az embereit. A hugom élete a tét és nem kockáztatok! Kérem hívja vissza az embereket!
Pár perccel később az elbújt emberek felfedve búvóhelyüket kivonultak a parkból. Sihyuk-nak is voltak emberei akik kikísérték a többieket, hogy biztos legyen az, hogy mindenki elhagyja a helyszínt. Néhány perccel később üres volt a hely, már csak mi voltunk.
- Na már csak mi vagyunk. Áruld el hol van Yona! -kiabáltam rá.
- Ejnye ejnye! Milyen nagy szája lett itt valakinek! Hol van a tisztelet kisasszony!?
- Tisztelet? Te azt nem érdemelsz! Áruld el hol van a hugom!
- Itt van, ne aggódj!
Megnyomott egy gombot majd autójának hátsó ablaka lehúzódott és megláttam ott ülni Yona-t. Megkönnyebbültem, hogy nincs baja! Bár láttam rajta mennyire meg van rémülve.
- Nos, most, hogy már mindenki figyel elmondom mi lesz! ShinAh te beszállsz a kocsiba és velem jössz! -elindult de megragadtam karját.
- Azt már nem! Előbb a hugom!
- Te még mindig azt hiszed, hogy alkudozhatsz velem? -nevetett gúnyosan, hangja tele volt lenézéssel.
- Hát... -úgy tettem mint aki nagyon elgondolkodik- Tekintve, hogy ShinAh nálam van, igen asszem igen!
- Na és mi van ha ott áll melletted? Mi akadályozza meg abban, hogy idejöjjön?
- Öm nem is tudom... Mondjuk az, hogy lelövöm! -hirtelen előrántottam a kabátom mélyéről a kis fegyvert amit kaptam.
A lány megijedt, fogalma sem volt mi történik most. Remélem veszi a lapot és eljátsza a túszomat!
- Úgy sem teszed meg!
- Mért ne tenném?
- Ha meg akartad volna ölni akkor rég megtetted volna! Akkor nem bújtattad volna annyi ideig.
- Óh... Úgy látom mégsem vagy olyan profi, mint azt te magadról képzeled! -nevettem gúnyosan- Gondolkozz egy kicsit! Ha nem tartom magamnál hogy csaltalak volna csapdába? Hm?
Ekkor láttam ahogy elgondolkodik. Sikerült! Bekapta a csalit! Nem is sejtettem, hogy ennyire hihetően el fogom tudni játszani ezt a dolgot.
- Akkor ez az egész csak azért volt, hogy...?
- Igen! Hogy idecsaljalak! Szerinted miért tűrtem volna meg magam mellett azt a személyt aki egész életemben megkeserítette a napjaimat, aki mindennap megszégyenített és megalázott!? Az ilyesmit nem felejti el az ember egyik napról a másikra! -közben ShinAh meglepetten nézett, szemeiben könnyek gyűltek, azt hitte komolyan mondom amiket róla állítok.
- Ezt nem gondoltam volna... Nahát! Megleptél kislány! Mégsem vagy olyan reménytelen, mint azt gondoltam!
- Szuper! Most, hogy ezt tisztáztuk! Először is áruld el hol rejtegeted ShinYeol-t, aztán engedd el Yona-t és én odaadom ShinAh-t!
- Rendben! A feleségem otthon van a pincében, jól van nincs baja. Kapott egy kis nyugtatót.
- Hm, szép... -elővettem telefonom és felhívtam Mr. Smith nyomozót- Uram, a házban van a pincében. Hozzák ki!
- Most a lányomat!
- Előbb Yona-t!
- Egyszerre!
- Jólvan. ShinAh állj meg itt! -parancsoltam a lánynak, aki félelmében meg sem mert mozdulni- Dobd ide a kulcsokat!
A lábamhoz dobta a kocsi kulcsait és egyszerre indultunk el az ellenkező irányba. Majd egyszer csak a közeli dombon lévő alagútból előjöttek a tartalék ügynökök és körülvettek minket. Sihyuk meglepetten nézett, hogy mi folyik itt! Bilincsbe verték a bűnözőt és végre fellélegezhettünk. Yona-t nem tudtam kiszedni a hátsóülésből, mert egy nagyon erős kötéllel kötözte az üléshez.
- Maradj itt semmi baj. Hozok valamit, amivel elvágjuk a kötelet jó? -nyugtattam szegény riadt lányt.
- Oké. De siess! Nagyon félek!
- Ne aggódj, itt vagyok! Amíg engem látsz nem eshet bajod érted?
Megölelt én pedig boldogan öleltem vissza. Az egyre gyűlő tömeghez mentem és kértem adjanak egy kést vagy ollót amivel elvághatom hugomat leszorító köteleit. Hirtelen meghallottam, hogy valaki erősen sír tudtam, ShinAh az. Muszáj volt odamennem, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Jól vagy? -ültem le mellé.
- Nem! Miért csináltad ezt? -püfölte karomat.
- Sajnálom! De muszáj volt. Különben sosem tudtuk volna meg hol van ShinYeol! Ne haragudj!
- Istenem Nara! A szívbajt hoztad rám! -bújt hozzám.
Akár egy kisgyerek úgy sírt. De megértem, valószínű én is ugyanígy reagáltam volna a helyében. Odajött KunHee is és megdícsért amiért ilyen ügyes voltam és amiért végrehajtottam a tervet. Megölelt. Kissé fura volt de viszonoztam ölelését.
- Nara!
Hallottam meg egy igen csak ismerősen csengő, férfi hangot. Hátrafordultam őt vagyis őket. Mit a fenét kerednek itt és Soyang-al!? Azonnal odamentem.
- Hát ti meg mit kerestek itt?
- Szerinted? -ölelt át szorosan- Te mit keresel itt Nara? El sem hittem mikor Soyang mondta mibe keveredtél bele! Miért nem szóltál? -rángatott meg.
- Sajnálom Jeong Guk... De nem tehettem. Nem sodorhattalak veszélybe! -feleltem lehajtott fejjel.
- De magadat és a hugod igen!?
- Nem így terveztem! Fogalmam se volt róla, hogy Sihyuk el fogja őt hozni tőletek! Ezért is bíztam Jin-re, hogy vigyázzon rá! Ha tudom, hogy odamegy... -majdnem elsírtam magam.
- Már vége van! -húzott magához.
- Most én! -lökte el a fiút barátnőm.
Majd mindenki sorban megölelgetett és megkaptam az összes fiútól a maga fejmosását. De megérdemlem hiszen nem szóltam egy szót sem nekik. Majd miután letudtuk a leszidásom beugrott, hogy még Yona-t ki kell szednem a kocsiból. Meghagytam a fiúknak, hogy várjanak meg ShinAh mellett egy pillanat múlva visszajövök! A kocsihoz siettem és beülve hugom mellé elkezdtem a vastag köteleket elvágni. Lassan ment. Naná, hogy sikerült pont a legéletlenebb kést kifognom. Nem sokkat később hangos kiabálásra letten figyelmes majd lövések dördültek. Kinéztem egy pillanatra és láttam, hogy Sihyuk felénk tart fegyverrel. Becsapta a hátsóajtót és beült előre. Ki akartam szállni de Yona-ra fogta a pisztolyt, így nem mozdultam. A központi zárral ránk zárta a kocsit és padlógázzal hajtott el a helyszínről. Annyira kapart a hátsókerekekkel, hogy akik ott álltak mind sárosak lettek.
Gyorsan mentünk. Yona halálra rémült és sírva fakadt.
- Hallgattasd el vagy lelövöm!
Vágta hozzám idegesen. Tudtam komolyan gondolja, szemeiből csak úgy áradt a düh.
- Ccsshh! Yona semmi baj! Itt vagyok látod? -mosolyogtam rá bíztatóan- Nem lesz semmi baj!
Pár perc múlva elhallgatott és csendben, riadtan figyelte az eseményeket. Hallottam ahogy a nyomózók utánnunk jönnek. A szirénáik hangosak voltak. A várostól már messze jártunk. Egy erdei úton repesztettünk, kb 150-nel. De lehet több is volt. Szerencsére a nyomozók nem hagynak minket cserben, kitartóan üldözik a kocsit. De éreztem, hogy tennem kell valamit!
- Sihyuk állj meg! Vége van, ne menekülj!
- Neemm! Még nincs vége!
- De igen! Elkaptak, tudják, hogy bűnöző vagy! Még ha sikerül is megszöknöd mindig üldözni fognak! A céget is elveszik tőled, soha nem leszel már igazgató! Nem lesz pénzed!
Láttam a visszapillantóban, hogy fejen vágja az igazság, bele sem gondolt abba mit tesz. Csak a pillanat hevében cselekedett.
- Állj meg! Ne tetézd még ennél is jobban a helyzeted! Úgyis vesztettél.
- Ha bukom, te is velem buksz! Mindenről te tehetsz! Az egész a te hibád te kotnyeles ribanc!
Jobban beletaposott a gázba és egyre gyorsabban mentünk. Ismertem a helyet, nem messze volt egy elég éles kanyar. De ha ilyen sebességgel haladunk nem fogjuk tudni bevenni... Várjunk! Ez most ki akar nyírni minket!? Jaj ne!
- Lassíts le! Sihyuk állj meg! Meg fogunk halni!
- Mi értelme ezekután az életnek? Mi értelme bárminek? Úgyis végünk! Haljunk meg együtt!
- Mi!? Én nem akarok meghalni, állj meg!
Közeledve a kanyarhoz egyre nagyobb lett bennem a félelem. Yona is sírni kezdett, szinte üvöltött. Tudtam ha nem teszek valamit mind meghalunk. Előre hajoltam és a kést ami a kezemben volt, az oldalába szúrtam. Fájdalmában felkiáltott és eldőlt oldalra. De lába ugyanúgy a gázon maradt. Elrántottam a kormányt és a kocsi hátsó része kicsúszott. Még a kanyar előtt kisodródtunk, lehajtottunk az útról. Az erdőben bicskáztunk ide-oda. Igyekeztem kikerülni a fákat. Közben Sihyuk-ot is próbáltam ellökni a vezető ülésből, hogy ne nyomja tovább a gázt. De nehéz volt és kormányozom is kellett. Hirtelen a kiálló kisebb szikla megdobta a kocsit és megpördültünk néhányszor. Minden gyorsan történt, zajos volt az egész baleset. Azt kívántam bárcsak vége lenne! A fejemet rengetegszer beütöttem hol az ülésbe, hol az ablakba hol pedig a kocsi tetejébe. Pörögtünk párszor majd egyszercsak hirtelen megállt a kocsi. Minden csendes lett, egy ág sem reccsent. Fájt minden porcikám! A lábamba nyilaló fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Próbáltam kiszállni de nem ment, beszorultam. Homályos volt minden, fejemből csörgedező vér arcomra folyt. A kocsi tropára tört, szinte meg sem lehet mondani róla, hogy pár perce ez egy luxus autó volt. Magam mellé pillantottam de Yona sehol sem volt. Kutatni kezdtem kiabálni, de nem jött válasz. Biztos kirepült az autóból mikor pörögtünk. Kezdtem egyre jobban szédülni, a fejem csak úgy zúgott. Hangom egyre halkult és tompán hallottam. Az erdőt egyre homályosabban láttam. Éreztem ahogy az erő kiszáll belőlem és a fájdalom is kezdett megszűnni. Éreztem ahogy elhagy az élet, tudtam most meghalok. Csak abban bíztam, hogy Yona jól van és megúszta kisebb sérülésekkel! Ha ő túlélte akkor ez az egész már megérte! Nem bánom ha én meghalok, hiszen amit csak megtudtam csinálni azt megtettem. Amit csak lehetett elértem! Sikerült kibékülnöm ShinAh-val, ami korábban lehetetlennek tűnt. Szerethettem tiszta szívből és viszont szerettek engem is! Bár nem sok idő jutott Jeong Guk-al de ami volt az szép volt! Boldog vagyok amiért az élet újra összehozott minket! Bár azt sajnálom amiért annyi évre elszakadtunk egymástól és azt is, hogy sokáig semmibe vettem őt! De a múltat nem lehet jóvá tenni! Örülök annak is, hogy néhány hónapig vele lehettem. Már ezért megérte mindez. Szeretem őt és mindig is szeretni fogom, odafentről is! De ha itt az időm, mennem kell, anya már vár rám! Hiszen olyan régen el kellett válnunk egymástól, oly rég nem láttam már és olyan rég nem érezhettem szívmelengető ölelését! Remélem apám vigyáz majd a hugomra, ahogy azt megígérte és remélem, hogy Jungkook-ot nem fogja annyira megviselni a távozásom! Bízom abban, hogy a többiek ott lesznek neki és felvidítják, kitartanak mellette! Ezeken gondolkozva húzott magába a mélység, kezdett elnyelni a feketeség. Majd egyszercsak elsötétült minden.