Istenem fáj mindenem! Állj! Hogy lehet, hogy érzek fájdalmat? Ne... Ugye nem...? Valaki megmentett? Hallok egy ismerős hangot, de honnan is ismerem? Ja persze, az a tipikus pittyegés, kórházban vagyok, megint... Szuper! Most, hogy már újra érzem a testem ki kéne nyitnom a szemem, megnézni ki mentett meg. Érzem, hogy fogja a kezem. Na lássuk csak, nyissuk azokat a szemeket! Istenem mintha mázsás súly lenne rajta! De végül kb a 10. próbálkozásra sikerült kinyitnom őket, pislogtam párat, hogy kitisztuljon a kép. Oldalra néztem és megláttam a félig az ágyon, félig széken fekvő Jeremy-t aludni. Tudtam! Biztos ő talált rám. Jesszus! Amit tőle fogok kapni...! Megpróbáltam óvatosan kihúzni a kezem az övéből, mikor már majdnem sikerült persze, hogy akkor ébredt fel, ja mért is ne! Megdermedtem. Hátha nem mozdulok akkor nem vesz észre! De mivel nem vagyok láthatatlan, esélyem se volt.
- Hát felébredtél? -nézett rám megkönnyebbült tekintettel- Úgy aggódtam!
- Ja fel... -hangomból jól hallható volt az irónia, miszerint nem örülök annak, hogy felkeltem.
- Te teljesen megőrültél!? -esett nekem, tudtam legszívesebben ordítana velem de mivel kórházban vagyunk visszafogta magát- Mi ütött beléd Miranda!? Csak úgy, ilyen simán eldobnád az életed!?
- Hagyjuk ezt Jeremy, ne gyere nekem ezzel! Fogalmad sincs arról miken megyek át! Az életem egy nagy rakás szar, mi értelme így?
- Jaj hagyjuk már! Te alakítod az életed, ha szar változtass rajta! De ne úgy, hogy a medencébe folytod magad!
- Nekem az volt a megoldás oké!?
- Na és milyen megoldás az!? Az öngyilkosság soha sem megoldás! Csupán egy elkeseredett ember utolsó esélye, hogy magára vonja a figyelmet!
- Én is az vagyok, egy elkeseredett ember... Nincs értelme már semminek.
- Azt csak hiszed. De ha nem akarod nem is fogod meglátni soha semminek az értelmét!
- Kérlek fejezzük ezt be! Nincs erre szükségem!
- Persze, nincs... Csak arra, hogy minél messzebb szaladj a gondjaidtól ugye? -kirohant.
Már nem tudtam válaszolni, nem azért mert nem volt mit csupán tudtam, hogy igaza van, megint... Igaza mindenben! Menekülök, folyton csak menekülök... És az a legrosszabb benne, hogy fogalmam sincs miért! Pedig ha igazán akarnám akkor meg tudnám oldani a nehézségeket, de valahogy sosem megy, nem jutok el odáig...! Fura nem? Nem tudom ki volt így valaha, de ez olyasféle dolog, amit igazán nem is lehet megmagyarázni, sem indokolni.
- Na látom sikerült egy kicsit elgondolkodnod!? -jött be újra.
- Ja. Mikor engednek ki?
- Majd pár nap múlva. Jön majd egy pszichológus is hozzád. Ha ő beleegyezik abba, hogy hazajöhetsz akkor 2-3 nap.
- Mi!? Minek nekem agyturkász? Ne, nem kell ne jöjjön!
- De fog jönni! És kell is!
- Minek?
- Talán mert kétszer is ki akartad nyírni magad!? -itt már kiabált, az se érdekelte hol van.
Csendben maradtam, nem akartam veszekedni sem azt, hogy egésznap ordítson velem, inkább beletörődtem abba, hogy őrültnek nyilvánítanak. Talán az is vagyok...
Még az nap jött is Dr. Soon aki „elbeszélgetett" velem. Ja tipikus agyturkász duma volt végig... Még jó, hogy rengeteg pszichós filmet nézek, így tudtam mire mit kell válaszolni. De legnagyobb bánatomra profi volt a csávó, így hamar rájött, hogy afféle sablon válaszokat adok, így muszáj voltam normális feleleteket adni. Nem akartam hetekig bent lenni, sem diliházba kerülni!
Kb egy héttel később kiengedtek és hazamehettem. Fura volt újra Jeremy-nél lenni, azt hittem már sosem látom ezt a helyet. Szerencsére már nem kellett bejárni a suliba, a vizsgák miatt, ilyenkor egy hónap tanulási idő van, legalább is nálunk! Sajnos Skyler megtudta mi történt vagyis nem történt velem, így gyakran járt át hozzám, szinte mindennap. Állandóan itt lebzselt és addig el sem ment amíg Jeremy haza nem ért a munkából. Szerintem amúgy ő kérhette rá, hogy ellenőrizgessen engem. Gondolom nem akart újra arra hazaérni, hogy a medence alján vagyok. Ennyiből mondjuk megértem, csak nem volt kellemes kb mindennap azt hallgatni Sky-tól, hogy milyen hülye vagyok, felelőtlen, nem gondolok másokra stb stb.
Egyik este mikor azt éreztem, hogy Jeremy-nek jobb kedve van, gondoltam megpróbálom rávenni, hogy ne küldje mindennap a nyakamra a barátnőmet. Éppen a szobájában volt, dolgozatokat javított meg valami feladatot készített össze a 9-eseknek.
- Szia! -kopogtam a nyitott ajtón- Bejöhetek?
- Gyere csak!
- Mit csinálsz? -mentem oda.
- Ezt a táblázatot a holnapi órámra. Mit szeretnél?
- Miből gondolod, hogy akarok valamit? -ültem le az ágyára.
- Mert csak akkor kérdezed meg mit csinálok, ha akarsz valamit! Szóval?
- Oké, tényleg szeretnék valamit... Megtennéd, hogy megmondod Skyler-nek, hogy ne jöjjön ide mindennap?
- Na és mért én mondjam meg neki?
- Mert én hiába mondom, plusz biztosra veszem azt, hogy te voltál az aki a nyakamra küldte ellenőrizgetni.
- Igen én! Pont ezért nem fogok neki szólni!
- De miért?
- Még kérded? -fordult meg székével- Nem akarok újra arra hazaérni, hogy egy búcsúlevél fogad a hűtőmön és te a medence mélyén haldokolsz! -mondta mérgesen.
- Nem fogok többé ilyet csinálni, megígérem!
- Ja persze! Hallottam már ezt... -utalva a korábbi esetre.
- Tudom, de most komolyan gondolom! Minek legyen öngyilkos? A kaszásnak se kellek... -jegyeztem meg halkan, de úgy látszik nem elég halkan.
- Fejezd már ezt be! -pattant fel- Jesszusom Miranda, nem értelek téged! Tényleg egy idióta fiú miatt eldobnád az életed!? Miért ér ő neked annyit?
- Nem tudom... Tényleg nem! Csak olyan régóta szeretem őt, és most, hogy azt hittem végre talán minden rendbe jöhet és mégsem úgy lett... Valami összetört bennem. -vontam vállat- Valami, ami tényleg roppanttul betett nekem.
- Tudom milyen érzés olyasvalakit elveszíteni, akit mindennél jobban szeretsz, hiszen ezen én is átmentem! Nem is olyan rég. De azzal semmit sem hozol helyre ha eldobod magadtól az életet! Csak gondolj bele! Az akit szeretsz majd talál mást és boldog lesz, közben te elveszíted az életed és másoknak is óriási fájdalmat okoznál! Ezt akarod? -volt benne valami...
- Hát nem... Ezeken nem is nagyon gondolkoztam, csak semmissé akartam tenni a fájdalmat! Olyan rossz volt, összetiport!
Elkezdtem sírni, csak úgy a semmiből rámtört egy sírógörcs, azt hittem ilyen nincs de mégis, csak úgy hirtelen elkezdtek hullani a könnyeim. Jeremy közelebb jött és magához húzott, szorosan átölelt. Jól esett hozzábújni és tudni, hogy ezekután is számíthatok rá. Úgy bújtam a karjai közé akár egy kisgyerek és úgy bőgtem, mint egy csecsemő. Ő eközben simogatta a hátam, csitítgatott és próbált megnyugtatni. Egy pár percig még úgy maradtam, majd már mikor túlzásnak éreztem a viselkedésem próbáltam összeszedni magam. Megtöröltem az arcom, elhúzódtam tőle és felálltam. Megköszöntem, hogy számíthatok rá majd a szobámba szaladtam. Nem szerettem volna tovább a terhére lenni, sem zavarni, tudom dolgoznia kell.
Napokig nem tudtam aludni, csupán 2-3 órahosszákat szundítottam, mert alvásnak nem lehetett nevezni. Éjjelente mikor ültem az ablakban sokat gondolkoztam. Mindenen... De leginkább az életemen. Átértékeltem a dolgokat, sokat agyaltam! Rájöttem nagyon bolond voltam, hogy meg akartam ölni magam! Igaza volt Jeremy-nek, csak egy gyenge ember tesz ilyet és én az voltam! Túl gyenge! Túl gyenge a vállaimra nehezedő súlyokhoz és túl gyáva a gondjaim megoldásához! Inkább elmenekültem a problémák elől és igyekeztem nem venni róluk tudomást. S ahogy ezt tettem a gondok csak nőttek, így elhatalmasodtak rajtam. De ennek vége! Egyenként, lassan megpróbálom helyrehozni őket és megoldani! Lehet nem fog egyről a kettőre menni és biztos vagyok abban, hogy segítség kell hozzá, de mindent megteszek a siker érdekében!
Nekiálltam tanulni! Szerencsére Jeremy megkegyelmezett nekem és már nem küldte mindennap Sky-t a nyakamra! Bár örülök ha itt van és jól elvagyunk, de néha kell az egyedüllét! Belehúztam a tanulásba, hiszen több, mint két hetet elpocsékoltam a felkészülési időből! Még szerencse, hogy másodjára járom az utcsó évem, így kb tudom az összes tételt. De az ismétlés sosem árt! Olyan öt óra felé Jeremy is hazaért, bár nem vettem észre annyira bújtam a könyveim.
- Hú! -bökött meg, én meg annyira megijedtem, hogy azonnal a földre estem.
- Jesszusom! Normális vagy!?
- Na csak nem megijedtél?
- Áh nem, csupán ellenőrzésként vágtam magam a földhöz, hogy tudjam megfelelően kemény-e! -mondtam irónikusan.
- Na és, milyen?
- Pont jó.
- Látom tanulsz, ideje! -nézett az asztalomon heverő könyvkupacra.
- Ja nekiálltam. Rég jöttél?
- Nem, nem olyan rég. Segítsek tanulni?
- Most nem kell, majd később kérdezd ki a törit! Előbb lezuhanyzok!
- Oké, addig eszem valamit!
- A sütőben! -kiáltottam már a fürdőből.
Levetkőztem és beálltam a jó meleg zuhany alá, közben magamban elmondtam párszor a történelem tételeket, hogy jól tudom-e. Kicsit elnyúlt a tisztálkodás, annyit ismételgettem. Kiszálltam a kabinból és gyorsan megszárítkoztam. Megálltam egy pillanatra és megnéztem magam a tükörben. Eléggé megtört lány nézett vissza rám... minden gond kiült az arcomra... Hm, mondjuk sosem tudtam jól leplezni a fájdalmam. Miután önsajnálatom befejeztem felvettem a köntösöm és visszamentem a szobámba. Jeremy már ott várt a könyvemmel kezében. Kicsit megdöbbent mikor egy szál köntösben mentem vissza, el is felejtettem, hogy fel kéne öltöznöm. Na mindegy, legalább lesz egy jó napja!
- Na itt is vagyok! Jöhet az első kérdés! -huppantam le az ágyra, de ő csak meredten bámult- Hahó! Nem kérdezel ki? -intettem előtte.
- Mi? Ja de! -olyan volt, mint aki most tért vissza a valóságba- Bocsi. Szóval az első kérdés, öm... Mikor volt a függetlenségi háború és mi volt a kiváltó ok?
Szépen sorban elmondtam mindent. Kb a negyedik kérdésnél láttam Jeremy-n, hogy eléggé ki van pirosodva az arca és mintha izzadság cseppek lettek volna a homlokán. Zavarban volt. Talán miattam? Biztos vagyok benne! Hiszen azért csak férfiból van és én a köntös alatt meztelen vagyok, szóval... Valahol azért jól esett és lökött az önbizalmamon, hogy én váltottam ezt ki belőle. Előjött belőlem a kisördög és gondoltam kicsit megszivatom! Ez lesz életem legnagyobb szivatása!
35. Rész
2021-11-01
Hozzászólások (0)