Jungkook szemszöge:
Hol van már ez a lány? Nem értem. Azt ígérte ötre hazaér, erre semmi. Csak nem leragadt a kávézóban? Biztos feltartja SoHee vagy az a kotnyeles bátyja. Hiába hívom nem veszi fel. Nem látja, hogy hívom? Lenémította volna? Remélem nem tűnik el ugyanúgy, mint legutóbb! Csak nem teszi meg azt velem újra...? Felhívom Soyang-ot hátha tud róla valamit, mégis csak barátnők. Ha nekem nem is, neki biztosan megsúgta hova megy. Megkeresem névjegyzékemben a lány számát és már tárcsázom is. Szinte azonnal felvette.
~ Jaj Jungkook... -hallom meg kétségbeesett hangját, tisztán kivehető, hogy sír, kezdtem rosszat sejteni.
~ Mivan Yang mi a baj? -kérdezem aggódva.
~ Nara... -szipogott párat, én meg nem győztem kivárni, hogy mondja már mivan.
~ Mivan Nara-val!?
~ Kórházban van. Most hoztam be. -nyögte ki végül.
~ Mi!? Miért? Tudod mit(?) ne válaszolj, azonnal ott vagyok!
Bontottam is a hívást és kocsikulcsomat fogva azonnal elindultam. A többiek csak néztek hova megyek ilyen feldúltan, de nem szóltak semmit. Padlógázzal tettem meg a kilométereket, semmi sem érdekelt, még a piroson is áthajtottam. Kb fél órán belül a kórháznál voltam. Gyorsan leparkoltam és felhívtam Yang-ot, hogy jöjjön le elém mert nem tudom melyik kórteremben vannak. A liftben igyekeztem megtudni mi történt.
- Hogy van Nara?
- Már jobban, magáhoztért. -felelte megkönnyebbülten.
- De mégis mi történt?
- A buszmegállóban találtam rá, ott feküdt a földön. Az orvos szerint egy kisebb szívrohama volt.
- Hogy!? -nem akartam elhinni amit hallok, szívroham?
- Szerencsére nem volt vészes, így nem lesz semmi maradandó dolog belőle.
- De mi okozta ezt? Vagy csak úgy simán a semmiből rátört?
- Nem tudom. Az orvos szerint egy nagyobb stressz behatására, de Nara azt állítja, hogy semmi sem történt.
- És ezt elhiszed neki?
- Hát... Szeretném.
Közben megérkeztünk a kórteremig ahol barátnőm feküdt. Bementünk és láttam, hogy egy szívgépre van rákötve ami folyamatosan pittyegett, infúzió is be volt kötve a karjába. Amint meglátott halvány mosoly jelent meg arcán. Odamentem és leültem mellé az ágyra.
- Hogy vagy? -simítottam arcára.
- Jól. Hogy kerülsz ide?
- Soyang mondta, hogy itt vagy. Ő hozott be. Mi történt?
- Semmi. Csak rosszul lettem a buszmegállóban aztán a következő percben itt tértem magamhoz.
Mért érzem azt, hogy ez nem teljesen igaz?
- De nem kell aggódnod, jól vagyok! -mutatott végig magán.
- Hogyne aggódnék mikor nem jöttél haza a megbeszélt időre, aztán felhívom a barátnődet és azzal a hírrel fogad, hogy kórházban vagy!?
- Sajnálom... -felelte lehajtott fejjel.
Nem szóltam semmit csak átöleltem. Szorosan hozzámbújt és úgy ölelt, mintha valami halálos betegsége lenne és éppen búcsúzkodna. Sosem csinált még ilyet... Valami történhetett, valami amit nem mond el! Ki kell derítenem mi folyik itt!
Egész éjjel bent maradtam vele, a srácoknak írtam, hogy ne várjanak haza. Másnap megkaptuk a zárójelentést és hazavittem Nara-t. Meghagytam neki, hogy fel ne merjen kelni az ágyból vagy nagyon megbánja! Megkértem Jin hyung-omat, hogy ha nem gond készítsen neki egy kis ételt és vigye be a szobámba. Addig én elmentem a kávézóba. Ott történhetett valami amiért Nara ennyire kiakadt. De mi?
Odaérve ismét SoHee fogadott aki ezúttal normális ember módjára volt felöltözve. Hogy mennyivel jobban áll ez neki! Odamentem a pulthoz. Amint meglátott kerek szemekkel nézett rám, meglepte, hogy ott lát. Gondolom a múltkori után nem sejtette volna, hogy ismét bemegyek oda.
- Beszélhetnénk? -álltam meg a pult előtt.
- Ha bocsánatot akarsz kérni a bátyámtól, elkéstél, most ment el.
- Aha, hát pont nem érdekel. Figyu csak, tegnap mit csináltatok Nara-val?
- Semmit, beszélgettünk. Miért? -nézett érdeklődve.
- Mert amint elment innen a kórházban kötött ki. Mondtál neki valamit? Esetleg átszínezted a helyzetet mikor itt jártam?
- Dehogyis! Tényleg semmi olyat nem mondtam neki! De mi lett vele? Jól van? -láttam rajta, hogy komolyan kérdezi.
- Igen már jól. Otthon van nálam. Szívrohama volt.
- Hogy!? Jesszusom! Szegény... -meredt a távolba.
- Akkor biztos, hogy nem te vagy a bátyád zaklattátok fel?
- Igen, 100%! Szerintem azután lehetett rosszul, hogy elment. Asszem innen nem messze van egy buszmegálló. Mindig onnan ment haza mikor itt dolgozott.
- Igen tudom, ott talált rá Soyang.
- Oh Istenem! Légyszi add át neki, hogy mielőbbi gyógyulást kívánok!
- Oké. Na mennem kell. Szia!
Meg se vártam, hogy elköszönjön, leléptem. A kérdéses buszmegállóhoz mentem, de ott semmi gyanúsat nem találtam. Üres volt akárcsak az agyam azon része ami válaszokat várt. Azután bementem a kórházba és az orvostól kérdezősködtem, de tőle sem tudtam meg többet, mint amit már amúgyis tudtam. Hát ettől se lettem okosabb... Szomorúan szálltam be autómba. Hazafelé menet csak bámultam magamelé és néztem az úton fekvő felezőcsíkokat, ahogy úgy suhannak el mellettem akár a villám. Nyomasztó érzés volt, hogy Nara nem bízik annyira bennem, hogy beavasson a dolgaiba. Talán tényleg beteg lenne? Ahogy tegnap úgy ölelt mintha búcsúzkodna... Hát nem tudom... Eddig nem tűnt betegnek, mindig olyan vidám volt. Bár az utóbbi időben Mr. Bang és ShinAh miatt sokat stresszelt. Lehet ez lenne az oka? Remélem csak ennyiről van szó!
Hazaérve Nara még aludt így gondoltam kicsit kiadom magamból azt a sok feszültséget ami összejött. Az edzőtermünkbe vonultam el. Bekapcsoltam egy kis zenét aztán püfölni kezdtem a zsákot. Jól esett! Mintha minden egyes ütéssel egy probléma lekerülne a vállamról. Kb 1-1,5 órával később ajtó nyitódásra lettem figyelmes. Taehyung barátom jött be. Gondolom érdekelte miért vagyok olyan régóta idebent. Letelepedett az egyik sarokban és csendben nézte ahogy edzek tovább. Kis idő után mikor már nem bírtam tovább, rákérdeztem miért is jött.
- Mi az Tae? -nem néztem rá, csak a zsákot püföltem.
- Miért vagy ideges megint?
- Szerinted?
- Nara jól van! Most is épp Jimin-nel főzőcskézik a konyhában.
- Felkelt? -ezt inkább magamtól kérdeztem mintsem tőle- Na és te, mért jöttél? Kész a vacsi vagy mi?
- Nemár Kookie, ne légy ilyen morci! -jött oda hozzám- Ne idegeskedj annyit árt a cuki pofidnak! -nyomta össze arcom, amitől úgy néztem ki akár egy hal.
Elnevettem magam. Ha ezt csinálja mindig nevetnem kell. Örültem, hogy van nekem és, hogy ilyen barátaim vannak, hogy ilyen emberek vesznek körül, mint ő! Hálás voltam a sorsnak, hogy ilyen nagyszerű emberekkel sodort össze! Segített levenni boxkesztyűim és egy gyors ivás után követtem őt a konyhába. Ahol tényleg Nara és Jim szorgosan főztek.
- De jó illatok vannak! -öleltem át barátnőmet.
- Nem kapsz! -rúgott meg Jimin, amin persze mindenki nevetett.
- Miért? Áú!
- Mert folyton csak durcizol! Hagyd abba a gyerekeskedést, már felnőttünk Kookie!
- Én még nem, oké!? Amúgy nem gyerekeskedem csak... Mindegy, hagyjuk. Együnk inkább!
Fogtam a többieket és leültünk az asztalhoz. Hobi segített nekik felszolgálni a vacsit aztán mind nekiálltunk enni. Amíg fogyasztottuk finom kajáinkat nem nagyon beszélgettünk, mondjuk nem is volt mit mondanom.
Később mikor mindenki elvonult aludni Nara is a vendégházba ment át ShinAh-ékhoz. Tudtam, hogy több van a dologban azért nem mer kettesben maradni velem. Remélem nem bánta meg, hogy a párom lett! Ha erről van is szó, azért megmondhatná! Ahelyett, hogy ilyen kérdőjeleket hagy a fejemben!
Nara szemszöge:
(a kórházban)
Istenem de nehezek a szempilláim! Mintha mázsás súlyokat raktak volna a szememre. Halk zajok szűrődnek hallójárataimba. Kicsit fülelnem kell, hogy kivegyem mi is az a hang de hamar rájöttem, hogy valaki sír. Lassan kinyitottam szemeim és az elvakító fehér fények miatt muszáj voltam azonnal visszacsukni. De amint pislogtam párat már ki tudtam nyitni s megláttam barátnőmet az ágy szélén zokogni.
- Yang? -rámnézett- Miért sírsz?
- Óh Istenem Nara! Csakhogy felkeltél! Már azt hittem, hogy elveszítelek... -borult rám sírva.
- Dehogy veszítesz el! -simogattam meg buksiját- Itt vagyok ne aggódj! Nem olyan könnyű engem eltenni lábalól! -próbáltam viccelni hátha jobb kedve lesz, de csak egy gyilkos pillantást kaptam tőle.
- Ilyennel ne is viccelj! A szívbajt hoztad rám te lány! Tudod milyen volt téged ott a földön megtalálni!? -vágta a fejemhez- Jungkook is tiszta ideg volt mikor felhívott!
- Mi? Te beszéltél vele? Mikor?
- Nemrég. Felhívott, hogy nem tudom-e hol vagy!
- Ugye nem ebben az állapotban beszéltél vele?
- Hát... -biggyesztette le ajkait- Ki voltam borulva oké! Igen sírtam! Ölj meg...
- Jaj Soyang... Biztos halálra rémisztetted őt! -ingattam fejem- Fogadok, hogy épp idetart és száguldozik a kocsijával!
- Úgy sajnálom! De nem bírtam visszatartani...
- Már mindegy, majd én megnyugtatom. Kb mennyi idő amíg ideér?
- Nem tudom. 20 perc? Mert?
- Figyelj. Mikor rámtaláltál volt ott egy...?
- Ez? -húzta ki zsebéből a fényképet, csak bólintottam majd elvettem tőle- Egyébként mi akarna ez lenni? Valami photoshop?
- Nem tudom. Sihyuk dobta nekem. -elkerekedtek szemei, amint meghallotta ezt a nevet- Azt mondta tönkretesz.
- Oh Istenem... Akkor mindent értek. Ezt el kell mondanunk Jungkook-nak!
- Ne!!! Arról szó sem lehet! Nem tudhat róla! -mondtam határozottan, visszautasítást nem tűrve.
- De Nara!
- Nincs semmi de! Kim Soyang, ígérd meg nekem, hogy ezt nem mondod el se Jeong Guk-nak, se Jimin-nek se senki másnak! Ígérd meg különben nem leszünk barátok soha többé!
- Jó rendben, megígérem. -tette szívére kezét- De miért nem akarod, hogy tudja?
- Mert ezt nekem kell megoldanom! Ha tudná tuti tenne valamit, amivel csak ártana magának és a srácoknak is.
- És mit akarsz tenni?
- Bebizonyítom, hogy Sihyuk egy gonosz, gátlástalan ember akinek csak a hatalom számít!
- Aha... Na és ezt mégis hogy akarod elérni?
- Van egy tervem. És segítened kell!
- Persze, alap, rám számíthatsz! -ekkor csörögni kezdett Yang telefonja.
Felém mutatta és láttam, hogy Kook hívja. Meghagytam neki, hogy kísérje fel de ne merjen mondani neki semmit! Amíg ő illetve ők távol voltak igyekeztem erőt venni magamon és újra álarcot húzni. Nem sejthet ebből semmit az a fiú, különben sokkal nagyobb baj lenne, mint most. Amint megláttam nagyon megörültem és annak is, hogy jól van. Ha miattam baja esne sose bocsájtanám meg magamnak! Bent maradt velem egész éjjel aztán másnap hazavitt.
Tudtam, hogy azért sejthet valamit mert egésznap nagyon feszült volt. Még a kis boxtermébe is elvonult, hogy kiadja az idegét. Bár nem is csodálom, valószínű a helyében én is stresszes lennék ha a párom titkolózna előttem. De sajnos nem tehetem meg azt, hogy ennél is nagyobb veszélybe sodrom. Miután megvacsoráztunk elmentem a vendégházba ahol ShinAh már rég lefektette Yona-t. Hálás voltam neki, hogy amíg én távol voltam vigyázott rá. Neki sem akartam szólni semmit, hiszen épp elég volt neki az, hogy gyakorlatilag bűntetés nélkül, szabadon távozhatott az apja a bíróságról, úgy, hogy közben kitudja mióta bántalmazta őt. Szörnyű! Az ablaknál kialakított kis olvasó résznél ült, bár szerintem itt a fiúk inkább alszanak vagy lazítanak mintsem olvasnak.
- Szia! -köszöntem kedvesen.
- Szia! Hogy vagy?
- Tűrhetően. Kössz, hogy vigyáztál a hugomra amíg a kórházban voltam.
- Szívesen tettem. Végtére is, ő az én hugom is nem?
- Hát végülis de... -feleltem egy olyan „nem tudom eldönteni mit is feleljek erre" hangnemben.
- Tudom, eddig nem igazán viselkedtem nővérként.
- Sosincs késő elkezdeni. Na és mesélj, milyen volt a suliban?
- Tűrhető. Bár még mindig hátranézek ha megyek az utcán. Sosem lehet tudni apám mikor keres fel. -vont szomorúan vállat, ja ebben egyet értek saját tapasztalat...
- Mért nem kérted meg Taehyung-ot, hogy hozzon haza?
- Áh! Dehogyis. Mit gondolna rólam?
- Öm... -úgy tettem mint aki nagyon gondolkodik- Talán azt, hogy egy segítséget kérő lány vagy? Tudod nem szégyen ám segítséget kérni másoktól!
- Chh ezt pont te mondod? -pattant fel mérgesen.
Kiment a teraszra és a korlátnak nekidőlve pásztázta a tájat. Nem értem mi baja lett. Újra előjött a régi ShinAh-s oldala. Kimentem hozzá és kb egy méternyire álltam meg mellette.
- Mi bajod lett?
- Semmihh... -sóhajtott, ja most ez aztán meggyőzött.
- Na kivele! Mi bánt?
- Tudod... vicces az, hogy te beszélsz itt segítség elfogadásról meg kérésről, holott te sem fogadod el mások segítségét! Sőt inkább kizárod a fontos embereket az életedből, a titkaidból csakhogy te oldhasd meg őket!
Kissé lesokkolt amit mondott, váratlanul ért. Úgy éreztem, hogy ezzel a dologgal konkrétan célzott is volna valamire. Féltem rákérdezni, de muszáj volt.
- Most mire célzol ShinAh?
- Tudod te azt! Mért nem mondod el Jungkook-nak, hogy az apám megkeresett? Hm!?
Lesokkoltam. Honnan tudja? Soyang! Esküszöm kinyírom azt a lányt! Hogy volt képes elárulni ráadásul pont ShinAh-nak!?
- Honnan...?
- Hogy honnan tudom?
- Soyang mondta?
- Dehogy. Nem is beszéltem vele! Gyere, mutatok valamit!
Behúzott magával, majd elővette telefonját és egy emailt nyitott meg amit egy ismeretlen feladó küldött. Egy hasonló fotó volt ahhoz amit én „kaptam" de ezen nem más volt, mint ShinYeol. Ugyanúgy vér volt festve vagy szerkesztve a képre, akárcsak a Jungkook-ról készültre. Szöveg is volt hozzá, amit kikapva kezéből a készüléket úgy olvastam el.
—Nagyon ajánlom, hogy adjátok fel magatokat vagy mondjátok el hol bújkáltok vagy nagyon csúnya dolgok fognak történni! Nem csak a szépfiúnak lesz eltorzírva a pofija hanem anyádnak is! Két napot kaptok! Ha nem hallok felőletek, következőleg a hírekben találkoztok csak anyáddal!—
Elszörnyülködve olvastam az utolsó sorokat, azt hittem rosszul látok. Képes lenne bántani ShinYeol-t? A saját feleségét? Csak is miattunk? Ez már lassan horror filmbe illő jelenet.
- Annyira sajnálom ShinAh! -adtam vissza telefonját, amit még a fiúk vettek neki- De ígérem, hogy nem fog ShinYeol-nak baja esni sem senki másnak! Megígérem!
- Miért ígérsz olyat amit nem tarthatsz be?
- Ezt betartom. Van egy tervem! Ha jobban belegondolok ez az email még kapóra is jön.
- Milyen terv?
- Elmondok mindent, nagyon figyelj és senkinek egy szót sem!
Miután megígérte beavattam őt a részletekbe. Felhívtuk Soyang-ot is, hogy tudjon a fejleményekről. Megbeszéltünk másnapra suli után egy találkozót. Reggel a fiúkkal mentünk iskolába, Yona-t pedig átirattuk egy másik óvodába. Az órák végeztével siettünk a megbeszélt helyre, ahol mindent átbeszéltünk és megvitattunk.
Onnan rögtön a rendőrségre mentünk, de a korábban az ügyünkkel foglalkozó nyomozó már nem foglalkozott a fejleményekkel, a fenyegetésekkel mert szerinte ismét csak alaptalanul vádaskodunk, ő pedig nem akart semmilyen gyermeki játékban részt venni. Itt a tervem azonnal el is akadt. Hát erre nem számítottam. Azt hittem segíteni fognak, de nem... Így kérjen az ember másoktól segítséget! Mi lesz most?