33. Rész

Reggel szokásomhoz hűen korán keltem, ja mért is ne egy szép hétvégi napon... na mindegy. Ha már így alakult gondoltam csinálok reggelit magamnak és Matt-nek is ha magáhoztér, vagyis felkel. Fáradtan sétáltam ki a konyhába és szedtem elő a szükséges kellékeket. Mikor már majdnem végeztem egyszercsak kinyílt a bejárati ajtó és belépett rajta Jeremy a táskájával és a kis utazó böröndjével. Lepakolt a kis szekrényre majd levette dzsekijét és odajött üdvözölni. Örültem, hogy látom bár azt hittem csak délután érkezik.
- Szia Miranda! -ölelt át.
- Szia! Hát te? Hogy hogy ilyen korán jöttél!? -kérdeztem meglepve.
- Na mi az csak nem zavar, hogy hazajöttem?
- Dehogy! Csak fura, délutánra vártalak.
- Tudom. Úgyis volt, hogy csak olyan 4-5 óra felé érek haza, de tegnap délután szóltak, hogy a délelőtti előadás elmarad mert a professzor aki tartotta volna megbetegedett. Így már korán kocsiba szálltam és hát, itt vagyok! -tárta szét karjait.
- Nagyon örülök! -mosolyogtam rá- Reggelit?
- Jöhet! Na milyen volt a buli...?
- Hm mik ezek a jó illatok? Kapok én... -elakadt a szava amikor meglátta Jeremy-t.
De ez a meglepettség kölcsönös volt ő is épp eléggé ledöbbent amikor meglátta Matthew-t a házban ráadásul póló nélkül. Hova lett a pólója!? Remélem nem fog kiakadni amiért itt aludt! Csak ne legyen balhé!
- Jóreggelt Mr. Howard! -köszönt zavartan.
- Neked is Matthew. Hát te?
- Én...öm...
- Én hívtam meg, hogy aludjon itt! -keltem a védelmére- Tegnap kicsit többet ivott a kelleténél és nem akartam, hogy így vezessen hazáig. Ezért jobbnak láttam ha itt marad és kialussza magát. Ugye nem baj? -próbáltam minél ártatlanabban nézni, hátha hatok rá.
- Ö, nem... Csak legközelebb azért hívj fel vagy dobj egy üzit mielőtt ilyen váratlan helyzetek elé állítasz rendben? -nézett mosolyogva, tudtam nem haragszik, hála!
- Persze és bocsi nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni!
- Én gyorsan felöltözöm és elmegyek, nem akarok zavarni vagy gondot okozni! -fordított hátat.
- Ugyan Matthew nem kell elszaladnod, reggelizz meg nyugodtan Miranda-val! Nekem úgyis el kell mennem Haris-hez, megígértem neki, hogy benézek amint visszaértem.
- De biztos? Nem akarok alkalmatlankodni!
- Nyugi, nem zavarsz! Medi-t mégkevésbé, szóval mulassatok jól, este jövök! -ezt már inkább nekem címezte- Sziasztok!
- Szia!
- Viszlát! Óh istenem ez milyen ciki volt! -temette arcát kezeibe.
- Annyira nem volt vészes. -paskoltam meg vállát.
- Ja neked nem hisz ismered, a barátod de én... Biztos berágott rám!
- Már mért rágott volna be?
- Hát, hogy itt vagyok, itt aludtam ráadásul póló sincs rajtam... -mutatott végig magán.
- Nyugi, ha azt mondta nem baj akkor nem baj! Ő nem olyan ember aki mást mond, mint amit gondol! Amúgy meg én se tudtam, hogy ilyen hamar megjön, azt hittem este felé toppan be. Ha tudom akkor szólok, hogy kapd össze magad! Apropó, hol van a pólód?
- Levettem. Mindig leveszem, nem tudok abban aludni. De esküszöm inkább már magamra ragasztom! Sejtem mit gondolhat, miért vagyok félmeztelen.
- Ugyanmár, ő nem olyan! De most már elég a nyavajgásból! Edd meg a reggelid aztán menj haza, a szüleid biztos halálra aggódják magukat!
- Uhh tényleg...! Sietek!
Amíg ő elpusztította a kajáját én összeszedtem a cuccait, hogy ne kelljen vele bajlódnia. Gyorsan felöltözött majd egy gyors hálálkodás után hazasietett. De azért az ajtóban visszafordult, hogy csak úgy a semmiből lesmároljon. A kis szemétje! De kár lenne tagadni, jól esett.
Este Jeremy az ígéretéhez híven pontosan 7 órakkor ért haza. Leültünk vacsizni közben kifaggatott arról, hogy milyen volt a buli, ittam-e és persze mit csináltam Matt-el. Miután megnyugtattam, hogy semmit sem csináltam azután tök normálisan tudtunk beszélgetni. De nem tudom miért nem volt bátorságom rákérdezni a múltkorira. Fogalmam sincs mi akadályozott de egyszerűen nem voltam képes feltenni azt az egyszerű kérdést. Miután befejeztük a vacsorát elpakoltam és aludni mentem.
Másnap mindenki a buliról tudott beszélni, hogy milyen király volt, milyen jól megszerveztük és persze a lányok eldobták a bugyijukat a B.A.T.W.-tól! Hmm.... Ez az ellenszenvem nem változott semmit! Továbbra sem bírom az ilyen felajánlkozó, hattyúhalála csajokat! Ez még megmaradt! Talán nem is fog soha elmúlni. Adam nem győzött hálálkodni nekünk, hogy így megleptük, elmondása szerint nem is sejtette, hogy mi ilyet szerveztünk neki. Azt tudta, hogy úgyis csinálunk neki egy party-t, de kicsit sem ilyenre számított. Örültem neki, hogy sikerült őt meglepni! Az ebédlőben Sky is lelkendezett milyen jó volt a hétvége, mennyire fantasztikusan érezte magát. Aztán lassan mondhatni, hogy szokásos módon Matt-ék ültek le hozzánk. De most kibővülve Tommy-val. Örültem, hogy ő is itt van! Asszem most először örülök annak, hogy látom őt. Hát ennek is eljött az ideje... A nap végén együtt indultunk haza Skyler-el és a parkolóban egy elég fura dolgot láttam meg félszemmel. Nem tudom jól láttam-e vagy csak sokat gondolok a dologba, de Adam és Jimmy elég... fogalmazzunk úgy, hogy bensőségesen beszélgettek a kocsijánál. Remélem sikerült összejönniük! Én drukkolok nekik! Hazaérve írtam egy üzit Matt-nek, hogy ha majd ráér mutatnék neki valamit. Kérdezte mit de csak annyit válaszoltam, hogy meglepetés.
A következő napok unalmasan teltek, szinte monoton volt minden. Suli, tanulás, suli tanulás stb stb. Matthew sem jött suliba, az anyukája nagyon beteg lett és a kórházban kötött ki. Tommy sem nagyon járt be, inkább barátja mellett volt, ami persze nagyon rendes tőle! Jimmy-től hallottam mi a helyzet és órák után mindig elmentem a kórházba vagy Matt-ékhez, hogy kicsit megvígasztaljam. Nagyon magaalatt volt az anyukája miatt, sajnos rákot diagnosztizáltak nála, de szerencsére időben észrevették és így hamar el tudták kezdeni a kezeléseket. Szinte mindennap ott voltam nála vagy őt hívtam meg hozzánk. Nem akartam magára hagyni, féltem még valami rosszat tenne elkeseredésében! Sajnos pontosan tisztában voltam azzal milyen ezt átélni! Elveszíteni azt aki a világot jelenti neked. Bár igaz ő nem fogja elveszíteni az anyját, de maga ez a tehetetlenség... A legborzasztóbb érzés a világon! Sok embert általában mindig a szörnyű helyzetekben való tehetetlenség teszi tönkre! Engem is ez vágott a padlóra annakidején. Így tudtam mennyire kell ilyenkor egy barát, egy személy akire számíthat. Elvittem neki a leckéket, tanultam vele, segítettem az évvégi munkájában is, igyekeztem elvonni a figyelmét. A srácok is így tettek, gyakran meglátogatták, baromkodtak vele, hogy ne legyen folyton magaalatt. Persze a próbák elmaradtak és egy ideig leálltak a fellépésekkel, aláírás osztásokkal a helyzetre való tekintettel. A rajongóik is megértették és rengeteg jókívánság érkezett Matt-nek és az anyukájának, hogy mihamarabb gyógyuljon meg. Láttam rajta, hogy azért jól esett neki, hogy az idegen emberek is jót akarnak neki.
Eltelt pár hét mire az anyját hazaengedték a kórházból. Nagyon le volt gyengülve a kemoterápiától és a sok gyógyszerektől, elég sok haja kihullott és eléggé lefogyott. De mindezek ellenére azt a remek hírt kaptuk, hogy csupán néhány hét és sikeresen legyőzheti a rákot. Folyton járnia kell a kezelésekre, vizsgálatokra de minden esélye megvan a teljes gyógyulásra. Nagyon örültünk a hírnek mindannyian, de leginkább Matt. Újra elkezdett suliba járni bár sokszor nem figyelt órán és néha úgy járkált, mint aki azt se tudja hol van, de igyekezett visszarázódni a régi énjébe. Csupán egy hét volt már csak nekünk végzőseknek az iskolából, aztán egy hónapig készülhetünk a vizsgákra, majd Május 28-án jöhetünk életünk talán legmeghatározóbb eseményére!
- Jó a kaja? -kérdezte Matt amikor leült mellém az ebédlőbe.
- Elmegy. Mi a helyzet?
- Semmi. Elvagyok... Mit csinálsz ma délután?
- Asszem semmit, mert?
- Van kedved elmenni moziba?
- Persze, mehetünk. De ne romantikus filmet nézzünk! -kötöttem ki- Azoktól hányok!
- Tudom. Misztikus filmre viszlek ne aggódj. -karolt át.
- Akkor már nagyon várom!
Hamar elrepült az a kis idő ami még hátra volt, aztán indultunk is a moziba. Kb két hete, hogy belementem abba, hogy járjunk Matt-el. Nem sok minden változott köztünk, csupán annyi, hogy már aggódás nélkül csókol meg, anélkül, hogy félnie kéne mikor harapom le a fejét. Ebben annyi a „baj" hogy nyilvánosan is megteszi! Annyira zavaró! Mindenki minket néz, bámulnak mint valami idióta és néha hallom ahogy az álluk a földön koppan egy nagyot. Nagyon hozzá kell még szoknom ehhez! De végülis tetszik a dolog, kezdem azt érezni, hogy sikerül elengednem a múltat, ami már nem nyomaszt annyira. Kezdem elhinni, hogy talán lehetek újra boldog, vagyis valami ehhez hasonló!
A film végeztével hazavitt kocsival és mielőtt elbúcsúztunk volna a kezébe nyomtam egy cd-t, rajta a filmemmel.
- Ez meg mi? -nézett a kis tárgyra.
- Egy cd.
- Azt látom, de mi van rajta?
- Majd meglátod. Csak nézd meg! Szerintem tetszeni fog. -mosolyogtam.
- Csak nem a vizsgafilmed? -kérdezte kicsit ilyen vicces hangon.
- De. Nagyon sokat dolgoztam rajta és nagy volt az átalakulás, de személyszerint nagyon büszke vagyok rá! Asszem eddig ez a legjobb munkám!
- Alig várom, hogy megnézhessem! De nem kéne már leadnod?
- Óh már rég leadtam! Csak kiírtam neked, hogy megtudd nézni. Tudod nem biztos, hogy bekerül a top háromba, hiszen nem én vagyok az egyetlen aki jó filmeket csinál. Nem akartam, hogy emiatt ne lásd.
- Nagyon kedves tőled! Amint hazaértem megnézem, eskü.
- Köszi. -vigyorogtam, mint a tejbetök, istenem de gyerekes vagyok!- Akkor megyek is, hogy ne tartsalak fel. -ki akartam szállni de egy erősebb rántással visszahúzott az ülésbe.
- A-a-a! Előbb ez! -megcsókolt, nem tehetek róla de még most is iszonyat zavarba jövök ettől- Na most már elmenekülhetsz! Holnap találkozunk! Szia! -csúfolt ki, a kis majom!
Kiszálltam és totál kivörösödve mentem be a házba. Mikor becsuktam az ajtót nekidőltem és lehunytam a szemem egy pillanatra és álltam ott néhány percig. Annyira féltem attól, hogy ez csak egy álom és felébredek! Hogy minden úgy lesz mint régen! Hogy semmi sem lesz igaz abból ami mostanában történt! Féltem, hogy ha felébredek akkor ugyanúgy idegenként fogunk viselkedni Matt-el, hogy a banda semmit sem változott, hogy már megint nem vagyunk barátok... Aggódtam! Hiszen ha valami ennyire jól alakul akkor ott hamarosan óriási katasztrófa fog történni, legalább is nálam mindig ez van! Gondolkodásomból Jeremy hozott vissza, szó szerint rámnyitotta az ajtót, amitől padlót fogtam. El is felejtettem, hogy ma hamarabb ér haza... Én meg nagy nyugisan ácsorogtam az ajtóban. Ügyes vagyok nemde?
- Jajj Medi ne haragudj! Minden rendben? -azonnal odajött és felsegített.
- Persze semmiség, jól vagyok.
- Mért álltál az ajtóban?
- Csak egy pillanatra elbambultam. Nem vettem észre mikor megjöttél.
- Légyszi legközelebb inkább a konyhában vagy a nappaliban bambulgass ne az ajtó hátamögött!
- Oké, megígérem! -nevettem.
Elvonultam telefonálni, rendeltem kaját magunknak, nem volt kedvem főzőcskézni. Kb fél óra alatt kihozták és a tv előtt mindet befaltuk. Ment valami idióta műsor de nem tudtam figyelni, folyton az járt a fejemben, hogy tisztázni kéne a dolgokat Jeremy-vel, nehogy a későbbiekben gond legyen vele. Ha kell akkor inkább Haris bácsihoz költözöm.
- Jeremy, kérdezhetek valamit? -szólaltam meg végre az összes bátorságomat összeszedve.
- Persze, mi a baj?
- Semmi csak a múltkoriról akartam veled beszélni!
- Múltkori? Miért mi volt? -basszus, gondolatban a fejemre csaptam, most tényleg nem tudja vagy szivat?
- Jaj tudod? Amikor apám beállított ide!
- Mért mi történt akkor? -arca nagyon kétségbeesett volt, tuti azt se tudja miről beszélek.
- Hát amikor beszélgettünk és olyan furán közeledtél felém.
- Furán? Ezt hogy érted? -szerintem ezt már direkt csinálja.
- Jajj! -pattantam fel, ideges lettem amiért ennyire szivat- Nem tudom elmagyarázni! Olyan nem is tudom... hát furán! -nem bírtam elmondani mit is akarok.
- Ja amikor nekipréseltelek a falnak? -felállt ő is és ismét olyan idegesítően közeledett felém, közben olyan sunyi módon mosolygott.
- Aha! Tudod te miről beszélek, miért kell szívózni!?
- Mert olyan jól esik! -nézett gonoszan- Na és miért akarsz erről beszélni?
- Hát... mit tudom én! Csak mert sosem láttalak ilyennek, mint akkor! -hirtelen a hátam újra a falnak volt támasztva, hm deja vu...
- Megijesztettelek? -megállt a konyhaajtóban.
- Egy kicsit. Már azt hittem, hogy... -elhalkultam, nem akartam kimondani, szégyeltem magam, hogy ilyesmi eszembe jut!
- Mit? Hogy meg akarlak csókolni? -kérdezte karbatett kézzel, közben egyfolytában csak mosolygott, annyira idegesített ezzel ezért csak bólintottam- És az olyan nagy baj lett volna?
Hű-ha! Ez a kérdés totál letaglózott! Istenem csak ezt ne! Csak most ne! Ha most itt bevallja nekem, hogy tetszem neki esküszöm leszúrom magam! Ezt nem teheti! Dühömben és megdöbbenésemben nem tudtam neki válaszolni. Pár pillanattal később nagy nevetésben tört ki, én meg csak kapkodtam a fejem, higy most mivan!?
- Nyugi Medi csak vicceltem! -alig bírta kimondani annyira röhögött- Apám mekkora fejet vágtál!
- Te most szivatsz!? -boxoltam bele karjába.
- Bocsi ne haragudj, nem hagyhattam ki! -nevetett megállás nélkül- Olyan magas volt ez a labda le kellett ütnöm! Egyébként meg ne aggódj, csak azért viselkedtem úgy, hogy hitelt adjak a szavaimnak! Általában ha egy pasi komolyan akar beszélni egy nővel ahhoz magára kell vonnia a figyelmét. Így elértem, hogy figyelj rám!
- Istenem! Te mekkora egy szemét vagy!
Elkezdtem őt jól lecsapkodni, hogy tudja mennyire haragszom rá! Majd nem sokkal később csengettek. Majd megint és megint. Véget nem érő csengőszó rázta fel a házat.
- Ki lehet az? -nézett rám kérdőn.
- Nem tudom.
- Vársz valakit?
- Én nem.
- Én se. Menj nyisd ki!
- Oké!
Odamentem, hogy végre hagyja abba a nyomkodást, s mikor kinyitottam az ajtót Matt-el találtam szembe magam. Rettentően feldúlt volt, szemei vérben úsztak mintha sírt volna, és roppant szaporán vette a levegőt. Azonnal az anyukája jutott az eszembe, remélem nem történt semmi baja!
- Jesszusom Matthew mi történt!? Mi a baj? -kérdeztem aggódva.
- Hogy tehetted ezt!? -ordított rám.
Elővett a kabátja belső zsebéből egy kis tokot, felismertem azonnal mivel az az a cd tokja volt amit korábban én adtam neki. Erőteljesen a földhöz vágta, amitől az a kis tárgy millió apró darabra tört. Nem értettem mi baja van! Miért csinálta ezt...?