A lakáshoz érve annyira felpörgettem magam, hogy már nagyon rosszul voltam. Szédültem, zúgott a fejem és hányingerem is volt. A nappaliba érve azonnal leültem a kanapéra és próbáltam szabályozni egyenlőtlen lélegzetvételeim. Jake a konyhába sétálva előszedett a hűtőből egy jó nagy darab steaket, néhány zöldséget és fűszereket a szekrényből. Pár perc után mikor már nem akartam elájulni, közelebb mentem. Leültem az egyik székre és figyeltem ahogy nekilát a vacsorának. Szerencsére most ruhában van, így attól nem kell tartanom, hogy nincs rajta semmi.
Ahogy ott sürgött-forgott, elkezdtem harcolni saját belsőmmel, hogy hogy a francba lehetek ennyire betoji amiért megijedek tőle!? Végülis nincs kőbe vésve, hogy nekem ma vele kell éjszakáznom és ha ne adj Isten mégis úgy alakulna akkor mivan? Végtére is szeretem őt s mint kiderült ő is engem. Kinek adjam magam ha nem neki? Hogy lehetek ekkora mesüge!? Komolyan néha kedvem támad jól agyonverni magamat! Ahogy már mondta is, egy erős, sok mindent megélt lány vagyok, mégis ennyitől berezelek? Szégyen! Igen is megmutatom, hogy nem félek! Féljen ő tőlem!
Odasétálva hozzá átvettem a zöldségek feletti szerepet és igyekeztem bevetni az anyától tanultakat. Igaz nem sok esélyem volt ezeket gyakorolni, de el kell kezdeni valahol nem? Jake mosollyal arcán figyelte amit csinálok és hümmögöt párat mikor sikerült feldobnom a zöldségeket a serpenyőből úgy, hogy egy sem esett ki belőle. Még én is kicsit büszke voltam magamra. Mikor ez kész lett gondoltam csinálok valami szószt is, ami passzolna a húshoz. Bolognai mártásra esett a választásom, mert azt nagyon imádom és kb majdnem minden húshoz nagyon jó. Mikor azzal is kész lettem akkor fejezte be Jake is a steak sütését. Megterítettem az asztalon majd a házigazda tálalta a vacsorát.
- Ümm, ez a szósz nagyon finom lett!
- Jaj már nem kell ennyire hízelegni, csak sima bolognai mártás, nem nagy kunszt.
- Azt hiszed ezt csak azért mondom, hogy bevágódjak nálad? Sértő! -tett karba kezeit durcásan.
- Ó na mivan megtaláltam a kisfiú gyengepontját? -gügyögtem neki mintha csak egy kisbabával beszélnék.
- Kisfiú? -pattant fel székéből ami engem is arra késztetett, hogy felálljak- Adok én neked kisfiút!
Nekem rontott viszont én, hála jó reflexeimnek, elszaladtam előle. Kergetőcskéztünk egy ideig aztán egy óvatlan pillanatomban elkapott és lenyomott a kanapéra. Közben persze szakadtunk a röhögéstől.
- Na, milyen kisfiú? -kezeimet fejem fölé szorította, persze egyáltalán nem erősen, ha annyira akartam volna simán kiszabadítom magam.
- Gőgös! -öltöttem ki nyelvem.
- Ezt ne csináld vagy leharapom!
- Haha, ahhoz előbb el kéne kapnod! -öltöttem ki újra, mire próbálta elkapni nyelvem de csak annyira futotta, hogy számat találta el- Ez mellé ment barátocskám! -nevettem el magam.
- Oh, igazán?
Fordítva helyzetünkön felült a kanapéra és felrántva engem is az ölébe húzott, hátamnál megtartva nehogy leessek. Nevetésemet abban a pillanatban belémfolytotta és csak néztük egymást. Szemébe nézve ismét elvesztem bennük, éreztem ahogy teljesen lezsibbad az agyam.
Újra megfogalmazódott bennem az a kérdés, ami még otthon kerített hatalmába, de féltem feltenni. Pedig nem igazán egetrengető kérdés, mégis... számomra mégha túlzó is, a világot jelenti.
- Min gondolkodsz annyira? -adott egy puszit arcomra.
Leültem mellé, hiszen ígyis eléggé zavarban voltam. Szemeiben megláttam az aggodalmat amiért elhúzódtam tőle. Nem akartam megbántani, de ha már felteszek egy komoly kérdést ne az ölében ülve tegyem meg.
- Kérlek, mondd el! Tudod, hogy velem őszinte lehetsz? -simított rá arcomra- Skyler, mi a baj?
- Semmi csak... Amit anyának mondtál az... igaz? -néztem rá, kissé félve a választól.
Felnevetett. Nevet? Ez jó, nem? Vagy kezdjek aggódni?
- Persze, hogy az! Miért ne lenne igaz? Skyler, amit az anyukádnak mondtam 100%-ig őszinte volt és halál komolyan mondtam. Miért kételkedsz a szavaimban? Nem bízol bennem?
- De bízom! Csak... Huh -sóhajtottam- nehéz ez. Tudod még sosem kellett ilyesmiről beszélnem senkivel és nem igazán tudom hogy is kezdjem.
- Sky, mondtam már, hogy előttem nem kell szégyelned magad. Kezdj csak bele úgy ahogy szeretnéd, felőlem még káromkodhatsz is.
- Jó. Szóval... Huh, oké, most őszinte leszek. Tudod mióta tart ez a... nem is tudom minek nevezzem dolog köztünk, folyamatosan azon aggódtam, hogy te nem gondolod olyan komolyan, mint én. Végülis valljuk be, kinek kéne egy olyan lány, mint én? -mosolyodtam el keserűn.
- Hagyd ezt abba Skyler, de azonnal! -szólt rám mérgesen- Miért mégis milyen lánynak képzeled magad? Talán miniruhákban jársz? Több kiló sminket kensz magadra? Mindennap másik pasi ágyából kelsz ki?
- Hát nem, de...
- Akkor meg? Miért kell ennyire lebecsülni magad? Hidd el, az aki vagy egy csodálatra méltó személy. Sok olyan ember kéne a világra, mint te. -ismét elpirultam.
- Azért ne túlozzunk!
- Ez egyáltalán nem túlzás. Csak te nem akarsz se nekem sem pedig magadban hinni. Pedig nem ártana!
- Az az igazság, hogy... -sóhajtottam egy fájdalmasat- Apa halála óta valami összetört bennem és azóta sem sikerült megjavítanom. Sokszor a barátaimtól vagy más idegen emberektől vártam a visszajelzést velem kapcsolatban. Talán ezért is tudott Owen olyan könnyen behálózni. -gondolkodtam el hangosan- Épp ezért is van még most is bennem kétely feléd, pedig tudom, hogy nem kéne hogy legyen, de mégis. Annyira szürreális számomra, hogy én vagyok az aki kell neked. Mindig az a kérdés lebeg a szemeim előtt, hogy „Miért pont én?" mikor annyi györnyörű nő flangál fel-alá, és te mégis engem választottál. De miért?
- Ez egyszerű. Mert először is, te is ugyanolyan gyönyörű vagy akárcsak azok a flangáló nők, másodszor pedig az első pillanatban megragadtad a figyelmem de nem a külsőd miatt. Nem! Hanem a másfajta viselkedésed, látásmódod miatt. Te sajnos vagy nem sajnos tudod mi az a szenvedés, igazi túlélő vagy és számomra ez valahogy roppant becsülendő dolog, így azt hiszem az erős jellemed ami igazán megfogott. És remélem, hogy egy nap majd kiérdemlem a bizalmad!
- Bízom benned, csak nem 100%-osan. De igyekszem.
- Ne, nem kell! Tudom, hogy a bizalomhoz idő kell és miattam ne sürgesd a dolgot. Majd bízol bennem ha késznek érzed magad rá.
Elmosolyodtam. Jól esett, hogy így gondolja és tényleg nem akar siettetni vele. Én komolyan szeretnék benne teljes valómmal bízni, de nem megy, még úgysem, hogy megmentette az életem, kétszer is. Egyszer a fizikai életem, egyszer pedig a lelkit. De a múltam miatt szerintem érthető a bizalmatlanság részemről.
- Ígérem nem fog sokáig tartani, csak egy kis időt kérek.
- Annyit kapsz amennyit csak szeretnél. Hisz, nézz körül, nem szaladunk sehová! -mutatott ülő helyzetünkre ami megmosolyogtatott- Kérdezhetek valamit?
- Persze. -néztem rá kíváncsian.
- Ne válaszolj ha nem akarsz, de kíváncsi vagyok, hogy mióta érezted úgy, hogy táplálsz irántam érzelmeket? -uh, ez fogós kérdés.
- Húh... Háát... Azt hiszem az akkor volt mikor a karodban vittél el az orvosiba, mikor összeestem tesi órán. Igen. -bólintottam magamnak is- Az elején mikor a suliba jöttél csak a külsőd miatt tetszettél, hiszen csak rád kell nézni, akár egy élő divatmagazin. -Ezt most hangosan kimondtam?- De mikor a kórházban telefonált neked valaki és olyan közvetlen voltál azzal a valakivel plusz kínosan érezted magad amiért bent vagy nálam, úgy hittem a barátnőddel beszélsz. Így nem is igazán akartam közeledni feléd, sem idióta diák sztorikat gyártani a fejemben.
- Azaz anyám volt akivel beszéltem. Épp egy új fajta hangulatjavítót próbáltak ki nála és fura mellékhatásai voltak. Abban a pár napban felhívott mindenféle marhasággal. Csak nem akartam előtted beszélni vele, eléggé kínos lett volna.
- Most már tudom, de akkor fogalmam se volt. Így letettem a közeledem feléd dologról, meg amúgyis ahogy a tanárom vagy, abszurdnak tartottam. Féltem ha elédállok azzal, hogy „Helló! Figyu bejössz nekem!" totál hülyének néztél volna. Mert ez ugye már szinte klisés dolog, hogy egy diák belezúg a tanárjába. Így annyiban hagytam a dolgot. De aztán mikor azon az órán odajöttél és gondolkodás nélkül a segítségemre siettél, minden megváltozott bennem. Vagyis csak az, hogy be kellett vallanom a belső énemnek én nem csak barátként tekintek rád. Viszont akkor is igyekeztem elnyomni ezeket az érzéseket, már csak Owen miatt is.
- Miért? Neki ehhez mi köze lenne?
- Hát, Owen sosem volt az a fajta aki hagyta, hogy pasizgassak. Ha akadt is egy szerencsétlen aki randira akart hívni Owen elintézte, hogy még rámnézni se merjen másnap. Féltem ha megtudja ismét van valaki aki tetszik bántana téged vagy rosszabb.
- Sosem hagytam volna neki! -mutatta meg izmait. Istenem a kis egoista!- Skyler mondanom kell valamit, ha már ilyen kibeszélős estét tartunk! -szólalt meg pár perc csend után.
- Mondd csak.
- Nem voltam veled őszinte.
- Mivel kapcsolatban?
- Emlékszel arra a napra mikor Hollandiában kórházba kerültél és kiderült, hogy tüdőgyulladást kaptam?
- Igen, persze. Azt nem igen lehetne elfelejteni... De mivan vele?
- Hallottalak. -egy újabb sokk. Lassan szívrohamot kapok már...
- Mivan!?
- Mindent hallottam amit mondtál nekem csak nem akartam szóvá tenni, nehogy kényelmetlenül érezd magad vagy emiatt eltávolodj tőlem.
- Akkor az a csók... -mondtam magamelé.
- Szándékos volt. Bár erőm nem igazán volt hozzá. De gondolom ezt észrevetted? -túrt bele hajába.
- Na és ezt most miért mondod el nekem??
- Hát mivel már egy pár vagyunk nem szeretném ha titkaink lennének egymás előtt. Őszinte ember vagyok és az is akarok lenni veled is. Viszont ugyanezt elvárom én is. Sajnos a legutóbbi kapcsolatom nem épp az őszinteségről volt híres, vagyis csak az ő részéről, így csúfos véget ért. Nem szeretném ugyanazt a hibát elkövetni, főleg nem veled!
- Értem. Megígérem, hogy őszinte leszek veled és ha akadna valami amit először nem bírok megosztani veled, ígérem igyekezni fogok összeszedni magam és elédállni az igazsággal! Így megegyezhetünk? -pillantottam rá félve.
- Persze. De bízom benne ha kialakul nálad a teljes bizalom felém, akkor nem kell várnom egy pillanatig sem. -karolt át.
- Igyekezni fogok. De örülök, hogy sikerült tisztázni a dolgokat és nincs több kérdőjel a fejemben. Bevallom nagyon nehéz volt így élnem.
- Hogy érted ezt?
- Hát tudod(?) a folyamatos csókok, titokban találkozás, hogy mindig ölelgetsz, viszont sosem mondtad vagy nem tisztáztuk mi is van köztünk. Féltem, talán nem is gondolod komolyan ezt az egészet és csak játszol velem. -vallottam be nagyokat sóhajtozva nehogy elsírjam magam visszagondolva bizonytalan napjaimra.
Elhúzódott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni, amikben döbbenetet és csalódottságot láttam tükröződni. Vállaimra fogott.
- Nagyon sajnálom Skyler! Kérlek ne haragudj rám! Igazad van, nem magyaráztam meg neked semmit. Az én hibám! -akadtak el szavai- Csak... olyan természetesnek vettem azt, hogy ott vagy mellettem, el is felejtettem megkérdezni te mit akarsz. Csak az volt fontos én mit akarok, nekem mi a jó. De most jóvá teszem! Adj egy percet!
Felpattant és elrohant. Hát ez meg mi volt? Végignéztem ahogy eltűnik a hátsóajtónál majd magamra hagy. Mikor már öt perc eltelte után se jött vissza, kezdtem aggódni érte. Megelégelve a várakozást felálltam, hogy megnézzem mivan vele. Ám ekkor kicsapódott a bejárati ajtó és Jake sétált be rajta, tetőtől talpig havasan és egy óriási rózsacsokorral a kezében. Szám elé kaptam kezem, nehogy elsírjam magam. Odasétáltam hozzá és ő letérdelt a küszöbön. Könnyeim igen csak elő akartak törni.
- Skyler Cooper, amióta csak ismerlek tudom, hogy te vagy az a lány akivel lenni szeretnék. Azt hiszem totál szerelmes vagyok beléd. Mondd csak, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?
Ennyi! Itt már nem bírtam tartani magam. Könnyeim patakokban folytak le arcomon és válasz helyet a nyakába ugrottam, ami azt eredményezte, hogy elterültünk a földön. De ez sem tudott érdekelni, szájára tapadtam amit ő boldogan fogadott. Ledobva magamellé a rózsákat átkarolta derekam és mégközelebb húzott magához. Éreztem ahogy a kintről betörő hideg a lábamon keresztül teljesen fejem búbjáig fut, ezzel libabőrt okozva egész testemen, de most ez sem tudott érdekelni. Csak is az, hogy az előttem álló vagyis fekvő férfi éppen most vallott nekem szerelmet és hivatalosan is megkért legyek a barátnője.
- Ugye ez egy igen volt? -állított fel a földről.
- Persze, hogy az te bolond! De honnan szereztél ilyenkor virágot? -biccentettem a földön heverő csokorra.
- Az hadi titok. -tette szája elé mutatóujját- Azt hiszem mára elég ennyi a csöpögős dolgokból és a love story-kból! -ragadta meg karom- Feküdj le aludni. Tudom, hogy napok óta nem alszol rendesen.
- Honnan tudod? -néztem rá meglepve- Nem is mondtam senkinek.
- Nem is kell mondanod. Elég ha rádnézek.
Csak ingattam fejem a tényen, hogy egy nyitott könyv vagyok előtte. Hagytam, hogy felrángasson ugyanabba a szobába ahol először is voltam, aztán mintha csak otthon lennék elfeküdtem az ágyon. Adott nekem váltás ruhát amiben aludhatok aztán elindult kifelé.
- Te meg hová mész? -szóltam utána.
- Megágyazok a kanapén.
- Nem akarsz itt aludni? Mégis csak ez a te szobád.
- Inkább jobb lesz ha lent alszom.
- Miért? -bár tudtam miért de jó volt látni, ahogy ismét sikerül zavarba hoznom.
- Mert tudod... -vakarta tarkóját elég kínosan- Az az igazság, hogy már nagyon régen voltam nővel és félek ha itt maradnék olyat tennék veled amit te nem szeretnél.
- Oh. -úgy tettem, mint aki nagyon meglepődik ezen, bár... tényleg meglepő egy kicsit- De miből gondolod, hogy én nem szeretném?
Láttam rajta mennyire ledöbben. Szinte hallottam ahogy álla a földön landol. Még neki is támaszkodott az ajtófélfának nehogy összeessen. Felhúztam egyik szemöldököm és megpaskoltam magam mellett az ágyat. Pár perc hezitálás után elindult felém, de olyan apró léptekkel, hogy egy manó nagyobbakat ugrik. Gondolom erősen vívódott magával most mit is tegyen. Azt hiszem nekem kell lépnem, hogy lássa nem csak vicceltem.
Amint leült az ágyra szinte pillanatok alatt az ölébe vetettem magam és lecsaptam ajkaira. Ami bár meglepte mégis másodpercek alatt viszonozta csókomat. Ahogy mozogtam combjain éreztem, hogy megmozdul odalent valami és biztos nem a zsebében felejtett slusszkulcs az. Elváltam tőle és egyik lábamat a földre tettem.
- Na, még mindig lent akarsz aludni? -incselkedtem vele.
Válasz helyett csípőmre fogott és visszaültetett korábbi helyemre. Gondolom akkor ez egy nem akarna lenni. Ezúttal szám helyett nyakamra csapott le és lágyan harapdálni és szívni kezdte a bőrt, ami halk sóhajokat csalt ki belőlem. Nos, ahhoz képest, hogy nemrég még totál be voltam emiatt pánikolva, most én vagyok az aki kiprovokálta a helyzetet. Hát nem egy összetett ember vagyok?
Hamar fordított helyzetünkön és eldöntve az ágyon rámfeküdt, persze nem engedte rám egész testsúlyát csak amennyit el is bírok. Kezeim vándorútra indultak és lehámozva róla pólóját szemeim elé tárult izmos felsőteste. Óh Te Jó Ég! Na most biztos elpirulhattam, mert Jake egy igazán egoista mosolyt villantott rám.
- Tetszik a látvány? -húzta fel szemöldökét, mire csak vállon csaptam. Az a perverz tekintet anyám!
Kissé felhúzott, hogy engem is megszabadítson pólómtól, ami valahol a földön landolt. Nyakamról hasamra vándorolt szája és apró puszikat hintett bőrömre, amitől teljesen libabőrös lettem. Ismét ülőhelyzetre váltot és magához húzva csókolt meg, amit elmélyített azzal, hogy nyelve táncba hívta az enyémet. Közben kezei folyamatosan simogattak és észre se vettem mikor kikapcsolta melltartómat. Már arra eszméltem fel, hogy kezében tartja. Totál zavarba jöttem és igyekeztem eltakarni magam kezeimmel. Amit egy igazán cuki mosollyal díjazott és újra az ágyra fektetett.
- Skyler te gyönyörű lány vagy, nem kell szégyelned magad, főleg nem előttem. -puszilta meg fülcimpám.
Kis tanakodás után, lenyelve büszkeségem elvettem kezem és nyakaköré fontam. De nem sokáig tarthattam ott mivel ismét felfedező útra indult, és ezúttal nem túl nagy melleimnél állapodott meg. Markolászta őket, puszilgatta és nyelvét is végig húzta rajtuk párszor. Ha tv-ben látnám ezt tuti undorítónak találnám, de így inkább érzékinek mondanám mintsem undorítónak. Ahogy haladt lefelé keze beleütközött nadrágom szélébe és lassan kicsatolta övemet, majd a gomb következett végül pedig a cipzár. Hogy le tudja húzni rólam kissé megemeltem fenekem, így egy újabb ruhadarabom landolt a padlón. Ott feküdtem alatta egy szál bugyiban amit ő ránézésre nagyon élvezett, de zavart a dolog, hogy rajta most sokkal több ruha van mint rajtam. Így összeszedve csekély kis bátorságom nadrágjához nyúltam és elkezdtem lefelé húzni. De mivel én voltam alul ő pedig rajtam feküdt csak combjáig tudtam lehúzni a nadrágot, tovább már nem értem el. Segítségemre sietett és megszabadította magát farmerjától. Bár sötét volt a szobában de még ígyis láttam alsónadrágon keresztül a hatalmas méreteit. Úr Isten! „Most tényleg ezt fogja belémtolni?" Hát ettől én meghalok! Be kell vallanom, nőiesen, hogy rettentően megijedtem méretétől. Ezt láthatta is rajtam mivel félbehagyta tevékenységét.
- Mi a baj? Rosszat tettem? -nézett rám kétségbeesve.
- Nem. Csak... Neked nagyon nagy és... -mutattam déli tájékára, mire éreztem, hogy rettentően zavarba jövök- Nagyon fog fájni!
- Ne aggódj nem fog fájni, csupán kellemetlen lesz egy picit. De ha ez megnyugtat, ígérem nem nyomom beléd mindet, csak a felét. -csak a felét? Hah, egy lónak is kisebb a fele!- De abba is hagyhatjuk. Mit szeretnél?
- Ígéred, hogy óvatos leszel?
- Persze. Nem megmondtam, hogy sehogy sem akarok fájdalmat okozni neked? Ez igaz a lelkiekre is és az ágyban töltött időre is. Bízol bennem?
- Igen, bízom.
Újra birtokba vettem ajkait és bár rettentően féltem mennyire fog fájni, biztos voltam mind az én mind pedig az ő dolgában. Tudtam, hogy nem akarna nekem ártani, sem rosszat tenni. Így elhatároztam, hogy nekiadom magam, méghozzá ma, a mai estén, ebben a szent pillanatban! S hogy miért? Nos nem azért mert bizonyítani akarnék magamnak vagy neki vagy bárkinek. Vagy esetleg attól tartanék, hogy ha nem fekszem le vele akkor eldob magától, nem! Azért teszem meg, mert akarom, mert így döntöttem, mert SZERETEM!