A helyszínre érve egy night club előtt parkoltak le. Megbeszélve a haditervet külön-külön mentek be a szórakozóhelyre. Bent a sötétség uralkodott, hangos zenével és hiányos öltözetben lévő lányokkal karöltve. A helységet átjárta a tömény alkohol, a cigaretta és a tesztoszteronnal túlfűtött kiéhezett pasasok émelyítő szaga. Jeon ügynök a pulthoz sietett ahol egy magas barna hajú, kissé fáradtnak tűnő lány szolgálta ki a vendégeket.
- Elnézést! -szólt oda, mire a lány azonnal odalibbent.
- Ó, hát szia szépfiú! Mit adhatok? Esetleg egy gintonic vagy egy erősebbet kívánsz? -nyalt végig felsőajkán.
- Nem kérek semmit, egy lányt keresek!
- Akkor jó helyen jársz. Itt rengeteg szebbnél szebb lány van. Milyet parancsolsz? Egy tüzes latint, esetleg egy ázsiait? Ha jól látom te is az vagy. De ha másra gondolsz, tízkor végzek! -kacsintott rá kacéran.
- Öehh... -némileg zavarba jött a lány rámenős stílusa miatt- Nem nem, nem erről van szó! A barátomat keresem. Nemrég... hát, elszakadtunk egymástól és nem találom. Nem tudom nem-e volt itt? Alacsony, fekete hajú, fehér bőrű, félig ázsiai kinézetű ő is.
- Bocs szivi de ilyen csajt nem láttam. Most pedig vagy kérj valamit vagy húzz el! Nem sokára kezdődik a megemlékezés.
- Megemlékezés? Mégis kiről? -kérdezte kíváncsian.
- Leon Morinoról. Pár hete halt meg és minden este tartunk tíz perces csendes emlék italozást.
- Ismerted Leont?
- Naná! Ő volt ennek a helynek a tulaja! Szinte mindig itt lógtak a haverjaival. Csak nem a barátod volt?
- Nem. Találkoztunk még régebben. Van most itt valaki a baráti köréből? Tudod(?) hogy lerójam tiszteletem.
- Öm -nézett körbe- persze ott vannak hátul. Ott az a tetovált pasas, Perez. Ő folyton itt lógott vele.
- Rendben. Kössz szépen!
Az új esélyektől felvillanyozva szedte össze csapatát és odament a kiszemelt férfihoz. Óvatosan vette elő fegyverét nehogy pánik legyen, majd a pasas oldalához szegezte. Feltűnést kerülve mentek ki a klubból egyenesen az épület melleti sikátorba. Ellökte magától a kissé barna bőrű férfit és rászegezte pisztolyát. Társai mellette állva figyelték az eseményeket.
- Kivele, hol van Morino!? -kiabált rá.
- Azt sem tudom kiről beszél!
- Ne nézzen hülyének! Pontosan tudja kiről beszélek! De rendben, játszuk ezt! -belelőtt a jobb lábába, amitől a férfi a földre rogyott.
- Normális maga bassza meg!? Mi jogon lő meg!?
- A nyomozás akadályozása miatt. -vette elő jelvényét- Plusz mert rátámadott egy FBI ügynökre.
- Hogy mivan!? Nem is csináltam semmit!
- Ja ezt adja be az ügyésznek! Szóval? Elkezd végre beszélni vagy kér egy golyót a másik lábába is? -lőtt egyet, pont mellé a betonba.
- Maga őrült! Egy rohadt őrült! Hogy dolgozhat a szövetségieknél!?
- Még mindig nem kaptam választ! Kezdek türelmetlen lenni! -újra kibiztosította fegyverét.
- Nem félek magától! Tessék lőjön le nyugodtan! -tárta szét karjait.
- Arra is sort kerítünk de előbb. Hol van Diego rejtekhelye!?
- Fogalmam sincs kiről beszél!
- Rendben akkor majd máshogy rávesszük, hogy beszéljen! Srácok hozzátok! -adta ki a parancsot.
Taehyung és Hoseok közrefogva a férfit betuszkolták az autójuk csomagtartójába és meg sem álltak a Manhattan folyóig. Egy kieső részre mentek a kocsival, ahol nem járnak az emberek. Kiszedték a csomagtartóból és a hídhoz vitték ahonnan fejjel lefelé lelógatták, a lábait fogva tartották.
- Na mostmár beszél vagy nem?
- Maguk őrültek! Nincs ki a négy kerekük! Azonnal engedjenek el! -kiáltozott kétségbeesve.
- El is engedhetjük. V! -rászólt mire engedett keze szorításán.
- Ne-ne-ne! El ne engedje a lábam!
- Érdekes egy perce még azt kérte engedjük el! -simított végig arcélén.
- Idióta barmok!
- Na, most már elkezd beszélni vagy elég rövid éjszakának néz elébe!?
- Nem tehetik ezt! Nem lökhetnek csak úgy le innen, hiszen FBI ügynökök, ez törvényellenes!
- Ugyan, ki tudná meg? Plusz ki gyanakodna egy szövetségisre? Hiszen maga Morino embere. Kinek hiányozna?
- Kezdenek fáradni a kezeim. -szólalt meg Hoseok.
- Ja nekem is. -csatlakozott Tae is, majd elvette egyik kezét ásítást imitálva- Tökre kipurcantam!
- Ne, ne! Ne engedjenek el! Inkább beszélek csak ne dobjanak le! -hangja megremegett.
Visszahúzták és lebilincselve kezeit a korláthoz állították. Jeong Guk eléállva várta, hogy végre valahára elkezdjen beszélni és megtudhassa hol van Aliyah.
- New Yerseyben van Diego az összes emberével együtt. Ott van az új tanyája. -felelte halkan, lehajtott fejjel.
- Végre! Tae gondoskodj róla, hogy ne okozzon nekünk gondot!
Összenéztek, még beszélniük sem kellett az idősebb már pontosan tudta mit akar a barátja. A férfit leütötte fegyverével és ismét betette a csomagtartóba. Amíg ő elrejtette az autót a benne ájultan fekvő pasassal addig az ott maradt társai felkészültek a bevetésre. Értesítették főnöküket a fejleményekről és Turman parancsnok az összes egységet odaküldte, segítségként. A helyi rendőrökkel is egyeztetett a leendő akcióról és kérte őket, hogy segítsék az embereit mindenben.
A városba érve már a felfegyverzett teherautóikból léptek ki, talpig kommandós szerkóban. A nyomozást vezető Jeon ügynök ment legelől, bízva abban, hogy sikerül a mai bevetésük. Pár sarokkal odébb volt az az emeletes ház amit Diego elfoglalt és amiben állig felfegyverkezett. Lopakodva tették meg a rövidke utat, kikerülve az éppen őrködő embereket. Szétszóródva hatoltak be a betonfallal védett, erődítményhez hasonlító épületbe.
Eközben bent a mit sem sejtő Diego idegesen járkál szobájában, Aliyah titokban szervezett terve miatt. A kezében azt a piros mappát tartotta amit emberei hoztak el az ügyvéd irodájából.
- Most már nagyon elegem van! -kiabált- Mit képzelsz te magadról? Hogy jutott eszedbe átverni engem!? -lendítette kezét és hatalmas csattanással ért a tenyere a lány arcához.
Lia feje félrebicsaklott az ütés erejétől, arca égett az óriási kéz nyomán. Csendben tűrte amit vele tesznek, tudta innen már nem menekülhet.
- Nem vertem át. Fogalmam se volt arról, hogy az apám csináltatott egy másik szerződést. -emelte meg hangját ő is- Biztos jó oka volt rá. Jól tudta milyen szemét alak is maga! -csak úgy köpte a szavakat.
- Te kis... -egy újabb pofon csattant az arcán- Azonnal ruházd rám a cég jogait és teljes tulajdonjog birtoklását!
- Azt várhatja! Soha!
- Rendben. Beszélhetünk máshogy is.
Intett az egyik mögötte álló emberének, hogy oldozza el a lányt. Aliyah próbált kiszabadulni de az őt lefogó szikla nagyságú férfi erősen tartotta. Főnöke utasítására az ágyhoz cipelte és újra lekötözte kezeit és a lábait is. Diego kiküldte a bent lévő összes csatlósát, így egyedül maradt a lánnyal. Az ágyhoz sétált és az az melletti fiókból előhúzott egy tálcát amin különféle kések voltak elhelyezve. A szekrényre tette és kiválasztotta a számára legjobban tetszőt. Megemelte, rálehelt majd a lány karjához simította, amit Aliyah azonnal el is lökött magától. A férfi önelégült mosolya világossá tette Lia számára mit is akar csinálni vele.
- Na, megkíméled magad a kínzástól és önszántadból nekem adod a céget vagy továbbra is makacskodsz?
- Az a cég soha nem lesz a magáé! Inkább meghalok, de nem hagyom, hogy egy bűnöző irányítsa az apám élete munkáját!
- Rendben, te döntöttél így.
Nem habozva, a késsel belevájt bőrébe amit hangos sikoltozás követett. Apró vágásokat ejtett nehogy elvérezzen vagy elájuljon a kínzása közben. Bal karjáról áttért a jobbra, amit szintén beszabdalt néhány helyen. Aliyah szüntelen sikoltozott és könyörgött, hogy hagyja abba, de kérése hiábavaló volt. Mikor a lábai következtek volna hirtelen lövések zajai törték meg a férfi mókázását, aki idegesen vágta földhöz a szikét és sietve ment ki szobájából. A lány könnyeit próbálta elállítani de kegyetlen fájdalma nem hagyta neki. Karjai égtek, lüktettek erei, vére lassan csordogált végig fehér bőrén le egyenesen a krémszínű huzatra. A lenti zajok egyre közelebbről szóltak és a pisztoly lövések mellé már ordítozás is társult.
- Aliyah!
Elfordította fejét az ajtó felé. Mintha a nevét kiáltaná valaki kintről. Tekintete homályos volt, a hangok egyre tompultak. Azt hitte csak halucinál. Hiszen ki szólítaná itt a nevén, ráadásul Jeong Guk hangján? Ez már nevetséges!
- Lia! Hallasz engem? Merre vagy?
Mikor tudatosult benne, hogy mégsem halucinált és Jeong Guk tényleg ott van és őt keresi próbálta összeszedni minden erejét, hogy szólni tudjon hol van.
- Jeong Guk! Itt vagyok! -kiáltott- Idegyere. -nyögte ki halkan, szinte már ő sem értette saját szavait.
Egyszercsak az ajtó kivágódott és a nyomozó rontott be rajta néhány emberével a nyomában. Amint észrevette a lány odasietett hozzá.
- Jézusom Aliyah. Mit tettek veled? -vágta el köteleit.
A vastag kötelek nehezen akartak elszakadni de végülis sikerült neki. Felhúzta a lány az ágyból, aki nem bírta megtartani egyensúlyát így azonnal a fiúra esett.
- Jeong Guk. -motyogta alig hallhatóan.
- Itt vagyok, ne aggódj kiviszlek innen! -vette karjaiba.
- Jeong Guk... -ismételgette nevét- Hát eljöttél értem?
- Persze, hogy el! De ne beszélj így fogy az erőd.
- Honnan tudtad hol vagyok?
- Kinyomoztam. -tartottak lefelé a lépcsőn- Végülis nyomozó lennék nem?
- Azt hittem nem jössz el, hogy meg fogok halni... -sírta el magát.
- Sosem engedném, hogy meghalj!
Leérve a földszintre a kint várakozó mentősökhöz vitte a lányt akit azonnal beültettek a kocsiba, hogy elláthassák sebeit. Jungkook visszarohant a társaihoz, hogy végre elkaphassák Diegot. Az ott tartózkodó rendőrök és FBI ügynökök együttes erővel fogták el szépen sorban az összes rosszfiút és beültetve autójukba szállították is a kapitányságra őket.
A lövések zaja, a rendőrautók szirénája és az itt-ott leomló falak törmelékei felrázták az éjszaka csendjét. Telt az idő és mindenki lassan kiszivárgott az épületből, csupán a nagy csapat tagjai voltak még bent. Lia egyre idegesebb lett, hogy hol lehetnek már ilyen sokáig. Végül elsőként Hoseok jött ki a kitört üvegű ajtón, vérző karral. Azonnal odafutott hozzá.
- Jesszus Hobi mi történt? -vizsgálta át karját.
- Diego. Bezárkózott néhány emberével a belső szobába. Nem tudjuk kihozni onnan és bemenni sem. Szóltunk a főnöknek, küldi a kommandó csapatot.
- Be akartok törni oda?
- Nincs más választásunk. Az a hely teljesen betonbiztos, lehetetlen normál fegyverekkel bemenni oda.
- Gyere, mutassuk ezt meg egy orvosnak! -kísérte oda a mentőkocsihoz.
Az ott várakozó emberek azonnal a fiú segítségére siettek és próbálták ellállítani vérzését. Majd egy erősebb robbanás rázta meg a környéket. Mind összerezzentek, majd a felszálló por mögül Taehyung rohant ki, oldalát szorítva.
- Hobi! -kiáltozott neki- Hyung! -mindketten odarohantak- Mivan Tae, mi történt?
- Morino... -rogyott össze fájdalmában- Átvert minket. Ránkrobbantotta az egész emeletet!
- Gyere azonnal kórházba kell vinnünk! -húzta fel.
- Taehyung hol van Jeong Guk? -kérdezte Lia kétségbeesve.
- Tényleg hol van Kook? -esett le barátjának is társa hiánya- Tae hallasz? -kérdezte a már hordágyon fekvő ájuldozó fiútól.
- Még nem jött ki?
- Jaj ne! Hobi ki kell hoznunk onnan! -rázta meg karjait.
- Hamarosan itt lesz a kommandó egység, velük kihozzuk! -közben a mentő hangos szirénázás közepette indult el a kórházba.
- Normális vagy!? Nem várhatunk addig! Diego meg fogja őt ölni! -könnyei eláztatták arcát.
- Nem ronthatunk csak úgy rá! Kevesen vagyunk Aliyah! Meg kell várni amíg ideér az erősítés! -ültette be az egyik járőr kocsiba.
Lia idegesen csapkodta lábát a földhöz, majd megpillantva a hátsóülésen hagyott pisztolyt, magához vette és berohant az épületbe, nem törődve az intelmekkel. Lassan lépkedett a romokközt, nem akart ennél is jobban megsérülni plusz zajt sem akart csapni, nehogy feltűnjön nekik érkezése. A lerombolt emelethez érve látta, hogy az egész folyosó és a lépcső egy része is hiányzik. Mérges lett amiért nem tud tovább menni hiszen a távolság akkora volt, hogy képtelen lett volna átugrani. Körülnézve megpillantott egy félig kidőlt betonoszlopot. Tudta ez az egyetlen esélye arra, hogy megtalálja Jeong Gukot. Óvatosan helyezte lábait egymásután. Végül sikerült felérnie de abban a pillanatban adta fel a szolgálatot a hídnak használt oszlop és hangos csattanással ért földet a romokon. Elbújt a fal mögé nehogy az odasiető emberek észrevegyék. Végül őket követve jutott el ahhoz a szobához amiről Hobi beszélt neki. A keresztfalhoz elbújva próbált rájönni arra hogyan is tudna oda bejutni. Ahogy kikukucskált hirtelen valaki rátette kezét a hátára és visszahúzva őt erősen a karjára fogott. Befogta száját és egyenesen a sötétkék ajtóhoz vonszolta. A kint őrködők azonnal beengedték őket és az ott megbúvó férfi elé lökte a lányt az elfogója.
- Itt ólálkodott főnök.
- Remek, szép munka! -intett, hogy menjen ki- Nahát nahát. Mégis kit látnak szemeim... Csak nem a kis Smith lány? Mit keresel itt kiscsillag? -hangja gúnyos volt, lenéző- Miért jöttél vissza ha egyszer kimentettek innen? Ja várjunk! -csapta össze tenyereit- Csak nem a kis nyomozó miatt vagy itt!? -nevetett fel- No lám csak, mik derülnek ma itt ki!
- Hol van Jeon ügynök!? -kérdezte mérgesen.
- Hozzátok be! -szólt hangosan, majd két férfi berángatta Jeong Gukot a szobába, aki nem festett túl jól- Csak nem őrá gondolsz?
- Engedje el! Neki ehhez semmi köze!
- Hiszen ki akart nyírni! Mért is kéne elengednem?
Aliyah ránézett az agyonvert fiúra, akinek már ahhoz is alig volt ereje, hogy térdén megálljon. Sóhajtott majd elhatározta, hogy megmenti a fiút és azt is tudja hogyan.
- Engedje el és önnek adom a céget. -ejtette ki szavait.
- Nahát-nahát! -nevetett fel.
- Ne Aliyah, ne tedd! -az egyik férfi belerúgott oldalába, hogy hallgasson el.
- Képes lennél nekem adni a céget ennek a ferdeszeműnek az életéért cserébe?
- Igen. A magáé, csak eressze el!
- No lám csak a mi kis hősnőnk szerelmes! -elnevette magát mire emberei is rákezdtek, a lány csak hallgatott- Rendben, legyen. Elengedem. Amint elintéztük a szükséges dolgokat.
- De ahhoz a bíróságra kell menni. Ott vannak az ügy iratai!
- Nem kell. Itt van az ügyvédem, vele minden papír hivatalos lesz! Fáradj át velem a másik szobába! -mutatta az irányt kezével.
- Ne Lia, ne menj be oda! Ez csapda! -egy újabb rúgás után ismét elhallgatott.
- Ne bántsák! -rohant oda és eltakarta őt testével- Kérem hagyják békén. Eleget kapott már. -a nála lévő fegyvert átcsempészte neki.
- Gyere már, nem érünk rá egésznap!
Jeong Guk megvárta amíg átérnek a szomszédos szobába majd előrántva a pisztolyt lelőtte a bent maradt embereket. A zajra Diego elkapta a lányt és magához rántva őt, fegyvert szegezve halántékának ment ki onnan.
- Engedje el őt Morino! Vége van! -fájdalmasan lépkedett egyik lábáról a másikra- Elkaptuk az összes emberét! A hálózatának annyi, lelepleztük!
- Addig nincs vége amíg Diego Morino életben van! Eltűnök innen és egy hadsereggel térek vissza! -rángatta magával a lányt, Jungkook kitartóan követte őket.
A hátsólépcsőn mentek le, de ott szintén rendőrök vették körbe az épületet. Az előcsarnokban állva játszották tovább macska-egér játékukat.
- Azonnal küld el innen a kis barátaidat különben lelövöm a lányt! -kiabált.
- Elküldhetem de a rendőröknek nem én parancsolok! Ők nem fognak elmenni innen. Elkapják magát!
- Ők is menjenek különben ez a kis pofi már nem lesz ilyen szép! -nyomta idegesen a lány arcába pisztolya csövét.
Aliyah tudta, hogy tennie kell valamit hiszen ha Jeong Guk elküldi a hatóságokat akkor Diego ki tudja hova fogja őt cipelni és meddig. Intett a fiúnak, hogy amikor jelez akkor lőjön. Erősen beleharapott a fogvatartója karjába, aki fájdalmában eleresztette a lányt így Jeong Guk gond nélkül ki tudta őt iktatni. A lövés zaja átjárta az egész teret, a kint tartózkodó kollégái azonnal bevonultak a hangra, Hoseok vezetésével. Körbevették a helyet és elmentek körbenézni van-e még rosszarc az épületben. A halálra rémült lány odarohant a sráchoz, aki azonnal karjai közé zárta amint odaért.
- Jól vagy Jeong Guk? -vizsgálta végig.
- Ez semmiség, ne törődj vele! Hogy jutott eszedbe visszajönni!? -förmedt rá- Meg is ölhettek volna!
- Ahogy téged is! Nem hagyhattam, hogy meghalj! -vágta fejéhez, de amint rájött mit is mondott elhallgatott.
- Miért jöttél vissza Aliyah? Azért amit Diego mondott?
Összeszorítva ajkait igyekezte megtalálni a megfelelő szavakat és felemelve fejét belenézett a fiú szemébe. Mikor válaszolt volna egy pillanatra átnézett a vállai fölött és látta, hogy Diego felemel egy pisztolyt a földről és egyenesen Jeong Gukra szegezi.
- Vigyázz!
Ellökve őt a golyó beléfúródott. Vére azonnal átitatta pulcsiját és a lábaiból másodpercek alatt szállt el az erő. Hobi lelőtte a pasast, és ő is a lányhoz sietett.
- Aliyah! -esett le mellé Jeong Guk- Miért csináltad ezt? -szemei megteltek könnyekkel.
- Hívjanak mentőt de azonnal! -kiáltozott az idősebb.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj! -próbálta elszorítani vérző sebét- Rendbe jössz.
- Jungkook. -tette kezét az övére mire abbahagyta a kapkodást- Hagyd. Kérlek vigyázz a hugomra! Még kicsi és szüksége van valakire aki gondját viseli.
- Nem! Ne csináld ezt! Ne bízd rám Sofit, majd te felneveled őt! Ne búcsúzkodj itt nekem, nem fogsz meghalni értetted!? -hangja ideges volt és kétségbeesett.
- Kérlek Kook, ígérd meg, hogy vigyázni fogsz rá!? -csordultak ki könnyei, de a fiúnak is.
- Megígérem!
- Köszönöm. -engedte ki benttartott levegőjét- És azt is ígérd meg, hogy meglátogatod az anyukádat!
- Rendben, de csak akkor ha te is velem jössz! Ígérd meg, hogy rendbe jössz és eljössz velem Busanba!?
- De Je...
- Semmi de, vagy jössz te is vagy nem megyek sehova! -tette karba kezeit.
- Jólvan -mosolyodott el- megígérem! -felköhögött mire vére kicsordult száján.
- Csshh! Ne beszélj. Hol van már az a kurva mentő!? -kiáltott hátra.
- Mindjárt itt vannak uram!
- Jeon nyomozó! -visszaemelte tekintetét a lányra- Nagyon örülök, hogy megismerhettem önt! Egy élmény volt.
- Ne kérlek, ne csináld ezt! -fogta meg kezét.
- Elárulok egy titkot. Diegonak igaza volt... -sóhajtozott, erősen fájtatta a lövés helyét- Azért mentem vissza érted mert totálisan belédzúgtam. -nevetett fel, de inkább volt az köhögés- Nem mertem elmondani, mindig olyan kegyetlen voltál...
- Sajnálom! -folytak le könnyei- Elárulok én is egy titkot. Az a szoba, tudod ahova nem szabadott bemenned?
- Igen?
- Az a volt mennyasszonyom szobája volt. Oda hordtam be minden cuccát amit nálam hagyott.
- Már értelek... Taehyung erről beszélt akkor. Nem tudtad őt elfelejteni ugye?
- Hát nem. Tudod nagyon szerettem őt és arra készültem, hogy feleségül veszem de megcsalt egy másik férfival. Azt mondta folyton csak dolgoztam, nem foglalkoztam vele.
- Nagyon sajnálom!
- Nem kell. Tudod, talán igaza is volt. Mindig a munkámnak éltem, az volt számomra az első. De... Aztán jöttél te és minden megváltozott! Azért voltam mindig olyan gonosz veled, mert idegesített a tény, hogy te sokkal jobban érdekelsz, mint a munkám. De ma már örül neki, hogy becsöppenttél az életembe.
- Pedig csak egy ügy voltam neked. -nevetett fel fájdalmasan.
- De ma már sokkal több! Ezért is nem léphetsz ki az életemből, értetted!?
- Sajnálom, hogy nem maradhatok veled. Pedig mást sem szeretnék jobban. -lehunyta szemeit- Szeretlek Jeon nyomozó!
- Ne... Ne! Aliyah! -rázta meg.
- Uram itt a mentő!
Lia feje félrecsuklott és karja úgy hullott a porba, mint az elszáradt falevél. Jeong Guk erőszakosan rángatta, kiabált hozzá, hogy keljen fel de hiába a lány szemei csukva maradtak. Magához ölelte élettelen testét és kétségbeesetten szorítva kérlelte, hogy maradjon vele, térjen vissza hozzá. De hiába az esdeklő szavak, hiába a lány iránt érzett szerelme azok a szemek már nem nyitódtak ki. Nem hallhatta hangját, aranyos nevetését, feketén tündöklő szemeit. Nem láthatja ahogy a konyhában idegesen főzi a kigondolt ételeit, ahogy mérgesen hadonászik a kezeivel amiért nem úgy sikerült ahogy azt eltervezte. Többé már nem vehet le neki semmit a felső polcról, már nem bosszanthatja fel semmivel. Rettentően megbánta, hogy nem árulta el neki korábban mit érez iránta és azt is amiért az érzelmei elől menekülve folyton csak bántotta őt. Bárcsak visszacsinálhatna mindent! Bár visszatekerhetné az időt! De sajnos ő nem varázsló és nem időutazó. A felhangzó szirénák és a piros-kéken villódzó lámpa jelezte a mentőautó távozását és az utolsó alkalmat, hogy láthatta Aliyaht élve. Barátja féloldalasan átkarolva próbálta őt vígasztalni, de Jeong Guk teljesen vígasztalhatatlan volt. Szíve megszakadt és a bűntudat mardosta lelkét. Fogalma sem volt hogy lesz ezután, képes lesz-e folytatni munkáját, úgy élni mintha misem történt volna! Egy biztos volt, végre akadt egy lány aki képes volt rávenni őt a változásra és ezért örökre hálás lesz neki!