3. rész - Bánt nem bánt.

Közelebb mentem hozzá a már kikért italokkal. Remélve, hogy nem küld el.
- Jó estét tanár úr! Mit keres itt?
- Oh, szia Lara! Hát te?
- Csak lazítunk kicsit a barátaimmal. Maga?
- Ugyanaz, csak egyedül. - olyan szomorúnak tűnt.
- Nincs kedve csatlakozni?
- Azt hiszem inkább passzolom! Nem akarok zavarni. Hiszen azért jöttetek, hogy jól érezzétek magatokat nem azért, hogy egy vén tanár bácsit nézzetek.
- Nem hinném olyan vénnek. Sőt tanárnak is alig, de mindegy maga tudja. Jó mulatást vagy tudom is én mit!
Elmentem inkább onnan, annyira búvalbaszott volt, hogy engem is csak lelohasztott. Jobbnak láttam ha egyedül hagyom a rossz kedvével.
Visszaértve az asztalunkhoz hangos nevetésre lettem figyelmes. A többiek nagyban mulattak amíg az én kedvemet lelombozták. Letettem a kért italokat és én is leültem a helyemre.
- Azt hittem már vissza se érsz! - kapta el a sörét patrik, ez ő szeret inni és bulizni.
- Feltartottak.
- Ki? - kérdezte Lora egy nagyobb korty után.
- Csak Tamás.
- Ki az a Tamás? - kérdezte Maja, akiről szinte meg is feledkeztem.
- Jah senki te úgy sem ismered. - adtam magamnak egy képzeletbeli ötöst, hogy ezt gyorsan rávágtam.
- Na gyertek csajok bulizzunk!
Rángatott minket fel Patrik a táncparkettre, mi pedig nevetve engedtünk a húzásnak. Egész este baromkodtunk, nevettünk, szelfiztünk, bár nem értem minek. Közben azért legbelül ott volt bennem a kíváncsiság, hogy mi baja lehet a mi „drága" tanárunknak. Kb olyan 11 körül Patrik felmondta a szolgálatot, totál kidőlt. Lora felajánlotta, hogy haza viszi mivel úgy is egy utcában laknak. Maja is elköszönt és mivel mindenki lelépett gondoltam én is haza megyek. Minek legyek itt egyedül!? Odamentem a pulthoz, hogy rendezzem az utolsó kör italt, abból amit Patrik a kezembe nyomott. Ahogy a pultos sráccal beszéltem feltűnt, hogy Tamás még mindig ott van. Nem hagyott a kíváncsiságom nyugodni, odamentem.
- Üdv újra! - próbáltam minél rendesebb lenni.
- Még itt vagy? - nézett rám már elég fátyolos tekintettel.
- Még igen, ahogy maga is. Minden rendben?
- Jah semmi extra csak a szokásos. Utálom a munkámat! - lehajtotta a fejét, gondolom a karjára akarta de ehelyett a pulttal volt egy gyors afférja.
- Na jöjjön, menjünk innen! - letettem egy kis pénzt a srácnak, majd kivonszoltam onnan - Hol lakik?
- Ott az utcában. - próbált mutogatni, de nem sokat értem vele - Nahát! - nézett rám - Hogy te milyen szép vagy!
- Hagyja abba! - löktem el a kezét az arcomtól, persze azért elvigyorodtam.
Elkezdtem kutakodni a zsebében hátha megtalálom a tárcáját, remélem benne lesz a lakcím kártyája. Kis szerencsétlenkedés után meg is leltem. Gyorsan átlapoztam és meg is lett a keresett cím, szupi! Nehezen elindultunk. Nem lakott olyan messze mégis egy örökkévalóságnak tűnt az a séta. Mondjuk az is megnehezítette, hogy nem igazán segített a sétában. Folyton kötekedett velem, meg viccesen beszélt, nem mindig bírtam az útra figyelni. Aztán meg a célvonalban elkezdett sírni, hogy valaki meghalt. De hogy ki? Passz...
Az ajtóhoz érve kikutaztam a zsebét a kulcsa után, szerencsére meg is lett. Kinyitottam és bementünk. Kívülről sem volt csúnya, de belül...hát...óriási ez a ház és gyönyörű, stílusos, modern. Pont aki lakja. Leültettem a kanapéra, letettem a kulcsait és mielőtt elmentem volna engedtem neki fürdővizet, hogy hátha attól kitisztul annyira, hogy észre vegye hol van.
- Na kész a víz, kellemesen meleg. Fürödjön meg! Én pedig megyek, majd hétfőn találkozunk tanár úr!
- Ne menj el! Maradj itt velem, olyan rossz egyedül! Senkit sem ismerek itt. Gyűlölöm ezt a munkát! - ölelte át a derekam, mivel előtte álltam.
- Akkor mért lett tanár? Van más szakma is a világon!
- Nem vagyok tanár! - néma csendben lett néhány percig - Semmi sem vagyok.
- Tudja mit? Itt maradok, de akkor azt kell tennie amit mondok. Rendben?
- Köszönöm!
- Akkor menjen és fürödjön meg! Büdös bagó és pia szaga van!
- Jóh...megyek... - sóhajtozott.
Elbotladozott a fürdőig, közben neki ment néhány tárgynak, de csak sikerült bemennie. Addig én a konyhában mentem valami inni valót kutazni, mert meghaltam szomjan. Szerencse a hűtője tele volt. Méghozzá milyen rendezett, katonás módon. Sosem láttam még ilyen rendet sehol, főleg nem egy hűtőben.
Beletelt egy kis időbe amíg kijött a fürdőből. Segítettem megtalálni a szobáját és lefektettem. Le akartam menni a nappaliba, hogy ott aludjak de nem engedte, ott kellett lennem vele, mint egy gyerekkel. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet. De ráadásként a „meghalt, miért halt meg, nem ezt érdemelte" kombót ismételgette. Egyre kíváncsibb lettem vajon ki halhatott meg, de nem árulta el hiába kérdeztem. Leültem mellé és nyugtatgattam amíg egyenletessé nem vált a légzése, ez alapján tudtam, hogy elaludt. Fel akartam álni de átfordult és szinte a teljes testével rám nehezedett, majdnem megfulladtam. Hiába lökdöstem, tuszkoltam, meg se mozdult. El kellett fogadnom, hogy ott kell hogy maradjak.

TAMÁS SZEMSZÖGE:
(pár órával az este előtt)

De jó itthon lenni, az a sok gyerek lefáraszt a suliban. Ez a tanárosdi kezd egyre nehezebb dió lenni, és ez csak az első hét volt! Hogy bírom ki a többit? Remélem gyorsan vége lesz ennek a melónak.
De végre péntek van! Ami enyhít a dolgon. Pont mikor belenyelnék a kávémba megszólal a laptopom. Gyorsan odasietek.
- Jónapot asszonyom!
- Magának is ügynök! Na hogy halad a terv?
- Elég lassan, de igyekszem felállítani az első lépést.
- Kicsit gyorsítsa fel az eseményeket, a nagyfőnök várja a végeredményt! - parancsolt rám, mintha nem tennék meg mindent, könnyű nekik egy irodából dirigálni.
- Igen asszonyom, igyekszem. De könnyebb lenne ha a társam végre ideérne és segítene.
- Az... Sajnos nem fog menni.
- Miért? Másik ügyet kapott?
- Nem. A társa ma délelőtt az életét vesztette. Nagyon sajnálom 35-ös ügynök. - nem akartam elhinni amit hallok.
- Mi!? De mégis hogy történt?
- Egy ellenséges ügynök végzett vele a magához vezető úton. Ezért jó okunk van azt hinni, hogy egyesen a városba tartanak, ezért kövessen el mindent, hogy a célszemélyt mi hamarabb a központba hozza!
- Igen értettem! - bontotta is a vonalat.
Még mindig nem hiszem el, hogy a társam meghalt, hogy nincs többé. Ezért nem akartam vele összebarátkozni, tudtam, hogy ez lesz a vége! Szegény Kevin, a legjobb haverom volt...
Tudom egy titkos ügynöknél fő a fegyelem, de muszáj innom valamit vagy a düh és a szomorúság felemészt. Neki indultam hát az utamnak, lesz ami lesz. Mire besötétedett találtam egy kis klubot, jó lesz ez! Bementem és kértem valami erőset. De nem volt erősebb a vodkánál, sajnos... Nem baj jó lesz az is úgy sincs kedvem tovább keresgélni.
Ott voltam egy darabig amikor a pultnál egy ismerő arcot véltem felfedezni. Az nem...Lara? De igen ő, már csak azért is mert felém tart. Remélem nem most akar „dumcsizni"!
- Jó estét tanár úr! Mit keres itt?
- Oh, szia Lara! Hát te?
- Csak lazítunk kicsit a barátaimmal. Maga? - látszott rajta a kíváncsiság.
- Ugyanaz, csak egyedül.
- Nincs kedve csatlakozni? - nahát erre nem számítottam, de most nincs kedvem senkihez, mepróbálom kedvesen lerázni.
- Azt hiszem inkább passzolom! Nem akarok zavarni. Hiszen azért jöttetek, hogy jól érezzétek magatokat nem azért, hogy egy vén tanár bácsit nézzetek.
- Nem hinném olyan vénnek. Sőt tanárnak is alig, de mindegy maga tudja. Jó mulatást vagy tudom is én mit! - ezt jól megcsináltam.
Láttam rajta mennyire megbántottam azzal, hogy leráztam de nem akartam még az ő estéjüket is elrontani. Jobb ez így mindenkinek! Úgy sem lennék most senkinek sem jó tártsaság.
Az este folyamán öntöttem magamba az italokat a végén már azt sem tudtam mit mivel iszok. Folyton a Kevinnel együtt töltött idő és a rengeteg akciók jártak a fejemben. Totál elszálltam! Mondjuk nem is szoktam inni. Nem nekem való... Jól ki is ütöttem magam, semmi sincs meg azután, hogy asszem Lara odajött és megkérdezte minden rendbe van-e. Onnantól képszakadás. Vagy is beugrik 1-2 dolog, de azok szerintem csak álomképek voltak.
Arra ébredtem, hogy a nap a szemembe vág. Felültem vagy is csak fel akartam ülni, de egy iszonyatos nagy fájdalom belenyilalt a fejembe. Így jár ha olyan iszik aki nem bírja az italt.
- Áú az oldalam! - felsikoltott mellettem valaki én meg halálra rémültem.
Ki a fene lehet az? Csak nem felszedtem egy pénzes prostit amíg ki voltam ütve!? Odanéztem és amint megláttam, hogy ki az az ütő is megállt bennem. Forogni kezdett velem a világ, szédültem.
- Jesszus nem néz ki valami jól. Nem akar kimenni a mosdóba?
- De asszem muszáj lesz.
Ezt alig kimondva rohantam is rókázni. Kb 10x megmostam az arcom, hogy magamhoz térjek. Mikor visszamentem sehol sem volt. Kicsit megkönnyebbültem, biztos csak képzeltem. De akkor meg az kezdett el zavarni, hogy mért pont Larával képzelődöm!? Lementem a konyhába.
- Kér egy kávét? - újra az a meglepődöttség, bazdki!
- Igen, köszönöm. - leültem a konyhapulthoz.
- Remélem ízleni fog, nem tudom hogy issza!?
- Finom. - kortyoltam bele, ő ezt egy büszke mosollyal letudta - Figyelj csak, ha meg nem sértelek vele, de te hogy kerülsz ide?
- Nem emlékszik?
- Ne haragudj de nem. Semmire.
- Nem kéne innia ha nem bírja az italt! Egyébként én voltam az aki haza cipelte, mert totál k.o. volt.
- Honnan tudtad, hogy hol lakom?
- Van olyan, hogy lakcímkártya. Szerencsére megtaláltam a személyit a zsebében, így volt hova elhoznom.
- És miért maradtál itt?
- El akartam menni, de nem engedett. Folyton arra kért, hogy ne hagyjam egyedül meg valakiről beszélt, hogy meghalt. Gondoltam jobb ha nem hagyom magára, mert ha tett volna valamit magával az rajtam száradt volna.
- És hogy kerültél az ágyamba? Ugye...mi nem...? - mutogattam kettőnkre.
- Nem dehogy is! Csak annyira sírt mikor sikerült kijönni a fürdőből, hogy megsajnáltam és gondoltam megnyugtatom. De aztán rámfeküdt és valljuk be egy 54 kilós lány és egy kb 80 kilós férfi... Nem túl jó arány. - ingázott a kezével.
- Értem. Sajnálom, hogy így kellett látnod! Rettentően szégyenlem magam!
- Ugyan semmi baj, ne szavatkozzon! Bárkivel előfordul. De elárulja ki halt meg?
- Csak egy nagyon régi barátom, akit szinte már testvéremként szerettem.
- Annyira sajnálom és részvétem!
- Köszönöm. Mégegyszer ne haragudj, hogy olyan paraszt voltam! Kérlek ne mondd el senkinek és azt sem, hogy itt aludtál!
- Nem állt szándékomban.
- És ne vedd sértésnek, de nem szeretném ha mégegyszer idejönnél! - láttam rajta, hogy ezen eléggé meglepődött, biztosan megsértődött rám.
- Nem is akartam! Tegnap se akartam maradni, de látom hiba volt. Elnézést, hogy nem hagytam ott a bárban fetrengve, mint egy iszákos lúzert! Legközelebb inkább elfordítom a fejem. További kellemes önpusztítást!
- Lara várj! Én nem úgy... - de már hiába volt.
Felkapta a táskáját és elviharzott. Hát ez nem úgy sült el, mint vártam. De talán jobb is így. Nem akarom, hogy bajba sodródjon miattam! De az biztos, hogy most egy utolsó féregnek tart, amire az ő szemszögéből meg van rá minden oka. Bár ne így alakult volna ez!
De ezen már nem tudok változtatni. Ideje összeszednem magam és visszatérni a munkámhoz. Hiszen ezért vagyok itt. Összeszedtem a szükséges holmikat és indultam is a megbeszélt találka helyre.
- Csak hogy ideért ügynök! Már vártuk!
- Elnézést, siettem de dugó volt...
- Ez most nem fontos! Ideje tovább lépnünk a terv második fázisába! Az első sikeres volt, a beépülés. Mindenki tudja, hogy ön egy tanár, így megvan a fedősztorink. - közben elővett egy mini laptopot - Ő a mi alanyunk. Vegye rá, hogy működjön együtt velünk, és minél előbb hozza el a bázisra!
Mikor megláttam kiről van szó, szó szerint leesett az állam. Ilyen nincs! Egyszerűen nem lehet!
- Na és hogy vegyem rá? Avassam be?
- Negatív! Az, hogy hogyam veszi rá az az ön dolga! De semmiképp sem tudhat a tervről! Ön kiváló ügynök, az egyik legjobb! Biztos kitalál valamit! Volt ennél már nehezebb ügye is, egy lány beszervezése piskóta a többihez képest!
- De mégis hogyan vegyem rá ha nem tudhat semmit? Így biztos nem fog belemenni!
- Legyen kreatív! Használja a csinos kis pofiját, biztos nem tud majd ellenállni.
- Vagy is, csábítsam el?
- Bingó! - kopogott a fején, mintha egy csilingelő gombot nyomott volna meg, mint azokban a kvíz játékokban, ha valaki eltalálja a helyes választ - Vág az esze! Igyekezzen, minél hamarabb híreket akarok kapni, JÓ híreket! - hangsúlyozta ki.
- Igen is asszonyom!
Beszállt az autóba és elhajtottak onnan. Én meg álltam ott, mint valami idióta és azon töprengtem hogyan fogom ezt összehozni!? Tényleg csábítsak el egy lányt csak azért, hogy részt vegyen egy olyan dologban, ami életveszélyes!? Ez még tőlem is abszurd. Nem verhetek àt senkit, főleg nem őt! Nem tehetem! Valami megoldást kell találnom a helyzetre! Nem vagyok az az átverős típus, inkább kitalálok valamit! Csak sietnem kell, nehogy kifussak az időből!