3. rész - A vacsora

Másnap az ébresztőmre keltem fel. Egy kellemes dallam szólt, így hagytam kicsit had zenéljen. A BTS-től a Boy with luv volt az. Szerettem ezt a dalt. Amíg Koreában éltem találkoztam velük egy párszor, két srácot pedig személyesen is ismerek.
Amíg visszagondoltam ezekre, el is készültem. Fogtam a táskám és indultam a suliba, és reménykedtem, hogy odatalálok.
A tegnapi kereszteződésnél találkoztunk Tori-val. Örömteli volt a viszontlátás, nagy ölelések és hatalmas mosolyok. A hátra lévő utat végig beszéltük. Olyan kedves és aranyos lány ő! Örülök, hogy összehozott vele a sors! Elmesélt mindent, hogy kivel kell vigyázni a suliban, kik a nagymenők, kik a suli királyai stb. Elég hosszú volt a lista, reméltem, hogy sikerül mindent megjegyeznem.
Mire végzett a sorolással be is értünk a hatalmas épületbe. Az osztály a terem előtt várt, gondolom a tanárra, hogy kinyissa az ajtót. Milyen óra is lesz? Jah tényleg, matek! Szent ég! Megint egy matek, Adam-el. Fura lesz, ismét. De próbálok nem arra koncentrálni, hogy egy idegennek tart, inkább a tananyagra figyelek oda. Hisz abból fogok érettségizni, nem Adam-ből.
A többiek kedvesen fogadtak minket. Kérdezték minújság, milyen itt lennem stb. Fura nekem, hogy ilyen kedvesek és érdeklődőek az osztálytársaim.
Néhány perccel később jött is a tanár. Kinyitotta a termet és megintult a tömeg, mintha kinyitották volna a lovak karámját és egyszerre akarnának kirohanni a legelőre.
Én inkább előre engedtem a többieket, nehogy a végén agyon nyomjanak. Végül belépkedtem én is. Leültem Tori mellé és vártuk, hogy elkezdődjön az óra.
Szerencsére mindig is az egyik kedvenc tantárgyam volt a matek, így sikerült belemerülnöm a leckébe és nem a tanárral foglalkoztam. Kicsengetéskor mindenki vadállat módjára rohant ki a teremből.
- Miss Park! Kérem egy pillanatra maradj itt! Szeretnék valamit megbeszélni veled.
Hmm... Miss Park... Milyen hivatalos. Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Megvártam még mindenki kimegy, majd odasétáltam az asztalához.
- Igen tanár úr? Mit szeretne? - csak nézett rám, majd elmosolyodott.
- Milyen tanár úr? Megmondtam, hogy neked Adam vagyok! - most mi van?
- Tessék? - nem értettem a helyzetet, eddig úgy tett mint aki nem ismer, erre ez...hm...
- Tudom! - tette fel védekezően a kezeit - Úgy kellett tennem, mintha nem ismernélek! Lehet neked kicsit furcsa volt, netán rosszul esett. De még sem mondhattam azt, hogy „áhh szia Lori milyen jó itt látni" mindenki csak konspirált volna. Jobb így, ha nem tudják! De sulin kívül és négyszemközt tegezz csak nyugodtan!
Fura volt most ez nekem. Hirtelen nem is tudtam mit reagáljak. Mintha egy dráma sorozatba kerültem volna. Tiszta színház! De meg is értettem mire mondja, az emberek szeretnek egyes dolgokba olyat belelátni, ami nincs. Sajnos ez tapasztalat.
- Rendben. Ahogy szeretnéd. - hajtottam le a fejem.
- Megharagudtál rám ugye? - nézett rám, bár nem láttam de éreztem tekintetét a bőrömön.
- Ne-em... Csak... furcsa volt, hogy letagadtál. De megértem miért, nem kell magyarázkodni!
- Akkor engedd meg, hogy kiengeszteljelek! Mit szólnál egy közös vacsorához a bácsikáddal? - kérdezte mosolyogva, enyhe lelkesedést hallottam a hangjából.
- Hát... Nem is tudom...
- Na kérlek! Legalább újra láthatnám Jamest!
- Jólvan. De előbb megkérdezem őt róla. Nem tudom, hogy milyen fáradt lesz ha haza ér.
- Persze ez érthető. Majd ha válaszol akkor keress meg!
- Rendben. De most sietek órára! Szia!
- Szia! Szép napot Lori!
Kimentem. Eléggé meglepett ez a dolog. Ez a magyarázkodás, a vacsora, fura. Bár azért be kell valjam jól esik, hogy elmondta nekem miért tette azt amit. Legalább így megnyugodtam, hogy nem én tettem rá rossz első benyomást.
Tesi után felhívtam Jamest és ecseteltem neki a történteket. Mondta, hogy nyugodtan hívjam meg Adam-et, ő is hamarabb eljön az étteremből. Oké, legyen. Megkerestem őt az utolsó szünetben és elmondtam mit üzent a bátyuskám. Mondta, hogy várjam meg őt a parkolóba, majd együtt haza megyünk. Csak ügyeljek arra, hogy senki se vegyen észre.
Angol óra után így is tettem. Megvártam még mindenki elmegy, akkor settenkedtem le a parkolóba. Tori-nak azt mondtam, hogy a bácsikám jön értem. Rosszul esett, hogy hazudnom kell neki, de azt mégsem mondhatom, hogy az egyik tanáromra várok, vele megyek haza. Az milyen lenne már?
Lent elbújtam egy támfal mellé és vártam, hogy Adam lejöjjön. Nem kellett sokat várnom, hamar leért. Beszálltunk a kocsiba és már úton is voltunk.
- Remélem nem fogok zavarni!? - szólalt meg félúton.
- Dehogy. James is örül, hogy újra lát téged. Csak emiatt jön el hamarabb.
- Az jó. Legalább tudunk egy kicsit beszélgetni. Meg téged is jobban megismerhetlek.
- Biztos, hogy meg akarsz te engem ismerni? Nem túl vidám sztori az életem.
- Nem baj. Senkinek sem minden happy az életében. Vannak mély pontok.
- Jah... vannak...
A kis beszélgetésünk végére meg is érkeztünk. Leparkolt a felhajtóra, majd bementünk. James még nem volt itthon, így nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy szórakoztathattam a vendéget. Bár nem igazán volt fogalmam, hogy mivel.
Először lepakoltam a szobámban és átöltöztem. Azután neki álltam csinálni a vacsorát. Mivel még volt idő vacsiig, gondoltam összedobok egy kis sütit. Volt egy recept, amit imádtam megcsinálni. Igaz nem koreai süti, de imádtam. A hold sütit. Ez inkább kínai féle volt.
Szerencsére mindent találtam hozzá ami kell, így neki álltam csinálni.
- Segíthetek? - jött ki a konyhába.
- Hát... Nem tudom tudsz-e!?
- Nem vagyok nagy konyhatündér, de a lisztet még ismerem. - nevetett a saját hülyeségén.
- Jólvan, ha akarsz segíts! Csináld meg a csoki szószt a töltelékhez!
- Aha... Már is... - nézett jobbra, balra.
- Ott a két táblás csoki, azt törd össze, enyhén olvaszd fel majd dolgozd össze tejszínnel!
- Értettem kapitány! - tisztelgett, mint a katonák, milyen bolond.
Csak megráztam a fejem. Csináltuk tovább a sütit. Mikor az a sütőbe került, neki láttunk a salátának. Cézár salit csináltunk, mivel én csak azt szeretem. Ahogy kevertem össze a hozzávalókat véletlen rádobtam egy saláta darabot, de tényleg nem szándékosan volt.
- Áh szóval így állunk! - állt meg előttem.
- Jajj bocsi. Nem akartam véletlen volt!
- Ez háborúúú!!! - kiáltott fel, majd egy marék lisztet az arcomba dobott.
Először teljesen meglepődtem, még a szememet sem tudtam kinyitni. Ahogy nevetett rajtam, meg a kinézetemen én is megdobtam liszttel. És én is kinevettem őt.
- Óh szóval így állunk? Oké!
Közelebb jött hozzám, én egyet hátráltam. Elnyúlt mellettem, elvett egy tojást és széttörte a fejemen. Na ekkor kezdődött el a kajacsata. A végén már repült minden mindenhová. Több kaja volt rajtunk meg a padlón, mint a tálban. Ráadásképp még elkapott és jól meg is csikizett. A röhögéstől a földre estem, ő utánnam. Ő is nevetett, de én is őt.
- Jó! Elég! Megadom magam! - emeltem fel a kezem.
- Tudtam, hogy nyerek! - állt fel diadalittasan.
- Persze, úgy könnyű nyerni, hogy egy kis 54 kilós lányt letepersz a földre! Úgy én is nyernék!
- Ugyan szivem, ennek semmi köze az izmokhoz! Csupán jól kell csinálni, ennyi! - kacsintott.
Ez a szivem szó kicsit furán hagzott, főleg az ő szájából. Meg az a kacsintás is! Nem tudom miért de zavarba jöttem tőle rendesen. Pedig nem is csinált semmit, csak kimondott egy szót.
- Na gyere ide! Tiszta saláta a hajad. Kiszedem, fordulj meg! - jött közelebb.
Hirtelen meg sem tudtam mozdulni, még az előbbi történések hatása alatt voltam. Így ő fogott és egy mozdulattal megfordított a tengelyem körül. Elkezdte kiszedegetni a saláta darabokat a hajamból.
- Áú! Ez fáj! Ne húzd a hajam! - csapkodtam a kezét.
- Bocsi! De annyira bele van ez a szar ragadva, hogy alig bírom kiszedni.
- Kellett neked teledobálni vele! Mondtam, hogy a hajam az tabu.
- És pont a legjobbról maradjak le? Ugyan már!
- Szhh! - megint meghúzta a hajam - Inkább hagyd abba! Majd kimosom valahogy belőle.
- Segítek ha gondolod!?
Hátranéztem egy afféle „hogy most mi van" nézéssel. Nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy komolyan gondolja-e. Hiszen mosolygott, hangja mégis olyan komoly volt.
- Kössz, de egyedül is megy! Nem vagyok már óvodás.
- Kár pedig segítettem volna! - olyan csalódottnak tűnt, már komolyan nem tudtam mit higyjek, teljesen összezavarodtam.
- Miben kell segíteni? - lépett be James a konyhába.
- Semmibe! - vágtuk rá egyszerre.
- Mi a fészkes fene történt itt!? - kérdezte enyhén mérgesen.
- Ő kezdte! - mutattunk egymásra, komolyan mint az ovi.
- Nem érdekel ki kezdte! Rakjatok rendet! Eljövök hamarabb az étteremből, erre itthon ez fogad! Komolyan gyerekek, mint a bölcsiben! - nevetett, de rázta a fejét, hogy hogy lehetünk ilyen gyerekesek.
Igaza van, gyerekes az amit csináltunk. De néha egy ilyen nap is kell. Nem lehet mindig komoly az ember. Néha a szürke hétköznapokat fel kell dobni, egy ilyen őrültséggel.
Neki álltunk rendet rakni, majd elmentem zuhanyozni. Nehezen bár, de sikerült minden egyes étel darabot kipecáznom a hajamból. Na ilyenkor átok a hosszú haj. De nem vágatnám le, semmi pénzért! Felöltöztem, majd visszamentem a két fiúhoz. Adam is elment kicsit letisztogatni magát. Addig én és James megterítettünk.
- Látom jól kijöttök Ad-el!? - szólalt meg két tányér letétele között.
- Hát jah... igen mondhatni. Elég jófejnek tűnik. Igaz bár még nem ismerem annyira.
- Majd ha jobban megismered rájössz, hogy tényleg igazi barát és egy nagy tökfej! - felnevettem.
- Hé! Kikérem magamnak! - tiltakozott hevesen a fürdőből visszatérő vádlott.
- Kár barátom, ami igaz, az igaz! - veregette meg a vállát.
- Jó elismerem!
- Jah és eléggé perverz is! - súgta oda James, de azért elég hangosan ahhoz, hogy Adam is hallja, de csak nevettem rajtuk.
- Hallottam ám! - kiabált a konyhába menekülő tesókámhoz - El ne hidd neki Lori, nem igaz! Csak le akar járatni.
- Na és mért tenne ilyet?
- Mert egy barom! - nevetett.
- Na megállj Adam! Hallottalak! Várj csak még bemegyek!
- Oké, várok! - és még én vagyok a bölcsis, hm.
Pár perccel később tálalta az épen maradt kaját és neki álltunk enni. Vacsora közben is egymást oltogatták, be nem állt a szájuk. Én meg nem bírtam enni a nevetéstől. Az este végére mindenki elfáradt. Így jobbnak láttuk, ha eltesszük magunkat holnapra. Adam elköszönt tőlünk, majd hazament.
Én elmosogattam míg James a fürdőben volt. Aztán mentem én is a szobámba. Megírtam a leckét és olyan tíz óra körül beestem az ágyba.
De nem igazán sikerült aludnom. Csak az este és a délutáni dolgok jártak a fejemben. Az, hogy kajacsatáztunk Adam-el, ahogy ökörködtek a bácsikámmal. Akkor az is beugrott, hogy azt mondja nekem, szivem. Akaratlanul is elmosolyodtam. Nem tudom mért, de jól esett. Biztosan nem gondolta komolyan, ez csak olyan szófordulat, szleng féle. Itt sok ember beszél szlengekben és komolynak tűnő szavakat használnak komolytalanul. De akkor is egyféle kellemes érzést okozott ez nekem. Bár mondjuk mikor azt mondta, hogy segítene megmosni a hajam, azt nem igazán tudom eldönteni, hogy komolyan mondta-e vagy ez is csak egy baráti kedves, bolondozó szófordulat. Passz!
Végülis teljesen mindegy mert ha komolyan gondolja ha nem, az sosem következne be!
Viszont annak nagyon örülök, hogy a bátyuskámnak ilyen jófej, kedves barátai vannak. Örülök, hogy ilyen emberekkel veszi körbe magát és annak is, hogy én is megismerhetem. Igaz, fura az, hogy egy tanárom ilyen kedves és közvetlen legyen, néha gyerekes, de ez szerintem nem rossz tulajdonság. Ritka manapság az ilyen tanár, a legtöbbjük mogorva, zord, unott ember, aki csak a pénz miatt jár be tanítani. Szerencse, hogy Adam nem ilyen!
Mondjuk az is kicsit idegen számomra, hogy egy tanárommal ilyen jóban vagyok. Igaz korban nem nagyon tér el tőlem, de mégis csak a tanárom! De egyben a bácsikám egyik legjobb barátja. Nem tehetek úgy, mintha idegen lenne nekem. Vagy ha eljön ide, akkor kerüljem meg ne szóljak hozzá, csak mert egyike a tanáraimnak? Ez butaság!
Ahogy ezeket lefolytattam magamban, szépen el is nyomott az álom.
Reggel az édes csengőhangomra keltem fel, ami egyben az ébresztő hangja is. James biztos ki lehet már tőle! De nem tehetek róla, imádom ezt a bandát!
Felöltöztem és indultam a suliba. Tori-val találkoztunk és együtt mentünk tovább. Örülök, hogy a barátom lett! Kedves lány nagyon, és aranyos is! Szerencse, hogy a barátom lett! Ezt meg is mondtam neki, amire csak „elolvadt" és megölelt, de úgy, hogy majdnem hanyat vágódtam, vele együtt. Becsengettek. Rohantunk órára.
A nap gyorsan telt. Az utolsó óra matek volt. Szuper! Szeretem a matekot! Amikor Adam bejött, olyan más volt. Fekete, szűkített farmer rajta, egy sötét zöld inggel, amire egy ilyen kabát féleséget húzott. Haja kicsit levágva, belőve. Nem értem mire ez a változás!? Hiszen eddig is jól öltözködött, legalább is szerintem. Igaz, így mégjobb, de eredetiben sem volt rossz. Biztos unta már úgy magát. Gondolom...
Belekezdett a tanításba. Nem tudom miért, de egyfolytában csak őt néztem. Nem tudtam figyelni az anyagra. Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém! Biztos az foglalkoztat, hogy mért változtatott a külsején. Talán nem volt megelégedve magával? Vagy unta a régi énjét? Esetleg megismerkedett valakivel? Mert lehet ez is az oka. Hiszen a férfiak is, csak úgy mint a nők, szeretnek kicsit változtatni a megjelenésükön, hogy a nőknek jobban tetszenek. Lehet ez az oka! De mért számít ez nekem egyáltalán!? Nem tök mindegy, hogy mi az ok!? Nem rám tartozik és kész!
- Piszt! - bökött meg barátnőm.
- Igen? - súgtam oda.
- Ugye milyen szexi ma Mr. Smith? - csak lestem, milyen szavak használ ez a lány, ráadásul egy tanárra.
- Biztos. Nekem mindegy.
- Jajj jólvan már! Azt hiszed nem láttam?
- Micsodát?
- Azt, hogy egész órán őt nézed. Vak azért nem vagyok!
- Nem néztem egész órán. Csak egy percig, mert fura volt ahogy megjelent. Tegnap még nem így nézett ki. Ennyi.
- Ühüm... hát persze... - mosolygott olyan, nem is tudom, olyan huncutul.
- Tori! - szóltam rá.
- Ugyan! Én nem ítélkezem! - emelte fel a kezét közben nevetett.
- Tori! - szóltam rá hangosabban a kelleténél, mindenki ránk nézett.
- Mi olyan érdekes lányok? - kérdezte Adam ránk nézve.
- Semmi tanár úr! - vágtuk rá egyszerre.
- Óh a semmi igen jó téma! Én is sokat beszélek a semmiről! Mindjárt kicsengetnek, addig bírjátok ki!
- Elnézést! - sütötte le szemeit barátnőm.
- Bocsánat!
- Majd óra után maradj itt Lorelei! Elbeszélgetünk a semmiről!
- Rendben. - válaszoltam bűnbánóan.
Tessék alig vagyok itt pár napja, már is bajba kerülök. De mért csak én? Tori mért nem? Nem akarok szemét lenni, de ő kezdte az egészet. Mindegy. Majd elviszem én a balhét. De akkor tuti, hogy Tori jön nekem egyel!
Kicsengettek. Én pedig ott ültem és vártam, hogy milyen bűntetést kapok az órai viselkedésem miatt. Reméltem nem olyan súlyosat azért. Hisz ez mégsem olyan nagy dolog.