Egy hét telt el azóta, hogy új ofit kaptunk. Meglepő, de hamar beilleszkedett „közénk" még a srácok is kedvelték az osztályban. A lányokról inkább egy szót se ejtek. Szegény azért sajnálom, biztos a volt csajai nem az eszéért szerették hanem mert olyan, mint egy divatmagazin modellje.
- Na adjatok már egy jó ötletet mit csináljunk ma! -nyafogott Brad.
Nos igen, ma péntek van így nála az ilyen napok egyenlők a bulizással. Zac és én egymásra nézve nevettünk barátunk látványos szenvedésén. Az utolsó óra előtti szünetben kezdtünk el arról beszélni ki mit csinál hétvégén, de mostanra már teljesen megbántam. Amint leesett Bradnek, hogy ma a hétköznap utolsó napja van teljesen bepörgött.
- Menj el abba a klubba ahol a csajaid felét felszedted. -javasolta Zac.
- Áh az már tök uncsi. -legyintett- Valami teljesen új kéne ahol nem ismer senki, hogy megmutathassam mekkora király vagyok.
- Na és mit szólsz ahhoz a karaoke klubhoz ami nemrég nyílt meg a belvárosban? -jutott eszembe.
- Ú tényleg arról én is hallottam. Mondom én, hogy te vagy a legjobb arc lány a világon! -vágott hátba. Jaj kössz!
- Ja tudom.
Beszélgetésünket a csengő zavarta meg, így siettünk fel a terembe, töri órára. Tanárunk már tanításra készen várt minket, mindenki padján 1-1 frissen kinyomtatott papír hevert. Mikor helyemre sétáltam akkor világosodtam meg, hogy ez bizony egy felmérő teszt. Ez az első mióta elkezdődött a suli. Az igen Mr. Harris belehúzott. A termet számtalan kelletlen sóhaj és némán elfolytott káromkodás lepte be. Miután mindenki helyet foglalt tanárunk neki is kezdett a dolognak.
- Nahát mennyi ijedt arcot látok! -nevetett fel. Ja mert ez amúgy tök vicces- Nyugalom nem kell megijedni, ez csupán egy amolyan szintfelmérő lesz, nem kell azonnal fejjel rohanni a falnak. Csupán kíváncsi vagyok mennyi információ maradt meg bennetek a tavalyi év anyagaiból. Nem fogom osztályozni, de viszont szeretném ha nem vennétek félvállról ugyanis ez alapján fogom összeállítani a tanmenetünket. Óra végéig van időtök kitölteni és válaszolni a kérdésekre, mikor csengetnek beszedem a lapokat. Kezdhetitek!
Az első kérdés a függetlenségi nyilatkozatról szól. Óh. Ez gyerekjáték! Tollamat kezembe véve úgy írtam le a megfelelő választ, mintha azt könyvből olvasnám. Aztán szépen sorban következett minden kérdés. Úgy körmöltem, mintha az életem múlna rajta pedig még csak jegyet sem kapok érte. De tehetek én arról, hogy oda meg vissza fújom az egész anyagot? Az agyam olyan akár egy számítógép! Bármit olvasok vagy látok megragad és még évek múltán is emlékszem rá. Még azt a verset is tudom amit alsóban tanultam meg anyáknapjára, ami majdnem egy oldal volt. Akkoriban ez soknak számított, mondjuk nem nekem de másnak biztosan. Ha kell még ma is felmondom hiba nélkül. Mire észbe kaptam kész is lettem a feladattal. A falon lévő órára néztem és meglepve láttam, hogy alig telt ez tíz perc. Ilyen gyors lennék? Félre tolva a lapot telefonommal kezdtem babrálni. Mikor zsebre akartam vágni az előttem ülő gondoskodott arról, hogy legyen okom a kezemben tartani készülékem.
*SuperKing👑: Na mivan stréber már végeztél is?😜
*Sky👯: Igen képzeld. Neked nem a dolgozatot kéne csinálnod?
*SuperKing👑: Ez nem dolgozat! Különben is a tanár arra kíváncsi mi maradt meg a tavalyi anyagból, hát nekem semmi.
*Sky👯: Te tényleg menthetetlen vagy...
- Skyler Cooper megtudhatnám miért telefonozol mikor a feladatot kéne csinálnod?
A hirtelen jött hangra hirtelen megugrom és reflex szerűen vágom zsebembe telómat.
- Már régen kész vagyok vele tanár úr! -emeltem meg lapomat.
- Óh valóban? -kérdezte egy amolyan „Nekem ne hazudj!" hanglejtéssel- Akkor hozd ki kérlek a lapot!
Felállva előresétáltam és asztalára téve kitöltött papírom visszabattyogtam a helyemre. De azért vettem Brad felé egy gyilkos pillantást aki csak egy féloldalas mosollyal és egy kacsintással túltette magát a dolgon. A tanárt nézve kezdtem elbizonytalanodni eddig hibátlannak hitt válaszaim kapcsán. Folyton szemöldökét ráncolta össze, néha egyet egyet hümmögött és még álára is rásimított. Most akkor mégsem jól írtam?
- Skyler? -hallottam meg nevem.
- Igen?
- Ezeket magadtól írtad vagy kipuskáztad valahonnan? -a kérdésre minden szem rám szegeződött.
- Természetesen magamtól! Mindent megjegyeztem a tavalyi anyagokból és sokat tanultam tanár úr.
- A kis stréber. -hallottam ahogy valaki beszól, de nem törődtem vele, annyit nem ér.
- Ez hihetetlen! Még sosem láttam ilyet pályafutásom során, hogy valaki szóról szóra ugyanazt írja vissza, mint ami a könyvben van. Csak gratulálni tudok! Ha most osztályoznék ez nem csak ötös hanem csillagos ötös lenne!
- Köszönöm szépen tanár úr.
Na most rendesen zavarba jöttem. Bár már sok tanárom megdícsért már az eszem miatt mégis ez valahogy más volt. Neki elhittem, hogy tényleg komolyan is gondolja! Egyfajta elismerést láttam szemeiben ami némi csodálattal is társult. Nem tagadom jól esett! Én is lányból vagyok és megmelengeti a szívemet ha valaki bókol nekem, mégha az az egyik tanárom is. Sőt, ha nagyképűen hangzik ha nem, és sokkal jobban örülök neki és nagyobbra értékelem ha valaki az eszem miatt dícsér meg s nem a külsőm miatt! Bár nem igazán szoktak dícsérgetni a külsőmért, csak a rokonaim mikor családlátogatásra megyünk vagy ők jönnek el hozzánk. De valószínű akkor is azt mondanák, hogy szép vagyok ha úgy néznék ki, mint egy zsák rohadt krumpli. Az óra csendben telt és mikor kicsengettek Mr. Harris összeszedte a lapokat. Zac és Brad azonnal közre kaptak, hogy együtt menjünk haza. Mikor léptem volna ki az ajtón egy hang maradásra késztetett.
- Skyler egy pillanatra tudnál maradni?
Bólintottam és megkértem a fiúkat, hogy várjanak meg lent. Visszasétáltam és megálltam az asztala előtt. Ma egy egészen egyszerű szettet választott magának, ami egy kék farmerból és egy hozzáillő kék kockás ingből állt. Jobb mint az a fos színű zakó amit az első napon viselt.
- Figyelj nem akarom rabolni az időd, tudom péntek van ilyenkor mindenki megy kiereszteni a gőzt úgyhogy rögtön a lényegre térek. Látom van sütnivalód a történelemhez. Nincs esetleg kedved kiemelt történelmet tanulni?
- Kiemelt történelmet? Ez pontosan mit jelent?
- Hát a rendes óráid mellé kapnál néhány plusz órát amin az egyetemes anyagot tudnád megtanulni előre, ha esetleg olyan ágazatban szeretnél tovább tanulni.
- Oh. Nos köszönöm, hogy rámgondolt ebben, de nem hinném, hogy ilyesmi céljaim lennének. Szeretem a történelmet de azért nem szeretnék történész lenni. Remélem nem haragszik emiatt?
- Jaj dehogy is! Csak gondoltam rákérdek mert az egyik barátom ilyen képzésekkel foglalkozik és szívesen beajánlottalak volna neki.
- Köszönöm a lehetőséget. Esetleg ha tudna hasonló képzést csak angolból azt szívesen elfogadnám. Abból szeretnék külön diplomát szerezni, feltéve ha felvesznek.
- Efelől nincs kétségem. Viszont...
Kezdett el táskájában kutakodni, majd egy névjegykártyát nyomott a kezembe amin az ő neve és elérhetőségei voltak feltüntetve. Ez meg mi?
- Nos éppenséggel én is szoktam magánórákat illetve képzéseket tartani. A főiskolán kitűnővel végeztem emelt szintű angolból szóval megvan a képzettségem hozzá. De ha nem hiszed el megmutatom a diplomám. -nevetett fel.
- Elhiszem. Akkor ez azt jelenti, hogy elvállalná az oktatásomat?
- Persze. Amint sikerül elegendő diákot toboroznom, hogy hivatalosan indíthassam el az osztályt.
- Ez pénzbe kerül ugye?
- Igen. De nem olyan vészes összeg, kb 500 dollár egy hónapra.
- 500 dollár? -képedtem el- Húh akkor tényleg jó lehet. -ezt most hangosan kimondtam?
- Soknak tűnik, de hidd el megéri és ha kell külön-külön is foglalkozom a diákjaimmal. Beszéld meg a szüleiddel és értesíts, hogy tudjam számíthatok-e rád vagy sem.
- Rendben. Hétfőn megadom a választ. Jó hétvégét Mr. Harris! -köszöntem el.
- Neked is Skyler!
Leérve a fiúk már tűkön ülve vártak engem és majdhogy csak betuszkoltak a kocsiba. Sietve hagytuk el az iskola parkolóját és kifordulva a sarkon már a srácok idegbeteg énjének jele sem volt.
- Azt hittem már sosem jössz le. -bökdöste meg székem a hátul ülő Zac.
- Ne bökdöss már! -szóltam rá mérgesen.
- Mi meg már azt hittük téged böködnek odafent. -horkantott fel a mellettem ülő Brad is, mire jól vállon ütöttem- ÁÚ! Ez fájt!
- Meg is érdemled! Hogy mondhatsz ilyet?
- Most mért? Minden csaj odavan azért a pasiért és az életüket adnák ha csak adhatnának egy cuppantóst a farkára. Te meg majdnem fél óráig fent voltál. Az alatt lemegy egy menet.
- De gusztustalan vagy Brad! -ütöttem meg újra- Először is nem voltam fent fél óráig, még tíz perc is alig volt, másodszor pedig én nem vagyok olyan, mint a többi csaj, úgyhogy te csak ne említs velük egy lapon!
- Jólvan na be ne kapj már, csak húztalak. De tudod... -nézett rám azzal az „Én mindent tudok!" arckifejezésével- Szerintem nem ártana beszerezned egy cowboyt.
- Mit? -néztem rá értetlenül- Minek az nekem?
- Hogy legyen kit meglovagolnod, remek stressz levezető.
- Te már csak tudod.
- Hogyne tudnám! Láttál te még engem stresszesnek?
Erre inkább nem mondtam semmit, csak keresztbe fontam karjaim és inkább az ablakon bámultam kifele. Bradley persze diadalittasan vezetett tovább, hiszen ezt a dolgot úgy könyvelte el, hogy ő győzött a vitánkban. Pedig nem csak semmi kedvem nem volt már vele szócsatázni, főleg nem egy olyan témában amiről nem szeretek beszélni. A házunk elé érve elköszöntem a fiúktól és táskámat vállamra dobva kiszálltam a kocsiból. A házba érve az éppen siető anyámmal találtam szemben magam, aki egy kisebb bőröndöt vonszolt magaután.
- Hová mész anya? -dobtam le táskám.
- El kell utaznom a hétvégén egy konferenciára Los Angelesbe.
- Egész hétvégén? -jaj ne!
- Igen. Ne haragudj kicsim, hogy nem szóltam de én is csak ma reggel tudtam meg.
- Muszáj elmenned?
- Ha igazgató helyettes akarok lenni akkor igen, már pedig erre az előléptetésre várok hónapok óta! -mesélte lelkesen. Ja mintha én nem tudnám...
- Na és mikor jössz?
- Hát ha minden jól megy akkor már vasárnap este. Ne aggódj sietek és Owen is itt lesz. Megkértem, hogy vegye ki a holnapi napot, hogy tudjatok valami közös kis programot csinálni. -Uram Atyám!
- Jaj anya nem kellett volna. Úgyis Bradékkel akartam találkozni. -próbáltam kifogásokat keresni.
- Őket mindennap láthatod viszont te és Owen szinte alig találkoztok. Szeretném ha több időt töltenétek együtt. De most már tényleg megyek mert lekésem a gépem. Szia édesem, szeretlek! -nyomott egy puszit arcomra.
- Én is! Szia... -feleltem a már csukott ajtónak.
Az ablakhoz szaladtam és néztem ahogy beszáll a taxiba és elmegy. Ő aki megmenthetett volna a hétvégétől. Jaj anya bárcsak ne hagytál volna itt! Bárcsak tudnád amit nem mondhatok el! Bár itt lennél...