3. rész

Hazaérve egy kibaszottul nem kívánatos dolog fogadott. Egy újabb pókerest... Istenem! Annyira utálom ezt!
A házba érve megcsapott az az undorító pia kontra szivar szag „édes" keveréke, majd kidobtam a taccsot! Hallottam ahogy a nappaliban már elég szórakozott hangulat uralkodott. Hangosan szólt a zene, a piás üvegek szanaszét, a szivar végek pedig a drága szőnyeget díszítették. Szuper... Ez még a kurváknál is rosszabb! Utálom apa idióta piás haverjait, akik csak azért jönnek ide, hogy ingyen itókát és pipát kapjanak, semmi másért. Ja meg, hogy engem próbáljanak felszedni... Undorítóak! Hamarabb nyúlnék én magamhoz, minthogy bármelyik is hozzámérjen!
Nem tetszésem kifejezve hangosan dobtam le a táskámat a konyhapultra és elkezdtem összeszedni az üres sörös, boros és wiskey-s üvegeket.
- Te nézd már Nick, milyen kis mérges. -hallottam meg az egyik idióta hangját, tudtam rám érti.
- Ja. Annyira dögös mikor ideges nem? -blöah, micsoda egy idióta duma!
- Huh az nem kifejezés.
Idegesített ez, hogy úgy beszélnek rólam mintha ott se lennék plusz ez a perverz duma...szánalom! Ja és a legszebb benne az, hogy apámat ez kicsit sem zavarta, sőt még ő is beszállt a „játékba".
- Nanana, az én dráhgámról csak én beszélhü-hetek! -alig bírta már kimondani a szavakat néha bele is csuklott, annyira részeg volt, szép...
- Jó'van má David, csak viccelünk na! Tudod mi is szeretjük a kis tündibündit! -pfúj...
- Na jó, most lett elég! -már nem bírtam tovább és rácsaptam az asztalra- Mindenki hót' részeg basszátok meg! Fogjátok a mocskos alkoholista seggeteket és tűnjetek innen a picsába! -dobáltam ki az italokat az ablakon.
- Medi. Hüh! -állt fel apám, de olyan részeg volt, hogy visszaesett azonnal- Ne küldd el a vendégeimet, ők itt maradnak! -témfergett.
- Azt már nem! Nézz már magadra bazdmeg! Hogy nézel ki? Nem szégyenled magad!? Erre kell hazajönnöm, hogy az apám matt részeg és az idióta, kanos haverjaid itt csurgatják rám a nyálukat!?
Bár tudtam, hogy hiába kiabálok vele, a tudatáig se jut el amit mondok. Inkább felvittem a szobájába és bedobtam az ágyba. Neki álltam elpakolni és jó alaposan kiszellőztettem. Undorítóan hányinger keltő volt bent az a szag, egyszerűen nem bírtam megmaradni! Inkább, hogy lenyugodtak, fogtam a táskám elpakoltam a másnapi „kellékeim" és elmentem Sky-ékhoz, legalább ott nyugtom van. Persze nem rögtön odamentem! Muszáj volt előbb lenyugodnom, nem mehettem full idegesen hozzájuk, a szülei amúgy se nagyon bírnak, nem akartam, hogy mégjobban megutáljanak. Ő az egyetlen normális ember a suliban, neki köszönhetem, hogy átvészeltem az éveket. Örülök, hogy jól kijövünk még úgyis, hogy ő fiatalabb tőlem! Ő csupán 20 éves, én buktam kétszer így vagyok idősebb a legtöbb osztálytársamtól. Persze vannak velem egykorúak, sőt idősebbek is. Pl Matthew egy évvel, Tommy kettővel több tőlem. Bár ők nem is itt kezdték a tanulást, hanem teljesen más szakon így előről kellett a 9-et kezdeniük. Tudom, meglepő, hogy tudom de akkoriban még mondhatni, hogy „jóban voltunk". De amikor összehaverkodtak Brad-el és Travis-el vége lett mindennek. Ők nagyon bunkó srácok voltak, kb mindenkibe belekötöttek és ha valaki nem tetszett nekik azt jól helyben hagyták. Mikor megalapították a bandájukat és Nick úgymond az élreállt, na akkor lettek...hát némileg emberibbek, nagyjából... Ahogy egyre „híresebbek" lettek úgy nyugodtak le a kedélyek. Nőtt az egó, csökkent az agresszív hajlam. Kb ezt így tudnám leírni.
Bár akkor is inkább Matthew-val és Jimmy-vel haverkodtam, Tommy akkor is ilyen nőcsábász volt és nekem az ilyesmi nem jön be! Matt-el akkoriban sokat beszélgettünk és megvitattuk ez „élet nagy dolgait" kb olyan volt a kapcsolatunk, mint most Sky-al. De mikor jött a hírnév én mentem. Már akkor nem volt mindegy kivel mutatkoznak, kivel beszélgetnek stb stb. Bár igaz, hogy Matthew akkor is szólt hozzám és kereste a társaságom, de láttam, hogy a többieknek ez nagyon nem tetszik és néhányszor szóvá is tették. Sok volt a vita is köztük, így inkább félreálltam. Nem volt kedvem egész nap azt hallgatni, hogy én ilyen meg olyan vagyok meghogy rontom a drága hírnevüket. Így inkább megmondtam Matt-nek, hogy legyen csak az ő barátjuk, foglalkozzon a zenekarral engem meg hagyjon békén. Ennek már lassan négy éve. Már egyáltalán nem zavar a dolog, sőt örülök is, hogy nem maradtam a barátja! Tükörbe se tudnék nézni, ha én is beálltam volna a nyálcsorgató, bugyiszaggató tiniribancok közé! Jobb ez így mindenkinek!
Kb azóta vagyok mindenkivel távolságtartó, még Skyler-el is. Akkoriban sokat csalódtam és roppanttul szarul esett ahogy elveszítettem a barátaim pár hülye srác miatt! Jimmy is jófej volt, mindig jókat dumáltunk. Ő afféle szerénylélek, könnyen megbántódik gyakran semmiségeken is, de főleg ha a magassága miatt cikizik. Korához képest alacsony srác, és amiatt a többiek is szivatták és szerintem még ma is. Hallottam már olyasmit is róla, hogy meleg meg ilyesmi, de nem tudom... Régen nem tűnt annak. Pletykáknak meg nem hiszek!
Na de mindegy is, hagyjuk a nosztalgiát! Nem szeretek ezekre visszagondolni, csak rossz ízt hagy a számban. Nem messze egy parkban találtam egy helyet magamnak ahol leülhetek. Bár hideg van, de jól esik a hűs levegő! Igyekszek lenyugodni, de nem nagyon sikerül... Annyira feldühített az apám és a baromállat haverjai! Elővettem telefonom és írtam Sky-nak, hogy ma náluk alszom ha nem baj és nem sokára ott leszek. Szinte azonnal visszaírt, egy gyere nyugodtan üzenettel és kb száz mosolygós smile-val. Ahogy eltettem a telómat hirtelen két csaj rohant el előttem, de olyan gyorsan, hogy abba kifáradtam, hogy végig néztem futásukat.
- Gyere már, lemaradunk! -kiabálta az egyik szőke csaj a barátnőjének, aki alig bírta a tempót.
- Jövökh-jövökh... -lihegett.
Érdekelt hova rohannak annyira. Talán tűz van valahol vagy baleset volt? Esetleg kinyírtak valakit? Kíváncsiságom egyre nőtt, így elindultam abba az irányba amerre szaladtak. Pár perc séta után zenét kezdtem el hallani. Olyan ismerős volt nekem az a dallam... De nem tudtam honnan. Amint kiértem a parkból a főtérre leesett honnan is ismerem azt a dalt. A fiúk voltak azok, a B.A.T.W. Milyen idióta név... Elég szép kis tömeg gyűlt össze, na persze legtöbbjük lány volt. Némelyiknek volt ilyen világítós akármicsoda a kezében, valaki a banda nevével ellátott plakátott tartotta és volt aki a fiúkról készült kép nagyítását lengette a levegőben. Chh...mennyire szánalmas!
Minél gyorsabban el akartam hagyni a helyszínt, semmi kedvem nem volt buta ribik sikongatását hallgatni. Elég volt nekem az otthoni a mai napra! Alig léptem egy párat hirtelen elsötétült minden, a lámpákat leoltották csak az odakreált színpad fényei világítottak. Vártam egy kicsit, hátha visszakapcsolják a világítást, hiszen így nem látok még elmenni sem. Egyszer csak ilyen misztikus köd féleség szállt fel a ködgépből a színpad mögül és Nick, oldalán Matthew-val felmentek középre.
- Helló mindenkinek! -emelte szájához mikrofonját vezetőjük.
- Szasztok srácok! -köszönt a kísérő is.
- Ma, ahogy ígértük, egy rajongónk álmát valósítsuk meg! Köszöntsétek a színpadon, Hilary Simson-t! -üvöltött bele a mikrofonba.
Mindenki tapsolni, sikítozni kezdett s a függöny mögül előgurult egy tolószékes kislány az oldalán a banda maradék tagjával. Na, ilyet se láttam még! A lány kb 10-12 éves körüli volt, látni lehetett mennyire meg van szeppenve, de örült, hogy láthatta a fiúkat.
- Na Hilary -lépett oda Nick- nagyon örülünk, hogy ma el tudtál jönni és végre köszönthetünk! -adta oda a mikrofont.
- Én köszönöm, hogy elolvastátok a levelem és hogy itt lehetek! -áradozott a kis készülékbe- Hatalmas rajongótok vagyok!
- Nagyon köszönjük Hilary, hogy szereted a zenénket és követsz minket! -guggolt le hozzá Matt- Hatalmas megtiszteltetés, hogy neked játszhatunk! És persze nektek is -fordult a közönség felé- hiszen bár még csak diákok vagyunk egy művész gimiben, de az, hogy már most ennyi rajongónk van óriási megtiszteltetés számunkra!
- Igen. -csapott vállára Tommy- Nagyon köszi, hogy követtek minket és szeretitek a zenénket!
- Akkor csapjunk is bele! -ugrándozott Brad- Ti vagytok a legjobbak! -üvöltötte.
Majd megszólalt a zene és körbeállták a lányt, úgy énekeltek. Előadtak pár dalt, látni lehetett a kislányon, hogy mennyire meghatotta a dolog. Egyfolytában csak sírt és mosolygott. Lengette kezeit, láttam rajta, hogy leszívesebben ő is tánraperdült volna a fiúkkal, de sajnos nem tudott... Így csak a kézlóbálás maradt neki. Közben szemeit törölgette, hogy lásson is valamit könnyeitől. Jimmy elővett a zsebéből egy zsebkendőt és letörölgette a lány arcát, amitől persze „elolvadtak" a rajongók. Fura mód, most egyáltalán nem tudtam úgy rájuk nézni, mint öntelt hólyagok. Most...valahogy mások voltak...
Mikor vége lett a kis koncertnek megköszönték a figyelmet és újra hálálkodtak egy sort, hogy rajonganak értük, majd lementek a színpadról. A rendezvényszervező megköszönte a srácok részvételét és a (szerinte) csodás előadást, majd közölte, hogy lent a B.A.T.W. osztogat aláírásokat és képeket. A tömeg szinte egy emberként indult meg hozzájuk. Ekkor láttam elérkezettnek a percet, hogy tovább álljak.
Amíg Skyler-ékhez tartottam folyton az a kislány járt a fejemben, hogy milyen boldog volt amikor a fiúk neki énekeltek. Meglepett a dolog, hogy a nagymenő, egobarmok tudnak ilyenek is lenni! Bár így külsőleg szép gesztus meg minden, csak a nagy rajongótábor nem tudja, hogy ők valójában milyenek! Ha ismernék őket szerintem kétszer is meggondolnák, hogy legyenek-e fanok vagy ne!
Mindegy, a mai dolog azért szép volt tőlük, még ha csak egy pillanatnyi fellángolás volt is! Bár mindig így viselkednének!
Ekkor jutott eszembe egy zseniális ötlet! Már tudom is, hogy miről fog szólni a vizsgafilmem!