3. rész

A központba érve nagy volt a nyüzsgés. Mindenki be volt attól zsongva, hogy lezuhant egy űrhajó. Számomra is érdekfeszítő volt, s reméltem megengedik, hogy én is megnézzem. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet az a tárgy, de leginkább arra, mi van benne. Vajon van benne valaki vagy valami? Ki tudja...
Rengeteg orvos, tudós és katona szaladgált körülöttünk.
- Elnök úr! - jött oda egy férfi tisztelegve - Én Colins százados vagyok uram, én találtam rá az idegen tárgyra.
- Remek Colins! Jól tette, hogy szólt az illetékeseknek.
- Ez a dolgom uram!
- Áh David, jó hogy itt vagy. Gyere velem!
- Baj van Gregory?
- Nem semmi. Csak ezt jobb ha megnézed!
Kérdés nélkül velük tartottam. Bár apám szigorú pillantásaiból azt szűrtem le, hogy nem igazán szeretné, hogy én is ott legyek. De ez engem cseppet sem érdekelt, ott akartam lenni és elsőként megnézni az idegent. Egy végtelennek tűnő folyosón kellett végig mennünk, ami vakítóan fehér volt. A végén egy hatalmas laboratóriumban kötöttünk ki. Tele volt műszerekkel. Sejt elemző, genetikai állomány vizsgáló gép és még sok más. Tök király hely! Most talán még mérgesebb lettem, amiért apa nem engedte, hogy ide jöjjek.
Hirtelen elénk állt egy igen csak idős professzor, vagy is gondolom az, mivel fehér köpenyt viselt. Majd elvezetett minket, egy afféle fedett terembe, ahova nem lehet betörni. Egy olyat kell elképzelni, mint a foci meccseken a VIP részleg. Üveg lelátó, kanapé vagy székek stb. Bent pedig volt egy zuhany kabin féleségnek tűnő tárgy, annyi különbséggel, hogy ez nem volt sem átlátszó sem mattos.
Fúrogatták, feszegették az ajtaját de nem akart kinyílni. Végül egy asszisztens véletlenül megnyomta az oldalán lévő gombot és láss csodát, kinyílt. Először ilyen köd szerű valami szállt ki belőle, majd egy test esett ki a gépből. Elkapták és felsegítették az ágyra. Mikor eloszlott az a fehér köd szerű dolog, egyszerre esett le mindannyiunk álla. Amit ott láttunk az nem volt mindennapi látvány az egyszer biztos. Azt hittem álmodom vagy valaki tréfál velem, de nem így volt. Ez a valóság és teljesen igazi az, amit látok, lát itt mindenki.
- Apa az ott egy...? - nyögtem ki a szavakat.
- Igen Beca, jól látod. Az ott egy ember.
- Na de hogy? Hogy lehetséges ez?
- Fogalmam sincs. Majd a tudósok kiderítik.
- Megnézhetem?
- Mi?
- Kérlek apa! Ha már nem engedted, hogy itt legyek gyakorlaton legalább had nézzem meg! Légyszííí....
- Na jó. De (!) csak ha a professzor is megengedi!
- Rendben. Köszi apa, te vagy a legjobb! - ugrottam a nyakába.
Azonnal szaladtam le a laborba. Igaz hosszasan kellett győzködnöm a professzor urat, de végül belement, hogy én is bemenjek. De persze csak akkor ha csendben figyelek. Ez is jobb, mint a semmi. Adtak egy szkafander félét, majdnem olyan volt mint az űrhajósoknak. Mikor beléptem olyan volt, mintha egy földön túli világba lépnék és nem egy laborba. Kattogtak, sípoltak a gépek, minden olyan fura volt még is izgalmas. Közelebb léptem az ágyhoz, láttam, hogy az az....ember féle valami rá van kötve lélegeztető és ekg gépre. Hallottam a szívverését, szóval van szíve, nem semmi.
- Mondja doktor úr, ő micsoda? Ember?
- Ezt nem tudom 100%-ban megerősíteni, de az eddigi vizsgálatokat összegezve, igen, nagyon úgy tűnik.
- Azta! De hogy lehet? Talán egy eltévedt asztronauta?
- Az kizárt! Egy ember nem bírna ki olyan sok időt egy ilyen kis kabinban étel és ital nélkül. Kb 3 nap alatt kiszáradna.
- Mért ő mióta van benne?
- Hát ha a számításaim helyesek akkor nagyjából 3 hete, egy hónapja.
- Oh, nahát... Tényleg van szíve?
- Igen. Anatómiailag nem különbözik tőlünk. Minden szerve megvan, mint nekünk csupán a bőr felszíne erősebb. Mintha még egy réteg bőre lenne. - néztük a röntgen felvételeket.
- Elképesztő! Sosem láttam ilyet.
- Elhiheti kisasszony, hogy mi sem látunk mindennap ilyesmit.
- Uram kérem jöjjön, ébredezik! - jött oda az egyik asszisztens.
- Megyek!
Odaszaladtunk, szinte mindenki. Kintről apa és az egész miniszteri gárda minket néztek. Kíváncsiak voltak, hogy mi fog történni, ahogy én is. Néztük ahogy ébredezik, pislogott párat, biztos éles lehet neki ez a sok fény. Körbe nézett, szerintem azt sem tudta hol van és egyáltalán miért. Nézegette a körülötte álló rengeteg fehér zubbonyban álló orvosokat. Kissé ijedtnek tűnt és furcsáltam, hogy senki sem akarja megszólítani vagy biztosítani arról, hogy jó helyen van. Ezért kezembe vettem az irányítást.
- Szia! Rebeca vagyok! Üdv itt nálunk a Földön! Ne aggódj jó helyen vagy, senki sem akar bántani. Ezek a gépek csak azért kellenek, hogy megnézzék jól vagy-e. Van neved? - csak nézett engem, reméltem hogy értette amit mondok és nem csak értelmetlen halandzsa volt számára.
- Aspartam.
- Mi?
- A nevem Aspartam.
- Tudod hogy kerültél ide?
- Igen. Engem küldtek előre Eqidium főhadiszállásáról, hogy felderítsem a terepet. De neki ütköztem egy aszteroidának és elromlott az irányító egységem. Aztán nem emlékszem semmire.
- Mondd csak, te ember vagy?
- Igen. Csak mi egy fejlettebb faj vagyunk tőletek.
- Miben különböztök?
- Hát mi öngyógyítók vagyunk. Például ha megsérülünk akkor az azonnal begyógyul. A génjeink időtállóak, a sejtek újjá termelődnek, így az sosem fogy el vagy hal el.
- Akkor ez azt jelenti, hogy tovább éltek ugye?
- Igen.
- Mennyivel?
- Hát a legidősebb elhunyt fajtársunk, az 456 éves volt.
- Hű az anyját! Ez aztán a kor. Te hány éves vagy?
- 159 vagyok.
- Nem nézel ki annyinak. - nevettem kicsit, bár nem értem miért.
- Az annyi, mintha nálatok valaki 25 éves lenne.
- Értem. Na és mondd csak, miért vagy itt? Köze van ahhoz, hogy egy seregnyi űrhajó tart felénk?
- Igen. Ők idejönnek, ők a védelmezők. Minden egyes kontinensre jön egy, hogy megóvják. Én csak az úgynevezett nagykövetük vagyok.
- Az szuper!
- Rebeca azonnal gyere ki! - hallottam meg apám szigorú, mély hangját.
- Megyek! Mindjárt visszajövök! - súgtam oda neki.
Kimentem, ott levették rólam a védő ruhát és lefertőtlenítettek. Azután siettem apámhoz a neki kialakított irodába.
- Mi az apa mért hívtál ki?
- Még is mit képzeltél? - förmedt rám.
- Ezt meg hogy érted?
- Mit képzelsz, hogy csak úgy odamész és szóba elegyedsz azzal az izével!? És ha megöl?
- De apa! Először ő nem izé hanem egy ember! Másodszor pedig mért ölne meg? Semmi oka rá! Különben is azt mondta, hogy megvédeni jött ide és azért is jön ide az a többi hajó is! Nem értelek!
- Ezt akkor sem tehetted volna! Nem ismerjük sem őt sem pedig az állítólagos jó tevőit! Többet nem mehetsz be hozzá!
- Apa ezt nem teheted!
- De igen, megtehetem.
Mérgemben nem válaszoltam semmit csak kirohantam az irodából. Jó hangosan becsapva az ajtót, hogy nyomatékot adjak az egyre növekvő dühömnek. Inkább kimentem kicsit sétálni, hogy valamennyire lenyugodjak. Nem tudom mennyi ideje lehettem kint, csak azt vettem észre, hogy sötétedik.
- Szia Beca! Mit csinálsz idekint?
- Szia Aron! Csak kicsit sétálok. Muszáj volt lenyugodnom. Hát te?
- Csak gondoltam szólok, hogy valami készül bent és jobbnak láttam ha tudsz róla.
- Miért, mi készül?
- Azt nem tudom. De nem hinném, hogy jó. Egy csomó fegyveres őr lepte el a folyosókat és a tudósok is valamin nagyon dolgoznak! Szerintem jobb ha megnézzük!
- Oké menjünk.
Azonnal be is rohantunk. Aron a laborba én apám irodájába mentem. Amikor az ajtóhoz értem megtorpantam. Hangos beszélgetés vagy inkább veszekedés hallatszott ki onnan.
- Ugyan már Gregory ez még is csak túlzás!
- Egyáltalán nem mondanám annak! David az egy probléma és meg kell tőle szabadulnunk!
- De mért kell megölni? Mért nem küldjük haza?
- Haza? Szerinted azért utazott el ide ki tudja honnan, hogy haza menjen!? Szerintem rohadtul nem! Muszáj azt az izét kiiktatnunk! Vagy meg akarod várni, hogy késő legyen? Megvárod míg megtámadnak minket!?
- De az sem biztos, hogy meg akarnak ölni! Hisz azt mondta, hogy megvédenek minket.
- És te hiszel neki?
Ezután mély hallgatás, egy hang sem. Tudtam, hogy tennem kell valamit. Nem hagyhattam, hogy megöljék hisz semmi rosszat nem tett! Így leosontam a laborba ahol fogva tartják. Elloptam két orvosi ruhát. Majd bementem hozzá.
- Te mit keresel itt? - ült fel.
- Ezt vedd fel gyorsan! - dobtam oda a ruhát neki.
- Gyere utánnam, de halkan!
- Hova megyünk?
- El innen! Most pedig maradj csendben!
Kiosontunk az épületből, majd elkötöttem az egyik kocsit és eltűztünk onnan. Egy Malibui nyaralóba mentünk. Apám bérli általában mindig lemegyünk oda, ha van rá idő. De már régen voltunk, így reméltem, hogy erre a helyre nem gondol senki. Adtam neki pár ruhát ami a bátyámé volt. Szerencsére egy a méretük.
- Mért mentettél meg?
- Mert nem hagyhattam, hogy megöljenek! De várjunk...te tudtad, hogy mit akarnak tenni?
- Igen.
- Honnan?
- Ez sejthető volt. Hiszen még is csak én vagyok az űrből jött idegen és ki az aki ne félne az ismeretlentől!?
- Hát pl én! Én nem félek! Hiszen segítettem neked!
- Igen, amit furcsálok is! Nem értem mért tetted!?
- Mert igazságtalan az, hogy azért akarnak megölni mert nem vagy olyan, mint ők! Meg mert félnek tőled. Nem az a megoldás, hogy azonnal gyilkolunk! Ez annyira...ahj...tisztára primitívek. Hiszen te is megmondtad, hogy megóvni jöttetek minket!
- Úgy látszik félre értettél! Mi nem titeket embereket akarunk megóvni!
- Hát akkor?
- A Földet! Tőletek emberektől! Hiszen mióta ti vagytok a legfelsőbb faj, azóta a bolygó haldoklik. Lassan mindent megöltök ami számít és fontos ezen a világon. Az itt élő emberek gonoszak, önzőek és pusztítóak. Nem érdemlitek meg ennek a csodálatos bolygónak az értékeit. Mert ti nem megbecsülitek, hanem ahogy ti mondjátok magasról tesztek az egészre! - ledöbbentem, erre nem számítottam, bár erre senki sem számítana.
- Igen egyet értek veled! Vannak gonosz, pusztító emberek, de nem mindenki ilyen! Hidd el vannak még jó emberek. Az emberiség fele környezet védő, védik a természetet.
- Az már késő. Ennek a bolygónak akkor van esélye ha az emberiség kihal!
Fogalmam sem volt mit mondhatnék vagy tehetnék, amitől meggondolná magát! Teljesen kétségbe estem! Muszáj lesz valamit tennem, hogy megakadályozzam ezt az egészet! Biztos van valami, amivel megtudom győzni, hogy nem minden ember egyforma és nem mindenki pusztító! De vajon hogy és mennyi időm van még hátra?