Amíg tartott a suli Jeong Guk-éknál laktam ideiglenesen, mivel a nagyi több mint hat órás vonatútra lakik innen. Így már éjszaka el kellene indulnom onnan, hogy beérjek. Így csak hétvégente vagyok nála. Guk anyukája nagyon örült nekem, kedvesen fogadta az átmeneti letelepedésem náluk.
A fiúk elmentek a kiadóhoz, hogy átbeszéljenek mindent, egész héten odalesznek, szombaton jönnek haza. Bár nem olyan messze van de ott kell lenniük amíg tartanak a tárgyalások. Rossz volt a suliban, hogy nincsenek ott és „otthon" is hiányzott a fiú jelenléte de igyekeztem elfoglalni magam és segítettem Yuri-nak, Kook anyukájának a házimunkában és belevetettem magam a tanulásba is. Amúgy is nyakunkon vannak a vizsgák, így ideje készülni. Szűk három hét és végzünk... El sem hiszem! Alig néhány nap és vége a sulis éveimnek, aminek a nagy része rémálom volt. Most pedig már visszasírom az utóbbi félévet. Bár az összes ilyen lett volna! De hálát adok, hogy ennyi is jó volt.
Éppen az átmeneti szobámban ülök és erősen a laptopom képernyőjére meredek. Már mióta írom ezt az esszét és mintha sosem érnék a végére! Borzasztó! Sok a lecke, a tanulni való egyáltalán képes leszek én ennyi mindent fejben tartani? Hirtelen elkezdtek összefolyni előttem a betűk, totál homályos volt minden. Hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón.
- Tessék!
- Szia Lien! Gondoltam megéheztél a nagy tanulás közepette? Hoztam egy kis vacsorát. -jött be Yuri.
- Oh ez most nagyon jól jön, köszönöm szépen! -vettem el a tálcát.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz.
- Jól igen, kicsit túlzásba vittem a leckét. De leálltam, mára abbahagyom! -csuktam le gépemet.
- Nagyon helyes! Fontos a tanulás, de nem ennyire! Ne menjen az egészséged rovására!
- Nem, dehogy fog! Tudom mennyi az elég és általában be is fejezem de most mindjárt itt vannak a vizsgák és többet kell tanulnom.
- Igen tudom, de ne vidd túlzásba!
- Nem fogom, ne aggódjon! Köszönöm mégegyszer!
Befejezve vacsorámat lefeküdtem aludni. Szinte azonnal elnyomott az álom. Fura...észre se vettem mennyire fáradt vagyok! Reggel arra ébredtem, hogy rettentően kavarog a gyomrom, azonnal rohantam is a mosdóba. Legszívesebben nem mentem volna suliba, de muszáj volt. Alig volt erőm még a buszra is felszállni. Ennyire megerőltettem volna magam? Biztos... Plusz stresszelek is a vizsgák miatt, le kéne állnom ezzel! Még a végén Yuri-nak lesz igaza és kikészülök. A suliba érve alig vártam, hogy leüljek a szokásos helyemre.
- Mi van veled Li? Elég szörnyen nézel ki! -ült le Ana, hozta szokásos „kedves" formáját.
- Kössz...tudok róla. Kicsit túlzásba estem a leckékkel, de semmi baj. Veled mi van?
- Nem sok. Beszéltem este Jin-nel és elég érdekeset mondott.
- Mit?
- Azt, hogy nagyon sajnálja de nem lehet köztünk semmi. -hát ez tényleg fura, azt hittem alakul köztük valami.
- De mért írta ezt?
- Nem tudom...
- Szerinted van valakije? -féltem megkérdezni, de kibukott belőlem.
- Nem hinném. Akkor mondta volna, de lehet csak jó színész.
- Nem gondolnám, hogy képes lenne átverni téged, hülye ötlet volt. Szerintem más lehet a háttérben.
- Igen, de mi? -közben megszólalt a csengő.
- Fogalmam sincs. De most siessünk, ne késsünk el!
Felmentünk órára. Éppen matekon ültünk mikor megint éreztem azt a gyomorforgató érzést amit reggel. Levert a víz, szédültem és hányingerem is volt. Pont akkor szólított fel a tanár, hogy oldjam meg a példát. Ahogy felálltam a helyemről éreztem, hogy forog velem a világ de elbotorkáltam a tábláig. Aztán forogni kezdett a terem és elsötétült minden. Arra ébredtem, hogy pittyeg mellettem valami és fáj a karom. Lenéztem és láttam, hogy egy tű áll ki a karomból, rajta egy cső ami egy infúzióra volt kötve. Körbe nézve rájöttem, hogy egy kórházi kórteremben vagyok. Pár perccel később egy fehér köpenyes férfi jött be.
- Áhh szóval már felébredt. Hogy érzi magát? -kérdezte kedvesen.
- Egész tűrhetően. De mi történt? Hogy kerültem ide?
- Nem emlékszik?
- Hát annyi megvan, hogy a teremben ülök és rámtör a rosszullét aztán semmi.
- Igen így történt. A tanárja értesítette a mentőket akik behozták, itt pedig alaposan kivizsgáltuk.
- Kivizsgáltak? Minek? Nem vagyok beteg! Igaz mostanában kicsit rossz a közérzetem és néha vannak rosszulléteim de ez csak a vizsgaidőszak miatt van! Tudja kicsit rástresszeltem a tanulásra, szerenték kitűnően végezni.
- Igen a stressz is fokozza a dolgot de maga nem emiatt van rosszul.
- Akkor? -ha most azt mondja, hogy halálos beteg vagyok esküszöm kiugrom az ablakon, hiszen most kezd egyenesbe jönni az életem!
- Ön állapotos.
- Hogy micsoda!!??
Egyszerűen nem hittem el amit hallok! Én terhes? Na nem!
- Jól hallotta, maga gyermeket vár. Nagyjából egy hónapos lehet 1-2 nap eltéréssel.
- Nem hiszem el...
- Gratulálok hölgyem! Amint lecsepegett az infúzió és megkapja a zárójelentést hazamehet. A papírokon rajta lesz mikor kell legközelebb visszajönnie a későbbi vizsgálatokra. Most mennem kell, várnak a műtőben.
- Rendben köszönöm!
Még mindig totálisan sokkban voltam! Én terhes? Nem hiszem el! Hát...elég korán jött a dolog hiszen még csak 20 éves vagyok, most fogok levizsgázni és még munkahelyem sincs. Nem kéne megtartanom vagy mégis? Fogalmam sincs! Hiszen nincs is még biztos jövőm és Jeong Guk-al sem tehetem ezt! Hiszen most kezd beindulni a karrierje, a banda most fut be és ezt romboljam le? Nem tehetem meg vele, hogy lekötöm! És ha ő nem is szeretné? Hiszen sztárnak lenni csábító és igen fáradtságos munka. A folytonos próbák, fellépések, turnék, interjúk stb stb. Pont nem jókor jött ez az egész!
Miután megkaptam a papírokat kiengedtek és hazamentem. Egész héten azon agyaltam, hogy mit tegyek. Totálisan kétségbe voltam esve! Egyik pillanatban örültem a terhességnek a másikban nem. Az első percben megtartottam volna a másikban pedig már nem. Totálisan elvesztem, fogalmam se volt mit tegyek! Alig vártam, hogy szombat legyen és Jeong Guk hazajöjjön, így vele megbeszélhetek mindent.
Végre eljött a hétvége! Szombat délután alig vártam, hogy Kook belépjen az ajtón. Hallottam ahogy a ház előtt leparkol egy autó, kinéztem az ablakon és láttam ahogy kiszáll belőle, csomagját a vállára dobta. Nem bírtam várni amíg beér kirohantam elé. Szorosan megöleltem, ő visszaölelt de olyan erősen, hogy azt hittem megfulladok. Csak szorított magához, el sem akart engedni. Fura volt ez tőle... Utoljára akkor viselkedett így amikor a kiránduláson kimentett a folyóból és azt hitte meghalok. Bementünk a házba. Lepakolta cuccait és leült a kanapéra. Végig néztem rajta, nagyon gondterhelt volt az arca. Valami nagyon bánthatta, szemeiből sugárzott a szomorúság.
- Mi a baj Jeong Guk? -ültem le mellé és megfogtam a kezét, hogy tudja nekem bármit elmondhat.
- Lien... -hangja fájdalommal teli volt.
- Mi a baj? Megijesztesz! Kérlek mondd el!
- Hatalmas hibát követtem, követtünk el!
- Mármit ki?
- Én és a srácok.
- Mért mit tettetek?
- Szörnyűséget Lien, iszonyatos dolgot.
- Jesszus, ugye nem öltetek meg valakit? -bíztam benne, hogy nemleges választ kapok.
- Dehogyis! Nem erről van szó, de bár ez lenne...
- Légyszi mondd már mi van! Ne harapó fogóval kelljen kihúzni belőled minden szót!
- Aláírtuk a szerződést... -könnyei kicsordultak.
- És ez olyan szörnyű? -kérdeztem mosolyogva, nem értettem mire ez a nagy pánik.
- Igen! Mert van benne olyan záradék, hogy amíg él a szerződésünk kötelező szinglinek lennünk és együtt kell laknunk egy nagy villában. -igyekeztem felfogni a hallottakat.
- Ez azt jelenti hogy...?
- Igen Lien. Nekünk szakítanunk kell, ha benne akarok lenni a bandában... Elhalkultunk. Nem tudtam mit is mondhatnék... Egyáltalán lehet ilyenkor bármit mondani? Ez rettentő váratlanul ért! Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz, hogy egy buta szerződés miatt fogom életem szerelmét elveszíteni! Mért súlyt engem ennyire az élet? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Csak mert kicsit boldog akartam lenni azzal akit szeretek ilyen nagy árat kell fizetnem érte? Ez nem igazságos! Guk felment a szobájába és rombolni kezdett. Nem mentem fel, hagytam had tombolja ki magát. A lépcsőn ülve vártam, hogy lenyugodjon. Mikor abba maradt a zajongás bementem, a földön ült és zokogott. Leültem mellé és átkaroltam. Szorosan hozzámbújt és így maradtunk egész este, még éjjel is. Másnap fáradtan ébredtem fel, magam mellé néztem de ő nem volt ott. Lementem a földszintre és láttam ahogy kint ül a teraszon és meredten bámul a távolba. Annyira rossz érzés volt őt így látni! Teljesen összetört... Sosem láttam még ennyire sebezhetőnek. Tudtam csak azon agyal, hogy mit tegyen, mi legyen ezután. Szeretne a bandában lenni, de miattam kilépne. Tudom megtenné mivel szeret engem és én is őt, nagyon! Tudtam jól, ha én nem teszek valamit talán hagyom, hogy elkövessen egy óriási hibát. Hiszen erre az ajánlatra vártak mióta csak ismerem őket, végre a kapuban áll a sztárságuk esélye és miattam elszalasztaná. Nem tehetem ezt vele, sem pedig a többiekkel! Itt nem csak rólunk van szó, hanem további hat emberről akiknek az életét gyökeresen megváltoztatná ez a siker. Nem hagyhatom, hogy miattam szalasszák el, hiszen az biztos, hogy ők roppant összetartóak és ha Jungkook kilép a többiek sem vállalják a felkérést. Így tudtam nekem kell lépnem. Bár a szívem szakad millió darabra, de talán rosszabb lenne ha engem választana. Fogtam egy pohár kakaót és kisétáltam hozzá a teraszra.
- Szia! Régóta fent vagy?
- Áh szia! Nem olyan rég...
- A tegnapin gondolkozol? -ültem le mellé.
- Igen. Nem tudom mit tegyek... -hangjában hallható volt a kétségbeesés.
- De, szerintem tudod. El kell fogadnod a szerződést, még ha ilyen kitétel is van benne.
- Miért kéne? Dehogy fogadom el, kiszállok! Nem tudlak elhagyni és nem is akarlak. Nem igazságos, hogy helyettünk döntenek!
- Ne szállj ki! -szólaltam meg végül.
- De Lien! Hogy mondhatsz ilyet!? Tudod jól, hogy nem tudok nélküled élni, szeretlek!
- De tudsz! És fogsz is! Nem teheted ezt magaddal Jeong Guk! Hiszen a zene, a banda az életed, mindig is ilyen sikerre vártatok. Emiatt a kis akadály miatt nem hagyhatod veszni életed nagy lehetőségét!
- De mi lesz így kettőnkkel? Nem akarlak elveszíteni!
- Nem is fogsz. Én itt leszek és várok amíg csak kell. Ha már beindult a szekér és szépen hozzátok a sikereket, díjakat biztos megengedik, hogy változtassatok a szerződésen. Hiszen azután már csak a profit lesz a fő szempont. -igyekeztem tartani magam, nem ott összeomlani és a földre kuporogva zokogni.
- És ha nem lesz ilyen!? -nézett rám kétségbeesetten.
- De lesz! Eddig mindent megjósoltam előre nem? Na ez most sem lesz másként. -mosolyogtam rá- Hidd el ezt kell tenned! Hiszen egy idővel megbánnád azt a döntésed, hogy kiléptél a csapatból és ez tenné tönkre a kapcsolatunkat, mert engem hibáztatnál emiatt, méghozzá joggal! Szóval... Egyezz bele!
- De nem tudok... Képtelen vagyok véget vetni ennek! Túlságosan szeretlek Lien!
- Én is nagyon szeretlek! Épp ezért nem engedhetem, hogy elkövesd életed legnagyobb hibáját! De megkönnyítem neked. Elmegyek én, kimondom én a végét! Így nem rajtad áll a szakítás.
- Lien, kérlek... Ne tedd ezt! Ne hagyj el! -állt fel.
- Nem hagylak el! Csak félreállok az útból, amíg csak kell. Ne félj nem válunk idegenekké, csak nem találkozunk ezek után. De ne félj minden koncerteden ott leszek és mindig integetni fogok neked és szurkolni a bandának! -bár mosolyogtam mégis belül zokogtam.
Nem vártam meg mit mond. Bementem és összepakoltam a cuccaim. Majd a nappaliban megállva egy pillanatra körbe néztem és mélyen beszívtam a ház kellemes illatát. El akartam minden emléket raktározni. Jeong Guk elémállt és kérlelt, hogy ne menjek el de tudtam, ha most engedek azzal csak rosszat teszek mindkettőnknek. Utoljára karjaiba fúrtam magam és beszívtam édes illatát. Csókja édes volt egyben fájdalmas is. Tudtam ez az utolsó csókunk amit válthatunk egymással és talán most utoljára ölelhetem át. Álltunk ott pár percig aztán rászántam magam, hogy elinduljak. Lehet ha még egy percet megengedek magamnak, akkor talán meg sem mozdulok. Megfogva csomagom kiléptem az ajtón otthagyva a könnyekkel áztatott gyönyörű arcú fiút, aki térdre rogyott amint kiléptem a házból. A taxi amit korábban hívtam már várt rám. A sofőr eltette a bőröndömet és beszálltam hátra. Még utoljára megnéztem azt a házat ahova korábban örömmel és nagy boldogsággal jöttem. De most nem okozott mást a látványa csak fájdalmat és keserűséget. Amint felbőgött a motor már gurultunk is, egyre messzebb és messzebb kerülve a régi életemtől. A nagyihoz mentem, amúgy is ott laktam nála. Nagy öleléssel fogadott, de nem tudtam neki örülni, fájt mindenem! Fájt a fejem, a lelkem, a szívem pedig darabjaira tört. Tudtam hiába mondtam azt, hogy majd idővel újra együtt leszünk ez mind nem igaz és szerintem ezt Jeong Guk is jól tudta. Csak „jobb" volt ezt mondani, mint belátni, hogy soha többé nem látjuk már egymást. Ott, akkor, abban a percben úgy éreztem, hogy soha többé nem leszek képes már szeretni!