Mindennap próbáltam Samel beszélni, de nem igazán sikerült. Folyton lerázott vagy ha csak oda akartam menni, inkább elmenekült előlem. Fájt a szívem amiért ilyen kegyetlenül viselkedik velem, de végtére is igaza van... Ha én lennék a helyében valószínű én sem cselekednék másképp.
Önmarcangolásom közepette Kia huppant le a mellettem lévő székbe. A kis vörösre emeltem tekintetem, aki együttérzően pislogott rám.
- Még mindig nem tört meg a jég? -utalt ezzel Samre.
- Nem. Látod(?) kerül engem. De megértem, asszem én is így tennék ha az ő helyében lennék. Csak kurvára rossz...!
- Megértem. Bár segíthetnék! Próbáltam vele beszélni, de amint szóbahoztalak lepattintott. -hajtotta le fejét.
- Ne légy szomorú emiatt. -simítottam karjára- Sőt kössz, hogy egyáltalán megpróbáltad!
- Semmiség! Hiszen nekem is pedáloznom kell miattad! -mosolyodott el- Helyre kell hoznom a hibám! Nem akarom, hogy ne legyünk barátok, tudom nem olyan rég ismertük meg egymást de számomra olyan vagy, mintha már ezer éve ismernélek! Igyekszem jobb emberré válni. -tette mancsát az enyémre.
- Kössz Kia, értékelem... -sóhajtottam.
- Na és... mi a helyzet Kaidennel? Döntöttél már? Megbocsájtasz neki? -hangja komoly volt, érdeklődő.
- Őszintén? Fogalmam sincs! Egy részem szeretne megbocsájtani és azt hinni, hogy tényleg képes megtartani amit ígért de... -megráztam fejem- Őszintén szólva nem igazán tudom elképzelni, hogy komolyan be tudná tartani az adott szavát! Túl nagy a kísértés.
- Hát nem tudom... -bámult bele a semmibe- Nem olyan régóta vagyok a falka tagja, de mióta csatlakoztam az biztos, hogy sosem láttam még ennyire igyekezni. Tudod mióta megkeresett téged eléggé távol tartja magát mindenkitől, főleg Lorytól és Vayantól. Inkább csak a falka dolgaira figyel és legtöbbet ő jár járőrözni.
Meglepve hallgattam sztoriját, alig hittem el amiket mond. Tényleg igaz lenne? Tényleg igyekezne betartani az ígérteket? Annyira hihetetlen volt számomra!
- Hm. -ez aztán válasz volt a javából, gratula Maya!
- Eljössz ma velem a járőrözésre? Suli után én vagyok a soros. Legalább beszélhetnél Kaiddel! -vetette fel ötletét.
Bevallom elgondolkodtam rajta, de nem igazán a legjobb ötletek közé tartozik ez... Hiszen jóformán fogalmam sincs mit is kéne mondanom neki vagy egyáltalán lenne-e mondandóm számára! Végtére is el sem döntöttem még mit is akarok! Képes lennék-e megbocsájtani neki...? Jó ez hülyeség, hiszen képes lennék! Az igazi kérdés az, hihetek-e neki abban, hogy tényleg megváltozik!? Annyira félek, sőt egyenesen rettegek attól, hogy csak azért ígért meg nekem mindent, hogy visszamenjek hozzá!
- Ki a párod? -tudtam eddig Noah volt a párja, de miután lelépett fogalmam sincs kivel járőrözik.
- Nolan. -felelte.
- És ő milyen?
- Tök jófej. Jó vele a munka, elvagyunk. -ecsetelte szűkszavúan.
- Na és nem hiányzik Noah? -kérdeztem kíváncsian, érdekelt mit felel.
- De igen! Nem is kicsit... -sóhajtott fel kissé fájdalmasan.
- Na és megkeresett már titeket? -meglepve rámnézett, szemei elkerekedtek.
- Mi!? Már visszajött? -kérdezte nagyobb hévvel, mint kellett volna, mindenki ránk nézett.
- Igen. -intettem csendre- Nem is volt nálatok?
- Nem! Legalább is nem tudok róla. Kaid mondhatta volna...
- Hát lehet még nem ment el hozzátok, végülis nem mondta mikor megy.
- Ezekszerint akkor nálad már volt?
- Igen. Megkeresett... -nem akartam elárulni miért is volt nálam igazából.
Csak bólintott aprón majd a továbbiakban a tanárra figyeltünk. Bár nem igazán volt kedvem tanulni de muszáj volt, hogy egyszer sikerüljön is diplomát kapnom.
A nap meglepően gyorsan telt, rég volt már ilyen! Az ebédszünetben ismét próbálkoztam Samnél, de reménytelen volt. Inkább úgy döntöttem egyedül eszem egy eldugott kis helyen. Volt az épületben egy olyan rész ahova a diákok nem mehettek be, nem tudom miért pedig ott is csak sima osztálytermek voltak. Áthajolva az igazán elrettentő „Tilos a belépés!" szalagon, elindultam a hosszú folyosón. Végül a számomra legszimpatikusabb ajtón mentem be. Sötét volt a teremben a kinti világossághoz képest. A függönyök behúzva és az az áporodott szag... Telefonom vakujával vittem egy kis láthatóságot a helyiségbe, majd leültem az egyik padba. Nem akartam villanyt kapcsolni, nehogy megtudják, hogy itt vagyok. Hasonló okok miatt a függönyt sem húztam el. Kicsomagoltam a kajámat és apró öröm a mai napban, hogy az egyik kedvenc ételem volt a menü. Sajttal töltött csirkemell rántva és krumplipüré néhány karika savanyú uborkával. Kedvetlenül falatozni kezdtem, néha bele-belekortyolva Pepsi colamba. Amikor már majdnem végeztem egy kissé hangos kopogásra figyeltem fel, majdnem leestem a székről annyira megijedtem! Figyeltem honnan jön a hang és lassan az ablakokhoz sétáltam. Elhúztam a barna -bár a portól inkább szürkés- sötétítő függönyt és egy világosbarna szempárral találtam szembe magam. Egy pillantra hátrahőköltem de hamar észhez térve kinyitottam a hatalmas elválasztót és beengedtem a férfit.
- Te meg mi a fenét keresel itt? A szívbajt hoztad rám! -püföltem meg karját.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! Ez egy tiltott terület. -kacsintott rám féloldalas mosolyra húzva száját.
- Csak egyedül akartam lenni... -ültem vissza korábbi helyemre.
- Mi történt? -hasonlóképp tett ő is.
- Csak a szokásos. Sam látni se akar...
- Nagyon sajnálom! -fogta meg karom.
- Hogy hogy itt vagy? -váltottam témát, nem akartam újra előtte kiborulni.
- Segíteni jöttem. Plusz Kia egy elég dühös kis üzivel talált meg. -mutatta meg telefonját.
*Te kis szemétláda! Miért nem szóltál, hogy visszajöttél? Bazdmeg anyád ott ahol vagy!*
- Sajnálom! -rettentően szégyeltem magam amiért így kiadtam őt, fogalmam se volt, hogy titokban akarja tudni az ittlétét.
- Ne hibáztasd magad! Előbb utóbb úgyis rájöttek volna, hogy itt vagyok... -mosolygott kedvesen.
- Nem akartam elmondani, de azt hittem már voltál Kaidenéknél. A múltkor azt mondtad elmész hozzájuk, nem gondoltam volna, hogy még nem voltál!
- Adni akartam még egy kis időt. Egyenlőre csak Kaidennel találkoztam. De ne hibáztasd magad, tényleg nem fontos. Most koncentráljunk inkább rád! Mesélj mi a terved Samel?
- Fogalmam sincs! Hiába próbálok vele beszélni, helyre hozni a dolgokat... folyton lepattint! De megértem, a helyében én sem hinnék magamnak! Ki hinné el, hogy léteznek emberfarkasok...?
- Igen, öm Kia említette, hogy beavattad őt a titkunkba. -tördelte ujjait- Biztos jó ötletnek tartod ezt az egészet?
- Nem, nem biztos, de... Muszáj volt megtennem! Értsd meg Noah, ő a legjobb barátnőm és nem akarom elveszíteni! Nem tehetek arról, hogy egy mesefigura vagyok! -csaptam combjaimra.
- És 100%-osan megbízol benne? Az életedet tennéd fel rá, hogy nem árulna el minket?
- Igen! Az életemet bíznám rá! -bólogattam hevesen.
- Rendben. Akkor segítek! Gyere el a mai járőrözésre amire Kiara hívott, én is ott leszek és Kia elintézi, hogy Sam is eljöjjön!
- Mit akartok tenni? -néztem rá gyanús tekintettel.
- Bebizonyítsuk Samanthanak, hogy nem hazudtál! De most mennem kell, légy ott és helyre hozzuk a dolgokat!
Belepuszilt hajamba majd olyan gyorsan távozott ahogy jött. Eléggé sokkos állapodban ültem a poros széken, olyan fura volt ami történt. Honnan tudta egyáltalán, hogy hol vagyok? És hogy jött fel a harmadikra? Valamiféle pókfarkas lenne? Már ezt is el tudom képzelni!
Összeszedtem a szemetet és kiosontam a tiltott részlegről. A hátralévő két óra eléggé gyorsan telt el. Megbeszéltem Kiaval, hogy elmegyek arra a körútra amit mondott, csak írjon egy üzit ha távol van a laktól.
Hazaérve egy nemvárt dolog fogadott. Egy ismerős kék autó parkolt a házunk előtt. Leparkoltam én is és besiettem a házba. Harry éppen jóízűen cseverészett anyával.
- Áh szia édesem! Hát megjöttél? -pillantott rám anya, a vele szemben ülő fiú is rámemelte tekintetét.
- Szia/sztok! Te mit keresel itt? -intéztem szavaim az éppen nem a legjobbkor jövő fiúhoz.
- Szerinted? A barimhoz jöttem! -állt fel székéből és csípőre tett kézzel nézett rám- Mostanában eléggé elhanyagolsz!
Intettem, hogy menjünk fel a szobámba, ne anya előtt beszéljük ezt meg. Amint beértünk, igyekeztem minél hamarabb lerázni. Tudom nem szép dolog tőlem, de nem épp a legjobbkor állított ide.
- Harry figyelj, nagyon sajnálom amiért egy ideje eltűntem de hidd el megvan rá az okom! De azt nem most szeretném elmondani... És az igazat megvallva nem a legjobbkor jöttél...!
- Elküldesz? -nézett kerek szemekkel- Mi lett veled Maya? Totálra kizársz minket az életedből!
- Minket? -csak lestem.
- Sam említette, hogy összevesztetek. -nagyot dobbant a szívem, féltem mérgében mindent elárult.
- Azt is mondta miért? -tettem fel félve a kérdést.
- Nem. Nem volt hajlandó elárulni, csak annyit mondott, hogy csalódott benned! -megkönnyebbülve sóhajtottam fel- Elmondod mi folyik itt?
- Most nem lehet Harry, ne haragudj! Éppen egy olyan helyzetben vagyok hogy így is rohadt kusza minden! De amint sikerült ezt megoldanom ígérem, beavatlak! Jó így? -fogtam meg karját.
- Biztos ez?
- Ja, 100%! De most már tényleg menj el, nekem már rég máshol kéne lennem! -mutattam karomon lévő képzeletbeli órámra.
- Jó jó, megyek már! De ígérd meg, hogy nem felejtesz el! -nézett rám már a kocsija mellett.
- Megígérem. Szia! -löktem be a járműbe.
Felbőgette a motort és egy gyors integetés után elhajtott. Szörnyen éreztem magam amiért ilyen csúnyán elküldtem, de nem volt más választásom. Bár érthetné mit miért csinálok! De neki tényleg nem mondhatom el, ő kicsit labilisabb, mint Sam. És félek ha kicsit többet inna a kelleténél kikotyogna mindent. Ő ilyen, ha iszik roppant beszédes lesz! Ha több pohár van benne, mint kéne azonnal átvált pletyus öregasszonyba! Így nem kockáztathatok! Amint visszafelértem szobámba, telefonom üzenet érkezéséről adott hangot.
Kiara:
*Szia Maya! Gyere itt vagyunk, Sam is jön!*
Amint elolvastam az üzimet siettem a Cuyahoga folyóhoz. Hamar odaértem és már messziről láttam, hogy a kis szőkeség is ott áll Kia és Noah mellett. Amint észrevett el akart menni de a kis harcos Merida visszafogta.
- Sziasztok! -köszöntem kedvesen.
- Ez meg mit keres itt? Azt hittem csak ketten leszünk... -intézte szavait a vörös hajúhoz, teljesen figyelmenkívül hagyva engem.
- Azért vagyok itt -léptem elé- hogy bebizonyítsam, nem hazudtam. Minden amit mondtam igaz volt, ezt tanúsítja neked Kiara és Noah is! -mutattam rájuk, akik bólogatással jelezték együttértésüket.
- Ja persze... A te haverjaid, úgyis neked adnak igazat! -tette karba kezeit.
- Akkor figyelj! -kacsintott rá Noah.
Hátrébb lépett pár méternyit, Kia követte tettét. Kb egyszerre ugrottak fel a levegőbe, s átváltozva, immár farkas képében álltak négykézláb a földön. A „kis" szürke farkasom azaz Noah, és egy husky kutyához hasonló színű óriási Kia állt előttem. Fura őt még sosem láttam átváltozva, így kicsit meglepett milyen szép bundája van. Remélem ha én is átalakulok ilyesmi színekben fogok pompázni!
Sam hatalmasra tágult szemekkel és leesett állal nézte a korábban még ember formájú állatokat. Csak mutogatott és annyit tudott mondani ez ez... Odaléptem mellé.
- Látod? Nem hazudtam!
Rámnézett majd egy halvány mosoly kíséretében esett össze. A két farkas visszaváltozott és hazavittük hozzánk az ájult lányt. Remélem ezekután már tényleg hinni fog nekem és nem kételkedik majd a szavaimban! Ennél több és hihetőbb bizonyítékot már nem tudok neki adni!