Két nap telt el azóta, hogy megtaláltam az Owentől kapott levelet a konyhapulton. Azóta az egész sajtó, tv, rádiók sőt még az internet is azzal van tele, hogy megszökött a kegyetlen bűnöző. Anya azonnal hazarohant munkából amint meghallotta mi történt, alig bírtam rávenni, hogy nyugodtan menjen be a nappalos műszakra hiszen én úgyis suliban leszek. Ami nagyon szar volt másnap mert mindenki engem kérdezgetett hallottam-e Owen vagyis David szökéséről, félek-e, mi a tervem stb. A negyedik óráig bírtam aztán elmenekültem a könyvtárba és ki sem jöttem onnan amíg vége nem lett a tanításnak. Brad és Jake találtak rám. Rögtön szárnyaik alá akartak venni, de ez a túlzott aggodalom valahogy kezdett az agyamra menni. Tudom, hogy csak védeni akarnak és jó szándékból teszik de mégis...
Ma péntek van. Talán most először az életben nem örülök neki, hogy hétvége jön. Félek mi fog történni. Ebben a két napban annyiféle rémesebbnél rémesebb sztorikat gyártottam a fejemben, hogy lassan aludni sem bírok. Rettegek ha itthon kell lennem egyedül, de persze ezt nem említettem anyának, ígyis eléggé kivan szegény. Minden egyes apró kis rezdülésre halálfélelmem van és ha csenget valaki az ajtón nem merek kimozdulni a szobámból. Igaz anya elvileg itthon lesz velem ebben a két napban, de bármelyik pillanatban bejöhet egy sürgős eset neki pedig mennie kell életet menteni. Bár abban sem vagyok 100%-osan biztos, hogy Owen nem merne rámtámadni ha anya itthon lenne. Végülis nem sok kell ahhoz, hogy egy embert kiüssön. Csupán egy jól irányzott ütés és az ellenfél ájultan terül ki a földön.
A suli folyosóján sétálva úgy haladok előre akárcsak egy zombi. Mindenkinek nekiütközök, mintha ott sem lennének. Egyszerűen túl fáradt vagyok kikerülni őket. A tegnapi eset miatt pedig még mindig akadtak páran, akik ismét le akartak támadni kérdéseikkel. Szinte elrohantam előlük, meg sem állva a 98-as teremig. Ami előtt csupán Mary ült az egyik szekrényen, amikről amúgy azt sem tudom miért pakolták ki őket. Odasétálva lehuppantam mellé és egy sóhaj kíséretében nekidöntöttem fejemet a falnak. Csak egy percig had aludjak.
- Minden rendben veled Sky? Elég szörnyen festesz. -Mary hangján jól hallottam az aggodalmát de egy bólogatásnál többre nem futotta tőlem- A srácok? -hozakodott elő más témával.
- Passz. -rántottam meg vállam- Te nem Zacel jöttél? -emeltem rá tekintetem.
- Nem. Miért jöttem volna vele?
Ezt olyan hangnemben kérdezte, mintha egy egetrengető kérdést tettem volna fel.
- Nem tom'. Azt hittem együtt vagytok? -felhorkantott.
- Hát ezt meg miből gondolod? -nevetett fel.
- Mindig együtt lógtok és olyan aranyosan nevetgéltek. Azt hittem... De bocsánat ha félreértettem a dolgot, biztos kezdek vakulni.
- Nincs köztünk semmi Zacel. Aranyos srác, tökre jól néz ki meg minden de... -elgondolkodott egy pillanatra, mintha csak azon filózna elmondja-e ami a szívét nyomja vagy ne- Számomra ő túl jó fiú. Más tetszik nekem.
- Kicsoda? Ismerem?
- Ismered. De ezt most ne firtassuk! Inkább arról mesélj sikerült-e a rendőrségnek találniuk valamit vagy még mindig semmi? -újra elkomorodtam.
- Nincs semmilyen nyomuk Ow.. vagyis David hollétéről.
- De ugye azért vigyáznak rátok? Mármint zsaruk a házelőtt vagy egy álruhás rendőr beköltözik hozzátok esetleg titkosügynökök lesnek a szomszédból?
- Jaj Mary ez nem egy akciófilm! -nevettem fel- Nincs rendőr se a ház előtt se a házunkban és nincsenek titkos kommandós ügynökök a szomszédoknál. Néha elmegy előttünk egy járőr kocsi és ennyi.
- És ez a nagy védelem? -háborodott fel- És még csodálkoznak, hogy lenézik a rendőröket. -ingatta fejét- Kapják be mind!
A lány túlzásba vitt reakciója elérte a kezdőhatást, sikerült jobb kedvre derítenie. Pár perc után a fiúk is megérkeztek és Brad is megjegyezte mennyire szarul nézek ki. Beszélgetésünk alatt végig Maryt figyeltem ahogy elfordult vagy elpirosodik ha Bradley ráfigyel vagy épp helyesli amit mond. Gyakran figyelte a srácot ahogy Zacel „verekszik" amiért nem tudják eldönteni melyikőjük jöjjön át hozzám hétvégén. Csak nem? Brad lenne az a srác aki bejön neki? Nemár! Pont ő? Nem akarom lemondani a legjobb barátom vagy bármi rosszat állítani róla, de ő nem éppen megszállottja a kapcsolatoknak. Ha kéne is neki Mary max 1-2 éjszakára. Jaj ez a lány kibe nem képes belezúgni...! Mondjuk én szólalok meg?
Ebédszünetben az összes diák az ebédlőben volt ami rettentő zajos lett a sok ember beszélgetésétől, akadtak akik zenét hallgattak és a pompon lányok pedig szokásos módon ugribugrizva hívták fel magukra a figyelmet.
Egyáltalán nem volt étvágyam csak piszkáltam az ételt a villámmal. Ami a barátaimnak is feltűnt.
- Miért nem eszel? -pöccintette meg Brad a karom- Le fogsz fogyni és akkor mit fogdos majd rajtad a tanár bácsid? -súgta oda a végét.
- Befoghatod! -adtam neki egy nyakast.
Mielőtt újra megszólalhatott volna telefonom üzenet érkezéséről adott hangot. Előkotorva táskámból feloldottam készülékem titkos kódját.
Jake
*Gyere a könyvtárba! NAGYON FONTOS!!!*
Mit akarhat? Mi lehet olyan fontos? Megtudott talán valamit? Oké ez butaság! Honnan tudna bármit? Még a rendőrök sem derítettek ki semmit. Elköszönve a többiektől az épület északi szárnyába vettem az irányt, ahol a tiltott folyosó is van. Elfordulva a kanyarnál pár lépés után már a könyvtárnál is voltam. Nem kopogtam. Felesleges lett volna hiszen úgyis csak Jake van odabent, ha más is ott lenne biztosan írta volna, hogy kopogjak vagy legyek óvatos, de semmi ilyen nem állt az üzenetben. Így már nyomtam is a kilincset és egy szépen berendezett könyvekkel teli helyen találtam magam. Ám ami bent várt, kicsit meglepett. Alig léptem el az ajtótól az bevágódott mögöttem és Jake egy pillanat alatt „lökött fel" a falapra, majd teljesen hozzám simulva tapadt ajkaimra. Kezeim automatikusan nyakaköré fontam és igyekeztem lábujjhegyre állni, hogy felérjek hozzá. Igen, kb egy fejjel magasabb tőlem így eléggé hobbitnak érzem magam mellette.
Igazán jól esett gesztusa és a túlzott közelsége is. Valahányszor megölel vagy megcsókol mindig megnyugszom és igazán érzem, hogy számíthatok rá. Csak még mindig nem vagyok biztos abban, hogy nem csak játszik velem. Hiába akartam már számtalanszor rákérdezni igazából mi is van köztünk, valahogy sosem ment. Elég volt belenéznem szemeibe és még azt is elfelejtettem fiú vagyok-e vagy lány.
Mikor elváltunk az asztalhoz sétáltam, hogy leülhessek rá, kipihenni ezt a hirtelen ért sokkot. Követve engem addig-addig jött amíg lábaim közé nem furakodta magát és így állt előttem. Rettentően zavarban voltam, de igyekeztem nem kimutatni. Ami valljuk be, kibaszott nehéz volt! Főleg ilyen helyzetben.
- Mi volt az a nagyon fontos dolog amiért ide kellett jönnöm? -tettem fel az engem foglalkoztató kérdést.
- Reggel óta nem láttalak.
Csak néztem rá tátott szájjal. Nem tudtam eldönteni, hogy most komolyan mondja-e vagy csak viccel. De mivel nem nevette el magát, gondolom komolyan gondolta.
- Most tényleg azért kellett idejönnöm, hogy meg tudj csókolni? -tettem csípőmre kezem.
- Miért, talán az nem fontos? -hajolt közelebb.
- Hát nem! -löktem el magamtól és leugrottam az asztalról- Én tényleg azt hittem valami nagy baj van és azért kell idejönnöm! Tudod te mennyire aggódtam? -vágtam karom, amin elkuncogta magát.
- Jólvan már na, ne légy ennyire morci.
- De az vagyok! -tettem durcásan karba kezeim.
- Mit szólnál ha kiengesztelnélek? -karolta át derekam.
- Mire gondolsz?
- Vacsora? Nálam? Ma este?
- Jó lenne, de megbeszéltem anyával, hogy amíg tart ez a dolog nem megyek el otthonról sehova, még Bradékkel sem.
- És ha elkérlek anyukádtól?
- Ch ja mert anya aztán simán elengedne ha a tanárom kéri ezt tőle. Cseppet sem lenne fura mi? „Jaj figyu anya elmennék az osztályfőnökömhöz estére! Ja hogy minek? Óh csak vacsorázni, tudod(?) a szokásos!" -ironizáltam a beszélgetést- Kicsit se lenne abszurd.
- Azt mondd, hogy a pasidhoz mész nem pedig a tanárodhoz! -elkerekedtek szemeim a szó hallatán.
- És ez szerinted lendítene a helyzetemen?
- Sokat. De majd én beszélek anyukáddal. -húzta ki magát, mintha már zsebében lenne a győzelem.
- Ch, sok sikert!
- Majd meglátod, hogy elenged velem!
- Persze, persze.
- Fogadjunk!
- Miben?
- Ha anyukád igent mond akkor... -simogatta meg képzeletbeli szakállát- Lehet egy kívánságom, amit neked kell valóraváltani. Ha pedig te nyersz akkor ugyanez fordítva. Na, mit szólsz? -elgondolkodtam.
- Tudod mit? Benne vagyok! Hú de megnézem majd a képedet mikor egy rikító pink bikiniben kell az iskola folyosóin flangálnod! -nevettem fel ördögien.
Hirtelen fura grimaszba fordult feje tervem hallatán, de pár másodperces sokk után kezetfogott velem. Egy hosszabbra sikeredett búcsúcsók után kiosontam a könyvtárból és visszamentem a többiekhez, akik már a termünk előtt vártak. Természetesen be kellett számolnom hol voltam, hiszen szerintük Owen akár az iskolába is betörhet és mivel ott felejtettem a táskám hiába hívtak nem vehettem fel a telefont. Miután megtudták hová is tűntem az utolsó két órában folyamatosan ezzel piszkáltak. Nem győztem agyonverni őket, hogy hagyák már abba végre.
Hazafelé Jake vitt a kocsijával amit még odafent beszéltünk meg. Amiért természetesen tengernyi beszólogatást kaptam a fiúktól. Mary csak néha mert odalökni 1-2 könnyedebb oltást. A házunk előtt leparkolva láttam, hogy anya itthon van mert égett a lámpa. Sajnos nem tudtam lebeszélni Jaket a tervéről, pedig minden erőmmel próbáltam. Remegő végtagokkal araszoltam az ajtóig, amin először én léptem be és meghagytam a mögöttem magabiztosan sétáló férfinak, hogy várjon ott amíg bejelentem anyának. Alig léptem be a konyhába anya már le is támadott hol voltam ilyen sokáig, miért késtem stb.
- Anya kérlek, még csak fél három lesz. Nem is késtem, sőt hamarabb haza is értem. -toltam el magamtól, mert már alig kaptam levegőt.
- Ugye nem gyalog jöttél? Miért nem hívtál fel?
- Nyugi, nem egyedül jöttem, elhoztak kocsival.
- Jah, akkor jó. Majd megköszönöm Bradleynek.
- Nem vele jöttem.
- Akkor? -állt meg a pakolásban.
Ekkor a vendégünk előlépett a fal mögül és zsebredugott kézzel állt meg mellettem. Anya szemei duplájára tágultak és csak nézte a férfit.
- Anya ő itt...
- Tudom kislányom, már találkoztunk. Maga a lányom osztályfőnöke nem?
- De igen Mrs. Cooper. De most nem a lánya tanáraként vagyok itt.
- Akkor, miként?
- Én ma úgy jöttem el ide magához, mint Skyler párja és szeretném ha megengedné, hogy Sky ma velem vacsorázzon!
Uh bazdki! Tényleg megtette! Rákérdezett. Azt hittem csak fitogtatja a nagy egóját erre tényleg azt mondta el amit a kocsiban is szajkózott. Anya ismét ledöbbent, talán sokkal jobban, mint az előbb. Nem szólalt meg egyikünk sem, pedig érezhető volt a levegőben összegyűlt feszültség.
- Mióta tart ez? -mutatott ránk, én megszólalni sem tudtam.
- Nem olyan rég. De biztosíthatom, hogy abszolút komoly a dolog! -válaszolt helyettem- Tudom mit gondol most asszonyom, hogy csak kihasználom a lányát és el akarom csábítani, de biztosíthatom arról, hogy ez nem így van! Skyler roppant fontos személy számomra és eszem ágában sincs őt kihasználni! -ránéztem, ez még nekem is új.
- És miért kéne hinnem önnek? Sajnos volt már aki túl jól hazudott nekünk és bizonyára nagyon jól tudja mi lett a vége!
- Igen, sajnos tudom. De én nem David vagyok. Én egyáltalán nem akarok ártani sem a lányának, sem pedig magának. Tudom kissé furán hangzik de Skyler teljesen eltér a mai lányoktól, természetesen jó értelemben. Azt hiszem ez volt az első dolog, ami miatt megragadta a figyelmem már az elejétől fogva. Aztán kiderült, hogy hasonló múlttal és sérelmekkel rendelkezünk ami mégközelebb hozott bennünket. Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy ez a kívülről erősnek tűnő de belül igazán törékeny lány, a barátnőm lett. -nagyot néztem. Barátnő?- El akartuk mondani de félő volt, hogy megakadályozná, hogy láthassuk egymást ezért inkább megegyeztünk, hogy egy ideig titokban tartjuk a kapcsolatunkat. De biztosíthatom róla, hogy szeretem a lányát és ígérem, hogy vigyázok rá és nem okozok csalódást sem neki, sem pedig önnek!
Ismét csend telepedett ránk. Rám azért mert erősen küzdöttem az ellen nehogy itt helyben elbőgjem magam, ami rohadt nehéz volt. Azok a szavak... szinte egy kész szerelmi vallomás volt amit anyának mondott. Szóval mégis csak komolyan gondolná velem? A barátnőjeként tekint rám és kimondta, hogy szeret! Kimondta ugye és nem csak képzeltem?
- És meddig tartana ez a vacsora? -kérdezte anya pár perc után. Mindkettőnk arca felderült.
- Maximum kilencig. Aztán hazahozom Skylert.
- Sky, gyere egy pillanatra! -intett nekem.
Juj! Most aztán megkapom a magamét! Elhúzott teljesen a hátsófolyosóig ami a kertbe vezet, majd megállt az ajtónál. Szembe fordított magával és halál komolyan nézett a szemembe.
- Légy velem őszinte kislányom, te tényleg, komolyan szereted azt a férfit? -elgondolkodtam.
Anya választ akar nekem pedig őszintének kell lennem. Hogy szeretem-e? Hát... Igazából fogalmam sincs mi az a szerelem. Sosem volt még egy fiú sem akibe beleszerethettem volna, ha lett is volna aki tetszett nekem, azt Owen elintézte, hogy mégse tetszen. De egyben biztos vagyok! Jake olyan ember aki mellett biztonságban érzem magam, ha ott van tudom nincs mitől félnem. Egy puszta ölelésétől pillanatok alatt megnyugszom mégha rohadtul ideges is vagyok. Számíthatok rá ha szomorú vagyok, nem hagy magamra a nehezebb percekben sem és mindig megkeres ha egy nagyobb történés után eltűnök a világ elől. Sőt még a barátaimat is kedveli (legalább is elmondása szerint). Szeretném? Nos, mikor meglátom hatalmasat dobban a szívem és mindvégig úgy zakatol amíg el nem tűnik látókörömből. Mikor megcsókol szinte lángol az egész testem és azt akarom, hogy az a perc ne érjen véget. Szóval azt hiszem tudom mi a válaszom.
- Igen anya, mindennél jobban. -feleltem őszinte mosollyal arcomon.
Nem mondott semmit csak visszarángatott a konyhába ahol Jake izgatottan várt minket, majd intett neki, hogy jöjjön közelebb. Mikor mellém ért, anya elélépett és egyenesen tekintetébe furta az övét.
- Ha egyszer is sírni látom miattad az én drága kislányomat esküszöm neked, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél! -szorította ökölbe kezét.
Nem hittem a fülemnek! Anya most tényleg... áldását adja ránk? Nem, ez nem lehet igaz! Valószínű Jaket is meglepte a dolog mivel hasonlóan döbbent fejet vágott, mint én.
- Értettem asszonyom, higyje el nem okozok csalódást!
- Azt nagyon ajánlom! Most pedig menjetek. -hessegetett kifelé minket.
- Köszönöm anya! -ugrottam nyakába- Nagyon szeretlek!
- Aha persze persze. Na menj már, és érezd jól magad!
- Köszönöm, nagyon nagyon köszönöm!
- Aztán hétfőn menni suliba! -erre mindketten megtorpantunk az ajtóban.
- Hah? -fordultam felé.
- Nekem úgyis egy csomó dolog maradt félbe a kórházban, így, hogy tudom biztonságban vagy, nyugodtan meg tudom csinálni őket. De hétfőn suli után rögtön hazajönni!
Csak bólogattam, egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni! Anya most komolyan... szó szerint ő marasztalt engem hétvégére? Te Jó Isten! Ilyen se volt még. Mi üthetett anyába? Beadott magának valami ütős cuccot? Jake füligérő mosollyal ragadta meg karom és húzott ki a kocsiig. Amibe beszállva még mindig nem hittem el ami pár másodperce történt. Álmodnék? Félúton Jake háza felé megragadta kezem az egyik pirosnál, ezzel arra késztetve, hogy ránézzek.
- Ugye tudod, hogy ez most mit jelent? -villantott rám egy diadalittas mosolyt.
- Mit?
- Hogy van egy kívánságom, amit valóra kell váltanod! -nyalt végig felső ajkán. Jesszus de szexin néz így ki!- Már nagyon várom az estét!
Egy igazán ördögi és perverz mosoly terült el arcán nekem pedig a szívem expressz sebességre váltott. Éreztem ahogy sípolni kezd a fülem és végtagjaimból minden vér a fejembe száll. Valószínű most egy teljesen érett paradicsom hozzámképest egy hógolyó. Mibe keveredtem én bele?