Miranda szemszöge:
Óh te jó Isten!!! Ez a fejfájás borzasztó! Soha! Esküszöm soha többé nem iszom! Még ez a nagy felejteni akarás se ér meg ennyit! Uramatyám, ez valami szörnyű!!! Esküszöm mindenre amit szent, hogy soha nem iszom többet alkoholt! Csak is kólát! Ezt neked is megígérem anya! Pillantottam fel a plafonra, minthacsak ott lenne.
Felkeltem az ágyból és kb csiga gyorsasággal mentem ki a fürdőbe. Rettentő szag terjedt bent, tuti az egész éjjelt széthánytam! Istenem annyira szörnyű vagyok! Jeremy biztos ki van rám akadva, 100%! Egyáltalán hogy a fenébe jutottam én haza!? Tuti valaki elhozott, mert az biztos, hogy egyedül nem lettem volna képes visszakecmeregni! Kitisztítottam a wc-t, tettem bele mindenféle tisztítószert, wc öblítőt, bármit aminek jó illata van és elűzi ezt a bűzt! Aztán lezuhanyoztam. Először jéghideg vízzel, hogy felébredjek és kitisztuljon a tudatom majd meleggel, hogy azért ne hűljek ki. Betettem egy mosást is, ráfért az ágyneműre, bár az fura módon nem volt büdös, ahogy én sem... Talán tegnap eljutottam odáig, hogy lefürödjek? Hihetetlen! Ha csak...! Jaj ne ugye nem? Istenem...! Remélem nem Jeremy-nek kellett megmosdatnia! Ha igen... Jesszusom! Lesül a pofámról a bőr! SOHA! Soha többé nem iszom! Inkább bevonulok egy elvonóra ha kell vagy a suttogó völgybe, de mégegyszer ennyire sosem alázom meg magam! Muszáj bocsánatot kérnem Jeremy-től! Biztos kisebb gondja is nagyobb attól, hogy rólam sikálja le a pia szagot, nemhogy az egész ház miattam bűzölögjön! Bár tegnap elég csúnyán kiosztottam, de már bánom! Nem szabadott volna. Nem tehetem ezt vele! Főleg nem most, hiszen az apám miatt neki kell szenvednie! Biztos vagyok abban, hogy egy életre leírtam magam előtte... Szép volt Medi mondhatom! Szép volt! Képzeletben hátba veregettem magam.
A nagy önsajnálat közepette kiszedtem a ruhákat a szárítóból és kiteregettem. Olyan fél 12 felé képesnek éreztem magam arra, hogy egyek valamit, így a konyhába mentem és a gyomromnak is elfogadható kaját ütöttem össze. Kb a 3. Aspirin-em után már nem volt olyan elviselhetetlen a fejfájásom, tudtam azon gondolkodni hogyan kérjek bocsánatot Jeremy-től. Már ha egyáltalán képes lesz megbocsájtani.
Evés közben a telefonom után kutattam, amit megtaláltam az íróasztalon. Fura! Mit keres ott? Na mindegy, nem ez a legnagyobb dolog, ami fura és mostanában történik velem! Megnéztem és rengeteg nem fogadott hívás és üzenet volt benne, a legtöbb Jeremy-től. Az összeset éjjel írta, hogy hol vagyok, írjak neki, mennyire aggódik. Istenem, jó sokáig kimaradtam! Plusz nem is hívtam vissza, sőt egy idióta sms sem volt sehol tőlem! Biztos halálra aggódhatta magát! Ezt nagyon jóvá kell tennem!
Kezdetnek csináltam neki ebédet, ha hazaér legalább meleg kaja várja. Tudom ez gyakorlatilag semmi, de kezdésnek megfelel. Majd ha hazaér leülök vele beszélni.
Felléptem a közösségi oldalamra is ahol kb 100 üzenet volt Skyler-től, hogy ne haragudjak rá, nagyon gyerekes volt stb stb. Meglepő módon Jimmy is írt nekem és Matt is. Elolvasás nélkül töröltem ki mindkét üzenetet, semmi kedvem se energiám nem volt most ehhez! Elhatároztam magam, hogy nem csinálok többé olyat, mint tegnap! Egy fiú sem ér annyit, hogy én tegyem tönkre magam miatta! Bár mondjuk erre hamarabb is rájöhettem volna, nemde? De végtére is, az ember a saját hibáiból tanul nem? Én most alaposan megtanultam a leckét, az biztos! Azt hiszem itt az ideje megszakítanom a kapcsolatom Dana-val is, ha csak nem akar ő is jó útra térni! Ha nem, akkor ideje ennek a barátságnak is véget vetni! Végülis, ebben jó vagyok...!
Csupán pár hónap van a suliból és ha vége jó messzire elhúzok innen! A suli!!! Ekkor jutott eszembe, hogy az utóbbi időkben elég sok órát ellógtam. Remélem azért még nem csaptak ki!? Bízom abban, hogy nem! De ha mégis, azt csak is magamnak köszönhetem. Én voltam az idióta, nem más és ezt felvállalom. Minden az én bűnöm!
A nagy önsajnálat kontra megvilágosodás közepette meghallottam ahogy egy autó leparkol a ház előtt. Biztos Jeremy ért haza. Leültem a nappaliban és vártam, hogy beérjen. De amikor belépett az ajtón és láttam, hogy nem egyedül érkezett, nem kicsit lepődtem meg!
- Szia Medi, megjöttem! -köszönt úgy, mintha Matt nem is lenne vele.
Rettentően lesokkolt a helyzet! Minek hozta őt ide!? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok? Ugye nem? Csak nem Jeremy kérte meg arra, hogy idejöjjön!? Csak ezt ne!
- Szia Meds! Örülök, hogy újra láthatlak! -mosolygott.
Istenem ettől az idióta mosolytól mégidegesebb lettem! Ezt ne, most ne! Erre én nem vagyok felkészülve és kicsit sincs kedvem újra végig hallgatni mennyire sajnálja, hogy egy seggfej volt! Éreztem ahogy a pumpa egyre csak feljebb megy, a szívdobogásom kb kétszerese lett a normálisnak és az egész fejemet elöntötte a hő. Tessék, újra ideges lettem...
- Te meg mi a fenét keresel itt?
- Miranda, kérlek! -lépett közelebb Jeremy.
- Te hoztad őt ide!?
- Igen én! Beszélnetek kell!
- Nem! Nekünk nem kell semmit csinálnunk! -éreztem, hogy ismét nem vagyok ura sem a testemnek sem a szavaimnak- Neked meg nem kéne beleszólnod mások dolgába! -ordítottam le a fejét, bár nem így akartam.
- Ebből elég legyen Miranda! -emelte fel hangját, olyan félelmetes volt így, sosem láttam ennyire mérgesnek- Fejezd ezt be! Elég volt a hisztikből, a folytonos kiabálásból, a veszekedésekből és abból, hogy ahelyett, hogy szembe néznél a gondjaiddal elmenekülsz a problémáid elől! És elég volt abból, hogy újra a régi éned veszi át az irányítást! -hadonászott- Mit akarsz? Újra a fogdán kikötni? Vagy most már inkább elvonóra mennél!? Mit akarsz hm!? -nézett rám mérgesen, még a szót is belémfolytotta.
- Én... én nem... Nem akarok semmit... -csak dadogtam össze-vissza mint egy hülyegyerek.
- Akkor most azonnal leülsz ide és átgondolod nagyon gyorsan mit is akarsz! Aztán szépen, normálisan átbeszélitek a múltban ért sérelmeiteket! Amíg ez meg nem történik senki nem megy sehova! Világos? -ordította le a fejem.
Olyan határozott volt, mérges, visszautasítást nem tűrő és elszánt! Még soha nem láttam ilyennek Jeremy-t! Ez az új énje vagy nem is tudom minek nevezzem, talán mégjobban meglepett mint az, amikor beállított ide Matt-el! Csak kapkodtam a fejem, nem értettem mi történik itt...! Asszem most először sikerült valakinek visszanyomnia az eddig vad, zabolázhatatlannak hitt énemet. Ez teljesen a padlóra küldött... A lábaimból elszállt az erő és mint egy bábu, úgy estem vissza a kanapéra. Csak bámultam magamelé, akár az idióták, még most sem hittem el ami az imént történt!
De... Talán Jeremy-nek igaza van... Be kell fejeznem ezt a viselkedést és elfelejtenem az idegbajos énem! Hiszen már felnőtt vagyok, legalább is számilag... Nem viselkedhetek úgy, mint egy havibajos tini! Ideje megkomolyodnom és felelősséget vállalni a tetteimért! Lehet ha ezt korábban megteszem sok szarságtól megóvtam volna magam...
- Jó, most, hogy lenyugodtál és képes vagy a normális kommunikációra, itt az ideje, hogy tisztázzatok néhány dolgot! -hajolt le hozzám, immár normális hangon beszélve- Most felmegyek a szobámba, hogy ne zavarjak! De ha egy hangot is meghallok...! Ne akard tudni mi lesz akkor!
- Okéh... -sóhajtottam.
A tajtékzó tanárom hamar eltűnt a szobájában és ott maradtam jól lecseszve, kiosztva ráadásul Matthew előtt. Biztosra veszem, hogy jól mulatott rajtam. Pár perc kínos csend után Matt elindult felém és leült mellém. Arcomat a kezeimbe temettem, nem mertem felnézni, olyan kínosan éreztem magam! Hirtelen egy kezet éreztem meg a hátamon, ahogy simogatja azt. Fura volt! Oldalra néztem és láttam ahogy Matt próbál vígasztalni. Kár lenne tagadni, jól esett. Bár roppant ciki volt számomra, nem is igazán tudtam mit mondjak...
- Sajnálom, hogy Mr. Howard így leordított! -hangja lágy volt, kedves, kicsit sem lenéző vagy szánakozó, fura!
- Kihúztam nála a gyufát. Még sosem láttam ennyire mérgesnek!
- Csak aggódik érted, ahogy én is! -ránéztem- Igen, ez így van még ha te nem is hiszed el! Amit a múltkor mondtam neked az mind igaz!
- Jaj Matt...! Tudod...huh... nem az van, hogy ne hinnék neked, hiszek csak, öm... Nem merek bízni benned!
- Igen tudom! De hidd el mindent amit valaha elkövettem ellened, nagyon sajnálom! És bárcsak mindent másképp csinálhatnék! De sajna nem lehet...
- Hát nem... A múltat nem lehet meg nem történtté tenni! Bár lehetne...!
- A múltat talán nem tudom jóvá tenni, de a jövőt még szebbé tehetem! -mosolygott.
- Ezt hogy érted? -néztem értetlenül.
- Miranda, nem kérlek arra, hogy felejts el mindent ami történt, hiszen az butaság lenne, úgysem tudjuk elfeledni! De! Mi lenne ha megőriznénk tapasztalatként és hibaként, amiből mindketten tanultunk és tisztalappal indítanánk? Nem kérlek arra, hogy rögtön legjobb barátok legyünk, de mi lenne ha megpróbálnánk nem megölni egymást a másik társaságában és újra megismerni a másikat? Mit szólsz? -hangja lelkes volt.
Huhh ez nekem elég gyors így hirtelen... Nem is tudtam eldönteni mit válaszoljak. Igazság szerint nem volt rossz ötlet, de félek! Annyira félek, hogy megint rossz lenne a vége! Nem merek belevágni, pedig szeretném.
- Huh Matt... -sóhajtottam- Nekem ez sok egyszerre! Nem tudom mit mondjak... Átgondolhatom?
- Persze! Nyugodtan! -felelte lelkesen- Nekem már az is sokat jelent, hogy hajlandó vagy átgondolni és nem küldesz el a francba!
- Figyelj Matt, most őszinte leszek veled! -vettem egy mély levegőt és belekezdtem életem talán legőszintébb mondandójába- Én elég régóta próbálok...úgymond „kapcsolatba lépni" veled. Szeretném én is a barátságunkat helyrehozni, de ott van bennem a félelem és az aggódás, hogy megtörténik ugyanaz, mint régen! Tudom -felemeltem a kezem, hogy ne vágjon közbe- most azt akarod mondani, hogy sosem történne meg, de azt nem tudhatod! Ha újra egy kemény választás elé kerülnél nem biztos, hogy képes lennél dönteni és újra nekem kéne lépnem helyetted, amit már nem bírnék mégegyszer megcsinálni! Túlságosan fájna...
- Tudom. De hidd el, ha úgyis adódna, hogy választanom kell, akkor én hoznám meg döntést, nem te! És esküszöm, hogy hozzon bármit is a jövő, nem hagyom, hogy újra kilépj az életemből. -nagyon meghatott amit mondott, talán ha nem tartom magam még a sírást is elkezdem, ami most nem lenne valami nyerő.
- Soha ne mondd, hogy soha!
- De mondom! Mert sosem engedném!
- Lehet de nem tudhatod milyen akadályt gördít eléd az élet! Ha egy cég felkeres titeket, hogy szerződést adjon a bandának!? Akkor mi lesz? Nem írod alá? Hiszen ha megkötnétek azt a szerződést jönne a sok hercehurca! Túrnék, tv-s szereplések, interjúk, ország járás stb stb! Akkor ismét választanod kell!
- És akkor is téged választanálak! Akkor nem írnám alá és kész!
- Ugyan már ez egy hülyeség! -csaptam a lábamra- Hiszen a zene az életed, imádod csinálni! Mi lenne veled ha nem csinálhatnád? Én ezt nem engedném! Régen is emiatt döntöttem én helyetted! -csak úgy áradtak belőlem a szavak, ilyen se volt még- Tudtam mennyire szereted a bandát, a srácokat és a zenét is! Rossz volt látni ahogy szenvedsz miattam... -bevallottam mindent, már úgyis mindegy mi történik.
- Mi? -nézett egy...nem is tudom leírni milyen tekintettel- Hát ezért! Ezért hagytál ott azzal, hogy soha többé nem akarsz látni!? -ekkor esett le neki mit is mondtam.
- Főként. Bár Travis és Brad szemétkedése is jócskán betett. Nem bírtam elviselni, hogy folyton beszólnak és bántanak. Plusz azzal fenyegettek, hogy ráveszik Nick-et rúgjon ki téged a bandából amiért velem töltöd az idődet.
- És ezért te képes voltál a háttérbe szorítani magad és inkább kiszállni a barágságunkból? -kérdezte ezt enyhe csodálattal hangjában.
- Jah kb...
- De miért? A zene miatt?
- Persze! Már akkor is tudtam mennyire szereted azt amit csinálsz! Hiszen amikor csak szóba került a zene, már akkor lelkes voltál és csillogott a szemed. Sosem bocsájtottam volna meg magamnak ha miattam mondasz le az életedről, és te sem! Egy idő után ez úgyis vita tárgya lett volna köztünk...
- Nem hiszem el! Most, hogy tudom az okát mégjobban gyötör a bűntudat!
- Miért? -nem tudtam mire érti.
- Mert már akkor jobban ismertél mint bárkimás, még a srácoknál is jobban!
- Persze, hiszen szerettelek! De tudtam ha jön a siker nekem így is-úgy is a háttérbe kell vonulnom, így megelőztem a felesleges fájdalmakat.
- Te ennyire hittél bennem?
- Persze! Hiszen tehetséges vagy, ahogy a többiek is! Sosem mondtam, hogy nem vagytok jók!
- Annyira sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked! Ha akkor elmondom most nincs ez!
- Mármint mit?
- Azt, hogy szerelmes voltam beléd, vagyis most is az vagyok, ez nem változott. És abban nem volt igazad, hogy az életem a zene! A zene a hivatásom, viszont az életem az te vagy! Vagyis a barátságunk volt! -kedvesek voltak szavai, valahogy mindig is erre vártam, hogy kimondja ezeket, de most...valahogy nem is tudom mit higyjek...
- Tényleg?
- Hazudnék neked?
- Nem tudom mit mondjak Matt... Ez, sok egyszerre!
- Megértem. Most jobb ha elmegyek, gondold át amiket mondtam és emészd a hallottakat. Biztos sokként értek...
- Ja, az nem kifejezés! -elkísértem őt az ajtóig.
- Akkor, megyek. Találkozunk a suliban.
Sarkon fordult és elment. Én meg mint a lassított felvétel, úgy csuktam be az ajtót. Tisztára úgy éreztem magam, mint akinek átmosták az agyát! Nem voltam képes elhinni ami történt! Annyira megrázó volt ez a beszélgetés, hogy nem is tudom elmondani hogyan érzem magam! Forgott velem a világ, szédültem. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár narancslevet, de annyira le voltam sokkolódva, hogy majdnem melléültem a széknél, még jó hogy meg tudtam kapaszkodni a pultba, különben terülök egy nagyot!
Csak ültem ott bambán és néztem magam elé. A múltkori beszélgetés se volt semmi, de ez! Váratlanul értek azok amiket mondott s bár jól estek a szavai mégis... egyfajta szorongás fogott el. Szeretnék neki hinni, tényleg, de... Nem tudom mit tegyek, tényleg nem tudom. Bárcsak jönne és segítene valaki!