Reggel korán keltem, hogy időben elkészüljek mert még haza is kell mennem átöltözni. Mikor lementem a nappaliba láttam, hogy a kanapén van megágyazva, Jake pedig a lenti fürdőt használja. Legalább is a kiszűrődő zajok alapján ott lehet. A konyhába sétálva azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon miért itt aludt az éjszaka s mért nem a szobájában? Ez érdekes.
A hűtőhöz lépkedtem és megengedve magamnak egy kis pofátlanságot kivettem az egyik kisdobozos üdítőt, hogy szomjam oltsam, mert már porzik a vesém. Hallottam ahogy nyílik az ajtó és odapillantva rájöttem, hogy mégsem kellett volna arrafelé néznem. Mert egy frissen zuhanyzott Jake jött elő egy törölközővel derekán, amit nagyon alacsonyan tekert magára. Szinte látható volt V alakjának kezdődése. Éreztem ahogy a vér a fejembe száll és pillanatok alatt veszem fel egy érett cseresznye színét. Azonnal visszafordultam a hűtő felé és inkább kivettem mégegy kólát amit táskámba tettem. Nem tudom miért, csak muszáj volt nem odanéznem.
- Felkeltél? -hallottam ahogy bejött ő is de nem mertem megfordulni.
- Igen. Elvettem egy üdítőt, ugye nem baj?
- Dehogy. Szolgáld ki magad nyugodtan. Mást is elvehetsz ha akarsz.
Bár tudom, hogy a hűtőben lévő dolgokra értette mégis szinte azonnal kínosabbnál kínosabb gondolatok törtek felszínre, amik annyira perverzek voltak, hogy már saját magamtól is megijedtem.
- De miért vagy fent ilyen korán? Még csak alig múlt hat óra.
- Tudom. De haza kell mennem átöltözni. Nem mehetek ebben suliba. -mutattam ruhámra.
- Miért? Semmi probléma nincs vele.
- Tudom. De nem szoktam ugyanabban a cuccban menni, mint előző nap. Ez ilyen hülye csajos dolog. -legyintettem.
- Értem. Viszont örülnék neki, hogy mikor kommunikálunk akkor a szemembe néznél és nem a hátadnak kéne beszélnem. Persze ez sem olyan rossz látvány, de szeretem az ember szemeit látni ha beszélgetek valakivel.
Lesokkoltam! Most tényleg a hátsómra tett megjegyzést? Úr Isten! Meg kéne forduljak, hogy ne bámulhasson tovább, de ha megteszem akkor én fogom őt.
- Előbb vegyél fel valamit.
- Miért? Van rajtam törölköző. Ha nem lennél itt még ez sem lenne.
Jah hogy most érezzem magam megtisztelve?
- Te meztelen szoktál lenni itthon? -kérdeztem meglepve.
- Persze. Kitől kéne tartanom? Egyedül élek. Az anyám ha kap kimenőt látogatásra úgyis értesít az orvosa, úgyhogy efelől nincs aggodalmam, hogy váratlanul beállít.
- Nem szoktál magaddal váltóruhát vinni a fürdőbe?
- Nem. Általában csak kiteszem az ágyamra és felveszem ha végeztem. -hallottam ahogy a kávéfőzővel kezd el babrálni. Tényleg nem akar felöltözni?
- Na és most miért nem így csináltad?
- Mert ha most kiakadtál ahogy megláttál el se tudom képzelni mi lett volna ha pucéran állítok be hozzád.
- Hozzám? -elkerekedtek szemeim- Miért hozzám? És a te szobád?
- Abban voltál. Az én ágyamban aludtál. -MIVAN!?
- Mi, de miért? És a vendégszoba?
- Nincs egyik sem berendezve. Csak anyámé, de abba jobb ha senki sem megy be.
Akkor már értem miért aludt a kanapén. Egy újabb rejtély letudva.
- Sokáig állsz még ott? Legalább ülj le.
Erőt véve magamon átsétáltam a pult másik oldalára és leültem az egyik székbe. Mivel háttal volt nekem szerencsére csak a meztelen felsőtestét láttam, te ez is elég volt ahhoz, hogy olyan melegem legyen mintha legalább is 40 fok lenne idebent. El sem hiszem milyen izmos háttal rendelkezik, pedig „csak" tanár. De jó látni, hogy foglalkozik a testével és nem hanyagolja magát. Persze ez nem azt jelenti, hogy számomra halálosan fontos a külső, mert nem! Ha így lenne akkor már Owennek is igent mondtam volna az elejétől minden perverz kis játékára hiszen őt sem lehet mondani rossz pasinak, mármint külsőleg.
Csak néztem ahogy elkészíti gondolom szokásos kávéját és két darab kenyeret is berakott a pirítóba, a gond azután jött mikor megfordult. Igyekeztem nem szörnyethalni a látványtól, ami bevallok nagyon nehéz volt. Az a látvány...! Szinte már magazinba illő. Sima, fehér bőr amin egy apró kis sérülés sem volt, se egy heg sőt még egy cuki anyajegy sem. Szerencsére mellkasa szőrtelen volt, be kell valljam rettentően utálom ha valakin meglátom ahogy kunkorodnak felfelé a szőrszálak és olyan akár egy frissen született pávián. Pfúj!
Szemeim lefelé tévedtek és hasán észleltem mind a hat kis kockát amik olyanok voltak akár egy ízletes tábla csoki. Miért kínzol ennyire!?
Felállva a székről az ajtó felé vettem az irányt, félő volt ha egy percet is a közelében maradnék kifolyna a nyálam vagy rosszabb.
- Hova sietsz? Majd én elviszlek.
- Jaj miattam ne fáradj, hazatalálok magamtól is.
- Egyáltalán nem fáradtság. Ülj le, pár perc és elkészülök aztán indulhatunk.
Válaszolni sem tudtam olyan gyorsan rohant fel a lépcsőn. Így kénytelen voltam leülni és megvárni amíg végre felöltözik. Alig tíz percen belül már végre kész állapotban állt meg előttem és lengette meg slusszkulcsát, hogy felőle mehetünk. Vállamra dobva táskám követtem őt a kocsiig amibe beszállva útnak is eredtünk. A házunk előtt leparkolva kijelentette, hogy megvár amíg elkészülök és bevisz a suliba. Elkezdtem ellenkezni meg kifogásokat keresni, hogy meglátnak, elindul a pletyka áradat de letudta annyival, hogy a hátsó parkolóba nem mehetnek diákok vagy ha annyira parázok akkor pár sarokkal odébb kidob. Mivel mindenre volt magyarázata kénytelen voltam elfogadni, hogy vele megyek ma suliba. Anya nem volt itthon, dolgozni ment de egy cetlit hagyott nekem a pulton miszerint többet ne csináljak ilyet és ma mindenképp jöjjek haza, plusz hívjam fel valamelyik szünetben.
Már új felszerelésben és normálisabb állapotban ültem vissza az anyósülésre, amit Jake csak egy mosollyal díjazott. Beérve a hátsó parkolóba óvatosan, jól körülnézve szálltam ki autójából és elköszönve tőle a barátaim keresésére indultam. Alig értem be a folyosóra minden szem rám szegeződött. Igyekeztem nem törődni velük vagy meggyőzni magam, hogy nem engem néznek csak mögöttem van egy igazán érdekes dolog és azt bámulják. Az emeletre érve megpillantottam barátaim akik észrevéve engem sietősen megindultak irányomba. Mind körbe kaptak és egy hatalmas ölelésben részesítettek.
- Ezt miért kaptam? -kérdeztem mikor már elindultunk a terem felé.
- Hogy erőt adjunk neked és tudd, hogy ránk számíthatsz. -világosított fel Zac.
- Köszönöm. De én ezt anélkül is nagyon jól tudom. Ti vagytok a legjobb barátaim!
- Te pedig a miénk! -ölelt meg újra Mary, amit boldogan fogadtam.
- Nemár lányok, annyit édeskedtek, hogy hullásnak indultak a fogaim. -fintorgott Brad.
- Jaj fogd be! -csaptam nyakon.
- Nem akarok izé lenni de tegnap láttam a riportot a hírekben. -szólalt meg félénken a lány.
- Mind láttuk. -csatlakozott Zac is.
- Én is. -feleltem egy sóhaj kíséretében.
- Tudom, hogy utálod az ilyet de hidd el mindannyian nagyon sajnáljuk ami történt és szeretném ha tudnád, hogy bármiben számíthatsz ránk.
Mary szavai bár bántottak is -a maradék kis önbecsülésem miatt- mégis melegséggel töltöttek el. Igaza volt Jakenek nem vagyok egyedül, itt vannak a barátaim akikre mindig számíthatok, legyen szó bármiről. Még Maryre is. Akit bár nem olyan régtől ismerek mégis egy megmagyarázhatatlan okból kifolyólag tudom vagyis érzem, hogy hasonlóképp megbízhatok benne, mint Zacben és Bradleyben.
A teremhez érve az osztálytársaim szinte egytől egyig sajnálatukról adtak hangot és kaptam mindenkitől egy szánalom ölelést. Persze kivéve Ambert és Hannah-t, akik szinte szemmel legyilkoltak engem vezetőjük kicsapása miatt. Amiről nem is én tehetek, hiszen saját magának köszönheti a dolgokat. De ez legyen a legkisebb problémám, van ami jobban foglalkoztat, az pedig Owen vagyis David. A levele, ami még mindig táskámban lapul, egyre jobban frusztrál vajon betartja-e az abban leírtakat!? Ha igen akkor nekem annyi! Meg fog ölni, tudom! Szólnom kéne a rendőröknek vagy anyának, de nem tudok. Valahányszor elszánnám magam, újra úrrá lesz rajtam ugyanaz az a folytogató érzés mint régen is, a félelem. Megbénít és hiába akarok cselekedni, egyszerűen nem megy. Mit tehetnék? Várjam meg amíg beteljesíti ígéretét? Vagy írjak egy levelet a rendőröknek? Nem tudom.
A padomban ülve néha kitekintgettem az ablakon és a kinti zord tájat kezdtem el vizslatni. Látni, hogy már nagyon ősz vége van, minden csupa dér. A fák ágain már egy darab levél sincs és a madarak sem repkednek annyira, mint nyáron. Az udvarra tekintve egy alakot pillantottam meg, talpig fekete ruhában, csukjával fején. Még a hideg is kirázott attól a személytől és akaratlanul is végigjárta testem a félelem. A fejemben egy hang azt kiabálta, hogy „Az a férfi Owen, csak is ő lehet!" miközben az agyam azt ismételgette, hogy ő most börtönben van, elzárva mindentől és fegyveres őrök figyelnek rá. Mégis... Az az aprócska hang nem akarta abbahagyni a jajveszékelést. A férfi -mert a kiállásából ítélve biztosan az- felpillantott, egyenesen rám, és csak fogait láttam ahogy ördögi vigyora láttatni engedte őket. Felemelve kezét intett felém, ugyanazzal a fura intéssel amivel Owen is mindig elköszönt tőlem, majd sarkon fordulva elsétált. Felugrottam székemből, hogy jobban szemügyre vegyem vagy végig kövessem merre megy, hol fordul le de tanárom mérges hangja nem hagyta, hogy folytassam tevékenységem.
- Skyler Cooper! Azonnal ülj vissza a helyedre! -kiabált rám, mire ismét minden szem engem talált meg- Meg ne lássam mégegyszer, hogy felállsz a helyedről!
- Bocsánat Mrs. Thompson, nem volt szándékos.
Könyvembe bújva igyekeztem nem tudomást venni az engem vizslató szánakozó pillantásokkal, erősen a leírt szavakon tartottam tekintetem.
Egésznap az az alak járt a fejemben és a fura viselkedése. Ebédszünetre már kisebb horror regényt gyártottam a fejemben, hogy ha az Owen akkor biztosan követni fog hazafelé és egy elhagyatottabb résznél egyszerűen fog és elrabol, hogy kedvére kinyírhasson. Szinte már pánikolva ültem be az utolsó órámra ami történelem volt. Természetesen a lányok legnagyobb örömére, és talán kicsit az enyémre is. Végignéztem ahogy Jake az asztalához sétál és komótosan, sehova sem sietve pakolja le holmiját. A szomszédos padban ülő lányok kisebb orgazmuson mentek keresztül amíg tanárunk le nem ült székébe. Hát nem fergeteges? Mi lenne velük ha azt látnák, amit én, ma reggel? Szerintem ott helyben szörnyethaltak volna. Én azért erősebb vagyok, mivel csak kishíján megsültem.
- Ma is nagyon jól néz ki a pasikád. -súgta oda Mary nehogy más meghallja.
Megforgattam szemeim és elmosolyodtam. Felesleges lett volna ecsetelnem neki, hogy ő nem a pasim, úgyis csak azt hajtogatja amit a fejébe vett. Na meg az igazat megvallva én magam sem tudom mik is vagyunk mi Jake-el. Hiszen a csókon túl vagyunk, az is tisztázódott, hogy számítunk a másiknak mégsem tudnám azt mondani, hogy ő a pasim vagy én a barátnője. Végtére is sosem kérdezte meg, hogy akarok-e az lenni vagy hogy én szeretném-e, hogy ő a párom legyen! Sőt az sem biztos, hogy egyáltalán ő ilyesmiken gondolkodik velem kapcsolatban. Inkább mondanám azt, hogy a barátjának tekint mintsem egy ideális barátnő jelöltre. Mégis mi vagyok én hozzáképest? Egy buta gyerek aki senkinek sem kell, mert mindig akad nála jobb. És kinek kellene az elfogadott ha megkaphatja a legjobbat?
Ahogy hallgattam hangját észrevettem mennyivel másabb a tanárias hangszíne, mint az amivel velem beszélget. Ez olyan szigorú, mély és figyelemfelkeltő, amíg a másik lágy, kedves és szigorú, ja ez közös. Igyekeztem nem őt bámulni folyamatosan, ami most nehezebb volt, mint gondoltam. Ahogy inge megfeszült mikor kinyújtózkodott vagy előrébb hajolt rögtön az a kép ugrott be amit reggel láttam, a gyönyörű hibátlan bőre, a kockacsoki hasa és az a hát te jó ég! Oké le kell állítanom magam!
Próbáltam mély levegőket venni, hogy lenyugodjak és csillapítsam feltörő hormonjaimat. Ezzel csak az volt a baj, hogy megfeledkeztem arról én már nem egyedül ülök. Mary aggódó tekintete szinte égette bűnös valómat.
- Jól érzed magad Sky? -markolt vállamra.
- Persze, minden oké.
- Biztos? Nagyon piros az arcod. Lázas vagy? -tette tenyerét homlokomra, mire elhessegettem onnan.
- Dehogy vagyok! Nincs semmi bajom ne aggódj.
- Nem akarsz kimenni egy kicsit? Lehet a frisslevegő jót tenne. -meg se várta mit akarok mondani már emelte is kezét- Tanár úr!
- Igen Mary? -pillantott felénk.
- Skyler rosszul érzi magát, kimehetek vele a mosdóba?
- Persze menjetek csak!
Belémkarolt és felhúzva székemből szabályosan kihúzott a teremből. Éreztem magamon mindenki tekintetét de ami igazán égette bőröm az tanáromé volt. Aki aggódva pillantott rám és végignézte ahogy Mary kicipel. A mosdóba érve megmostam arcom jó hideg vízzel, ami be kell valljam jól esett és némileg le is nyugtatott. Sóhajtva ültem le az egyik lecsukott wc kagylóra. Nem mentünk vissza órára, hiszen úgyis már csak öt perc volt hátra. Majd bemegyek a táskámért ha a többiek már elmentek.
- Jobban vagy már? -guggolt le elém.
- Eddig is jól voltam. -mosolyogtam rá.
- Hát nekem nem úgy tűnt. Olyan voltál aki ég a láztól.
- Égtem is de nem a láztól. -szóltam el magam.
- Akkor, mitől?
- A helyzet miatt. Kínosan éreztem magam. Akkor általában elvörösödöm. -vallottam be, meg amúgyis már mindent tud, a fiúk beavatták.
- Milyen helyzet? -elindultunk mert hallottuk ahogy a csengő megszólal.
- Mr. Harris. -súgtam oda a nevet, mire megtorpant mellettem.
- Miért? Ma nem is csinált semmi szexiset a tanár bácsi. -mosolygott.
- Hát itt nem...
- Miért akkor hol? -ránéztem egy „Most tényleg nem esik le?" nézéssel, mire szája elé kapta kezét- Te nála aludtál!?
Visszafolytott sikoltgatása és gyerekes újongása odavonzotta Zacet és Bradleyt is. Mint valami mágnesek esküszöm!
- Mi ez a fene nagy jó kedv lányok? -karolt át minket Brad.
- Áruld már el -ragadta meg karom- tényleg nála aludtál? -kérdezte lelkesen, mire csak bólintottam egy aprót.
Hurrázása és ahogy rámvetette magát arra késztetett, hogy elnevessem magam, mégha csak kínomban is. A két fiú csak értetlenül pislogott ránk.
- Ki aludt hol? Nem értek semmit. -vakarta fejét Zac.
- Hát Sky te hülye! -csapta nyakon szegény fiút, aki még mindig nem értette a dolgot.
- Te ott éjszakáztál Mr. Harrisnél? -nézett rám döbbenten Brad.
- Igen. De semmisem történt nehogy elkezdjetek itt fanfiction-öket gyártani! -emeltem fel kezem- Csak aludtunk, külön! -emeltem ki.
- Jaj de kár pedig már azt hittem, hogy keményen megd...
- Be ne fejezd vagy esküszöm, hogy kiheréllek!
- Jólvan na, olyan kis kegyetlen vagy! -biggyesztette le ajkát- Jössz velünk haza?
- Ja csak bemegyek a táskámért. -biccentettem a terem felé.
- Hjaj. De ha fél óra múlva se vagy lent hazamegyünk nélküled! -kiáltotta vissza már a lépcsőről.
Minek kéne fél óra egy táska elhozatalához? Vagy...? Istenem ez a Brad sosem változik meg. Kisebb izgalommal kopogtam a nyitott ajtón s miután bebocsátást kaptam elrohantam a padomhoz és gyorsan beledobáltam táskámba mindent amit a padon hagytam. Mikor kész lettem vállamra dobtam a szövet darabot és igyekeztem minél gyorsabban elhagyni a helységet. De tanárom ezt nem így gondolta. Mire megfordultam az ajtó zárva volt ő pedig az asztalnak támaszkodva, karbatett kézzel várt. Hogy rám-e azt nem tudom, de mivel csak ketten vagyunk bent a válaszom egy igen lenne. Szívem a mellkasomból a torkomba vándorolt át amíg elértem hozzá. Tisztess távolságban álltam meg tőle, ha valaki be is jönne ne értse félre a helyzetet.
- Jól vagy Skyler? -hirtelen nem tudtam miért kérdi aztán leesett.
- Persze. Semmi bajom, Mary csak eltúlozta.
- Biztos minden rendben van? Nem piszkált valaki? Ne titkold el ha bántanak!
- Nem szólt senki esküszöm. Csak Mary félreértette a dolgot. -már megint elszóltam magam ugye?
- Milyen dolgot?
- Semmit, nem lényeg. Nekem most mennem kéne, anya vár otthon. Biztos egy alapos fejmosásra készül, így kötelező a megjelenés.
- Persze nem akarlak feltartani, a szülő az első minden szempontból! De előbb még.
Hirtelen kinyújtva két kezét magához rántott és közre zárva számra tapadt. Olyan váratlanul ért az egész, hogy reagálni se tudtam. Szemeim hatszorosukra tágultak és olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem a mentő fog elvinni. Mikor már magamhoz tértem és viszonozni akartam gesztusát elvált tőlem. Láttam mennyire rosszul esett neki, hogy nem csókoltam vissza. De olyan a semmiből jött dolog volt és sosem gondoltam volna, hogy valaha is megteszi itt a suliban, így teljesen lesokkolt a csókja.
- Sajnálom! Nem kellett volna, sejtem mit gondolhatsz rólam.
Eltolt magától és hajába túrva lépett el tőlem. Belefacsarodott a szívem a látványába, nem akartam, hogy miattam érezze rosszul magát. Leült székébe és ő is táskájába kezdett el pakolászni. Összeszedve minden bátorságom odasétáltam hozzá és legyőzve szégyenlős, önbecsmérlős énem az ölébe ülve letámadtam ajkait. Ezúttal őt lepte meg váratlan tettem, még háta is megfeszült egy picit. De ő velem ellentétben hamar megtalálta önmagát és hátamra tette hatalmas tenyereit és nyelvét átdugta számba. Fenekemnél megragadva felültetett az asztalra, lábaim automatikusan kulcsoltam össze az övéi mögött. Heves volt mégis óvatos, lágyan csókolt mégis intenzíven. Sosem gondoltam volna, hogy két ember között lehet ilyen egy csók. Owen mindig durva volt, harapdálta a számat és erőszakosan nyomta le nyelvét a torkomon. De Jake nem, ő mindig engedélyt kért tőlem, mégha nem is szavakkal, és egyáltalán nem volt erőszakos. De most az se bánnám ha az lenne. Számról áttért nyakamra és lágyan beszívva bőrömet rajtam hagyta lenyomatát, miszerint már az övé vagyok. Vagyis nagyon remélem. Mint legutóbb most is halk sóhajok szaladtak fel torkomból, de ezúttal már nem zavart meg, nem szégyeltem el magam. Mivel szinte összesimultunk, egy szabad centi se volt testünk között, éreztem nadrágjában keményedő szerszámát ami még így is elég nagynak tűnik. Jesszusom! Mekkora van neki? Mi ő, ló?
Kissé zihálva húzódott el tőlem és most először láttam, hogy olyannyira zavarban van akárcsak én. Arcán piros foltocskák jelentek meg ami arról adott tanúbizonyságot, hogy most bizony nekem sikerült őt kínos helyzetbe hozni! Baj ha ennek nagyon örülök?
- Sajnálom! Nem akartam ilyen heves lenni. -zavarában visszaült és táskájával próbálta takargatni szűkösködő nadrágját.
- Nem voltál az, ne aggódj. Meglep, hogy ezt mondom de azt hiszem aki heves volt az én vagyok. Nem is tudom mi ütött belém. -vallottam be totál elpirulva. Na ennyit a nagy örömködésről...
- Ami nekem nagyon tetszett. -nyalt végig alsó ajkán- De most jobb ha mész.
- Igazad van, megyek. Holnap találkozunk.
Csak bólintott. Megigazítva ruhámat kimentem a teremből és siettem a parkolóba, nehogy Brad komolyan betartsa az ígéretét és elmenjenek nélkülem. A mai után nem akarok egyedül sétálgatni kilométereken keresztül. Biztos az a fura alak nem Owen volt mégis ahogy megláttam totál elfogott a pánik. És inkább hagyom, hogy „kísérgessenek" egy pár napig, mint egy óvatlan pillanatban hullaként zuhanjak a földre. Jobb félni, mint megijedni!
Bradék már tűkön ülve vártak engem és miután beszálltunk a kocsiba, amit fura módon ezúttal Zac vezetett, drága kotnyeles barátom azonnal vizsgálat alá vont engem. Nézegetett, pulzusomat mérte és felhúzgálva pulcsim a karomat is alaposan átnézte.
- Tudnom kéne mit is csinálsz?
- Csak ellenőrzöm, hogy a szőke herceg nem tett-e kárt benned.
- Szőke herceg? -vontam fel szemöldököm.
- Jó akkor fekete.
- Nem csinált semmit, ne aggódj! -rántottam el karom.
- Akkor ez mi?
A másodperc tört része alatt húzta le kabátom cipzárját és bökött nyakamra ahol a korábbi kis incidens nyomai díszelegtek. Fogalmam se volt honnan jött rá, mert egy biztos nem láthatta, már a kabát miatt sem.
- Hagyj már! -csaptam el kezét teljesen zavarba jőve.
- Aha szóval itt tartunk, oké. De azért ne ess teherbe érettségi előtt. Van olyan, hogy óvszer!
- Kössz a felvilágosítást Brad, de képzeld hallottam már róla. -nyújtottam ki nyelvem- Különben sem lesz rá szükség. -dőltem hátra.
- Azt ne mondd, hogy már fel is csinált? Ilyen jó a pasi? -ezt olyan beleéléssel kérdezte, hogy egy pillanatra el is hittem, hogy komolyan érdekli.
- De egy faszfej vagy! -ütöttem karon- Olyan hülye vagy bazdki de komolyan!
- Ez van. Fejre ejtettek mikor születtem.
Erre mind helyeseltünk és pár perc után elértünk a házunkig. Elköszöntem a fiúktól és kiszálltam. Beérve a házba az üres lakás fogadott és egy újabb üzenet a pulton. Biztos anya írta. „Jaj szia kicsim mégsem ma este baszom le a fejed majd csak holnap mert sürgős munkám van a kórházban. Puszi anya!" Imitálva anya hangját mosolyogva sétáltam a konyhába. De mikor megláttam a kézírást a papíron azonnal lelohadt mosolyom és tudtam, hogy mégsem anyától van a levél. Éreztem ahogy szívem hevesebb tempóba vált át, de mégis csak felvettem onnan a fehér lapot.
*Szia drágám! Jó volt újra látni téged és a félelmet is a szemeidben! Félsz tőlem ugye? Hát van is miért. Már alig várom, hogy újra találkozhassunk! Várj rám és el fogok érted jönni! Minden vágyam, hogy azt tegyem veled amit csak akarok! Az enyém leszel akár akarod akár nem!
Szeretettel Owenn!*
Az utolsó sorokat már sírva olvastam és éreztem, hogy nem kapok levegőt. Összegyűrtem a papírt és a szemetesbe dobva felrohantam a szobámba, magamra zárva az ajtót.
Itt járt! Itt a házunkban! Hát akkor mégis csak ő volt az akit ma láttam. Mit tegyek most? Meg akar ölni! És ha annyira akarja meg is fog. Hiszen tud mindent. Tudja hol lakunk, hova járok iskolába sőt még a barátaimat is ismeri! Mi lesz most velem? Egyáltalán hogy szökött meg? A rendőröknek nem kéne keresniük? Vagy összejátszanak vele? Mi a franc folyik itt!? Semmire sem tudom a választ, csak azt tudom, hogy akármit fogok tenni Owen akkor is megtalál és ha már eldöntötte akkor meg is fog ölni! És lefogadom élvezni is fogja.