Másnap elhatároztam, hogy beszélek Sammel! Először ezt kell helyrehoznom! Legalább neki tudom is mit mondjak! Amint beértem az egyetemre leparkoltam és a lány keresésére indultam. Hamar ráleltem, épp Kiaraval beszélgetett. Nagy levegőt vettem és odamentem a két lányhoz.
- Sziasztok! -köszöntem kedvesen, már amennyire kedves bírtam lenni.
Kerek szemekkel néztek rám, hogy most én tényleg hozzájuk beszélek-e. Mondjuk fordított helyzetben én is így reagálnék.
- Tudunk beszélni?
- Kivel? -kérdezte komor hanggal Sam.
- Igazság szerint mindkettőtökkel. Ez mindenkit érint!
- Biztos beszélni is fogsz?
- Igen, ígérem! Légyszi az ebédszünetben gyertek a könyvtárba, ott várlak titeket!
Bólintottak, majd be is csengettek így a termünkbe vonultunk. Bár elhatároztam, hogy igyekszem békülni de mivel az első lépést már megtettem, nem ültem vissza az első padba. Még ha sikerül is visszahozni a baráti viszonyt, akkor sem fogok újra elől ülni, itt sokkal jobb! Elsőként mentem be, így már a helyemen ülve néztem végig ahogy a kis Merida bevágtat a terembe. Szemmel láthatóan engem keresett s mikor látta ugyanúgy hátul csücsülök, kisvártatva lehuppant mellém! Mondhatnám, hogy nem lepődtem meg de akkor hazudnék! Azt hittem nem fog idejönni.
- Mire készülsz Maya?
- Végre pontot teszek az ügy végére! -jelentettem ki.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Szerintem te is tudod(?) hiszen azért ültél ide! Gondolom pontosan tudod, hogy Kaiden megkeresett, ugye? -bólintott alig láthatóan, leszegett fejjel- Nos, nem tudom azt elárulta-e miket mondtam, de a teljes bizalomhoz kell ez is!
- Mi? Hogy egy embernek elmondod mik vagyunk!? -tudom legszívesebb kiabálna, de a helyzet miatt csak suttogott.
- Igen, pontosan! -feleltem magabiztosan- És ne feledd Kiara neked is bizonyítanod kell, hogy bízhatok benned! Hiszen te is hallgattál Kaid piszkos kis titkairól! Ugyanúgy csalódtam benned is, mint benne!
- Tudom, hidd el... És sajnálom amiért nem mondtam el, de ezzel neked akartam jót, mégha nem is úgy látszik! Hidd el én mindennap győzködtem Kaident, hogy avasson be de folyton csak lehurrogott és elküldött anyámba. De rossz ötletnek tartom Samet beavatni! Ő nem farkas, fogalmam sincs hogy fogadná ha elmondanánk neki!
- Hát sajnállak de ez elkerülhetetlen! Sam a legjobb barátom mióta csak az eszemet tudom! És sosem hazudtunk egymásnak, bízhattunk a másikban! És mióta képbe jött ez az egész farkasos dolog nem csinálok mást csak átverem, lerázom és össze-vissza hazudozom neki! Tudod milyen érzés ez nekem Kia!? -néztem rá, aki csak kerek szemekkel hallgatott engem- Hogy jobban megértsd, nekem ő a falkám és eszem ágában sincs miattatok elveszíteni!
Aprót bólintott majd a pad felé fordulva belebújt könyvébe. Azt hittem a kis monológom után előre fog menni, meglepett ahogy a mellettem lévő széken maradt.
Az órák lassan követték egymást de végül csak elértük az ebédidőt. Magammögött hagyva a diákhadsereget siettem fel a könyvtárba. Kopogtam a hatalmas ajtón de nem jött válasz. Benyitottam, üres volt a hely, leszámítva a kismilliónyi könyvet. Hát én voltam az első... Pár perccel később megérkezett Kiara is, akit megkértem, hogy bújjon el amíg kettesben beszélek Samel. A lány is hamarosan megérkezett és mérgesen huppant le az egyik székbe.
- Na mondod végre mit akarsz? -elég bunkó hangnemet választott, de megértem.
- Először is köszönöm, hogy eljöttél, sokat jelent hidd el!
- Hát nem úgy tűnik... -jegyezte meg cinikusan.
- Tudom mostanában elég furán viselkedtem.
- Furán? Ch..! Enyhe kifejezés! -hangjából csöpögött az irónia.
- Hidd el mindez nem ellened szólt, csak rohadtul magamalatt voltam!
- A Jamesel való szakítás miatt?
- Igen, nagyrészt.
- De ő csak egy pasi könyörgöm! Hagynád, hogy miatta elcsesződjön az évek óta tartó barátságunk?
- Dehogyis! Épp ezért kérek bocsánatot és akarom elmondani a teljes igazságot! Hogy lásd teljes mértékben megbízom benned!
- Hallgatlak! -tette karba a kezét, már nem hallottam azt a bunkó hangnemet, ezért gondoltam lesz egy halovány esélyem.
- Rendben, beavatlak! De figyelmeztetlek elég hihetetlen lesz amit mondani fogok!
- Ennél hihetetlenebb már nem lehet!
- Erre ne vegyél mérget! -kacsintottam- Nos, először is James nem James! Az igazi neve Kaiden West! -meglepetten nézett, szájával o betűhöz hasonló alakot formált.
- Azt a rohadt...! De miért mondta akkor, hogy Jamesnek hívják?
- Mert csak azzal a névvel tudott bejutni az egyetemre.
- Akkor... Ő nem is tanár? -kérdezte meglepve, bólintottam nemet jelezve- De akkor miért hazudta azt? Miért akart idejönni?
- Miattam! Csak is miattam jött a suliba és vett fel hamis személyazonosságot.
- Ezt most nem értem! -vakarta homlokát- Mivan? Hogy érted, hogy miattad? Ismeritek egymást régről vagy mi?
- Dehogy ismerem! Itt találkoztam vele először!
- Na most már totál elvesztettem a fonalat!
- Beavatlak mindenbe, de mielőtt megteszem ígérd meg, hogy soha semmilyen körülmények közt nem fogod elmondani senkinek!?
- Eddig sem mondtam el soha semmit!
- Tudom, de most szeretném ha ténylegesen megígérnéd!
- Rendben, megígérem!
Miután szavád adta a hallgatásra, elkezdtem a mesélést. Mindent elmondtam, a farkasos dologtól kezdve, Kiaran át Noahig mindent. Még a síparadicsomban történteket is megemlítettem. Mikor épp a megcsalásos dologra tértem volna ki, Sam felemelte kezét megállítva engem a beszédben. Felállt és mérgesen az asztalra csapott.
- Te teljesen hülyének nézel engem!? -kiabált rám, én csak pislogtam.
- Dehogy nézlek annak Sam!
- Nekem nem úgy tűnik! Itt bizonygatsz, hogy így a barátod vagyok, úgy a barátság... Erre ilyen kibaszott nagy hazugságokkal próbálsz megetetni!? Farkasok!? Ugyanmár! Ki az az idióta aki ezt elhiszi!?
- De ez az igazság Sam! Nem hazudok neked esküszöm!
- Jaj hagyjuk már! -vette vállára táskáját- Tényleg azt hittem, hogy végre beavatsz a kis titkaidba, a lelkivilágodba, hogy miért vagy ennyire búvalbaszott!!! Erre ilyen faszságokat találgatsz ki! Én meg még azt hittem, hogy a mi barátságunk tényleg különleges és igazán őszinte, de úgy látszik tévedtem...! -csapott combjaira.
- Sam kérlek, nem hazudtam!
- Hallgass! Ne folytasd a szánalmas mesédet és hagyj fel ennek az álbarátságnak a helyrehozásával, úgyse fog összejönni! Ne szólj többet hozzám és keress olyan idiótát, aki ezt a kis tündérmesét el is hiszi! Na csá!
Kivágtatott a könyvtárból, otthagyva engem totál leoltva, leordítva és elszomorítva. Tisztában voltam azzal, hogy nem fogja elsőre elhinni amit mondok neki, de erre nem számítottam! Roppanttul fájt amiket a fejemhez vágott, éreztem ahogy az iránta érzett szeretetem darabjaira törik össze! Fájt még a lelkem is. Mintha meghalt volna valakim, egy részem. Hallottam ahogy Kia előjön rejtekéből és kezét vállamra helyezte.
- Hát ez nem épp úgy ment ahogy elterveztük...
Leráztam kezét és elrohantam az egyetemről. Nem bírtam ott maradni! Kocsimba pattanva padlógázzal hajtottam el onnan, minél hamarabb magammögött akartam hagyni azt az épületet. Fogalmam se volt mit kéne tennem, hogy Sam higyjen nekem! Most még jobban haragszik rám, mint eddig! Már megbántam mikor úgy döntöttem, hogy beavatom! De nem mondhatok neki el úgy egy igazságot, hogy az nem is az! Nem akartam őt elveszíteni, de éreztem, hogy minden elmúlt perccel egyre távolabb kerül tőlem! Csalódott bennem és egy hazugnak tart, aki bármit képes kitalálni csak ne kelljen elmondani az igazat! Bár képes lenne elfogadni, hogy mindaz amit mondtam, az az igazság!
Hazaérve szerencsémre mindenki dolgozott, nem kellett magyarázkodnom miért vagyok itthon ilyen hamar. Az itthon hagyott telefonomat levettem a töltőről és a korábban kapott üzenetekre mentem rá.
Én:
*Kérlek gyere el hozzám! Szükségem van rád...*
Nem jött válasz, nem jelzett a telefonom. Így lezárva azt vonultam el a fürdőbe venni egy forró fürdőt, hátha segít valamit is. Megengedtem a vizet és telenyomtam a kádat mindenféle fürdéshez alkalmas illatosítóval. Majd mikor tele lett a kád, belefeküdtem. Lekapcsoltam a lámpát, nem bírtam a világosságot. Csak feküdtem ott a nagy csendben és hallgattam a vízfelszínén feltörő buborékok kipukkanását. Jó illatok járták be a fürdőszobát, az erős epres tusfürdőm magamögé szorította a vanília, orgona, narancs és liliom illatú fürdőgyöngyöket. Mikor kihűlt a víz kiszálltam és leengedve a hatalmas porcelán kádat, megtörölköztem. Felvettem a bekészített fehérneműm és magamraöltve pink köntösöm léptem ki a fürdőből. Majdnem szívrohamot kaptam mikor megláttam egy alakot az ágyamon üldögélni. A férfi aki eddig háttal ült nekem, a hangra megfordult és eddig sötétbarna szemei halványodni kezdtek. Elmosolyodott és láttam ahogy végignéz rajtam. Hirtelen nem kapcsoltam miért aztán lenéztem magamra és akkor tudatosult bennem, hogy egy szál köntösben állok előtte. De már ez sem érdekelt, odarohantam hozzá és karjaiba vetettem magam! Tudom roppanttul szánalmas vagyok, de most mindennél jobban vágytam az ölelésére! Kellett egy olyan ember aki nem ítél el, aki nem néz le, aki nem küld el! Nem kérdezett semmit csupán szó nélkül karolt át és simított hátamra. Ismét engedtem könnyeimnek, nem bírtam visszatartani, túl gyenge voltam! Nyugtatgatott egy darabig s mikor abba bírtam hagyni, elhúzódtam tőle.
- Ne haragudj... -törölgettem le arcom.
- Rá se ránts! -intett le- Mesélj, mi a baj?
- Minden egyre csak rosszabb lesz Noah és már fogalmam sincs mit tegyek! -akadtam ki újra, sós cseppeimnek ismét utatengedve.
Elmeséltem neki mi történt. Kiaden megkeresését, az idióta próbálkozásom a lerázására és a Samel való csúfos kudarcomat is. Mindvégig csendesen hallgatott és figyelt engem, mikor befejeztem elhalkultam, hasonlóképp tett ő is! Annyira szarul éreztem magam, hogy pont ő az akire rázúdítom mindezt, holott pontosan tisztában vagyok azzal hogyan is érinti ez őt! De úgy éreztem csak neki tudom elmondani mi nyomja a szívem, csak neki vagyok képes ennyire megnyílni! Szégyeltem magam amiért ennyire kihasználom őt!
- Majd megbékél. -utalt ezzel Samre.
- Nem fog! Rohadtul kiakadt rám! Szerintem nem lesz képes többé megbízni bennem és hinni nekem...!
- Csak adj neki időt! -fogta meg combomon pihenő kezemet- Nem mindennap hall olyasmit az ember a legjobb barátjáról, hogy egy alakot váltó farkas! -mosolygott rám bíztatóan, nem tudom miért de szavai és hangja hamar megnyugtattak.
- Sajnálom! -szólaltam meg pár perc csend után.
- Mit?
- Ezt! -mutattam kettőnkre- Hogy iderángattalak csak azért, hogy kisírjam az életemet. Önző vagyok...
- Ilyet többé meg se halljak! -szólt rám szigorúan- Én voltam az aki felajánlotta, hogy hívj ha baj van és pont ezt tetted!
- Jó, de akkor is... Nem lehet könnyű neked azt hallgatnod, hogy más miatt siránkozom!
- Hogy érted ezt?
- Hát... -nyeltem egyet, asszem elszóltam magam, de ha már így alakult...- Hát gondolom annak oka volt, hogy egyik napról a másikra leléptél! Főleg úgy, hogy az utolsó pár napban egy seggfej voltál velem! Mégis mikor visszajöttél az első utad hozzám vezetett!
- Ne haragudjhh... -sóhajtott, roppant fájdalmas sóhaj volt ez, mintha minden gondját igyekezne kiengedni- Nem akartam úgy viselkedni veled!
- Elmondod miért tetted? -ültem közelebb hozzá.
- Szerintem pontosan tudod. -rámmosolygott.
- Tudom, de én a te szádból akarom hallani! -rámemelte tekintetét, ami igazán magával ragadó volt.
- Miért? Min változtatna? A történtek is arra utalnak, hogy szereted Kaident és igazából hozzá is tartozol, nem hozzám!
- Megengednéd, hogy ezt én döntsem el!?
- Szerintem ezt már rég eldöntötted. -mosolya átváltott fájdalmat elrejtő álarcba- Most mennem kell, ha szükséged van segítségre, hívj bármikor! -állt fel, de utánna kaptam.
- Nem foglak hívni! -emeltem meg hangom- Mi a francért ajánlod fel még most is a segítséged? Miért akarsz nekem segíteni hm? Ennyire szánalmas vagyok...? -közelebb jött és egy hajtincset a fülem mögé tűrt, amitől rendesen zavarba jöttem.
- Mert szeretném ha boldog lennél! -hangja halk volt, olyan halkan suttogott, hogy szinte én is alig hallottam, mégis a fejemben szinte ordított.
- Ne menj el! -nyúltam kabátja után.
Visszafordult és lehámozva vékonyka ujjaimat magáról, oldalamhoz szorította karomat. Puszit nyomott homlokomra majd elment. Én meg talán most mégjobban összetörtem, mint eddig. Sírtam, szinte zokogtam! Hogy miért? Nos... Asszem először is azért, mert rájöttem szeretem Noaht! Másodszor pedig azért mert igaza volt abban is, hogy szerelmes vagyok Kaidenbe. Még azok után is... Ennél szánalmasabb már nem is lehetnék!
Ha itt lenne és tényleg beigazolódna amit ígért nekem, képes lennék neki megbocsájtani! Tudom, érzem. Közben pedig rettentő bűntudatom van Noah miatt is, mert azt hiszem kezdek belé is belészeretni! De hogy lehet ez? Hiszen nem lehet egyszerre két embert szeretni! Hiszen ha van is olyan, hogy két ember iránt táplálunk érzéseket az egyiket úgyis jobban szeretjük a másiknál! De nálam most nem ez van! Tudom, pontosan érzem, hogy egyformán szeretem mindkettőjüket és ugyanolyan fontosak számomra! Egyik sincs előrébb a másiknál! Mindkettőjükben csalódtam, hiszen Kaid megcsalt Noah pedig elhagyott plusz bunkón viselkedett velem! Csak tudnám hogy a fenébe lehet ez!? Hogy lehet két embert egyformán szeretni? És mi fog ebből egyáltalán kisülni?