Jungkook szemszöge:(
kicsit korábban)
Húúhhh... Totál lemerültem! Ez az egésznapos interjúkra járás lezsibbasztotta az agyam! Még suliba se tudtam menni és nem is láttam egésznap az én Nara-mat. De még mindig nincs vége a napnak, épp próba van. Egy gyors korty után újra kezdő pozícióba állunk és kezdjük is a koreót. Szeretek gyakorolni legalább fejlesztem magam és az állóképességem is! Hiszen azért azokat a két órás koncerteket bírni is kell! Mikor végeztünk még maradtam egy kicsit, NamJoon tiltásának ellenére is. Gondoltam gyakorlok még legalább egy félórát, nem akarok hibázni ha fellépésünk lesz! Mikor leültem pihenni megnéztem a telómat nem-e hívott Nam vagy Nara vagy bárki más. Láttam van egy üzenetem.
~ Szia Jungkook! Kérlek gyere a titkos helyünkre, ott várlak! Beszélnünk kell!~
Ez a beszélnünk kell dolog nem sejtet jót. Talán tettem valami rosszat? Remélem nem! Gyorsan összekaptam magam és bepakolva a cuccaim a táskámba siettem a kocsimhoz. Az utcára érve tudatosult bennem, hogy már kezd sötétedni. Ilyen sokáig próbáltam volna? Szegény Nara biztos régóta várhat a folyónál! Lehet már nincs is ott, megunta a folytonos rám várást... Bár ezen nem csodálkoznék. Csomagom a hátsóülésre dobva beszálltam a kormány mögé és elindultam. Kicsivel gyorsabban mentem ahogy szoktam, nem akartam már ennél is jobban elkésni. Nem messze a Han folyótól parkoltam le egy nyilvános parkolóban. Lesietve a lépcsőkön láttam, hogy a pad üres. Gondoltam már elege lett a hidegben üléstől és hazament. Remek Kook, ezt megcsináltad! Alig egy hete a barátnőm és máris csalódnia kellett bennem! Szörnyű ember vagyok!
Mikor kiértem a sétányra megpillantottam Nara-t egy idegen férfival aki épp őt rángatta. Gondolkodás nélkül odarohantam és mikor mellé értem csodálkozva láttam, hogy ez az a férfi aki korábban elrabolta őt. Mit akar tőle? Azonnal lerángattam róla és ha Nara nem fog vissza esküszöm szétverem ezt a pasit! Az sem érdekelt, hogy ki nézi végig, hogy hanyan töltik fel netre! De az én barátnőmet nem bánthatja senki! Mivel Nara lefogott így inkább gyorsan hazavittem őt. Ideges voltam! Fel tudtam volna robbanni a dühtől! Nem is tudtam, hogy tud egy ember ennyire mérges lenni! Még én is megijedtem ettől az oldalamtól! Padlógázzal hajtottam, meg se álltam a házunkig. Minden zavart még az a rohadt szék is ami az utamat állta, hamar csak darabok maradtak belőle. De az dühített a legjobban, hogy Nara védi azt a férfit! De miért védi? Már a letartóztatáson is kiállt mellette holott ő volt az aki elrabolta!
- Jungkook, ő az apám volt.
Hallom meg a hihetetlennek tűnő szavakat. Az apja? Ezt nem hiszem el! De úgy tűnt nem csak én lepődtem meg hanem a két fiú is akik berontottak amiért ordítoztam.
- Hogy érted azt, hogy az apád? -kérdezem vissza.
- Úgy, hogy ő az apám. Legalább is a teszt ezt mutatta ki és anyámról is mutatott képet, ami másnak nincs meg hiszen csak kettő készült és az egyik nálam van.
- Milyen tesztről beszélsz? -vette ki számból a szót Tae barátom.
- Egy apasági vizsgálat. Azért „rabolt el" hogy ezt meg tudja csináltatni.
- De akkor mért nem kért meg rá? Vagy miért nem keresett meg előtte és mondott el mindent? -néztem rá.
- Mert állítólag Sihyuk egy távolság tartási végzést kért ellene, így nem jöhet a közelembe. Máshogy nem tudott volna kommunikálni velem.
- És így inkább elrabolt... Hm érdekes ember. -huppantam le az ágyra, nekem már sok volt ez az infó mára!
- Tudom kicsit furán hangzik, hidd el én is hasonlóképp meglepődtem. -ült le mellém.
- És most mit fogsz tenni? -ült le Hobi az íróasztalom előtti székbe.
- Asszem semmit. -vont vállat- Megmondtam, hogy hagyjon békén.
- És szerinted jó ötlet volt?
- Remélemhhh... -sóhajtott- Hiszen elhagyott engem, anyát. Nem volt ott mikor meghalt, nem számíthattam rá mikor szükségem lett volna az apámra. Most ne akarjon az életem része lenni mikor már felnőttem!
- Ez egy baromság! -csapott combjára Tae.
Egyszerre néztünk rá, hogy miket beszél. Én kicsit szúrósabb tekintettel néztem rá.
- Igen jól hallottátok! Hiába nézel olyan csúnyán Kookie, akkor is baromság! -öltötte ki rám nyelvét- Hiszen mindekinek szüksége van egy olyan emberre akire számíthat!
- Nem hallottad? Rá nem lehet számítani! -ingattam meg fejem.
- Jaj Jungkook! Tudod te a miérteket? Még Nara sem, nemhogy te! Fogalmad sincs mi miért történt! Te Nara, tudod? -nézett a mellettem ülő lányra.
- Hát.... -nézett kerek szemekkel, szerintem meglepte Tae effajta viselkedése, még engem is- Azt mondta, hogy mikor anya megtudta, hogy beteg elment és magával vitt engem is. Aztán hiába keresett minket és mikor megtalált Sihyuk miatt nem tudta felvenni velem a kapcsolatot.
- És te hiszel neki? -tettem fel őszintén a kérdést.
- Hát... Nem is tudom... Fogalmam sincs mit higyjek, totál össze vagyok zavarodva!
Majdnem elsírta magát ezért inkább megragadtam és magamhoz húztam. Szorosan öleltem, hogy tudja rám számíthat. A fiúk kimentek, nem akartak tovább zavarni. Hobi adott egy nyakast Taehyung-nak amiért így felkavarta szegény lányt, amin aprón elmosolyodtam. Ismerve Tae-t tuti drámaiasan eljátsza, hogy sír. A karomban sírdogáló lány azonban hamar elterelte a gondolataim és csak rá tudtam koncentrálni. Gyengéden simogattam hátát, hátha sikerül megnyugodnia. Sajnáltam amiért ilyen helyzetbe került. Most, hogy felbukkant az apja nem lesz könnyű az amúgysem egyszerű helyzete. Biztosra veszem a kapcsolatunk miatt is aggódik, ezt látom rajta, attól mert nem szólok. De remélem azt tudja, hogy bármi történik, bárhogy dönt rám számíthat!?
- Nara, figyelj! Sajnálom amiért úgy viselkedtem! Remélem nem ijesztettelek meg?
- Nem. -ült vissza korábbi helyére- Sőt köszönöm amiért kiálltál értem és megvédtél! Csak ez a helyzet... Fogalmam sincs mit csináljak! -temette arcát kezeibe.
- Csshh semmi baj! Majd megoldjuk! Ne agyalj most ezen! Inkább menj és zuhanyozz le aztán pihenj egy kicsit!
- Nem lehet haza kell mennem!
- Arról szó sem lehet! Ilyen állapotban nem mész sehova! Ma este itt alszol és nincs vita!
Mondtam visszautasítást nem tűrve. Tudtam ha most engedek akkor soha nem fogom tudni meggyőzni őt semmiről, muszáj volt kicsit eréjesnek lennem. Beletörődve sorsába indult el a fürdő felé. Adtam neki törölközőt és egy fürdőköpenyt majd elhagytam a szobát. Addig a konyhába mentem némi kajáért. Jin szorgosan főzőcskézett a pultnál Nam-al oldalán, aki titokban falta a hozzávalókat. Mindig ezt csinálja! Odamentem és a hűtőben kutattam.
- Hoseok mondta mi történt. -közölte egyszerűen Jin.
- Igen és?
- Mi Nara terve? Közel engedi az apját?
- Honnan tudjam? -kérdeztem indulatosan- Remélem nem!
- Jungkook hogy beszélsz!? Ne légy tiszteletlen! -ripakodott rám leader-ünk.
- Hagyd csak, nem számít. -intette le hyung-om.
- Sajnálom Jin hyung, nem akartam goromba lenni, csak... Annyira aggasztó ez az egész!
- Megértem és nem haragszom nyugi! Az ember ha szerelmes tesz vagy mond olyat amit nem gondol komolyan! -nevetett- De adok egy tanácsot! Bárhogy is dönt majd Nara te ne akard lebeszélni róla! Állj ki mellette és támogasd.
- Ja Jin jól beszél Kookie, ha szembe szállsz vele elveszíted haver! -csapott hátba az éppen megérkező Yoongi.
- Először is áú! Másodszor pedig nem akartam semmiről sem lebeszélni! Ha úgy dönt, hogy szüksége van az apjára én támogatom!
- Helyes. Akkor nem lesz gond. Kész a kaja srácok! -kiáltotta el magát kis szakácsunk, mire mindenki asztalhoz ült.
Külön szedett ki nekünk is kaját amiért hálás voltam. Tudom nem szereti ha a szobánkban eszünk, mert egyikünk mindig koszt csinál a kajálásból. Fogva a tányérokat visszasétáltam a hálóba, ahol már Nara az ágyon ült.
Nara szemszöge:
Ez a nap nagyon kimerített! Még mindig nem vagyok képes felfogni ami történt. Tényleg ő az apám lenne? Hihetek neki? Igaz amiket állít? Nem tudom higyjek-e neki! Bár kinézem Sihyuk-ból, hogy képes eltiltani tőlem, de az, hogy anya minden szó nélkül lelépett volna ezzel otthagyva élete szerelmét? Sosem lenne rá képes! Még ha akkor is tudta meg, hogy beteg biztosra veszem nem hagyta volna el apát! Hiszen neki is szüksége lett volna rá a bajban, nemhogy nekem! Képtelen vagyok elhinni, hogy ezt tette volna!
Gondolataimból a visszatérő fiú térített vissza, aki kezében egyensúlyozott egy hatalmas tálcát rajta két alaposan megrakott tányérral, két pohár üdítővel és valami süti is lapult középen. Letette az asztalra és átnyújtotta az egyiket.
- Kössz de egy falat sem megy le a torkomon. -toltam el a tányért.
- Kár pedig Jin csinálta. Biztos haragudni fog amiért nem ettél belőle. Csak szólok, ő roppant érzékeny ha kajáról van szó!
Ez már zsarolás! De mivel nem akartam szegény Jin-t megbántani ha már annyit vesződött vele, elvettem az ételt. Kook-nak pedig egy diadalittas mosoly ült ki arcára. Hogy ez milyen jól áll neki! Miután megettük a kaját megmostam a fogam és befeküdtem az ágyba. Jó volt kicsit kinyújtóztatni a végtagjaim. Ez a nap totál lemerített! Egy pillanatra meg is feledkeztem arról, hogy ez nem az én ágyam. Mielőtt Jungkook visszatért volna a konyhából gyorsan megágyaztam a padlón és letelepedtem a kis fészkembe.
- Hát te meg mit csinálsz a padlón? -nézett rám.
- Alszom. Ha már ne engedsz haza valahol csak aludnom kell nem?
- És azt hiszed az én padlómon fogsz aludni? -ripakodott rám, amitől kissé kellemetlenül éreztem magam.
- Akkor hol aludjak? A nappaliban?
- Dehogyis! Ott az ágy! Szerinted az minek van, dísznek?
- De hiszen az a te ágyad! Akkor te hol alszol?
- Majd alszok valamelyik sráccal. Tae amúgyis szereti ha vele alszom.
Kicsit furának tartottam de ez nem olyan idegen tőlük, hiszen a sorozatukban is volt mikor együtt aludtak. Ami másnak ugyan félreérthető lenne, de számomra kicsit sem. Mondjuk azért néhányan illették őket... fogalmazzunk úgy, hogy nem túl szép és kicsit sem igaz jelzőkkel.
- Feküdj csak le, ne a földön aludj! -húzott fel a padlóról.
Besegített az ágyba és miután elkényelmeskedtem betakart.
- Akkor, jóéjt!
- Várj! -szóltam utánna, igazából fogalmam sincs miért.
- Igen? -nézett kérdőn, mit is kéne most mondanom?
- Öm... mi lenne ha... Ha nem Taehyung-al aludnál hanem... velem? -nyögtem ki a szavakat, a végére már annyira zavarban voltam, hogy ismét levert a víz.
- Tényleg nem bánnád?
- Hát ha... nem lesznek piszkos gondolataid akkor nem!
- Oké. -szinte azonnal bepattant mellém akár egy kisgyerek, amin csak nevetni tudtam.
Elkényelmeskedett mellettem aztán magára húzta a takarót. Hanyat fekve a plafont bámulta akárcsak én.
- Amúgy ugye tudod, hogy nem hallod a gondolataim? -nem kellett ránéznem, pontosan tudtam, hogy mosolyog.
- Inkább aludjunk!
Csak megforgattam szemeim és oldalra fordultam. Éreztem ahogy az álmosság egyre úrrá lesz rajtam, ahogy korábban is említettem totál lemerített a mai nap! Mikor majdnem elaludtam megéreztem egy kart ahogy kb a bordáimnál átkarol majd pár pillanattal később egy test préselődött a hátamnak. Halk horkolásából ítélve elaludt, ezért nem volt ura cselekedetének. Amit annyira nem is bántam. Jól esett közelsége, megnyugtató volt. Fejét a hajamba fúrta és mégszorosabban átölelt. Hátamon éreztem kockáit amik mintha egy tábla csokit utánoztak volna. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Bár ez a tökéletes szó elég relatív, de számomra ő az! Már kezdem érteni miért is tartottam őt magamtól távol. Féltem, hogy ez a fene nagy tökéletesség hamar feltűnik nekem és beleszeretek. Nos mivel ez már megtörtént csak remélni tudom, hogy nem lesz rossz vége! Ekkor hirtelen eszembe jutottak ShinAh szavai, amiért találkozóra hívtam Kook-ot.
- Az apám bármire képes. Vagy nektek lesz annyi vagy a bandának! Ha nem lesz annyi bevétel ők is csak egy sima kis fiú banda lesznek!
És ehhez hasonlók. Kezdtem aggódni mi lesz ha ShinAh szavai beigazolódnak? Nem akarom, hogy miattam vége legyen a Bangtan pályafutásának! Hiszen itt nem csak kettőnkről van szó, hanem további hat életről, hat sorsról ami egyik pillanatról a másikra tönkremehet. Nem hagyhatom, hogy miattam ennek a hét fiúnak az álma semmibe vesszen!
Ezeken gondolkodva aludtam el. Most először anyám halála óta álmodtam vele. Pedig ez sosem sikerült még nekem, bárhogy is szerettem volna! Zavaros volt a kép de egy kislányt láttam az álmomban aki csak sír és sír. Majd feltűnt az anyukámra rettentően hasonlító nő, kezében bőröndökkel. Felkapta a kislányt akinek letörölte könnyeit és kivitte a házból. A lány azt kiáltotta, hogy apa. Majd jött egy autó és a nő a kislánnyal beszállt a járműbe és elhajtottak. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a karom és a nevemen szólít.
- Nara, kellj fel! Hallasz? -hallom meg Kook aggódó hangját- Nara!
- Mivan? -nyitom ki szemeim.
- Jól vagy? Arra keltem, hogy kiabálsz és sírsz. Mi történt? Rosszat álmodtál?
Oh, nem is tudtam, hogy az álmom kihatott a valóságra is.
- Sajnálom, nem akartalak felébreszteni!
- Ugyan semmi baj. Meséld el mit álmodtál.
Könyökölt fel és felémtornyosulva várta, hogy kezdjek el mesélni. Nem tudtam nemet mondani, főleg azoknak a sötéten csillogó szemeinek nem. És az ahogyan rámnéz... Leírhatatlan érzés. Mondom én, hogy tökéletes!
Elmeséltem neki mindent és miután figyelmesen végig hallgatott átölelt és bíztatóan annyit mondott, hogy minden rendben lesz. Aztán rám parancsolt, hogy öltözzek fel gyorsan mert elkésünk a suliból. Feleszmélve, hogy hány óra is van azonnal kutakodni kerestem valami ruha után. De a szekrényében csak fiús cuccok voltak! Nem mehetek a tegnapi ruhámba iskolába! Hiszen azokat ki kell mosni! Szerencsére Jimin-nél volt Yang néhány ruhája így odaadta Jungkook-nak, hogy vegyem fel, majd mi barátnőmmel elrendezzük. Hálás voltam a fiúnak és persze Soyang-nak is, hogy itt hagyta pár holmiját. Bár arra még rákérdek miért is vannak itt a cuccai plusz miért jár titokban Jimin-hez a tudtom nélkül, holott megbeszéltük, hogy semmi titok nem lesz köztünk soha!
Jin és Kook összedobott egy gyors reggelit majd a három fiúval indultunk is a suliba. Nem voltam rossz kedvű hála Jungkook-nak! Ő mindig képes volt megvígasztalni, még akkor is ha reménytelen volt a helyzet. Talán ezért is sikerült belészeretnem, persze a számos ok mellett! Hálás voltam neki és azért is, hogy nem adott fel engem, pedig mennyivel könnyebb lett volna, mégsem tette! Ő egy különleges ember és mindig az is marad!