Az egyetemen nagy volt a nyüzsi, kb mindenki a Valentin napra készült. Persze még egy hét van addig, dehát sosem lehet elég korán elkezdeni a készülődést... Utálom ezt az álszent a napot! Ennél nagyobb átverés nincs is a világon!
A teremben ülve telefonomat bújtam, olvasgattam az oldalakat amiket követek, hogy miket tesznek ki. Már megszoktam a hátsó padot, sokkal jobb, mint elől ülni. Kiara azóta sem próbálkozott a velem való kommunikációval, ami számomra roppant jó hír! Semmi kedvem nem lenne jópofizni vele és újra meg újra elmondani mi a véleményem a dologról.
Ebédidőben Samet kerestem tekintetemmel és a szokásos helyünkön láttam meg, Kiaval beszélgetett. Miután kikértem kajámat leültem az egyik üres asztalhoz, eszem ágában se volt a nagy diskurálást megzavarni! Plusz azt sem szeretném ha miattam rosszban lennének! Attól mert én nem szólok Kiahoz az nem azt jelenti, hogy megtiltanám Samnek ugyanezt! Az ő barátságuk az ő dolguk! Barátnőm észrevette, hogy nem hozzájuk ülök, így pár perc után magárahagyva a vörös hajút hozzám lépkedett.
- Na jó, most már áruld el mi a faszom van! -huppant le mellém, hangjából ítélve mérges volt.
- Semmi. Mi lenne? -ettem bele kajámba.
- Naja... Apám sorvadt tökeit nézd te hülyének! Elegem van már ebből! Elmondod végre mi a seggem folyik itt vagy kérdezzem körbe a kis haverjaid!?
Tudtam ezúttal nem viccel, és talán igaza is van. Nem tud semmiről, mert nem avattam be. Szörnyű barát vagyok, tudom... De ha elmondanám miért nem állok szóba Kiaval akkor abba is be kéne avatnom, hogy mi is vagyok én! És, nos nem hiszem, hogy képes lenne elfogadni vagy egyáltalán felfogni!
- Állj már le Sam! Nincs semmi, tényleg... -hazudtam.
- Akkor miért kerülöd Kiarat és miért ment el Mr. Hwan a suliból? Hm? -ez a hm inkább egy olyan na kivele csajszi hümmögés akart lenni.
- Ez bonyolult Sam. És nem mondhatom el! -rám nézett, de úgy, hogy majdnem a szívem is megszakadt, szinte hallottam ahogy összetörik a kis lelke.
- Oh... Eddig azt hittem barátok vagyunk! De azért kurva jó tudni, hogy csupán ennyit jelentek neked! -felpattant és elment.
Belül átkoztam magam amiért ekkora csalódást okoztam annak a személynek, akinek soha nem akartam, aki nem ezt érdemelné...! Annyira fájt, hogy ezt kellett tennem, de... Igazából fogalmam sincs miért gondolom azt, hogy nem tehettem mást! Hiszen nem vagyok falkatag és ezekután nem is leszek! Nem kell betartanom azokat az idióta szabályokat, mégis mintha valami hallgatásra kényszerítene... Már azt sem tudom mi van velem, hogy mi folyik körülöttem! Csak azt, hogy aki fontos nekem az mind lassan kiszáll az életemből...
A hátralévő órákon csendben ültem a leghátsó sorban és bámultam kifelé az ablakon. Bár Noah visszajött a városba, de az egyetemre nem. Nincs itt! Már senki sincs itt akire számíthatnék és ez mind az én hibám!
Kicsengő után végre hazaindulhattam! Épp elég volt ennyi ebből a napból! Ma nem kocsival jöttem, így gyalog indultam el. Buszozni nem volt kedvem, plusz jól esett az a kis séta. Mikor elértem a hosszú utcát ami a házunkhoz vezet felsóhajtottam, hogy már mindjárt otthon vagyok. Ahogy lépkedtem előre a lágyan fújó szél egy igen csak ismerős illatot hozott magával. Összeszorult a szívem és görcsbe rándult a gyomrom. Hátra sem kellett néznem, tudtam ott van mögöttem. Mérgem azonnal a tető fokára hágott mégis amint megéreztem illatát, mintha nyugodtság járt volna át. De nem engedtem, hogy bármiféle enyhülés legyen irányomból.
- Menj el Kaiden! -meg se fordultam úgy szóltam hozzá, elég közömbösen.
- Hallgass meg Maya! Kérlek!
- Mondtam már, hogy nem érdekel! Oké neked ez csak egy kis kaland, egy kis ösztön letudás, de nálam nem! -haladtam tovább, egy pillanatra se fordultam hátra.
- Tudom! -felelte halkan- Azt is tudom, hogy nem hiszel nekem, de tényleg rettentően sajnálom ami történt! Tudom nem mentség, hogy nem voltam magamnál, de ez így volt! Hidd el nem tudtam mit teszek, csak úgy megtörtént.
- Elhiszem Kaid. -ekkor már megálltam és megvártam amíg elém ér- De akkor sem tudok megbízni benned! -néztem szemébe, hogy tudja komolyan gondoltam, majd kimellőztem.
- Mit tegyek, hogy megbocsáss!? -kérdezte hangosabban, mert már távolabb voltam tőle.
Annyira elegem volt már! Belőle, a magyarázkodásából, az álszent dumákból, mindenből! Azt akartam, hogy elmenjen, hogy békén hagyjon és leszálljon rólam. Visszamentem hozzá és amilyen komolyan csak tudtam úgy adtam tudtára amit hallani akart!
- Hogy mit tegyél!? -kérdeztem irónikusan nevetve- Fejezd be ezt az álszenteskedést! Felejtsd el az idióta szabályokat, hozz olyanokat aminek értelme is van! Ne fogj mindent az „ösztönre" -hangsúlyoztam ki- és ne kényszerítsd másra az akaratod! Ha te elnyomod vagy elfelejted az érzelmeid, ne várd el a többiektől is! Nem mindenki TE! -böktem mellkasára- Ja és a legfontosabb amit akarok, HŰSÉGET! Csak én legyek, más ne! Se Lory, se Nia se senki más! Ha pedig az az idióta tüzelési időszak van állj ellen vagy gyere el onnan! Noah mondta, hogy ezt le lehet küzdeni csakhát ugye a kellemes meg a hasznos... -ingattam fejem- Szóval én ezeket akarom! Megtudod ezt adni?
Miután feltettem az 1 milliós kérdést csak tág pupillákkal pislogott rám. Valószínűleg egyáltalán nem erre számított. Pont ez volt a cél! Úgysem tudja ezek egyikét sem teljesíteni, így legalább végre leszáll rólam és belátja itt a vége! Bár ha úgy vesszük ezek szinte piti dolgok ahhoz képest amit ő tett velem! Ha valaki ilyenre kérne engem csakhogy elfelejtse, hogy megcsaltam tuti kézzel-lábbal kapálóznék, hogy mindezt megadjam neki! Dehát nem mindenki én...
Aprót bólintva jeleztem, hogy nyertem és megfordulva, mint aki jól végezte dolgát, elindultam végre haza. Végre egy kis öröm költözött szívembe, végre úgy éreztem ezúttal én jöttem ki ebből győztesen! Csak kár, hogy egy kis sikerélményért ilyen nagy árat kellett fizetnem! De már mindegy...
Nem néztem hátra csak haladtam előre, tudtam ha most hátratekintek azzal azt sugallom, hogy nem gondoltam komolyan a mondottakat. Fejben megünnepeltem magam és még pezsgőt is bontottam. Észre sem vettem mikor egy kézpár körbe fonódik rajtam és gyomor tájékon összekulcsolódva megállásra kényszerít. Annyira meglepődtem, hogy totál lefagytam! Még a vér is megdermedt ereimben. Fás-fahéjas illata bejárta szaglószervem minden apró tájékát, megtelítve tüdőmet. Szinte éreztem ahogy farkasom felmordul, de nem az a fenyegető morgás, hanem épp az ellentétje!
- Te meg mit csi...
- Megígérem! -suttogta fülembe.
Azt hittem rosszul hallok ezért félig hátrapillantottam, de mosolygó, fel-le ingatózó feje arról árulkodott tényleg azt mondta amit hallani véltem. Az állam a földön koppant, talán még bele is ásta magát. Mindenre számítottam de erre aztán nem! Összehordtam minden hülyeséget csakhogy leszálljon rólam erre ezt teszi...! Most ezt direkt csinálja!?
- Hogy mit is mondtál? -rángattam le karjait magamról és szembefordultam vele.
- Azt, hogy megteszem amit kértél! -hangja mély volt, úgy tűnt mintha komolyan mondaná- Igaz nem lesz könnyű és talán elsőre nem is fog sikerülni, de ígérem mindent megteszek!
- Úgysem leszel képes rá Kaiden, tudom milyen vagy! Nem akarok újra csalódni... -hajtottam le fejem.
- Igaz sok dolgot mutattam magamból, amik kb mind csak rosszak voltak, de... több is van bennem ennél, hidd el! Nem az vagyok akinek te gondolsz!
- Hát... Most nem igazán tudom mit mondhatnék... -túrtam hajamba- Igazából nem gondoltam volna, hogy rábólintasz!
- Sejtettem, hogy ez csak lerázós duma volt! De ha tényleg komolyan gondolod, hogy ha ezeket megteszem akkor megbocsájtasz, teljesítem a kéréseid! -simított karomra.
- Öm... Most haza kell mennem! -léptem el tőle.
Meg se vártam mit mond vagy egyáltalán válaszol-e, nekiiramodtam. Meg se álltam amíg a szobámba nem értem. Totálisan le voltam sokkolva! Talán még jobban, mint a múltkor! Én tényleg csak azért mondtam azokat, hogy végre feladja a velem való próbálkozásait! Álmaimban sem gondoltam volna, hogy rábólint! Hiszen ő egy egoista, önfejű barom, aki a saját feje után megy és csak az a jó amit ő mond! Erre ezt teszi...!
Anya látta, hogy ismét zaklatottan vágtattam be a szobámba ezért most már nem hagyta szó nélkül a dolgot. Bejött utánnam és addig nem hagyott békén amíg mindent, de tényleg mindent el nem mondtam neki. Estébe nyúlóan beszélgettünk. Jól esett kiönteni a szívem olyas valakinek, akinek teljes egészében az egész sztorit elmondhattam! Bármiféle kertelés, részlet kihagyás nélkül! Noahtól kezdve a Kiaras kiakadásomig, a Samel való összeveszést és persze Kaident is elmeséltem. A végére pedig sírva fakadtam, mint egy hisztis tini lány. Anya addig-addig ölelgetett, puszilgatott, simogatott amíg abba nem hagytam. Roppanttul hálás voltam neki amiért bármiféle előítélet nélkül meghallgatott és azért is, hogy számíthatok rá mindenben! Örültem, hogy ott van nekem és bátran kijelenthetem, nekem van a világon a legjobb anyukám!
- Mit tegyek most anya? -ültem fel az ágyon.
- Nos én ezt nem dönthetem el helyetted! -ült fel hozzám- Ezt neked kell tudnod! De egy biztos, bárhogy is döntesz én ott leszek melletted, számíthatsz rám drágám! -húzott magához, ami ismét azt eredményezte, hogy kihullott pár könnycseppem.
- Köszi anya, rettentően szeretlek! -húzódtam hozzá- Bár tudnám mit csináljak...! -beszéltem bele blúzába.
- Hát igen, a szerelem nehéz dolog kincsem. De ha a szívedre hallgatsz nem követhetsz el hibát! Még akkor sem, ha elsőnek annak tűnik.
- Te megbántad apát? Mármint az igazit! -aprón felnevetett.
- Sejtettem, hogy meg fogod kérdezni! De nem, egyáltalán nem bántam meg! -visszaegyenesedtem ülőhelyzetbe- Igaz nem éltünk le egy életet és voltak nehéz időszakaink, de az, hogy vele lehettem, hogy szerethettem, a kalandok amiket átéltünk nem cserélném el semmiért! -hangja határozott, egyenes volt, tudtam minden szót komolyan gondol- Plusz ha ő nem lett volna, te sem lennél kicsim!
- De mi lesz ha úgy döntök, hogy megbocsájtok és újra csalódnom kell benne?
- Hát akkor csalódsz. És ismét tanulsz valamit az élettől! Aztán újra te döntöd el képes leszel-e elnézni a hibáit és ismét a szívedbe fogadni őt!
Anyát hallgatva olyan egyszerűnek tűnt ez az egész, mintha csak egy félreolvasott üzenetet kéne kijavítani, de az én szemszögemből közel sem volt így! Mintha csak egy óriási szakadékból kéne visszamásznom a csúcsra, ahonnan bármikor visszalökhetnek a mélybe. Fogalmam se volt mit tegyek!
- Tudod anya, benned egy bölcs ember veszett el! -nevettem fel fájdalmasan.
- Tudom! Nem csak kibaszott szexi vagyok, hanem még rohadt okos is!
Felnevettem frappáns kijelentésén és szorosan megölelve őt mondtam köszönetet amiért ott van, amiért meghallgatott és azért is mert ő van nekem! Miután kilelkiztük magunkat magamra hagyott egyre kuszább gondolataimmal és kétségbeesett lelkemmel.
Ötletem se volt mi a francot kéne most csinálnom! De egyet tudtam, a helyrehozható hibáimat azonnal ki kell küszöbölnöm!