Az egész hétvégét otthon töltöttem, főleg a szombatot, mert olyan másnapos voltam, hogy azt se tudtam hol vagyok mikor felkeltem. Vasárnap délelőtt elmentem vásárolni anyával és az egyik boltban találkoztam Bradleyvel aki megígérte, hogy délután átnéz hozzám.
Épp az utolsó hozzávalót tettem bele a bolognai szószba mikor valaki csengetett. Boldogan nyitottam ajtót barátomnak, akivel anya kifejezett utasítására, elhagytam a konyhának nevezett harci övezetet. Igen, nos ha kaja van vagy ha készül Bradet távol kell tartni a konyhától mert felfal mindent még mielőtt az kész lenne vagy más ehetne belőle. Így meghagytam anyának, hogy ha kész szóljon.
A szobámban, mint mindig makulátlan rend uralkodott, amit barátom erőszeretettel szeret tönkretenni. Bármiféle figyelmeztetés nélkül vetette bele magát ágyamba, de olyannyira, hogy minden ami rajta volt a földön landolt.
- Brad! -szóltam rá mérgesen.
- Mivan? -tárta szét karjait, hogy ő nem érti most mi rosszat csinált.
- Jó lenne ha az ágy maradna, épségben.
- Nyugi, strapabíró. -paskolta meg- Na mesélj, mi történt a buliban? Eltűntél sok időre. -könyökölt felhúzott combjára.
Ránéztem egy „Ez most komoly?" arckifejezéssel, mire továbbra is halál nyugodtan várta beszámolómat.
- Csodálkozol? Bezártál abba a kurva szobába! -rivalltam rá.
- Ja. Ugye milyen jó ötlet volt tőlem? -húzta ki magát büszkén.
- Nagyon... -ingattam fejem cinikusan- Egyáltalán hogy vetted rá Jaket, hogy várjon ott?
- Csak annyit mondtam neki, hogy felrángatlak oda és akkor nyugodtan megdughat.
Nagyot nyeltem. Ugye ez most nem komoly? Jaj ne... Ki tudja miket gondolhat rólam? Akkor már értem miért csókolt meg...
Pár másodperc után elröhögte magát én pedig egy kisebb szívrohamon mentem keresztül miatta.
- Mekkora fejet vágtál bazdki! -terült el, annyira nevetett- Látnod kellett volna az arcod!
- Nagyon örülök, hogy te ilyen jól szórakozol, viszont ez egyáltalán nem vicces! Már azt hittem tényleg ezt mondtad neki... -biggyesztettem le ajkam.
- Sosem tennék ilyet, veled nem, nyugi! -simított rá karomra- De mivan akkor ha mondtam is volna ilyet? Nem nagy ügy.
- Neked. De nekem igen! Egy kisebb agyvérzésem volt az előbb mikor elhitetted velem, hogy csak azért csókolt meg mert te azt mondtad neki, hogy megdughat. -csapkodtam karját.
Mikor nem védekezett csak kerek szemekkel nézett rám leesett, hogy mit is mondtam az imént. Saját magad buktatod le Sky, ügyes vagy!
- Ez most komoly!? -ragadta meg mindkét karom és közelebb ugrott- Ti tényleg smároltatok? -rögtön éreztem ahogy elvörösödöm, így válaszolni sem tudtam csak bólintottam- Ez kurva jó! Na és milyen volt? Ledugta a nyelvét a torkodon?
- Fúj de undorító vagy! -csaptam rá mellkasára zavaromban.
- Most miért? Azt szeretik a lányok. Szenvedélyes.
- Inkább hagyjuk ezt. Már bánom, hogy elszóltam magam. -tettem tenyerem homlokomra.
- Úgyse maradt volna sokáig titokban. -rántott vállat.
- Hogy hogy?
- Azt hiszed nem kaptalak volna rajta a suliban ahogy a tanári asztalon smaciztok vagy ahogy a szertárban elkap egy menetre? Ugyan -legyintett- én az ilyesmikre specializálódtam. Kifinomult érzékem van ehhez.
- De egy szemét dög vagy. Na látod(?) ezért nem mondok neked soha semmit! Folyton csak ezt csinálod!
- Mit? Hogy az igazat mondom? Ugyanmár Sky! Tetszik neked, bele vagy zúgva, látszik. Előbb utóbb úgyis vízszintesbe vág és ne mondd, hogy te nem akarod majd!? -emelte meg szemöldökét.
- Gyerekek, kész a vacsi! -kiabált fel anya. Hála!
- Inkább hagyjuk jó? A magánéletem tabu téma! -indultam meg lefelé.
- Ja, hogy neked olyan is van? -kinyújtotta rám nyelvét majd elmellőzve lerobogott a konyhába.
. . .
Alighogy beértem az iskolába mindenki rettentő furcsán kezdett el nézni, páran még össze is súgtak. Mi történt? Talán van rajtam valami? Alaposan megnéztem magam de semmi bámulni valót nem észleltem sem a ruhámon se a cuccaimon. Akkor meg...? Alig értünk be az aulába mikor észrevettem Carlyt és a sleppjét ahogy épp felénk tartanak egy igazán elszánt, önelégült mosollyal. Ajajj kezdődik!
- Nahát Skyler, nem hittem volna, hogy ma bejössz suliba!
- Már mért ne jönnék? -tényleg nem tudtam mire érti éppen.
- Jaa, hogy te nem is tudod? Ez nem te vagy? -nyomott a kezembe egy újságot.
Szemeim azonnal a képre tapadtak amin valóban én szerepeltem és mellettem ott virított Owen képe, amint épp letartóztatják. Éreztem ahogy szívem összeszorul és egyre nehezebben kapok levegőt. Hogy lehet ez? Egyáltalán honnan szereztek rólam képet? És nekem erről nem kéne tudnom? Miért hozták ezt nyilvánosságra? Micsoda remek szalagcímet kapott, anyám...!
*Előzetesben az erőszakos mostoha.
Forrásunk megerősítette, hogy a képen látható Owen Brownt elfogták és előzetes letartóztatásban helyezték, amíg kiemelt tárgyalására sor nem kerül. A férfi többrendbeli vádban gyanúsított, többekközt adócsalás, erőszak, bántalmazás. A legutóbbi áldozata egy 19 éves lány, Skyler Cooper, kinek édesanyját megvezetve férkőzött be meghitt családi légkörükbe. A rendőrség megerősítette, hogy a lányt éveken át terrorizálta, fenyegette és bántalmazta. Az erőszakra feltett kérdésünkre nem kaptunk választ, de szívből reméljük, hogy minderre nem került sor....*
Tovább már nem bírtam olvasni, könnyeim elhomályosították látásom. Éreztem ahogy kiszáll belőlem minden erő és nem kapok levegőt. Carly kikapta kezemből a győzelmének tárgyát és átdobta Ambernek.
- Már értem miért voltál folyton olyan furcsa és kitaszított. -nevetett fel gúnyosan- Mivan, a pótpapa megdugott néhányszor? -csípett bele arcomba, gúnytól csöpögő hangon.
- Jobb lesz ha most azonnal befogod azt a mocskos pofádat! -lépett elém Brad és Zac is.
- Óh, már ti harcoltok helyette? Mivan ti is felpróbáltátok? -nevett ördögien.
- Na most lett elegem! Nem érdekel, hogy lány vagy, most megöllek!
Brad félre lökve Zacet rátámadt Carlyra és akkorát behúzott neki, hogy abban a pillanatban elterült a földön. Közbe akartam avatkozni, leszedni róla hiszen annyit nem ér az egész, hogy egy ilyen kis ribanc miatt bajba kerüljön, de nem tudtam. Égő lelkem és a rám szegeződő rengeteg lenéző szempár nem engedett cselekedni. Szinte láttam, (ahogy a filmekben szokott lenni) ahogy egyre kisebb és kisebb leszek majd eltűnök a nagy sötétségben. Megragadtam táskám pántját és kirohantam az épületből. Arcomat teljesen beterítették könnyeim, szinte nem is láttam merre megyek. Csupán a már megszokott ismereteimre hagyatkoztam. Nem érdekelt semmi! Az se ha beírnak hiányzónak, ha nem lesz igazolásom sőt az se ha kicsapnak amiért lógok, csak minél távolabb legyek ettől a pokoltól!
Az egész napot egy eldugott parkban töltöttem, amit kerülnek az emberek mert nem épp a legtisztább hely a földön. De én ezért szeretem, legalább ide nem jön senki. Bár az órákon át tartó sírásom elapadt nemrég, de belül ugyanannyira fáj, mint reggel. Mi lesz ezekután? Már mindenki tudja mi történt velem. Tudják, hogy mit tett velem Owen... és azt is, hogy én ezt mindvégig csak tűrtem. Nem elég volt nekem az eddigi keserű bűntudatom, erre itt van ez is! Mihez kezdjek? Hiába költöznénk el, minden újságban benne vagyunk és valószínű este már a hírekben is, mit csinálhatnék? Hogy éljek ezekután? Folyton csak lenézést és megvetést fogok kapni, tudom. Én leszek a szánalmas megvetendő áldozat, akit bántott a csúnya bácsi.
Telefonom csörgése ismét megzavarta zűrös gondolataim, de nem vettem fel. Sőt inkább kikapcsoltam. Nem akarok senkivel sem beszélni! Most nem.
A sötétség már kezdett a városra leszállni, de még mindig nem mozdultam. Bár rettentően fázom, mégsem vagyok képes elindulni. Hogy mehetnék haza? Mit mondjak anyának? Hogy nézhetnék a szemébe? Nem bírom...
- Skyler!!!
A közelből szóló kiabálásra azonnal megriadtam és tekintetemmel a hanghoz tartozó testet kezdtem el kémlelni. Amit hamar meg is találtam. Éppen a park bejáratánál nézelődött utánam. Hogy a fenébe talál rám folyton? Valami nyomozó vagy mi? Ő Mr. Monk?
Lassan felálltam, próbáltam hangtalan lenni, nehogy kiszúrjon. Elindultam az ellenkező irányba és imádkoztam nehogy most vegyen észre. A tó felé mentem ami mögött már el tudok tűnni, mert ott már a belváros van, így a házakközt nyugodtan elvegyülhetek. De arra nem számítottam, hogy Jake nem egyedül jött. Alig értem el a hídhoz -ami átvezet a tavon- beleütköztem Bradleybe aki amint meglátott rohanni kezdett felém.
- Itt van! Srácok, megvan!!! -adta le a drótot- A tónál! -én is szaladni kezdtem- Sky kérlek állj meg! Beszélni akarok veled.
- Én viszont nem akarok! Hagyjatok békén! -ordítottam hangosan, hogy mind felfogják, nem vágyok társaságra.
Néhány kör után sikerült lehagynom Bradet, teljesen eltűnt mögöttem. Így, hogy kicsit kifújhassam magam, lassítottam és igyekeztem minél több éltető oxigént engedni égető tüdőmbe. Az egyik fás-bokrosabb résznél megálltam és térdeimre támaszkodva pihentem, de ekkor valaki elkapott és teljes erővel körbezárt erős karjaival. Mozdulni sem bírtam. A hirtelen ért reakció miatt rögtön előjöttek a rossz emlékek és sikoltozni kezdtem.
- Segítség! -ordítottam torkomszakadtából.
- Nyugi Sky, én vagyok! Ne félj nem foglak bántani.
A hangjára és ismerős illatára kezdtem némileg megnyugodni és már nem akartam eltörve karjaim kiszabadulni tőle, így megálltam egyhelyben. Jake továbbra sem engedett el, erősen tartott. A fiúk is beértek és meglepve láttam, hogy Mary is velük van.
- Végre, hogy megvagy! -fújta ki magát Zac.
- Tudod te mennyire aggódtunk!? -kiabált velem Brad- Minek van az a kibaszott telefon!?
- Sky, jól vagy? Egésznap téged kerestünk. -ölelt meg Mary, így Jake kénytelen volt elengedni.
- Ne tűnj el így mégegyszer! -zárt karjaiba Zac is- Tudod te mennyire megijedtem? Azt hittem ezúttal későn találunk meg. -sírta hajamba, ami belőlem is előcsalta könnyeim.
- Sajnálom. Ne haragudjatok! -zokogtam fel- Én csak... nem bírtam ott maradni, értsétek meg...
- Ugye tudod, hogy most rettentően utállak!? -tette durcásan karba kezeit.
Brad mérges arcáról láttam, hogy igazat mond de viszont szemeiben azt is láttam, hogy nem gondolja komolyan. Ezért odaoldalogtam hozzá és belebújtam mellkasába.
- Nem is utálsz. -beszéltem bele kabátjába.
- És ez a te kurva nagy szerencséd! De ha mégegyszer ilyet csinálsz, én nem is tudom mit csinálok veled! -ütögette meg fejem.
- Srácok, magunkra hagynátok minket egy kicsit?
Tanárom kérése kissé megijesztett. Mit akarhat? Fejmosást? Tuti. Most aztán megkapom a magamét!
A többiek először nem akartak elmenni de bólintva jeleztem, hogy menjenek nyugodtan. De azért Brad két ujját elhúzva szeme előtt jelezte Jakenek, hogy szemmel tartja. Kicsit se kínos, áh!
Megvártuk amíg már hallótávolságon kívül vannak és a közeli padhoz sétáltunk. Hosszú percekig nem szólaltunk meg. Nem én akartam először megszólalni, most nem. Ökölbe szorított kezemmel játszottam és az égen felbukkanó néhány csillagot bámultam.
- Olvastam a cikket. -szólalt meg.
Felsóhajtottam. Nos, nem igazán erre számítottam legelsőnek. Csak bólintottam. Mit mondhatnék erre?
- Bradley bajba került? -tettem fel a legjobban foglalkoztató kérdést.
- Nem. Carly leesett a lépcsőn, baleset volt. Senki nem látott semmit. -megkönnyebbültem.
- Köszönöm!
- Megérdemelte! Ha nem lennék tanár valószínű én is behúztam volna neki. Az se érdekel ha lány! -elmosolyodtam halványan.
- Nem ér annyit.
- Akkor te miért vagy itt ha nem ér annyit? -nézett rám.
- Nem Carly miatt. -láttam mennyire megdöbben.
- Akkor?
- A cikk miatt. Már megszoktam Carly szemétkedéseit, nem az borított ki ahogy beszólt. -néztem magamelé, üres tekintettel- Csak... Már mindenki tudja mi történt velem. Ez az amit igazán el akartam kerülni. De most, hogy minden kiderült... -sírtam fel halkan- Mi lesz most velem?
Közelebb ült hozzám és szorosan karjaiba zárt. Talán most tényleg szánalmasan nézhetek ki, de már ez sem érdekel! Csak szükségem van valakire, olyanra aki nem ítélkezik felettem. Mellkasába bújva csendesen sírtam ki magamból minden bánatom remélve, hogy ma már nem tör rám a sírhatnék. Mikor némileg lenyugodtam elhúzódtam tőle, ne rontsam tovább az ígyis kínos helyzetet. De Jake nem hagyta, hogy elüljek és ráfogott kezemre, visszahúzva így magához.
- Figyelj -nézett bele szemeimbe, tudtam most valamit nagyon komolyan akar mondani- nem akarok neked hazudni, a következő pár nap, talán hét, nagyon nehéz lesz. Kapni fogsz rengeteg kritikát, hideget meleget. Sokan megkeresnek majd, újságírók, tv-sek sőt még otthon ülő blogszerkesztők is. Egyáltalán nem lesz könnyű! DE! Egyben biztos vagyok. -szorított rá kezemre.
- Miben? -kérdeztem kíváncsian.
- Hogy mindez neked sikerülni fog! És tudod miért? -ingattam fejem- Mert nálad erősebb emberrel még soha nem találkoztam! Csak az kell, hogy higyj magadban. És ha netalán úgy érzed, hogy nem megy vagy meginogsz valahol én ott leszek, hogy segítsek! És emlékeztetlek rá ki is vagy valójában, egy sokmindent megélt, kitartó és bátor lány aki bármilyen elégördülő akadályt könnyűszerrel legyőz.
Elakadt a szavam. Olyan hevesen és szenvedélyesen mondta, hogy még én is elhittem egy pillanatra, hogy mindez igaz és tényleg sikerülhet végig csinálnom mindezt.
Észrevehette rajtam mennyire elcsodálkozom mert zavartan a hajába túrt és egy kínos mosollyal arcán elengedte kezem.
- Feltéve ha szeretnéd, hogy melletted legyek? -nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel.
Ölembe ejtett kezeimet bámultam és úgy mosolyodtam el. Mi mást válaszolhatnék erre?
- Szeretném. -bólintottam.
Lesokkolta válaszom. Biztos arra számított, hogy elküldöm melegebb éghajlatra. De hamar megtalálta önmagát és közelebb ülve hozzám szoros ölelésbe vont. Boldogan bújtam karjai közé és szívtam be édes illatát. Mikor elváltunk éreztem magamon az egésznapos ücsörgést és koplalásom, ugyanis egyszerre tört rám a fázás és az éhség. Amiről gyomrom előszeretettel adott hangot. Hülye gyomor!
- Ugye jól sejtem, hogy ma még nem is ettél semmit? -sandított rám már függőleges helyzetben, nem mertem ránézni így csak bólintottam- Gyere, elviszlek vacsorázni. -nyújtotta felém kezét.
- Nem! Nem akarok étterembe menni, meg egyáltalán emberek közé se!
- Akkor mit szólnál ha én főznék neked? -pupillám kb hatszorosára tágult- Talán meglepő de egészen jól tudok főzni. -ült ki arcára egy önelégül mosoly.
- Jó ötlet ez?
- Miért ne lenne? Hiszen csak vacsorázunk. Aztán hazaviszlek. -elindultunk az autójához- Feltéve ha akarod?
Rámvillantott egy kissé perverz mosolyt aztán kinyitotta nekem a kocsiajtót. Jaj! Most már nem igazán tartom jó ötletnek ezt a vacsit! Mi lesz ha a végén mégsem akarok hazamenni?