Útban hazafelé mindeki álmosan pislogott a másikra. Taehyung már hajnalban felriasztott mindenkit, hogy indulnak haza, ébredjenek. NaRa Jin mellett ült, pont úgy mikor idejöttek. A fiú félálomban hátra döntötte fejét, hogy tudjon pihenni a hosszú út alatt. Elől csak úgy mint induláskor, YoonGi és Taehyung foglaltak helyet. A lány bár álmos volt mégsem tudott aludni, aggódott vajon épségben hazaérnek-e Taehyung másnapos állapota miatt. Közben folyamatosan a múlt éjszaka történései jártak fejében. Az mikor megtalálta Taet a padlón heverni, mikor ellátta a karját, de főként az mikor a fiú tőle teljesen szokatlanul és váratlanul megnyílt előtte és kiöntötte szívét. Bár tisztában volt azzal, hogy ha józan lett volna sosem tett volna ilyet és valószínűleg ha most rákérdezne, mindent tagadna. Mégis valahányszor visszagondol arra a pillanatra mosoly jelenik meg arcán. Valahol azért kivételesnek érzi magát amiért pont neki sírta el a bánatát és nem a srácok egyikének. Talán megbízna benne?
A Kim birtokra érve két nemvárt személy fogadta érkezésüket. Amint kiszálltak a gépből NaRa rohant üdvözölni a csapat hiányzó tagjait. Hobi és Jimin is boldogan ölelték át a lányt, majd a többiek is lepacsiztak velük köszönésképp. Taehyung fáradt tekintettel viszont megszokott stílusában mindenkit a tárgyalóba parancsolt. A lány nagyot sóhajtott amiért ismét így viselkedik. Mivel ő nem akart részt venni ezen a megbeszélésen, szó nélkül szobájába rohant. Alig várta, hogy lepihenjen végre, mert nem sok időt hagytak neki az alvásra. Nem volt elég, hogy Taehyungot kellett pátyolgatnia még roppant korán is keltették. Elterülve ágyán szinte pillanatok alatt elaludt.
Kopogás zajára ismét felriadt álmából és fájdalmas sóhaj kíséretében ült fel ágyán miután engedélyt adott az őt zaklatónak belépni a szobába. Elmosolyodott mikor Jimin kedves tekintetével találkozott sajátja s azonnal megpaskolta magamellett az ágyat, hogy üljön oda. A fiú pillanatok alatt átszelte az ajtó és ágy közti távolságot majd helyetfoglalt testvére mellett.
- Örülök, hogy kiengedtek végre! -villantotta ki fogait- Mondd csak hogy van a kezed? -bökött bekötözött végtagjára.
- Nem olyan vészes. De most nem ezért jöttem, kérdeznem kell valamit!
Megrémisztette a fiú komolysága és hangneme. Rögtön úgy érezte, hogy talán elkövetett valamit amiről még ő maga sem tud, és most azért akarja számonkérni.
- Mi a baj Jimin?
- Mit tettél Taehyungal? -szegezte neki komoly hangvételben a kérdést.
- Hogy érted ezt? Én nem tettem semmit! Vagy a karjára utalsz? Azt ő csinálta magának! -kezdett bele heves magyarázkodásába.
- Tudom, mondta, hogy véletlen elvágta egy váza darabbal. De nem erre célzok.
- Hát? -nézett rá kérdőn.
- Mit mondtál neki amiért az előbb ezt tette?
- Jesszus Jimin ne beszélj már rébuszokban, mit tett az előbb? -kérdezte kétségbeesve, hogy talán kárt tett magában az a hülye férfi.
- Bocsánatot kért tőlünk és beavatott minket a lelkigyötrelmeibe. Elmondta, hogy mi bántotta eddig és miért volt olyan amilyen, plusz megígérte, hogy ezentúl más lesz.
Meglepte amit testvére mondott neki. Igaz lenne? Tényleg Taehyung ezt tette volna? Hatott volna rá amiket kegyetlenül a fejéhez vágott?
- Értem. De most miért vagy ennyire meglepődve ezen, végülis ez jó nem?
- De. Ennél jobb már nem is lehetne, csak tudod... Ez a fajta lelkizős dolog nem Taere vall. Gondolhatod mennyire meglepődtünk? Aztán ott maradtam, hogy megkérdezzem mégis mi a fenét szívott, hogy ezt csinálta mire lekiabálta a fejem és letolt amiért az sem tetszik nekem, hogy végre megnyílt előttünk. -NaRa elnevette magát. Na igen a régi szokások nehezen múlnak- Aztán azt mondta neked köszönheti mindezt. Szóval, mit is csináltatok ti Oroszországban amiért Tae egyik napról a másikra ekkora fordulatot vett?
- Semmit. Csak elegem lett, hogy folyton szemétkedik velem és minden másodpercben tallparaszt. Elszakadt a cérna és a fejéhez vágtam mindent. -mesélte el olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.
- Elképesztő! De, talán pont ez kellett Taehyungnak, hogy valaki végre a szemébe mondja az igazságot. Végülis mindegy hogy történt a lényeg az eredmény. A többiek nevében is köszönöm amit tettél. Már nagyon aggasztott minket a dolog és mi hiába is beszéltünk a bolond fejével, mintha meg se hallotta volna. Szóval kössz NaRa. -paskolta meg lábát.
- Igazán nincs mit Jimin. Inkább én örülök, hogy végre jól megmondhattam neki a magamét. Az már csak hab a tortán, hogy segített a dolog. -kuncogott fel.
- Hát igen. Magamban sokszor fontolgattam, hogy vajon meddig bírod még a kibírhatatlan viselkedését. Az apád temperamentumát örökölted ugye tudod?
- Igen, tudom. -mosolyodott el fájdalmasan- De ugye azért az egyezségünk még él Jimin?
- Milyen egyezség? -pislogott értetlenül.
- Hát hogy segítesz felkutatni az apám gyilkosát!
- Jesszus NaRa még mindig nem tettél le erről? -állt fel- Különben sem mondtam neked igent.
- Szóval akkor nem segítesz... -nézett magaelé- Rendben, akkor majd megoldom egyedül, ahogy szoktam.
- Ne csináld már ezt.
- Szia Jimin! -tessékelte ki a szobából.
- Úgy sem fog sikerülni, nem fogod tudni megtalálni azt a pasast.
- Majd meglátjuk, szia! -csukta rá az ajtót.
Miután magáramaradt keserűen sóhajtott fel amiért Jimin nem hajlandó segíteni neki. De vagy így vagy úgy meg kell oldania ezt a problémát, kerül amibe kerül! Bár egyedül nehezebb lesz, mintha a többiek is segítenének neki, de majd csak megoldja. Nagy lány már, okos, feltalálja magát ha kell.
Dübörgő vihar riasztotta fel a birtok összes lakóját. NaRa ijedten kapott párnájához, sosem szerette a viharokat. A lassan hulló, halk esőt szerette ami lágyan oltotta a föld szomjúságát. Azt ami kellemes, friss illattal árasztotta el a tájat, amit elvonulta után gyönyörűen pompázó szivárvány követett. Bár felnőtt nő mégis a legapróbb égrobaj is halálra tudja rémiszteni. Kiskorában mindig anyja vígasztalta 1-1 hevesebb vihar alatt s halkan énekelve neki a nyugalom világába repítette. De most nincs ott senki akihez odabújhatna, akinek foghatná kezét, senki akire támaszkodhatna. A régen szívében keletkezett űr, most talán mégnagyobb sötétséget okozott lelkében. S az évek múlása alatt rájött, hogy az a feneketlen sötétség ami lassan felemészti, sosem fog elmúlni, mert nincs olyan ami begyógyíthatná sebeit.
Az ablakhoz telepedve, lábait karjaival körbeölelve engedett utat fájdalmas könnyeinek. Az ilyen napokon érzi csak igazán mennyire magányos, mennyire egyedül van egy akkora világban. Senki nincs akire számíthatna, aki vele lenne, akinek kisírhatná bánatát. A magány keserű könnyei akár az égető láva úgy folytak végig pirosodó arcán. Egy rémisztő hang térítette vissza kegyetlen világából.
- Mért van az, hogy valahányszor bejövök ide te folyton sírsz?
Nem kellett ránéznie, tudta, hogy Taehyung mosolyog, hallotta hangjából.
- Csak egyszer fordult elő. -állt fel, szigorúan háttal állva a fiúnak- Különben is mit keresel te itt az éjszaka közepén? Nem aludnod kéne?
- Ezt én is kérdezhetném! Te mért nem alszol ahelyett, hogy a padlóra kuporogva sírsz?
- Mert nem tudok. Kielégítő válasz volt?
- Fogjuk rá. Egyébként azért jöttem, hogy megnézzem tényleg itt vagy-e.
- Miért hol lennék?
- Hát azt hittem, hogy...
- Mit? Hogy titokban lelépek? -fordult felé, mire zavartan hajába túrt és bólintott- Megígértem, hogy maradok nem? Akkor miért mennék el?
- Azért amiért az emberek általában elhagynak, mert egy seggfej vagyok.
- Igen az vagy, vérbeli. De megígértem, hogy nem megyek el és én mindig állom a szavam.
Taehyung csak bólintott majd, hogy legyőzze zavartságát az asztalon heverő lámpát kezdte el mélyrehatóan tanulmányozni.
- Jimin mesélte mit tettél ma a megbeszélésen.
- Tényleg? A kis áruló! Ezért kinyírom!
- Nem lenne értelme. Holnap biztos a többiek is megkérdezték volna mi ez a hirtelen fordulat. Ígyis úgyis lebuktál volna.
- Igaz... -mosolyodott el kínjában.
- Miért tetted? -ült le ágyára.
Taehyung először nem szólalt meg, nem tudta mit is mondhatna a rá kíváncsian tekintő lányra. Ide-oda járkálva igyekezett magyarázatot keresni nemmindennapi tettére. Végül az ablakkeretnek támaszkodva jutott döntésre.
- Miattad. -felelte, mire NaRa szemei hatalmasra tágultak- Mármint azok miatt amit mondtál. Ha te mint egy külső szemlélő, vagy mint egy idegen is úgy látja, hogy már totális káosz a viselkedésem akkor be kellett látnom van benne valami.
- Örülök, hogy leesett végre.
- Én is. És abban is igazad volt, hogy az én hibám lesz ha mindent elveszítek és nem hagyhatom, hogy ez működjön tovább. Csak abban tudok bízni, hogy a srácok elnézik nekem és megbocsájtják, hogy már évek óta nem az igazi Kim Taehyung vagyok, akit ők megismernek.
- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, a fiúk szeretnek téged. -felelte őszintén, mosolyogva. NaRat megrémisztették a benne feltörő teljesen idegen érzések és az a tekintet is ahogy Tae ránéz... Ezt el kell simítania!- Bár nem értem miért, de szeretnek. -viccelte el a dolgot.
Taehyung lesütve szemeit mosolygott majd a lány felé indult meg. Kb fél méternyi távolságra ült le mellé.
- Köszönöm MinJi! Köszönöm, hogy ráébresztettél, hogy rossz az amit csinálok! -emelte rá tekintetét, szemeiben megmagyarázhatatlan csillogást vélt felfedezni- Tudom ez most rohadt nyálasan fog hangzani és ha bárkinek elmondod, hogy én ilyet mondtam kinyírlak, de neked köszönhetem azt, hogy nem vesztettem el a barátaim. Hálás vagyok érte!
- Ugyan Tae, zavarba hozol! -lökte meg vállát felkuncogva- Nem kell hálálkodnod. Én is örülök ha már nem bunkózol velem a nap 24 órájában.
- Áhh... Igen... -túrt bele éjfekete tincseibe- Sajnálom, nem kellett volna úgy bánnom veled. Remélem lehetünk igazi csapattársak? -nyújtotta kezét.
NaRa ledöbbent a jelzőn. Csapattárs. Hát nem erre a fajta megnevezésre számított. Csalódott mosollyal fogott kezet a fiúval. Tekintete el nem szakadt összeláncolt tenyereikről, ahogy azok természetellenes módon nem akarnak elválni egymástól. Tekintetét végigvezette a férfi karján, vállán, mellkasán és végül szeménél állapodott meg, amik meglepő módon az ő arcát fürkészték. Teljesen abszurd és megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajta. Szíve hevesen vert, pulzusa megemelkedett s mintha gyomrában is megmozdult volna valami. Mi lehet ez? Miért reagál így a férfi pillantásaira? Mi lelhette?
Taehyung enyhén elnyitotta ajkait, hogy kidugva nyelvét benedvesítse azokat. NaRa roppant izgatónak találta ezt a kicsi ámde mégis figyelemfelkeltő cselekedetét. Szíve óriásit dobbant mikor a férfi szinte csigalassúsággal kezdett el közeledni felé, kezeik közben el nem váltak egymástól. Taehyung közelebb ült hozzá és szabad kezével egy szemébe lógó tincset a füle mögé tűrt, tenyerét arcán pihentette. A levegő közöttük olyan hévvel izzot, hogy akár egy vasrúd is megolvadt volna közelükben. Ajkaik alig pár centire voltak egymástól mikor odakint egy égtelen nagy mennydörgés futott át a birtokon, megremegtetve az ablakok üvegeit. NaRa ijedten kapott füleihez és igyekezte minél kisebbre összehúzni magát. Tae felnevetett a lány gyerekes ám de aranyos viselkedésén.
- Na csak nem félsz a csúnya vihartól? -gúnyolódott rajta, de cseppet sem volt bunkó vagy lenéző.
- Befoghatod! -rivallt rá- Nem mindenki lehet olyan, mint te, hogy nem félek semmitől.
- Én sem vagyok olyan MinJi, ha tudnád mi mindentől félek... -meredt a távolba fájdalmas sóhajt kieresztve- Na és így hogy fogsz ma aludni?
- Majd megvárom amíg elmegy a vihar.
- Hát ez egyhamar nem fog lelépni innen. Még holnapra is ilyen szar időt mondanak.
- Akkor majd alszom holnapután.
- Te hülye vagy! Na gyere, pattanj be! -paskolta meg az ágyat.
- Mivan? -nézett rá ijedten.
- Nyugi nincs semmi hátsószándékom. Csak szeretnék törleszteni.
- Aha... Hát inkább nem kell köszi.
- Ne gyerekeskedj már MinJi! Feküdj le, késő van.
Vonakodva állt meg az ágy mellett és azon vitatkozott önmagával, hogy jó ötlet-e azt tenni amit Taehyung kér tőle. De mivel minap sem tudott szinte semmit aludni és most sem hagyta az a fránya vihar, roppant fáradt volt. Túl fáradt ahhoz, hogy józan döntéseket hozzon. Végül győzött fáradtsága és kíváncsisága, így befeküdt az ágyba. Tae megvárta amíg megtalálja a legkényelmesebb helyzetet, majd befeküdt mellé. NaRa szemei óriásira tágultak, szíve úgy zakatolt akár egy expressz vonat. Tudta itt ma se így se úgy nem fog tudni aludni. Nem elég az a rohadt vihar, még a számára legtöbb gondot okozó személy is ott fekszik alig pár centire mellette. De ami a legjobban megrémisztette a dologban az az, hogy ő ennek valamiért nagyon örül és boldogsággal tölti el amiért a férfi most ott van és segíteni akar neki átvészelni az éjszakát.
Egy újabb hatalmasra sikerült mennydörgés azt eredményezte a lánynál, hogy ijedtében teljesen a férfihoz bújjon, mellkasába fúrva fejét, folyton azt ismételgetve, hogy mikor lesz már vége a viharnak. Tae felnevetett a lány aranyosságán, kezeivel pedig simogatni kezdte fejét, haját majd hátát. NaRa majd szívrohamot kapott a férfi tettétől, persze jó értelemben. Megmozdulni sem mert így feje továbbra is Taehyung mellkasán pihent. Hallotta a férfi szívének minden egyes dobbanását, ami bár kicsit hevesebb volt a megszokottnál, de az övéhez képest csiga tempót diktált. A kellemes érintésre, a simogatásokra, a férfi testéből áradó melegségre és kellemes ámde férfias illatától úgy érezte itt és most biztonságban van, hogy nem érheti semmi baj. Szemeit lehunyva olyan gyorsan érte utol az álom, mintha az a fránya vihar soha nem is létezett volna.