- Jeon nyomozó azonnal jöjjön az irodámba, ne mondjam mégegyszer!
Hallatszódott főnöke igen csak tekintélyt parancsoló, kissé ideges hangja, ami szinte az egész helységet betöltötte. A fiú nagyot fújtatva haladt végig az asztalok közt, néha bólintva 1-1 kollégájának. Az irodába érve felettese ide-oda járkálva adott hangot frusztrálciójának.
- Itt vagyok uram! -tisztelgett.
- Csakhogy ideért! -ült le székébe- Meséljen hogy ment az átköltözés? Nem követte magukat senki?
- Nem uram. Biztonságosan elvittem az alanyt a titkos házba, nem követett senki minket. De azért a biztonság kedvéért autót cseréltem.
- Azt jól tette! Mondja van bármi hír Kimről?
- Semmi uram, még semmi. -felelte csalódottan.
- Ajjajj! Az baj! Lassan két hete, hogy felszívódtak azzal a mocsadék Morinoval és egy árva nyomunk sincs arról hova tűnhettek! -csapott idegesen az asztalra- Nincs ez jól! A többiek merre vannak?
- Öm, Taehyung és Hoseok New Orleansban vannak, szaglásznak kicsit a cég körül, Jimin pedig az irodájában van éppen a mexicoi kollégákkal beszél. Hátha hallottak már valamit Morinoról.
- Rendben. Amint Kim és Jung ügynök visszaért mind jöjjönek be a parancsnoki irodámba, egy sűrgős megbeszélésre!
- Értettem uram! Mr. Turman, lehet egy kérdésem? -tette fel félénken kérdését.
- Ne kíméljen fiam!
- Mit szólna hozzá ha Miss Smith ismét a segítségünkre lenne a nyomozás kapcsán? Legutóbb is neki köszönhetően találtunk rá Diegora.
- Neki köszönhetően!? -nézett rá kérdőn- Tudtommal a maguk hátamögött utazott el New Orleansba, kijátszva a felügyeletét teljesítő ügynököket, aki ugyebár maga volt és Park!?
- Igen, de végülis őt keresték meg... -tárta szét karjait.
- Mit találtak már megint ki?
- Aliyah szerint ő rá tudná venni Morinot, hogy végre előjöjjön rejtekéből.
- Igen? Na és azt hogyan tervezte? Felhívja telefonon? -nevetett fel cinikusan.
- Nem. Elmondása szerint az apja ügyvédjének megvannak a cég eredeti papírjai, amin csakis kizárólag ő van megnevezve, mint leendő örökös. Aliyah szerint a szerződésben lennie kell egy olyan záradéknak, hogy mi történik ha akarata ellenére el kell adnia vagy átruháznia a céget.
- És mire alapozza ezt a feltevést? Mert ha jól vettem ki a szavaiból ez csak feltevés nemde?
- Egyenlőre. De arra gondolt ha az apja már régóta üzletelt Diegoval és gyakorlatilag neki köszönhette, hogy a céget meg tudta alapítani akkor mindenbizonnyal számolt a jövőben következményekkel. Így Aliyah szerint az ügyvédjével köthetett egy titkos megállapodást ha Morino magának akarná a céget.
- És ezt hogy akarják kideríteni?
- Elutazunk New Yorkba. Ott van az ügyvédi iroda. Megkeressük a pasast és beszélünk vele, hogy ilyenkor mi a teendő. Ha mindez igaz akkor még mindig Miss Smith a hivatalos tulajdonos így a céggel és annak minden hivatalos ügyeivel ő rendelkezik. Reméljük ezzel sikerülne annyira feldühítenünk Morinot, hogy ki tudnánk ugrasztani a nyulat a bokorból!
- Ez a terv nagyon veszélyes! Mi van ha Diego számolt ezzel az eshetőséggel és maga is felkereste azt az ügyvédet?
- Ennek kevés a valószínűsége. Ugyanis Lia szerint az apja titokban fogadta fel Dr. Harrisont. Azaz elvileg erről senki sem tud.
- Elvileg. -ismételte monoton hangon- Mennyire biztos a tervükben Jeon? -nézett rá felhúzott szemöldökkel.
- Hogy őszinte legyek parancsnok, ez az egyetlen esélyünk arra, hogy lépjünk valamit az ügyben. Így biztosnak kell lennem abban, hogy sikerül!
- Rendben. -sóhajtott- Engedélyezem a tervet.
- Tényleg? Ó uram el se hiszi mennyire örülök neki...!
- De! -vágott szavába mutatóujját felemelve- Magukkal megy Jung ügynök is és egy csapat osztag! Nem akarom, hogy a múltkori megismétlődjön.
- Na de uram! -állt fel felháborodva- Nem lesz az túl feltűnő ha egy csapat FBI-os megjelenik New York utcáin?
- Inkognitóban lesznek, senki sem fogja azt hinni az embereimről, hogy nyomozók! Ez a kikötésem! Ha nem így nem jó akkor nem mennek sehova!
- Rendben uram -sóhajtott, tudta kár minden szóért- megértettem.
- Ne legyen annyira letörve fiam, mindent a biztonságuk érdekében teszek! Megígértem, hogy vigyázok önre, szeretném az apja utolsó kérését teljesíteni! Plusz gondolom maga sem szeretné ha a kis alanyunknak baja esne, nem? -húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Persze, hogy nem uram! Hiszen fontos személy a nyomozásban és koronatanú lesz a tárgyaláson, ha arra kerül a sor végre.
- Ja hát igen persze, persze. Na menjen és szedje össze a csapatot akiket vinni akar és akikben megbízik! Holnap pedig indulnak!
- Igen is értettem parancsnok! -gyors tisztelgés után kiment az irodából.
Legelőször Hobi barátját hívta fel, hogy azonnal utazzon vissza a városba mert feladatuk van. Miután ezt letudta a benti embereket tájékoztatta a másnapi utazásról és a leendő feladatköreikről. Sötét volt már mire a titkos házhoz ért ahová a lányt bújtatták el, ismét. Bár erről a helyről tényleg senki sem tud hiszen csak nemrég választották ki védett háznak és szándékosan nem iktatták be a nyilvántartásba. Egy csendes, nyugodt lakóövezetben van számtalan hasonló nagyságú és kinézetű ház mellett. Belépve az ajtón remek illatok járták át szaglószerveit, melyek belengték az egész házat. Azonnal a konyhába sietett, ahol a sürgő-forgó lányt megpillantva mosolyra húzta száját.
- Mik ezek a jó illatok? -a hirtelen hangra a lány megriadt és majdnem kiejtette a kezéből fakanalát.
- Jesszus Jeong Guk! Nem tudsz kopogni vagy köszönni? Legalább egy csengőt köthetnél a nyakadba! -jegyezte meg cinikusan.
- Bocsi nem akartalak megijeszteni. -nevetett fel- Csak letaglózott ez a hihetetlen illat! Mi ez?
- Jjajangmyeon. Nem sokára kész van.
- Nahát. -képedt el- Te tudsz koreai ételeket csinálni? -kérdezte csodálkozva, enyhe áhítattal hangjában.
- Igen. Mint korábban mondottam anyám is koreai volt, sok mindenre megtanított. Nem vagyok egy gazdag, elkényesztetett liba aki nem tudja megkülönböztetni a sült krumplit a hasábburgonyától. -közben kavargatta a készülő ételeket.
- Igen tudom. -felelte komor hangon, majd egy pillanatra elhallgatott- Képzeld a parancsnok belement az ötletedbe! -tért át másik témára.
- Tényleg? Oh, erre nem számítottam. Akkor ezekszerint utazhatunk New Yorkba?
- Pontosan. -bólogatott.
- Szuper. Na és mikor?
- Holnap délben indul a gép.
- Uh ez gyors volt. De örülök, legalább hamarabb túlleszünk ezen.
- Igen én is bízom benne és abban is, hogy nem hiába utazunk oda.
- Na abban én is! Remélem apa erre célzott nekem mikor azt mondta van más út is a tisztaságra. -vont vállat, közben a másik edényhez sétált.
- Hát remélem, hogy az ügyvéd szolgál valami használható infóval és azt is, hogy Diego bekapja a csalit! Csaliról jut eszembe, mi készül ott? Csak nem?
- De, tangsuyuk. Ez dukál a jjajangmyeon mellé nem? Szereted? -kérdezte mosolyogva.
- Hogy szeretem-e? Az nem kifejezés! Csak már olyan rég ettem, hogy valószínű már az ízére sem emlékszem.
- Akkor itt az idő, hogy felébresszük az emlékeid. Ülj le, mindjárt tálalok!
Szófogadó kisgyerekként leült az asztalhoz és segítve a terítésben hamar vacsorázni kezdtek. A friss gőzölgő ételek illata betöltötte a konyha és az étkező egész területét. Pár falattal később a mindig szigorú, fegyelmezett nyomozó úr úgy mosolygott akár egy kisgyerek aki épp a karácsonyi ajándékát kapta meg. Jóízűen nyammogva tolta magába tányérja tartalmát, majd nem habozott egy újabb nagyobb adagot szedni magának.
- Látom ízlik? -nevetett enyhe büszkeséggel hangjában.
- Igen, nagyon. Nem is emlékszem mikor ettem ilyen jót! Anyám is mindig ezeket csinálta nekem mikor kicsi voltam.
- Nem hiányzik az otthonod?
- Nekem már ez az otthonom?
- Tényleg? -úgy kérdezte, mint aki nem akar hinni füleinek- És az anyukád sem hiányzik?
- Szoktunk beszélni telefonon. -felelte két falat közt.
- Hát az azért nem ugyanaz. Mikor jártál ott utoljára?
- Kb tíz éve, mikor eljöttem.
- Azóta nem voltál otthon!? -csodálkozott el- Úr Isten! Ez szörnyű! Ígérd meg ha ennek az egész nyomozásos dolognak vége akkor veszel ki egy kis szabit és végre meglátogatod az anyukádat!
- Miért erőlteted ezt annyira?
- Mert a család fontos Jeong Guk! Le merem fogadni nagyon hiányozhatsz a mamádnak.
- Majd ha lesz időm, talán...
- Miért vagy ilyen? Vagy talán nem akarsz találkozni a saját anyáddal? -nézett rá mérgesen.
- Nem erről van szó. Csak... Hagyjuk ezt! -pattant fel idegesen az asztaltól- Hagyd ezt a témát! Semmi közöd a családi ügyeimhez!
- Rendben. Bocs, hogy meg mertem szólalni... -állt fel ő is és pakolászni kezdett.
Jeong Guk a kanapéra heveredett és a telefonján kezdett valamit ügyködni, közben Lia a konyhában mosogatott, enyhén feldúlva. Amiről tudta, hogy nem törékeny kicsit erősebben vágta oda a konyhaszekrényhez, hangot adva idegességének.
- Remek, most egész este így fogsz durcizni? -jegyezte meg a férfi kissé bunkó hangon.
- Nem durcizom. -vágta vissza- Csak tudod kicsit elegem van már abból amit művelsz!
- Igen? Mért mit művelek? -nevetett fel cinikusan.
- Hát ezt! -hadonászott kezeivel- Egy percben tök kedves vagy a másikban meg egy bunkó seggfej! Vegyük példának az előbbi kis „kirohanásod"! Szépen beszélgettünk aztán bunkón a fejemhez vágod, hogy nincs semmi közöm a családodhoz! -kiabált- Igen lehet nincs, de neked lenne mégis fittyet hánysz rá, vele együtt az anyukádra is! Inkább örülnél annak, hogy él és szeret téged, érdekli mi van veled hiszen akkor nem keresne telefonon se! Te pedig szarsz rá és letudod egy havi egyszeri videochateléssel. Holott mindent a földhöz dobva kéne összepakolni a cuccaid és hazamenni meglátogatni őt! Tudod te milyen szerencsés ember vagy amiért még él az anyukád? Nekem lassan 9 éve meghalt mégis bármit megadnék ha csak egy percre is de láthatnám! Neked ott a lehetőség mégsem élsz vele! -könnyei áztatták árcát, lelke forrt a dühtől- Az apám alig egy hónapja halt meg, gyakorlatilag árva vagyok, mégsem lettem annyira tapló, annyira életunt, annyira savanyú ember mint te! Mi történt veled Jeon Jeong Guk? -nézett szemeibe- Nem hinném, hogy te mindig ilyen voltál. -egy pillanatig egymás szemébe néztek, tekintetüket mindkettejüknek könnyek homályosították el- Ha elfogadsz egy tanácsot, változtass a hozzáállásodon! Ha tovább folytatod ezt a „szarok bele mindenbe, én kemény fiú vagyok" életstílust el fogod veszíteni azokat az embereket akiknek egy kicsit is fontos vagy.
Hátatfordítva, sebes léptekkel tűnt el az emeleten, bezárkózva szobájába. Az ablakba ült ki, néma csendben hagyott könnyeinek szabad utat, egyenesen a felhúzott lábaira cseppenni. Nem akart ennyire kiakadni, nem akart kiabálni de már egyszerűen nem bírta magában tartani a hosszú hetek óta elhúzódó egyre csak növekvő frusztrálcióját és szülei elvesztése utáni feneketlen űrt, ami egyre inkább csak szippantja magába.
A lent maradt fiú is hasonló okokból törölgette szemeit. Könnyeinek hosszú idő óta először hagyott szabad utat törni, melyek megállíthatatlanul folytak le hófehér arcán. Tisztában volt azzal Lianak igaza van, minden amit a fejéhez vágott igaz volt! A benne mélyen elnyomott bűntudat, fájdalom, csalódás és a kényszeres megfelelési szándék mindenki részére teljesen kifordította önmagából. Tudta nem ilyen volt azelőtt, egyáltalán nem nevezte senki bunkónak, seggfejnek sőt még modortalannak sem. De apja hirtelen elvesztése óriási sebet hagyott lelkén, amit még mai napig nem sikerült begyógyítania. Mindkettejüket a sírás vitte át az álmok birodalmába, ahol újra azokkal lehettek együtt kikkel a valóságban már nem lehetnek.
Az óra lassan járt, alig akarta magamögött hagyni a perceket. A reptéren állva vártak felszálló gépük indulására. A kiválasztott tíz ember szétszóródva, alig észrevehető adódvevőkkel tartották egymással a kapcsolatot. Hoseok és Aliyah az egyik padsorban ülve beszélgettek egymással, míg két székkel odébb Jeong Guk a telefonjával matatott. Fagyos volt köztük a levegő, ami feltűnt Lia barátjának is. De hiába faggatta a dologról, egyikük sem mondott semmit. Beletörődve, hogy nem lesz beavatva, a lánnyal oldalán szállt be a gépbe, az embereik követték őket. Kisebb morajlás és rázkódás után a gépük felszállt, ők pedig a fedélzeten ülve abban reménykedtek, hogy nem hiába utaznak el New Yorkba és végre lépre csalhatják Diego Morinot!