A félelem egyre erősebben tombolt bennem, már ott tartottam, hogy kezdtem elbúcsúzni az életemtől. Végem lesz tuti! Eszembe jutott Yona, mi lesz vele ha én meghalok? Szegény lány, biztos rettentően meg fog törni... Egy kisebb szívroham és agyvérzés után, leparkolt a kocsi, a... kórház előtt? Mit keresünk itt? Ugye nem akarják kiszedni a szerveim, hogy aztán eladják a fekete piacon? Kiszálltak a kocsiból és engem is kirángattak. Próbáltam szabadulni, de esélyem se volt a két monstrum ellen.
- Fiúk, hagyjátok! Hiszen ő nem a túszunk! -hallom meg az egyetlen ismerősnek látszó férfi hangját, a két férfi elengedett.
- Ki maga és miért hozott ide!? Ki akarják venni a szerveim és illegálisan eladni? -elkezdtek nevetni, mi olyan vicces ezen?
- Nyugodj meg Nara, egyáltalán nem ez a szándékunk! Nem vagyunk bűnözők!
Világosított fel a kb negyvenes éveiben járó, barna hajú férfi. Enyhe megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy a veséim és a tüdőm is a helyén marad. Álljunk csak meg egy pillanatra! Ő most tényleg a nevemen szólított? Honnan ismer engem? Mi folyik itt!?
- Honnan tudja a nevem?
- Emlékszel mikor először találkoztunk?
Közben bementünk a kórházba, ahol már egy nővér várt minket és elvezetett egy privát vizsgálóba. Tudom, sokan hülyének tartanának amiért nem futottam el rögtön amikor elengedtek, de hajtott a kíváncsiság és most már egyre jobban. Talán ezért is tartok velük.
- Mi volt akkor? Egy pillanatra láttam a recepción.
- Tudom, de nekem az a perc is elég volt.
- Mire? -néztem értetlenül.
- Hogy rájöjjek, ismerlek. A szemed mindent elárult.
- Elnézést de honnan ismer engem?
- Majd elmondom ha itt az ideje. Most a nővér vesz tőled némi vért, azután ha megvan az eredmény akkor elmondok mindent.
Még mielőtt bármit kérdezhettem volna kiment a szobából. A nővér pedig tette a dolgát. Persze nem tetszett neki, hogy ittam mivel az alkohol miatt a véremben nehezebb lesz az elemzés, bár fogalmam sincs mire értette. Mikor végzett meghajolva távozott a helységből, magamra hagyva engem a zavaros gondolataimmal. Csak ültem ott, mint egy idióta és annak is éreztem magam, hiszen fogalmam sincs kik ezek, miért vagyok itt, miért vettek tőlem az imént vért és mégis maradok... Hogy miért? Nos, magam sem tudom... Talán a butaságomnak, naivitásomnak tudható be? Esetleg kíváncsiság? Lehet az összes. De örültem, hogy most nem egy műtő vagy bonc asztalon fekszem kiszedett szervekkel. Yona nem fog összetörni, hogy soha nem láthat engem és Jungkook... Mikor eszembe jutott neve azonnal az este történtek játszódtak le lelkiszemeim előtt. Csak tudnám miért tette amit tett? Talán a túlzott italozásnak köszönhető? Vagy netalán tényleg akarta is azt a csókot? És én miért is viszonoztam csókját? Csak nevettem magamon, hogy még egy ilyen helyzetben is csak rá tudok gondolni. Tényleg nem vagyok normális! Vajon ő is annyira össze van zavarodva akárcsak én? Kíváncsi vagyok azért, hogy feltűnt-e bárkinek is, hogy eltűntem!? Biztos nem! Szinte mindenki jócskán be voltak italozva, plusz el voltak foglalva egymással. Kook meg nem jött utánnam szóval... Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Gondolataimból a nyitódó ajtó hangja hozott vissza. A korábban távozott férfi jött be egyedül, testőrei nélkül, leült mellém.
- Hogy vagy? -hangja mély volt de elég barátságos, furcsa.
- Hát, a helyzethez képest tűrhetően. Elárulja végre kicsoda ön?
- Jay Y. Lee KunHee vagyok! -nyújtotta kezét.
Olyan ismerős volt a neve, de akárhogy próbáltam sehogy sem tudtam rájönni honnan.
- Lee KunHee az apám a Samsung multicég igazgatója.
- Óh tényleg, hát onnan volt olyan ismerős a neve! De mit akar maga tőlem?
Ezt a kérdést úgy képzelje el mindenki, hogy olyan hangnemben tettem fel, hogy olyan befolyásos, híres, sikeres ember mit akarna egy olyan jelentéktelen senkitől, mint én!
- Nem emlékszel rám?
- Bocs de nem. -néztem végig rajta alaposan- Sok dologra nem emlékszem, lehet már találkoztunk.
Ő csak elmosolyodott majd belsőzsebéből elhúzott egy papír darabot. Átnyújtotta, félve ugyan de elvettem. Ledöbbentem mikor azon a papírnak látszó fényképen anyám mosolygott vissza rám. Honnan van neki anyámról képe? Ki ez az ember?
- Ugye tudod, hogy rettentően hasonlítasz anyádra?
Csak néztem rá, egyre nagyobb kérdőjelek keringtek körülöttem, majd egyszer csak hirtelen az ajtó kicsapódott és rendőrök hada lepte el a vizsgálót. Mi folyik itt?
- Azonnal tegye fel a kezeit és lépjen távolabb a kisasszonytól! -kiabált rá az egyikük.
- Mi folyik itt? -kérdeztem.
- Jesszusom Nara jól vagy?
Rontott be Jungkook is, szorosan átölelve engem és alaposan végig nézett, nincs-e valami sérülés rajtam. Hát eljött!?
Jungkook szemszöge:
(Kicsivel korábban)
Hogy lehettem ekkora bolond!? Nem hiszem el, hogy ezt tettem! Aish!!! Ha tehetném most akkorát behúznék magamnak, hogy legalább egy hétig fel se kelnék. Egy barom vagyok! Igen, egy idióta barom! Most azzal a csókkal mindent elrontottam, az újra kezdődő barátságunkat, a bizalmat amit adott nekem, mindent! Szomorúan kullogtam be a többiekhez. Mindenki tök jól érezte magát, egyedül én voltam aki egyre inkább a föld alá süllyedt volna! A srácok nagyon jól mulattak, karaoke-ztak, ökörködtek egymással. Jimin és Soyang a sarokban voltak elfoglalva egymással, a mázlisták!
- Hát téged meg mi lelt? -csapott vállon Jin, amitől majd szívbajt kaptam.
- Semmihh... -sóhajtottam.
- Hol van Nara?
- Asszem elüldöztem.
- Mi? Mivel? Csak nem mondtál valami hülyeséget?
- Nem. Inkább tettem.
- Jesszusom, mit?
- Megcsókoltam.
- Mi!? -hangja és tekintete mindent elárult, meglepődött, ja én is.
- De elrohant... -feleltem szomorúan.
- És mért nem mentél utánna?
- Szerinted pont én vagyok az akit látni akarna? Kétlem! Hiszen miattam menekült el.
- Jaj Kook te olyan... Aish! Figyelj, ha nem mész utánna akkor tudatosítod abban, hogy nem gondoltad komolyan amit tettél. És téged ismerve biztos vagyok abban, hogy ha már erre szántad magad akkor ennek komoly szándékai voltak! Ugye? -nézett rám.
- Hát... öm... -csak dadogtam, mi van velem?
- Akkor húzz utánna te kisgyerek vagy én foglak segberúgni és elrepülsz egészen hozzá! -lökdösött kifelé.
- Rendben, megyek. Köszönöm Jin...! -még akartam mondani valamit de nem jött ki szó a számon.
Megölelt, megpaskolta a hátam és meglökött. Siettem, szinte szaladtam a lépcsőkön lefelé, a fokokat kettesével, volt amit hármasával tettem meg. Ami ilyen ittas állapotban azért elég dícséretes munka! Amint kiértem a szállodából egy vérfagyasztó látvány fogadott. Nara-t éppen két nagydarab férfi betuszkolja egy autóba és elhajtanak innen. Mit akarnak tőle!? Ez a látvány szinte azonnal kijózanított, mintha nem is ittam volna. Azonnal visszaszaladtam a többiekhez.
- Nara-t elrabolták!
Kiabáltam amint berontottam a hatalmas ajtón. Mindenki egy emberként tekintett felém, nem tudták, hogy most komolyan mondom vagy csak részegségemben kiáltok dolgokat.
- Mivan? -nézett Soyang.
- Jól hallottátok, elrabolták Nara-t! Azonnal hívni kell a rendőrséget!
- De ki rabolta el?
- Mi történt? -jöttek oda a többiek.
- Nem tudom kik voltak azok. Két pasas belökte őt a kocsiba és elhajtottak innen. Azonnal szólni kell a hatóságoknak, nem eshet baja!
- Hívom őket! -vette elő telefonját Yang, szemei könnyesek voltak.
Hamar kiértek és mindent elmondtam nekik, minden apró részletet amit csak fel tudtam idézni. A szállodai recepción elkérték a biztonsági kamera felvételeit, hátha látszik rajta az autó rendszáma, így könnyen rátalálhatnak a kocsira. A halban ültünk szinte mindannyian, csak Yoongi és Hobi mentek haza, mert matt részegre itták magukat. A többiek néhány kávé után már szinte teljesen kijózanodtak. Kb fél óra kellett ahhoz, hogy megkapják a rendőrök a szükséges papírokat, hogy megnézhessék a felvételeket, mivel ez egy magánszálloda és engedély kell efféle dolgokhoz. Már az idegességtől szinte nem láttam, folyton csak az a kép lebeg a szemem előtt ahogy szegény Nara-t elhurcolják. Átkoztam mindent, a rendőröket, a szálloda igazgatót, a lassú ügyintézést, a menedzserünket amiért erre a helyre szervezte a bulit, mindent! Magamban, amilyen káromkodást csak ismerek, mindet elmondtam. Legszívesebben ordítottam volna, de nem akartam a többieket kellemetlen helyzetbe hozni. Hiszen azért mégis csak nyilvános helyen vagyunk. De a legrosszabb a kínzó bűntudat volt, amiért nem mentem rögtön Nara után. Ha nem vagyok ennyire betoji, akkor mindez meg se történt volna! Minden az én hibám! Ha nem csókolom meg, akkor nem akart volna elmenni és nem rabolják el... Ha valami baja esik én nem is tudom mit csinálok! Mindennek én vagyok az oka... Égő lelkem mélyéről az egyik rendőr hangja hozott vissza, szólt, hogy menjek és azonosítsam a járművet. Azonnal odasiettem, a srácokkal az oldalamon és a felvételt kezdtük nézni. Kicsit beletekert és lejátszódott újra amit korábban láttam. Még így is, képernyőn keresztül is szörnyű látvány! Yang el is sírta magát, Jimin vígasztalta. Kinagyították a képet és a leolvasható rendszámot azonnal továbbították minden járőrnek és rendőrnek, hogy ha meglátják azonnal értesítsék őket mert emberrablás van folyamatban. Újra és újra megnéztem azt a felvételt, a végén már annyira ideges voltam, hogy a puszta kezemmel összetörtem az egeret.
- Kook állj le, nyugodj meg! -fogott le Nam.
- Nem tudok, hát nem érted!? Mindez az én hibám! -ordítottam.
Mindenki rámkapta tekintetét, csak néztek. Felpattantam és a közeli kanapéra ültem, fejemet kezeimbe temettem. Gyötört a bűntudat. Lépteket hallottam de nem néztem fel, senki szemébe nem tudnék most belenézni. Éreztem ahogy a bútor enyhén megsüllyed mellettem, tudtam leült mellém valaki.
- Ez nem a te hibád Kookie. -hallom meg Jin, lágy, megnyugtató hangját.
- De igen, én tehetek róla!
- Mért lenne a te hibád? -kérdezi Tae.
- Mert miattam rohant el.
- Miért?
- Mert megcsókoltam oké!? -vágtam hozzá idegesen.
Kerek szemekkel néztek rám, félig a reakcióm miatt és félig azért amit hallottak. Hát igen, nem gyakran hallják ezt az én számból és főleg nem így.
- Elnézést, Mr. Jeon! -jött oda a nyomozó, mindenki elhallgatott és tűkön ülve figyeltük mit mond- A kollégáim jelezték, hogy megtalálták a kérdéses járművet.
- És hol van!? -kérdeztem idegesen.
- A belvárosi kórháznál, a parkolóban áll.
- Azonnal oda kell mennünk!
- Már küldtem oda egy egységet és mi is odamegyünk, csak gondoltam tájékoztatom előtte.
- Megyek én is!
- Arról szó sem lehet! -vágta rá egyszerre a nyomozó, Jin és NamJoon is.
- De igen! Ez az én saram és ha miattam baja esik azt sose bocsájtanám meg magamnak! Szóval megyek én is, ne haragudjon uram de nem tud visszatartani! Vagy önökkel vagy a saját kocsimmal de odamegyek! -látva, hogy hiába mondana bármit, érvelne akkor is tántoríthatatlan vagyok, így belement.
- Rendben, akkor jöjjön velünk, de az embereimmel marad!
Megígértem bármit csak mehessek. Hamar odaértünk és a hatalmas fehér épületbe érve meghagyta nekem, hogy maradjak lent a tisztekkel, amíg ők felmennek. Az egyik nővér kisebb rendőri behatásra elmondta, hogy egy privát vizsgálóban van egy férfival. Tudtam csak is az lehet aki elrabolta. Remélem nem csinált vele semmit, mert ha igen nem állok jót magamért!
A nyomozó az embereivel előrenyomult és berontottak a vizsgálóba. Nem bírtam tovább ott állni, főleg miután hallottam ahogy az az ember is bent van. Kirántva karomat a leszorításból berontottam én is a helységbe. Meglátva Nara-t azonnal odarohantam hozzá.
- Jesszusom Nara jól vagy?
Néztem végig rajta. Remélem egy karcolás sincs rajta!
- Jól vagyok Jungkook. Mit keresel itt? -hangja elég nyugott volt.
Mintha meglepte volna, hogy ott lát. Mit gondolt nem keresem meg? Meglepően kicsit sem látszott ijedtnek, vagy bántottnak. Remélem nem adtak neki semmi kábítószert!
- Téged! Szerinted mégis mit keresnék? Láttam ahogy berángatnak egy kocsiba. Azonnal jöttem amint megtudtam, hogy itt vagy! Kérlek ne haragudj rám!
- Miért is?
- Azonnal térdeljen le és tegye hátra a kezét! -lökték a földre a sarokban álló férfit.
- Ne, kérem hagyják! -állt fel Nara.
Mi? Mi folyik itt? Mért védi? Hiszen elrabolta! Most már biztos, hogy adtak neki valamit!
- Ne aggódj semmi baj! -szólalt meg a férfi.
Megbilincselték majd kivezették a szobából. Nara csak nézte őt ahogy elhurcolják. Szemeiben, mintha sajnálatot és aggodalmat véltem volna felfedezni.
- Nara, mi történt itt?
- Semmi. Csak egy kis vért vettek tőlem. -ült vissza az ágyra és meredten bámult a távolba, mi baja lett?
- Adtak neked valamit?
- Mi? Nem dehogy.
- Akkor mért vagy ilyen?
- Semmi csak... Remélem nem lesz baja! -ezt nem hiszem el, egyszerűen nem hittem el amit hallok!
- Nara, elrabolt téged mért véded őt? -ragadtam meg két karját.
- Nem rabolt el! Vagyis... hát talán az elején. Szerintem nem akart elrabolni csak így tudta elérni, hogy vele jöjjek. Ha kiszáll és megkér, hogy jöjjek be ide vele biztos nemet mondtam volna. -nevetett aprót.
- Nem értelek téged.... Ki ez az ember?
- Azt nem tudom. -tekintete a nyitott ajtó felé vándorolt, mintha választ várna kintről iménti kérdésemre- Amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Megnéztük a szálloda kamera felvételeit és a nyomozó kiderítette, hogy itt van a kocsi amivel idehoztak.
- És te?
- Én a rendőrökkel jöttem.
- Megengedték?
- Kénytelenek voltak. Megmondtam ha nem jöhetek akkor a kocsimmal követem őket.
- És mindezt miattam? -hangja kissé meghatottnak tűnt.
- Persze! Sosem bocsájtottam volna meg magamnak ha miattam bajod esik! -ezt most hangosan kimondtam?
- Miért miattad? Nem te tehetsz arról, hogy elraboltak.
- De igen! Ha nem vagyok egy barom és nem csókollak meg, akkor nem rohantál volna el és mindez meg sem történik! -sütöttem le szemeim- Úgy sajnálom!
- Nem vagy barom!
Hirtelen kezemen megéreztem egy kisebb, puhább kezet. Felnéztem és Nara tekintete találkozott az enyémmel. Kissé megijedtem tőle és az érzésektől amit kiváltott belőlem. A szívem majd kiugrott a helyéről és levert a víz. Ha nem uralkodom magamon ismét nekiesek. Szörnyű ember vagyok!
- Utánnam jöttél. -mosolygott, hangja mintha egyszerre lett volna csodálkozó és meghatott.
- Csak későn...
- A fő, hogy megtetted. Na és miért jöttél utánnam?
- Hát, hogy bocsánatot kérjek. Sajnálom Nara amiért megcsókoltalak, igazából nem teljesen tudom miért tettem, de azt igen, hogy nem az ital miatt! Hazudnék ha azt mondanám, hogy a csókot sajnálom, nem! Hanem a körülményeket! Nem így kellett volna. Meg kellett volna kérdezzelek, hogy te is akarod-e és nem úgy mikor mindketten ittunk! Ne haragudj!
- Nem haragszom Jeong Guk!
- Tényleg? -na erre aztán nem számítottam.
- Igen tényleg. Tudod, mikor csak úgy hirtelen megcsókoltál azt se tudtam mi van. Megijedtem. Talán ezért is hagytalak ott... Féltem, mi lesz ezekután a barátságunkal! Hiszen jóformán még el sem kezdtük de ez máris tönkre teheti. -igen, erre már számítottam.
- Igen tudom és hidd el eszem ágában sincs a barátságunknak ártani...
- Héhé, nem fejeztem be! -tette mutató ujját a számra- Mikor azt hittem, hogy elrabolnak és kész vége meghalok, furamód te voltál az első gondolatom. Hogy faképnél hagytalak, főleg azután, hogy visszacsókoltam neked és biztos te is ugyanúgy össze vagy zavarodva akárcsak én! Bár bántott, hogy nem jöttél utánnam, legalább is akkor azt hittem. De az, hogy rád gondoltam jelent valamit nem?
Csak néztem. Nem is tudtam mit válaszoljak. Fogalmam sem volt, hogy valaha ezt mondja nekem, sőt még hasonlót sem! Talán... lehetséges lenne... van esély rá, hogy esetleg úgy érezzen ahogy én?
- Nara, figyelj. Tudom sok idő eltelt azóta, hogy nem beszéltünk egymással és történtek is dolgok az életünkben. De számomra régen is ugyanolyan fontos voltál, mint most! Sokat jelentett a barátságod, főleg mert elfogadtál annak a kis visszahúzódós, csúf kisfiúnak aki voltam és nem kerültél, nem cikiztél és nem használtál ki, mint mások. Talán ezért is fájt annyira, amikor egyszer csak egyik napról a másikra eltűntél. Se egy búcsúlevél, üzenet, semmi. És most, hogy újra itt vagyunk, újra egymás mellett lehetünk már nem akarlak elveszíteni! Így nem jövök azzal, hogy beléd szerettem, nem mondom, hogy járj velem, nem teszlek ki semmi olyannak amit nem akarsz! Te döntöd el mit szeretnél! Hiszen én már egy idol vagyok, ha nehéz is ezt elfogadnom és beismernem. Bár belül ugyanaz maradtam aki voltam, de körülöttem sok mindent megváltozott. Ha arra kérnélek, hogy ezentúl ne csak a barátom legyél, kitennélek annak, hogy talán miattam bántanának az emberek és ezt nem szeretném! Azt sosem viselném el ha miattam bárkinek is bántódása esne! Bár megígérném, hogy megvédenélek bármitől, de akárhogy próbálkoznék 1-2 seb akkor is esne rajtad. Ha más miatt nem is, de a fanatikus Army-k miatt. Akkor ott vannak a fellépések, próbák, interjúk, rajongói találkozók, sokat lennék távol. Bár ahova csak lehet magammal vinnélek, hiszen minden nélküled töltött perc unalmas és szörnyű lenne, de a cég és a menedzserek nem mindig engednék ezt meg. Szóval nem mondom azt, hogy nem érzek semmit mert azzal hazudnék és én sosem hazudok! Viszont arra sem kérlek, hogy légy több, mint barát és maradj mellettem hiszen annyi mindennek kitennélek, amit nem szeretnék! Így ígérem több olyan eset nem fordul elő és igyekszem csak a barátod lenni és bebizonyítom, hogy érdemes vagyok a bizalmadra!
Megfogtam kezét a csendben végig hallgató lánynak és egy pici puszit leheltem rá. Majd felálltam és kisétáltam a szobából. Elmondtam amit akartam, mindent ami eddig a lelkemet nyomta már kimondtam, szóval ez már csak rajta áll mit kezd vele. De remélem egy apró csók miatt nem fog újra eltűnni az életemből!
Nara szemszöge:
Nem azért nem válaszoltam Kook-nak mert nem lett volna mit, hanem mert teljesen ledöbbentett amit mondott. Bár hazudnék ha azt mondanám, hogy olyannyira váratlan volt de az, hogy ilyen hamar és ilyen nyíltan közölte velem... Szó szerint lesokkolt! Az ő szavaival élve, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem érzek semmit és nem hatott meg ez a... vallomás, de abban igaza van, hogy ha tényleg együtt is lennénk annyi minden és mindenki akarna szétválasztani minket. Nem is tudom... Megérne a kettőnk kapcsolata ennyit? Hiszen abban igaza volt, hogy régen sokat jelentettünk a másiknak és igen én kiálltam mellette, sosem bántottam nem is tudtam volna. De ahogy egyszer azt NamJoon is mondta nekem, akkor csupán gyerekek voltunk. Gyerekként az ember nem úgy tekint a másikra, mint most, felnőttként. Van úgy, hogy a barátságból szerelem lesz de a szerelemből barátság soha! És nem tudom, hogy ez a kezdődő akármicsoda megéri-e ezt a hatalmas kockázatot!? Igaz, sok év eltelt de nekem ő akkor is a barátom volt amikor nem volt velem, a tudat, hogy ott él valahol és boldog, jól érzi magát, felvidított. Sosem volt nem a barátom! Még ha ezt nem is adtam a tudtára. A kerülések, az amikor úgy tettem mintha nem lenne ott vagy mintha nem hallanám, az is mind miatta volt. Nehogy valamelyik idióta rajongója bántsa őt miattam. Persze nem fizikailag, bár... némely idióta erre is képes.
Gondolataimba merülve hagytam el a kórházat aminek a parkolójában a többiek már izgatottan vártak. Yang azonnal a nyakamba ugrott majdnem hanyatt is vágódtam vele.
- Nara! -sikítozott- Jól vagy? Nincs semmi baj? Ugye nem bántottak azok a szemetek? -nézett végig aggódva.
- Nyugi, jól vagyok!
- Soyang szállj már le róla! -jött oda Jimin nevetve és leszedte rólam a lányt- Minden oké? -nézett rám.
- Persze.
- Szerencsére elkapták azokat a szemeteket! Örülök, hogy nem esett bajod.
Meglepően ezt nem Jin mondta, pedig ilyesmit tőle várna az ember, de nem ezt maga NamJoon mondta, a mindig szigorú, kimért leader.
- Köszönöm! -mosolyodtam el.
- Na srácok szerintem ideje hazamenni! Mára pont elég volt ennyi izgalom, pihenjük ki magunkat! -csapta össze tenyerét Jin.
- Hozom a kocsit! -szaladt el Tae.
Jim átkarolva Yang-ot vártak a korlátnak támaszkodva, Nam telefonon beszélt ha jól hallottam akkor Hobi-val, Jin pedig mellettem állt.
- Hol van Jungkook?
- Asszem sikerült elüldöznöm.
- Mivel? -nevetett, bár nem tudom miért.
- Hosszú sztori. -legyintettem le.
- Ti aztán tudtok drámázni az biztos! Eddig ő volt totál kiakadva most meg te! Komolyan sosem láttam még két embert ennyire szenvedni a másik miatt! Rosszabbak vagytok mint egy kdrama! -csapott homlokára.
- Mondott neked valamit?
- Nem kell nekem semmit mondani, látom amit látni kell! Tudod lehet NamJoon-nak van köztünk a legmagassabb EQ-ja de én sem vagyok idióta!
- Ezt sosem mondtam, sőt nem is gondolnék ilyesmire! -tettem fel kezem védekezően.
- Nyugi vicc volt. A lényeg, hogy nem tudom mi történt odabent és nincs is hozzá közöm, de azt látom, hogy mennyit szenvedtek egymásmiatt. Szerintem beszéljétek meg a dolgaitokat és valljátok be az érzéseiteket!
- Ezen már túl vagyunk. -vallottam be.
- Ohh... -ez mindent elmondott, bizonyára meglephette- És akkor mi a gond? Talán nem ugyanazok a...
- De, vagyis nem vagyis de csak aishh. Még megmagyarázni sem tudom!
- Azért próbáld meg. Gyere, te az én kocsimmal jössz és nyugodtan tudunk beszélni!
Taehyung hamar visszatért a kocsikkal és beszálltunk. Bár kicsit furcsálták mikor Jin kijelentette, hogy én utazom vele és senki sem szállhat be a kocsiba. Kissé kínos volt a helyzet. Remélem nem gondolnak semmi rosszra!
- Nos? -szólalt meg az út felénél.
- Hát Jeong Guk gyakorlatilag elmondta mit érez, de azt is, hogy miért nem akar ebbe engem belerángatni.
- És miért?
- Hát a körülmények miatt. Tudod(?) a rajongók, a hírnév, jóhír, az esetleges zaklatások, beszólogatások és miattatok sem. Tudja, hogy nem dönthet egyedül egy fontos kérdésben, mivel nagyon szeret titeket, ti vagytok a második családja. Sosem bántana meg senkit!
- Na és te?
- Mi van velem?
- Te hogy érzel Kook iránt? Szereted? - közben megálltunk a pirosnál.
- Hát... Nem is tudom, nem igazán gondolkodtam ezen. Hiszen csak nem olyan rég került egy útra újra az életünk. Szinte még barátok sem lettünk teljesen.
- És arra nem gondoltál, hogy azért nem megy a barátkozás mert már többről van szó?
- Öm... Nem erre nem gondoltam.
- Akkor itt az ideje! Figyelj Nara én nem szólok bele se a te sem Jeong Guk életébe, de ideje lenne felnőnötök és végre felnőttekhez méltó döntéseket meghozni! Ne a körülmények határozzanak, hiszen ha mindig ezek miatt aggódnánk akkor nem lépnénk sehova. Vegyünk példának minket! Egyik nap még idegenek voltunk, nem ismertük egymást a cég által összerakott fiú banda voltunk és nézz meg most! Olyanok vagyunk akár egy család, szeretjük egymást, számíthatunk egymásra és egyre híresebbek leszünk! Gondoltad volna? Mert mi nem! És szerinted nem voltak bukkanók, gödrök? Óh dehogynem! De ha folyton a körülménykre és a miértekre koncentrálunk akkor ma nem tartunk itt! Csak gondold át!
Ezzel ki is tett a házunk előtt és elhajtott. Én meg álltam ott, fejet mosva és kioktatva. De igaza volt, mindenben! Nem aggódhatok folyton az okok miatt. Hiszen bármi történhet és sokszor akkor is megtörténik ha nem akarjuk és küzdünk ellene. Nem mentem be a házba még most cselekedni akartam!
Felhívtam Jimin-t, hogy a dormba van-e Jungkook de mikor közölte, hogy nincs, tudtam csak egy helyen lehet. Azonnal taxit hívtam és megadtam a címet. Kb húsz perc alatt odaértünk. Kifizettem és lesétáltam a lépcsőkön a Han folyó melletti kis padhoz ahol legelőször találkoztunk. Sejtettem, hogy itt lesz! Régen mindig itt találtunk a másikra ha egyikünknek éppen valami baja volt. Esetleges összeveszés, családi gondok vagy idejöttünk ha egyedül akartunk lenni. Lassan odasétáltam és összeszedve bátorságom megálltam előtte. A földet bámulta, s mikor feleszmélt, hogy áll előtte valaki felnézett.
- Na és ha én szeretném?