A hangtól úgy megijedtem, hogy a saját lábaimat összeakasztva azonnal a padlón kötöttem ki. Sajgott minden végtagom.
- Jaj sajnálom, nem akartalak megijeszteni!
Hallottam ahogy odarohan hozzám és leguggolva próbál felsegíteni. Belekapaszkodva kezébe igyekeztem függőleges helyzetbe állítani magam. De ezzel csak azt értem el, hogy arcom vészesen közel volt az övéhez és belenézve szemeibe még a szó is belémakadt.
- Jól vagy? -nem tudtam válaszolni csak bólogattam- Ne haragudj amiért a frászt hoztam rád! Nem akartam. Bradley mondta, hogy várjak itt mert mutatni akar valamit. Úgy tűnik bedőltem a kis trükkjének. -túrt bele hajába egy kínos mosoly kíséretében- Nem tudom tényleg akart-e mutatni valamit vagy csak egy ürügy volt, hogy itt tartson... de végülis ez a látvány se rossz.
Most... ő tényleg...? Ez most egy bók volt? Úr Isten! És az a mosoly te jó ég, menten elájulok ha ránézek! Najó ez most csak a pia miatt van. Nagyon remélem!
Egy pillanatra sem bírtam levenni róla a tekintetem. Ahogy ott áll az ablak mellett és rámnéz... Legszívesebben leteperném! Úr Isten miket mondok!? Az ital miket ki nem hoz belőlem.
- Eljöttél. -szólaltam meg miután megtaláltam hangomat.
- Hiszen megígértem nem?
- Azt hittem nem fogsz eljönni. -piszkáltam körmeimet.
- Már egy ideje itt vagyok. Csak láttam mennyire jól szórakozol és nem akartam zavarni.
- Mi? -na ez lesokkolt! Remélem azért a Maryvel való forró táncomat nem látta... Te Jó Isten!- Mióta vagy itt? -kérdeztem kétségbeesve.
- Mit szeretnél mit mondjak?
Arcán egy teljesen számomra ismeretlen eredetű mosoly jelent meg, amit nem tudom hova tegyek. Közben meg is indult felém ami teljesen belémfolytotta a szót. Addig araszoltam amíg hátam a falnak nem ütközött ő pedig addig jött amíg kezét meg nem támasztotta mellettem, ezzel teljesen felkenve engem a tapétázott falra. Szívem olyan hevesen vert, mint még soha. Szinte bármelyik pillanatban átszakíthatja bordáim és kiugorhat mellkasomból. Olyan közel állt, hogy éreztem édes parfümjének illatát, aminek aromája orromba kúszva furcsa de kellemes borzongással töltött el. Nem mertem mozdulni! Nem azért mert félnék tőle, hanem mert rettentően izgultam mi fog most történni. Csak néztem rá miközben arcáról az a fura mosoly egyáltalán nem akart eltűnni.
- Mit mondjak, hogy semmit sem láttam a Lewisel való táncodból? -nyalt végig ajkán.
Jézus Isten! Látott mindent. Ennél cikibb dolog nincs a világon! Szégyenemben kezeimbe temettem arcom.
- Istenem... -nyögtem fel- Istenem! Sajnálom én nem vagyok ilyen, csak sokat ittam és... -akadt belém a szó. Nem tudtam mit mondhatnék.
- Ugyan nem kell magyarázkodnod. -lökte el magát- Felnőtt nő vagy azt teszel amit akarsz és azzal akivel csak akarod.
Elvettem tenyerem arcomtól, hogy megnézzem jól hallottam-e amit mond. Na ennek aztán van értelme...
Azt mondta, hogy nő vagyok? Legutóbb még egy buta kölyök voltam akit a habokból kell kimenteni. Mi változott?
- Akkor sem vagyok ilyen. -ültem le az ágyra.
Apropó! Minek van itt ágy? Ez egy karaoke bár nem? Vagy... Oh anyám!
- Sky, miattam tényleg nem kell magyarázkodnod. Eljöttél bulizni a barátaiddal, hogy kicsit kiengedd a gőzt, megértem. Különben is rádfért egy kis kimozdulás, az elmúlt hetek nem lehettek könnyűek.
Csak bólogattam és az ablakhoz sétáltam, ahol nemrég még ő állt. Igazán szép volt a kilátás, az egész utcát be lehetett látni, ami még mindig fel volt díszítve a nemrégiben megtartott Halloween miatt.
- Nem vagyok lezbi.
Óh bassza meg! Ezt most hangosan kimondtam? Istenem! Hogy lehetek ekkora balfasz? Most megérdemelném ha valaki jól behúzna nekem!
Nem mertem ránézni, főleg miután hallottam ahogy döbbenetében felhorkant. Ekkora szégyent...!
- Jó tudni. De nem néztelek annak eddig sem. -túrt bele hajába. Szegény biztos nem tudta mit reagáljon erre. Mekkora sügér vagyok!
- Bocsánat nem tudom miért mondtam ezt.
- Szerintem sokat ittál. Nem lenne jó ha inkább hazamennél? Itt a kocsim, elvihetlek.
- Köszönöm, de megígértem a srácoknak, hogy együtt megyünk haza és Bradleyt sem akarom magára hagyni a szülinapján.
- Rendben ahogy gondolod. De most már azért szólni kéne neki, hogy nyissa ki azt az ajtót nem? Így hogy akarsz visszamenni a táncparkettre? -kacsintott rám.
Rettentően zavarba jöttem ettől. Tuti a Maryvel való táncomra utalt megint. Mekkora égés már bazdki!
Az ajtóhoz sétáltam és dörömbölni kezdtem rajta közben üvöltöztem Bradnek és Zacnek is. Kiabáltam szépen, durván aztán már mikor teljesen felbaszódott az agyam mindent mondtam ami csak a csövön kifért. De valahogy egyikük sem hallotta vagy nem akarták meghallani. Mikor feladtam a próbálkozást megfordultam és tanárom rettentő csodálkozó arcáról eszembe jutott, hogy nem is vagyok egyedül. Ekkor esett le, hogy nemrég miket is mondtam. Óh Te Jó Ég! Ki tudja most miket gondolhat rólam...! Majd ráfogom az italra.
- A francba is már! -kiáltottam fel mérgemben.
Majd belerúgtam teljesen erőből az ajtóba, ami kurvára rossz ötlet volt. A lábujjaimba nyilaló erős fájdalom rögtön a földre kényszerített.
- Óh Brad ezért kibaszottul ki foglak herélni, hallod!? -ordítottam ahogy csak hangi képességeim engedték.
Tanárom sietősen odafutott mellém, hogy felsegítsen a már lassan barátomnak nevezett padlóról. Elvezetett az ágyig amire leültetett. Levette rólam szandálom és elkezdte vizsgálgatni sajgó lábujjaimat. Amivel amúgy nem lett volna bajom, de ebben a helyzetben teljesen fura, idegesítő és már-már ijesztő gondolatok cikáztak a fejemben.
- Nem tört el egyik sem, de ezt holnap jobban fogod érezni. -vetett rám egy fájdalmas pillantást.
- Kurva jó. -sziszegtem fogaim közt.
- Ugye tudod, hogy ha iszol rettentő mocskos szád van? -nézett rám csillogó szemekkel és egy igazán szexi félmosollyal arcán.
Jaj Istenem csak ezt ne! Hol van most az a fene nagy önuralmam? Gyerünk Sky, nyugi van! Nem bírok magammal, érzem.
- És nem csak a szám mocskos. -mosolyodtam el perverzen.
Ó Istenkém! Ekkora szégyent! Érzem ahogy teljesen elvörösödöm ettől de valamiért mégis jól esett, hogy kimondhattam amit gondolok. Fura de mégis jó.
Láttam arcán ahogy lesokkolják szavaim de mintha minden percben ilyesmiket hallana, könnyedén leseperte magáról döbbenetét és „ledobva" lábam a földre, egyik kezével megtámaszkodott az ágyon míg testével közelebb ült hozzám. Nagyot nyeltem. Közel van, túl közel!!!
- Igazán? Na és még mi az ami annyira mocskos? -kérdezte folyamatosan szemeimbe nézve.
Már nem bírtam tovább ezt a kínos farkasszemezést lesütöttem tekintetem és éreztem ahogy ég az egész fejem.
- S-sajnálom. -dadogtam- Nem tudom miért mondtam ezt...
- Nem kell bocsánatot kérned Skyler. -nyúlt álam alá, hogy felemelve fejem szemembe nézhessen- Velem nyugodtan önmagad lehetsz. Nem kell szégyelned magad semmiért. -bíztatóan rám mosolygott, de ez semmit sem segített jelenlegi helyzetemen.
- Félek ha önmagamat adnám sosem akarnál már a barátom lenni. -felpattantam mellőle. Féltem ha egy percnél is tovább maradok még megcsókolom.
- Én mindig a barátod leszek Skyler.
- Most még igen. De minden meg fog változni! -hadonáztam idegesen. Fogalmam sincs miért lettem dühös.
- Már miért változna? -jött közelebb, mire intettem kezemmel, hogy maradjon ott.
- Mert... -az ablak felé fordultam, nem bírtam szemébe nézni- Hamarosan itt a tárgyalás és mindenki meg fogja tudni mi történt velem! Ki fognak utálni, tudom. Úgy néznek majd rám, mint egy szajhára akit csak úgy használgathat bárki. -kiabáltam és elkezdtem zokogni. Jesszus mivan velem?
Meglepődtem mikor két kéz keresztezte magát hasamnál és egy test nyomódott hátamnak. Oldalra pillantva beleütköztem Jake tekintetébe aki vállamra tette fejét. Ledermedtem.
- Nem fognak ilyet mondani, hidd el! De ha mégis bárki ilyet állítana rólad, annak velem gyűlik majd meg a baja! -elképedtem.
- Nem értelek. -remek, őszinteségi roham 3.2.1.- Miért vagy ilyen kedves velem? Miért állsz ki mellettem? Miért akarsz megvédeni? -burkolóztam ki öleléséből- Hiszen tudod mi vagyok, mit tettek velem! Egy ócska kis riherongy akivel bárki azt tehet amit csak akar. -ordítoztam.
- Hallgass el! Ne mondj ilyeneket! -kiabált vissza- Skyler nem veszed észre, hogy ezeket csak te állítod magadról? Senki sem illet egy ilyen jelzővel sem! Te miért? Miért becsülöd le magad ennyire?
- Hogy miért? -kérdeztem vissza üvöltve- Mert egy kibaszott szánalmas csődtömeg vagyok, akit 1-2 csúnya szóval meg lehet félemlíteni!
- Hát én ezt nem így gondolom. Nálad erősebb és kitartóbb lánnyal még sohasem találkoztam.
- Erős? Kitartó? -nevettem fel gúnyosan- Baromság! Egyik sem vagyok. Inkább egy gyáva, gyenge, zsarolható idióta akivel bármit megtehetnek, mert annyira fél, hogy nem mer semmit sem tenni. -könnyeim megállíthatatlanul törtek elő.
- Ez nem igaz! Erős lány vagy. Sok ember van aki nem lenne arra képes amire te éveken át igen! Egy hős vagy Skyler, a magad hőse.
- Hős? -horkantottam fel- Egy kibaszott csődtömeg vagyok, nem hős. Éveken át... -nevettem fel kínomban - Én éveken át nem csináltam mást csak rettegetem, mint egy szaros kisgyerek, hogy mikor mondok vagy teszek olyat amivel feldühíthetem Owent! Tudod te milyen érzés úgy hazamenni az iskolából, hogy nem tudod otthon mi vár? Hogy fogalmad sincs róla vajon másnap bemehetsz-e órákra vagy már a saját sírodat kell magásni!? -vágtam földhöz az első kezemügyébe akadó tárgyat, ami egy virágok nélküli váza volt.
- Igen tudom! -ragadta meg kezeim úgy ordított arcomba- Tudom.
Elhallgattam. Csak néztem rá teljesen ledöbbenve. Nem hittem el amit mond. Nehezen tudom elhinni amit mond, honnan tudná?
- Az apám pont ilyen volt. -engedett el- Éveken át terrorizálta anyámat és engem is. -ült le az ágyra, mire nekem leesett az álam.
- Mi lett vele?
- Meghalt. -na ez mégjobban lesokkolt.
- T-te voltál? -ültem le mellé.
- Igen. De csak baleset volt. Éppen az iskolából mentem haza mikor arra léptem be az ajtón, hogy apám a teafőzővel veri az anyámat. Odarohantam, hogy segítsek, a földre löktem. Közben odahajoltam anyához, hogy megnézzem jól van-e de nem figyeltem és az apám kikapta az egyik kést a tartóból. Anyám látta ezt és ellökött. Így őt érte a szúrás. -ezt hallgatva mégjobban sírni kezdtem- Aztán engem akart leszúrni de én is megragadtam egy kést és egyenesen a szívébe döftem.
- És az anyukád?
- Túlélte. De mentálisan annyira tönkrement, hogy évekig elmegyógyintézetben kezelték.
- Jaj annyira sajnálom, fogalmam se volt róla, hogy...
- Nem tudhattad. Szóval nekem elhiheted, hogy ha azt mondom, hogy amit tettél az hősies mintsem lenézendő, akkor az úgy is van. Csodállak amiért ezt végig tudtad csinálni, mindezt úgy, hogy nem kerültél pszichiátriára.
Ránézve olyasfajta csodálatot láttam szemeiben, mint még soha senkiében. Igazat mondana? Tényleg hősnek tart? De akkor én miért nem érzem magam annak?
- Köszönöm. -suttogtam halkan, mintha bárki meghallhatna minket.
- Higyj nekem Skyler, rám számíthatsz bármiben! Ha szükséged van rám, melletted leszek, mindvégig. -szavaitól újra könnyezni kezdtem és nyakába ugrottam.
- Annyira köszönöm! Hálás vagyok. -bújtam nyakába.
Meglepve vettem tudomásul, hogy nem lök el magától, bár lehet csak azért, hogy megsajnált amiért ennyire szánalmas vagyok.
Mikor elhajoltam tőle egy pillanatra megálltam mert tekintetem teljesen elveszett szemeiben. Beharaptam számat, mert olyan erős vágyat éreztem arra, hogy megcsókoljam de közben agyam üvöltözte, hogy nem szabad. De így, hogy félig rajta félig az ágyon feküdtem kissé kínos helyzetbe hoztam mindkettőnket.
- Miaz? -nézett rám kérdőn.
- Semmi csak nagyon szép szemeid vannak. -jaj már megint hangosan mondtam?
Szép volt Sky, szép volt... Ezekután nagyobb hülyét nem is tudnék magamból csinálni! Elhúzódtam tőle és, hogy némileg elbújjak előle kezembe temettem arcom.
- A tieid pedig gyönyörűek. -hah?- Sky... -túrt bele hajába- Szeretném... -csúszott egyre közelebb és közelebb, nekem meg a szívem még egy ütemet is kihagyott.
- Mit? -kérdeztem már mikor orrunk szinte összeért.
- Hát ezt.
Gondolkodás nélkül csapott le ajkaimra ami olyannyira ledöbbentett, hogy hirtelen moccanni sem tudtam. Mikor magamhoz tértem boldogan viszonoztam csókját. Amint megérezte, hogy ajkaim mozognak erősebben csókolt, már nyelvét is bevetette. Nagyon, nagyon tetszett a dolog, még bele is mosolyogtam csókunkba. Soha nem éreztem még ilyet, ami egyszerre volt rémisztő és felpezsdítő. Bár heves volt mégis lágyan, óvatosan csókolt nem úgy, mint Owen mikor letámadott. Tudtam, hogy Jake sosem bántana és csak olyat tenne velem amit én is akarok. Így kihasználva az ittasságom és a bennem felgyúlt lángokat átvetettem egyik lábam az övéin és az ölébe ültem. Meglepve nézett rám, s vártam, hogy lelök-e magáról. De kezét hátamra tette és lehúzott magához. Újra heves csókba hívott amit boldogan viszonoztam. Kezemmel nyakába kapaszkodtam és néha beletúrtam azokba a csalogató fürtjeibe. Ám az ő kezei sem tétlenkedtek sokáig, hátamon kezdte el lefelé csúsztatni azokat, teljesen le fenekemig. Amibe enyhén belemarkolt, ami meglepett de kicsit sem volt kellemetlen, sőt jól eső érzést váltott ki belőlem. Mikor elváltunk, hogy ne fulladjunk meg az oxigén hiány miatt, nyakamat vette célba és apró puszikat hintett rá, amitől szokatlan sóhajok szaladtak ki számon. Rettentően elszégyeltem emiatt magam, amit valószínű észrevehetett mert abbahagyta tevékenységét és rámmosolygott.
- Ne szégyeld előttem magad Sky. -cirógatta meg arcom- A sóhajod csak azt jelzi számomra, hogy jól csinálom a dolgom. -lesütöttem szemeim, amiért olyan buta vagyok, hogy még ezt sem tudom.
- Sajnálom én csak... -igazából fogalmam sincs mit mondhatnék.
- Abbahagyjuk? Szólj és befejezem. -ültetett le az ágyra.
- Én csak... -kezdtem bele. Jaj megint őszinteségi roham...- Még sosem csináltam ilyet, vagyis... Owen sokszor csókolt már meg de azt mindig durván és erőszakosan csinálta. -annyira kínosan éreztem magam, de valamiért úgy éreztem neki ezt elmondhatom- És nem igazán tudom mit kell vagyis mi ilyenkor a megszokott. -sütöttem le szemeim. Azt hiszem ez életem legkellemetlenebb beszélgetése!
- Jaj Skyler emiatt egyáltalán ne érezd magad rosszul vagy kínosan. -simított rá arcomra- Majd rá fogsz érezni ne aggódj! Úgy ahogy az előbb az ölembe ugrottál, úgy fog minden előjönni ha hagyod. -Istenem!- Az a faszfej Owen pedig nem érdemelte meg, hogy egyáltalán még egy puszit is kapjon tőled! -szorította ökölbe kezeit.
Elmosolyodtam. Talán a csúnya szón amin olyan furán hangzott szájából, vagy lehet azért mert nem néz le vagy ítél el tapasztalatlanságom miatt. Így vagy úgy de melegséggel töltött el, hogy nem taszított el magától. Karjaiba bújtam és olyan szorosan öleltem amennyire csak telt tőlem.
- Gyere, hazaviszlek! -állított fel.
- De zárva van az ajtó.
- Az igen, de ott van egy másik! -biccentett a bal oldali irányba.
Odanéztem és tényleg volt ott egy ajtó. Eddig hogy nem vettem észre? Meglepődtem mikor az nyitva volt és a szomszédos szobába vezetett. Szerencsére annak az ajtaját nem zárta be senki így könnyedén lejutottunk végre az emeletről. Kiosontunk a már félájult tömegen és beszállva Jake kocsijába hazafuvarozott engem. Ezúttal nem a sarkon álltunk meg, hanem egyenesen a házunkig vitt ahol egy búcsúcsók után kiszálltam a kocsijából és bementem a házba.
Próbáltam halk lenni, nehogy anya felkeljen. Óvatosan elbotladoztam a szobámig ahol rögtön bedőltem az ágyamba. Nem érdekelt semmi, nem mentem zuhanyozni sőt még át se öltöztem. Rettentően álmos voltam és csak aludni akartam! Fura de az arcomról nem lehetett letörölni azt az idióta vigyort, hiába próbáltam. Azt hiszem hiába volt brutál egy éjszakám mégis bátran kijelenthetem, hogy ez volt életem legszebb estéje!