A Jacksonnal átbeszélgetett délután után NaRa némileg nyugodtabban kereste meg társait, hogy megtudja mikor is szándékozik őnagysága hazamenni. YoonGi volt az első akit megpillantott, gondolta megkérdi őt hátha Taehyung neki mondott valamit.
- YoonGi várj egy percet! -szólt utánna, mire a fiú bevárta őt a lépcsőnél- Bocs, csak egy percre zavarnék. Csak az érdekelne mikor megyünk haza?
- Passz, nem tudom. De egy biztos ma tutira nem fogunk.
- Hogy érted ezt?
- Hát Tae. Úgy bebaszott, hogy fel sem bír állni és egy ideje már a szobájába se enged be senkit.
Csak bólintott a fiú szavaira, bár annyira nem lepte meg a dolog. Számított rá, hogy Taehyung ne bírja ki, hogy ne igyon. Megköszönve az információt elhaladt a fiú mellett majd az emeletre érve eltűnt szobája ajtaja mögött. De mivel nem messze volt az ő szobája Taehyungétól hallott mindent, ahogy a többiek próbálják rábírni, hogy engedje be őket. Aztán a férfi kikiabált nekik valamit de túlzott agyzsibbadása miatt senki sem értette mit akarna jelenteni amiket odabentről ordított ki. NaRa csak ingatta fejét s gondolatban tapsolt egyet amiért beigazolódott jóslata, miszerint a férfi úgyis leissza magát. És lám így lett!
Kis idő után valaki kopogtatott ajtaján és miután bebocsátást nyert Jin dugta be fejét a résen.
- Szia! Na hogy megy? -utalt sikertelen ajtónyitási akciójukra.
- Sehogy. Tae bezárkózott, egyikünkkel sem hajlandó beszélni. -sóhajtott csalódottan.
- Hagyátok, majd kijózanodik. -rántott vállat.
- Lehet. Csak tudod... -túrt bele hajába, mintha azon gondolkozna megossza-e a lánnyal amit tud vagy sem- Tae nem szokott inni, szinte soha! A legutóbb akkor ivott ennyire mikor JeongGuk elhagyta a csapatot. Az nagyon nehéz időszak volt számára, sokat szenvedett miatta, totálisan a padlóra került. Guk olyan volt neki, mint egy testvér. Folyton mindent együtt csináltak, minden balhéban együtt voltak benne. JeongGuk volt a legfőbb bizalmasa, vele osztotta meg a titkait, félelmeit, az apja iránt érzett fenntartásait, ő volt aki segített neki az anyja halálakor. Aztán történt egy nagy esemény és JeongGuk örökre elhagyta a B.T.S.-t. Akkor Taehyungban valami összetört... Mintha a fiú távozásával belőle is meghalt volna valami. Azóta nem láttam őt inni, egyetlen egyszer sem. És mivel azóta senkit sem enged közel magához, félek. -nézett NaRara kétségbeesve- Tudom vagyis sejtem, hogy egy ideje nem stimmel nála valami és ez a mai megerősített abban, hogy nagy baj lehet vele.
- Ne aggódj Jin, nem lesz semmi baj. -nyugtatgatta a sírás határán álló férfit- Ha holnap kijózanodik üljetek le vele beszélni és addig ne engedjétek elmenni amíg el nem mondja mi baja van! Ne féljetek tőle ha elkezd ordítozni vagy ha netalán előránt egy pisztolyt, legyetek eréjesek és mondjátok a szemébe mit gondoltok a mostani viselkedéséről! -tanácsolta határozottan.
- Miért érzem azt, hogy te tudsz valamit? -sandított rá félszemmel.
- Én aztán semmit sem tudok. Csak már kiismertem Taehyungot, tudom milyen technika válik be nála. És a „Gyere és lelkizzük ki magunkat.” dolog totál kudarc az esetében.
- Hát... Majd átbeszéljük a fiúkkal. És MinJi, ha megkérhetlek ne beszélj erről senkinek amit itt elmondtam jó? Ez aféle hadititok.
- Persze hallgatok, ez magátólérthetődő. -mosolygott kedvesen.
- Köszönöm és ne haragudj amiért ezzel zaklattalak! Tudom erre vagy a legkevésbé kíváncsi. -mosolygott rá keserűen.
- Ugyanmár Jin, ne mondj ilyeneket! Én szívesen beszélgetek veled bármikor bármiről. -simított rá vállára.
- Köszönöm! -húzta magához a lányt, aki boldogan fogadta az idősebb fiú ölelését.
Tudta, hogy Jin rettentően aggódik Taehyung miatt, és ha semmi mással nem tud segíteni neki csak azzal, hogy bíztatóan megöleli, akkor boldogan ölelgeti ha kell akár egésznap. Hiszen Jin kedves srác és a magamódján nagyon jó ember. Taehyung egyáltalán nem érdemli meg, hogy ilyen remek barátai legyenek! Csak kihasználja a jó szívüket és az iránta táplált baráti szeretetüket.
Miután Jin magárahagyta a lányt, NaRa az ágyára borulva pörgette vissza a férfival való beszélgetését. Nagyon izgatta a dolog, hogy vajon kicsoda is lehet az a JeongGuk akit már Jimin is említett neki? És ha tényleg olyan jóban voltak Taehyungal, akkor mégis mi lehetett az a dolog ami annyira nagy fontossággal bírt, hogy elszakítson egymástól két ilyen jó barátot, mint ők ketten voltak? Bántotta a dolog amiért nem tudja ezekre a kérdésekre a választ és valószínűleg soha nem is fogja megtudni. Talán egyszer majd rákérdez Jiminnél ha valaha is találkozni fognak majd egyszer. Ugyanis még mindig kitart az elhatározása mellett, miszerint ha visszautaznak Koreába akkor örökre elhagyja a B.T.S. szervezetet és a Kim birtokot is.
Mikor NaRa éppen a legmélyebben aludhatott volna, furcsa hangok rángatták ki csodás álomvilágából. Nyöszörögve, kissé mérgesen szállt ki ágyából és a folyosóra kilépve próbált rájönni vajon honnan is jöhet az az idegesítő zaj, és miért nem hallja más is!? Miután realizálta melyik oldalról is hallja a hangot elindult a bal folyosó irányába, s pont azelőtt az ajtó előtt állt meg, amihez a hozzátartozó személyt soha többé nem akarta látni. Összehúzta szemöldökét, hogy már pedig ő oda be nem megy, aztán elindult vissza szobájába.
De megjelent lelkiszeme előtt Jin kétségbeesett arca és tehetetlenséggel átitatott tekintete és sóhajtva megadta magát lelkiismeretének. Kopogva az ajtón ismét hangok jöttek ki bentről, de ezek már sokkal tompábbak voltak mint a korábbiak. Ismét kopogott a hófehér torlaszon majd megunva, hogy senki sem szól vissza, benyitott. Azonnal lefagyott mikor meglátta a földön elterülő férfit aki körül egy kisebb vértócsa díszelgett. Kellett pár másodperc mire sikerült visszatalálnia önmagához.
- Taehyung! -rohant oda hozzá- Hallasz engem? -megfordította s próbálta megtalálni pontosan hol is sérült meg- Taehyung, nyisd ki a szemed hallod!? Ez kurvára nem vicces!
A férfi nyöszörgött egy fájdalmasat majd félig kinyitotta szemeit és a lányra nézett. Tekintete üveges volt, az alkohol okozta ködfátyoltól semmit sem látott. Megpróbálta felemelni kezét de felszisszent és visszaejtette azt a padlóra. NaRa észrevette rajta a vágást és rájött valószínűleg karjából szivároghatott ki az a tömérdek vér.
- Mit csináltál magaddal te Istenbarma!? -vizsgálta meg alkarját- Tudtam, hogy egy idióta vagy, na dehogy ennyire!?
Felállt és a fürdőszobába sietve próbált keresni valamit amivel elláthatja a fiú sérülését. Némi kutakodás után rálelt egy sárgaszínű dobozra amit kinyitva rájött, hogy az bizony egy elsősegély láda. Kezében a dobozzal visszasietett a szobába és letéve a tárgyat próbálta Taehyungot felimádkozni az ágyra, hogy le tudja fektetni.
- Úh de kibasszott nehéz vagy! Mit eszel te, ólmot bazdmeg?
Némi erőlködés után sikerült a férfit az ágyba szenvednie és miután leszedte róla pulóverét nekilátott karja ellátásához. Először egy nedves ronggyal mosta le a rászáradt vért majd egy amolyan libafos színű folyadékkal fertőtlenítette le a nagyobb vágást. Mire a félig ájult állapotban lévő férfi felszisszent.
- Áhhh! Ez fáj! -nyávogta.
- Hagy fájjon, megérdemled! Miért kellett ezt csinálni?
Mivel nem válaszolt neki nem kérdezősködött tovább, folytatta nővéri teendőit. Miután végzett visszapakolta a ládikát oda ahonnan elvette. Épp indulni készült mikor sírás hangjára megtorpant az ajtóban. Megfordulva látta ahogy Taehyung magzatpózba kuporogva, egy párnát szorítva mellkasához, csendesen sírdogál. Le akart lépni, otthagyni a bunkó férfit hagy bűnhődjön, de nem bírt mozdulni. Lábait mintha nem is ő irányítaná, meg sem moccantak. Szíve belesajdult a látványba. Bár kimondhatatlanul haragszik Taehyungra de még neki is rossz őt így látni. Kezdi érteni Jin és a többiek miért aggódnak érte annyira. Nem túl kecsegtető látványt nyújtott így.
Lassan odasétált az ágyhoz és leült a férfi mellé. Sóhajtva helyezte kezét hátára és kezdte azt fel-le mozgatni. Be kellett látnia Jinnek abban is igaza volt, hogy Taehyungnak bizony valami nagyon súlyos baja van, és biztos nem a karjára csinált vágás az.
- Csshh! Jólvan na, ne sírj! Minden rendbe jön. -bíztatta halkan, közben ő maga sem hitte el, hogy ez igaz.
- Az én hibám. -nyögte párnájába- Én tehetek róla. -szipogta, amit NaRa alig értett. Hiszen nem elég, hogy totál részeg még a párnát is a szája elé tette.
- Nem a te hibád Taehyung.
- De igen! Az én hibám! Elment mert azt hiszi én öltem meg, pedig nem! Esküszöm, hogy nem én voltam! -kiabálta ránézve, szemei pirosak voltak a sírástól.
- Jólvan cssshh én elhiszem! -miután alább maradt sírása gondolta rákérdez- JeongGukról van szó? Miatta van bűntudatod?
- A legjobb barátom volt.
- Mi történt?
- Elment. -gördült le egy újabb könnycsepp arcán- Elvesztettem őt.
Felülve ágyán kezeivel összekulcsolta lábait és térdére hajtva homlokát csendesen sírdogált. NaRa szíve majd megszakadt a fiúért, amit ő maga sem értett, hiszen alig pár órája még meg tudták volna ölni egymást egy kanál vízben. De most... Az önző, kegyetlen és talpig bunkó maffiafőnök éppen itt van előtte és úgy zokog akár egy kisgyerek. Megőrült volna, vagy Taehyungnak tényleg lenne egy normális, törékeny oldala is, csak fél megmutatni másoknak az igazi énjét nehogy gyengének lássák? Meglehet. S ő most miért is tartja sokkal megközelíthetőbbnek a férfit, mint eddig?
- Ne sírj Taehyung, minden rendbe fog jönni. -tette kezét az övéire.
- Semmi sem fog rendbe jönni! -rántotta el kezeit és próbált felállni, de a benne tomboló extra mennyiségű alkohol ezt nem így gondolta, visszaesett az ágyra- Hát nem érted MinJi!? Igazad volt. Mindent el fogok veszíteni! A bandát, a barátaim, az életem... Semmim nem fog maradni, mert egy önfejű pöcs vagyok! -csúszott le a földre.
- Igen az vagy. -ült le mellé- De ennek nem kell így lennie! Történhet másképp is, csak azért neked is tenned kell!
- Hah? -emelte rá fátyolos tekintetét.
- Azokban a szobákban alvó emberek még a barátaid Taehyung, és mindannyian nagyon aggódnak érted! Még YoonGi is, csak ő nem mutatja ki. De ahhoz, hogy ez megmaradjon bizonyítsd be nekik, hogy te is ugyanolyan jó barátként tekintesz rájuk ahogy ők rád!
- Nem fogok lelkizni! Az nem Kim Taehyung!
- Pedig erre lesz szükség ha nem akarsz mindent elveszíteni! -paskolta meg térdét- Persze nem kell túlzásba vinni, csak avasd be őket mi van a lelkedben, mi bánt téged. Hogy ők segíthessenek neked. Hidd el, segíteni fognak és akarnak is. Jin ma járt nálam és elmondta mennyire aggódik érted. Teljesen kivolt amiért nem engedted be őket. Fél, hogy ugyanaz fog történni, mint mikor JeongGuk elment.
A férfi igyekezte felfogni amit a lány mond neki, de a benne áramló tömérdek mennyiségű alkohol nagyban megnehezítette ezt. A fájdalmas névre ismét könnyek szöktek szemeibe, amik úgy hasítottak végig bőrén mintha legalább is pengével szabdalnák arcát.
- Egy rohadék vagyok! -csapott mérgesen a földre- Mindenkit csak eltaszítok magammellől! Mindenkit! Még téged is! -pillantott rá.
Attól a nézéstől még a szó is torkán akadt. Most tényleg azt hallotta amire gondol? Taehyung csak nem épp azt mondta neki, hogy bántja amiért összevesztek?
- Te is miattam mész el, mert egy seggfej vagyok. Pedig nem akartam az lenni hidd el, csak... Látod? Még megmagyarázni sem tudom. -nevetett fel kínosan- Mi lett belőlem...? -ingatta fejét- Már azt sem tudom ki vagyok. -szipogott fel.
- Megmondjam ki vagy? -fordult felé- Egy olyan ember, aki hosszú ideje csak magába folytsa a bánatát és ahelyett, hogy megbeszélné valakivel csak nyeli és nyeli az újabb gondokat. Te egy olyan srác vagy Taehyung aki elveszített egy számára nagyon fontos embert és egyben elveszítette önmagát is. Így már nem leled szenvedélyed a munkádban, az életed monoton lett. Mások elvárásai szerint élsz és cselekszel nehogy elhibázz valamit és az embereid csalódjanak benned. De viszont azt nem tudod, hogy a barátaid tisztában vannak azzal, hogy te is csak egy ember vagy, aki bármikor hibázhat. Viszont annyira félsz, hogy csalódást okozol valakinek és ezzel elveszítheted, hogy nem mersz saját döntéseket hozni. Mindig másoktól várod a megoldást, hogy aztán ha rosszul sül el a dolog akkor ne te gyere ki bűnbakként. De ez nem jó és ezt te is tudod, ezért is emészt fel belülről a bűntudat és önmagad keresése.
NaRa szavai hidegzuhanyként érték a férfit. Még soha senki sem mondta ilyen nyíltan és őszintén a szemébe az igazságot. Lesúlytotta a tény, hogy a lány egyetlen egy mondatába sem tudna belekötni, hiszen minden szó amit csak fejéhez vágott, igaz. Csend telepedett rájuk. Taehyung a hallottakat emésztette, míg NaRanak már nem volt több mondanivalója.
- Ez azért ijesztő. -szólalt meg tíz percnyi hallgatás után.
- Mi? -fordult a férfi felé.
- Hát, hogy még két hónapja sincs, hogy nálunk vagy mégis jobban ismersz te engem mint én magamat. Nyitott könyv vagyok számodra. -nevetett fel keserűen.
- Hát... mit mondhatnék erre? -mosolyodott el- Nem volt nehéz kiismerni téged. Csupán több idő kellett, mert akkora falat emeltél magadköré, hogy egy hegymászónak is gondot okozna a feljutás. -kuncogott fel.
- MinJi kérlek ne menj el! -ragadta meg karjait. A lány megriadt tettétől- Kérlek! Sajnálom amiért úgy viselkedtem! Jóvá teszem, csak ne lépj ki a csapatból kérlek! Szükségem van rád!