24. rész - Kirándulás/Ne haragudj

Hát ilyen érzés lenne meghalni? Egész meglepő, nem fáj semmim és nem félek. Hirtelen fehér szerű fényt kezdtem el látni... Hát ez az a fény amiről mindenki beszél? Ez tényleg létezik? Hihetetlen! Egyszer csak egy alak kezdett el kirajzolódni a nagy fehérségből, ahogy közeledett láttam a szárnyait is, ő lenne az angyalom? Ő az aki értem jön és elkísér a mennybe? Ahogy elémért tisztán láttam hófehér arcát, tengerkék szemeit és éjfekete haját, meglepően hasonlított Jungkook-ra. Biztos ez azért van mert még annak ellenére is szeretem ami történt. Közelebb hajolt hozzám és száját az enyémhez érintette, de nem csókolt meg csak hozzá érintette. Majd lökött rajtam egy óriásit. Hirtelen éreztem ahogy úrrá lesz rajtam a hányinger és csak köhögtem. Megéreztem egy kezet a hátamon és egyet a karomon, majd felhúzott. Azonnal kihánytam a vizet a gyomromból és felköhögtem a tüdőmből amit csak tudtam. Ziháltam, fájt mindenem, szédültem. Ezekszerint mégsem haltam volna meg?
Kinyitottam szemeim, ami nagyon nehezen ment. Pislogtam párat mire kitisztult a kép és megláttam az előttem guggoló Jeong Guk-ot, aki szintén csurom víz volt akárcsak én. Mellettem Taehyung, Ana és a többiek álltak, mindenki aggódóan nézett rám. 
- Jól vagy Lien!? -kérdezte remegő hangon Guk, láttam mennyire ijedt volt.
- I-igen... Már jól. -próbáltam felállni de lábaimba még mindig nem tért vissza az erő.
A srácok közrefogtak és segítettek felállni és meg is tartottak.
- Nyugi már szóltunk az igazgatónak, gondoskodik Yona-ról és a többi ribancról. -lépett hozzám Ana, chssz ez a ronda szó!
- Mi történt amúgy? -kérdezte Jin, aki csak a kiabálásra rohant ide.
- Semmi csak összekaptam Yona-val és kicsit elvadultak a dolgok.
- Kicsit!? Hát ez eléggé enyhe kifejezés! -mondta idegesen Jungkook.
- Héj, nyugi! -szólt rá Tae, meglepte barátja agresszív viselkedése, de még engem is- A fő, hogy Lien jól van és Yona-ékat kirúgják.
- Ja de nem rajtad múlt! -lépett oda hozzá hevesen, azt hittem tényleg megüti, még a srácok is közéjük léptek- A fenébe is Taehyung! A te barátnőd és nem tudsz rá vigyázni!? Meg sem érdemled!
Majd azzal a lendülettel hagyta el a helyszínt. Köpni-nyelni nem tudtam csak kapkodtam a fejem, hogy most mi is folyik itt!? Túl sok volt ez nekem egyszerre, majdnem meghaltam most meg Tae és Kook majdnem összeverekednek? Lemaradtam valamiről? És mi az hogy V barátnője vagyok? Nem is vagyok már az! De ezt tudnia kéne...nem? Nem értek semmit!
A többiek visszakísértek a szállásunkra. De aggódtam, hogy mi van Jeong Guk-al, annyira mérges volt mikor elviharzott tőlünk, féltem, hogy valami rosszat csinál a végén.
- Srácok! -szóltam már a halban- Nem kéne megkeresni Jungkook-ot? Eléggé felhúzta magát, félek valami hülyeséget csinál.
- Fiúk Lien-nek igaza van! -állt mellém Nam Joon- Keressük meg Kook-ot!
- Én megnézem fent a szobájában! -lépett elő Yoon Gi- Hé, Seo gyere velem! -húzta magával J-Hope-ot.
- Oké mi körülnézünk kint! -rángatta Jimin magával Jin-t.
- Rendben mi meg Taehyung-al elmegyünk az épületekhez!
Megegyeztünk majd Ana felkísért a szobámba. Segített átöltözni és lezuhanyozni. Jól esett ahogy forróvíz átjárja hideg, fagyos testemet. Amíg elkészültem hozott nekem meleg teát és némi ételt. Na nem mintha lett volna étvágyam. Bebújtam az ágyba és alaposan betakaróztam.
- Jobban vagy már Li? -ült le mellém.
- Fogjuk rá... Csak aggódom Jeong Guk miatt! Remélem nem csinál semmi butaságot! Olyan feldúlt volt...
- Igen, eléggé. De meg kell hagyni ma nagyon hősies volt! Gondolkodás nélkül vetette magát utánnad a hideg vízbe.
- Tényleg? -el sem hittem amit mond, ezt tényleg megtette?
- Igen! Nagyon bátor volt! Ő és V értek oda először amint meghallották a hangoskodást. Taehyung lefogta Yona-t és Jungkook beugrott a vízbe. Kihúzott és újraélesztett. Felfogod te ami történt? -rázott meg.
Nem. Igazából semmit sem fogtam fel! Egyszerűen képtelen voltam elhinni amiket Ana mond. Ezt tényleg megtette volna értem? Annyira...hihetetlen!
- Ja kb... -kortyoltam bele teámba.
- Amíg mi a parton izgultuk halálra magunkat addig ő kihúzott téged a sebes folyóból és addig küzdött az életedért amíg magadhoz nem tértél. A világos, hogy halott voltál? Nem volt pulzusod te lány! Tudod mennyire megijedtem!? Ott kihordtam egy kisebb szívrohamot!
- Ne haragudj Ana, hogy megijesztettelek.
- Inkább te ne haragudj! Nem kellett volna egyedül hagyjalak! Rossz barát voltam... -szomorodott el.
- Ugyan már, hé! Ne mondj ilyet! Mi csak játszottunk, ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége? Szerintem még egy jövendő mondó se találta volna ki. -mosolyogtam rá bíztatóan.
- Kössz Li! Látod te haltál meg majdnem mégis te vígasztalsz engem...
- Ugyan Ana, légyszi ne légy szomorú! Inkább sugározz felém pozitív energiát!
- Oké! -törölte meg szemeit- Most megyek hagylak pihenni. Amúgy is mennem kell tanúskodni az igazgató úrnak. Téged majd csak holnap keres meg, gondolta hagyja, hogy kipihend magad a trauma után.
- Kedves tőle.
- Holnap találkozunk. Aludj jól!
- Szia!
Kedves volt az igazgatótól, hogy ma már nem zaklat. De sajna nem igazán tudtam aludni, nem voltam rá képes, hogy ellazuljak. Folyton a történtek jártak a fejemben, ahogy Yona nekemesik és beránt a folyóba, ahogy Jeong Guk kimentett és szó szerint visszahozott az életbe. Bár nem értem miért tette... Egyáltalán mit keresett ő arra? Hiszen nem is arra volt az ő csoportjának az útvonala.
Nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy mennyire ideges volt amikor elviharzott tőlünk, annyira féltem, hogy csinál valami baromságot! Elhatároztam, megkeresem! Ha rámegy az egész éjszakám akkor is előkerítem! Addig úgy sem tudnék aludni, amíg nem tudom mi van vele. Felöltöztem, felvettem a cipőmet és elindultam kifelé. Idegesen téptem fel az ajtót s hirtelen egy testnek ütköztem neki, felnéztem rá és ledöbbentem.
- Jeong Guk! -mondtam ki nevét mintha azzal engedtem volna ki a terhet ami a lelkemet nyomta.
Azonnal átöleltem őt, szorosan, közben beszívtam édes illatát. Megfeledkezve magamról és arról, hogy mennyire haragszom rá, csak az számított, hogy végre itt van és semmi baja. Csupán pár másodperc volt az ölelés és mivel meg sem mozdította karjait azonnal eltávolodtam tőle.
- Bocsánat csak...féltem, hogy csinálsz valami butaságot. -mondtam félve, leszegett tekintettel.
- Bemehetek?
Rosszul esett, hogy nem reagál semmit a mondandómra de félreálltam, hogy bejöhessen. Meg sem állt az ágyamig amire leült. Arca gondterhelt volt és fájdalommal teli. Odamentem és a legmesszebb ültem tőle, nem akartam tolakodó lenni.
- Sajnálom! -szólalt meg hosszú percek után.
- Mit? -nem értettem mire mondja.
- Mindent. De főleg azt, hogy olyan könnyen elengedtelek.
- Jeong Guk én...
- Ne Li, ne mondj semmit! Szeretném ha meghallgatnál! -intettem a kezemmel, hogy tessék csak mondja- Hülye voltam! Mikor azt hittem, hogy kibékültél Taehyung-al teljesen elborult az agyam, én...nem...nem gondolkoztam. Nem voltam ura magamnak és a dühtől vezérelve hívtam fel Seong Yeon-t. Felejteni akartam, kiverni téged a fejemből de nem ment... Másnap már dobtam is őt, persze elnézést kértem a viselkedésemért de nem nagyon érdekelte, bár engem sem izgat, hogy durcizik-e vagy sem! Aztán Tae nemrég mondta, hogy szakítottál vele én annyira gyökérnek éreztem magam, főleg azokután, hogy úgy láttál minket Yeon-nal. -hangja elcsuklott, láttam szemeiben könnyek kezdtek gyűlni- Aztán azok után ami délután történt...mikor azt hittem, hogy elveszítelek...! Rettegtem! Nem is gondolkoztam egy pillanatig sem úgy ugrottam utánnad! Csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg kell mentselek! Még akkor nem tudtam, hogy te és V nem vagytok együtt, ezért haragudtam rá is, hogy nem képes arra, hogy megmentsen! -hangja zaklatott volt, már már zihált.
- Jeong Guk! -fogtam meg arcát- Figyelj, ami történt megtörtént, már nem tudsz rajta változtatni... De nagyon köszönöm, hogy megmentettél! Nélküled most nem lennék itt.
- Ne is mondd! Azt nem tudom hogyan éltem volna túl... -lehunyta pár pillanatra a szemeit, majd egyenesen az enyéimbe nézett- De hidd el ha tehetném mindent visszacsinálnék és mindez meg sem történt volna! Ha sokkal eréjesebb vagyok a könyvtárban mindez nincs! Nem szabadott volna hagynom, hogy meggyőzz arról, hogy mi nem lehetünk együtt! De...gyenge voltam és meg is ijedtem.
- Hé-hé! Nyugi! -fogtam meg kezeit- Ez nem a te hibád! Kérlek ne ostorozd magad!
- De igen! Mindenről én tehetek! Ha nem vagyok olyan és nem rezelek be a saját érzéseimtől nincs ez!
- Ezt hogy érted?
- Tudod még sosem mondtam olyanokat egy lánynak, mint akkor neked. Te is tudod, hogy eddig csupán egy éjszakás kalandjaim voltak!? -bólogattam- De az más volt! Már azon a hétvégén tudtam, hogy sokkal többet jelentesz nekem holmi egy éjszakás kalandoknál! Csak én marha inkább ezt eltemettem magamban. -csapott a combjára- Tudod még soha nem éreztem így senki iránt, mint irántad és ez totál megrémisztett! Talán ez volt az oka, hogy beleegyeztem a döntésedbe. Aggódtam, hogy túlságosan kitárulkoztam előtted és te közel sem érzed azt amit én!
- Mert még nem ismersz annyira! -mosolyogtam- Ha én megszeretek valakit, azt a személyt teljes szívemmel szeretem. Ezért is volt olyan borzasztó látni téged Seong Yeon-nal a házatokban. Azt hittem csak egy játékszer vagyok neked és amiket mondtál mind hazugság volt.... Ott akkor darabokra tört a szívem. -visszagondolva újra elöntöttek az érzelmek és akaratlanul is kicsordult egy könnycseppem.
- Annyira sajnálom Lien! Nem akartam neked fájdalmat okozni! -odahúzott magához és szorosan megölelt, szinte levegőt sem kaptam de nem érdekelt, érezni akartam őt.
- Felejtsük el.
- Bár ilyen könnyű lenne!
- De hisz ilyen könnyű! -mosolyogtam rá- Hiszen mindkettőnk számára világos mit érez a másik. Bár követtünk el hibákat, de mégis annyi szörnyűség ellenére is egymásra találtunk. Mi bizonyítja azt, hogy szeretjük egymást ha nem ez?
El sem hittem miket mondok ki! Már megint ez az érzés...csak úgy maguktól jöttek ki a szavak. De ezúttal nem bántam meg. Jeong Guk rámnézett és elmosolyodott. Szemei csillogtak, elvesztem gyönyörű tekintetében, szinte megigézett. Felemelte egyik kezét és hátra túrt egy hajtincset a fülem mögé, majd végig simított arcomon és megállt az államnál.
- Csodálatos lány vagy Lien! El sem hiszem, hogy hagytalak majdnem kicsúszni a kezeim közül!
- Ja elég nagy barom vagy! -mondtam viccből.
Elnevette magát majd megcsókolt. Csókja annyira finom és lágy volt, de ugyanakkor határozott és célratörő. Nyelve utat tört a számba, hagytam had fedezze fel az új terepet. Lefektetett az ágyon és fölémhajolt. Rámmosolygott én meg totál zavarba jöttem, elpirulhattam mert kinevetett. Majd ajkaink újra találkoztak. Átöleltem őt és hátát simogattam, éreztem izmait, biztos sok időt fordít a külsejére is. Majd mikor abbahagytuk tevékenységünket féloldalasan lefeküdt mellém és csak bámult. Már annyira zavaró volt, hogy teljesen zavarba jöttem.
- Muszáj ezt?
- Mit? -kérdezte huncut mosolyra húzva száját.
- Így bámulni.
- Igen, muszáj. -nevetett- Nagyon szép vagy!
- Hagyd abba! -löktem el fejét.
Felálltam és kissé összeszedtem magam.
- Menned kéne, nem?
- Tényleg el akarsz küldeni?
- Igen! Beszélned kell a srácokkal! Aggódnak érted, biztos már tűvé tették érted az egész környéket. Keresd meg őket és beszéljétek meg a dolgokat.
- Igazad van, ezt kellene tennem... -állt fel szomorúan.
- Ne aggódj én itt leszek, nem megyek sehová.
Utaltam arra, hogy van időnk együtt lenni máskor is, kettesben. De rendbe kell hoznia a dolgokat a barátaival, hiszen ők a második családja, ha nem az első!
- Nem is engedlek el soha többé!
Még utoljára megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Na menj már!
Kilökdöstem az ajtón és bezárva azt visszasétáltam az ágyamhoz. Amire boldogan huppantam vissza. Lehunytam szemeim és visszapörgettem a pár másodpercekkel ezelőtti eseményeket. Mosolyom fülemig ért vagy tovább is. Boldog voltam! Végre valahára egymásra találtunk Jeong Guk-al!