Az óriási épület elé érve meglepve fogadta a látvány, egy árva lélek sincs az utcákon. Mintha valami kísértet járta hely lenne, még egy kósza madár sem szállt el arra. Megállt egy pillanatra, szétnézett és összeszedve minden bátorságát bement az épületbe. Belökve a forgóajtót az óriási halban találta magát, ahol jópár felfegyverzett őr állt, valószínűleg őt várták. Az egyikük odament hozzá és lábaival megbökdöste az övét, hogy tegye széljelebb azokat, az átkutatás miatt. Leszedték róla a lehallgató készüléket és a golyóálló mellényt is, majd 1-1 férfi megragadta mindkét karját úgy tuszkolták be a liftbe. A legfelső emeletre érve a jól megszokott iroda felé vették az irányt, melynek ajtaján már nem az édesapja neve állt, hanem Diegoé. Az egyik őr kinyitotta nekik az ajtót és „testőreivel" oldalán mentek be a helységbe. A főnöki székben egy kb ötvenes éveiben járó kopasz férfi ült, karján óriási tetoválásokkal, fülében fülbevaló lógott, egyik kezében pedig egy automata fegyvert tartott. Intett az embereinek, hogy ültessék le a lányt az előre odakészített székbe. Diego diadalittas mosollyal nézte végig ahogy a lány ellenállása ellenére is nemes egyszerűséggel nyomják le a székbe és kötözik hátra kezeit. Mellette az áruló Kim NamJoon állt, hasonló arckifejezéssel tekintett le a mérgesen bámuló lányra. Intett egyet majd a szomszédos szobából előhozták a hugát, kinek betapasztották száját, ne sikoltozzon annyit.
- Sofi! -kiáltott fel, oda akart rohanni de lekötözött kezei és az őt lefogó két ember ebben meggátolták- Azonnal engedjék el a hugomat! Neki ehhez semmi köze!
- Mindent a maga idejében! -akcentusa nehezen érthetővé tette a kiejtett szavait- Előbb a papírmunka! -vett elő egy piros színű mappát- Írd alá végre és mind mehetünk a dolgunkra. -tárta szét karjait.
- Nem írok alá semmit amíg el nem engedték Sofit!
- Azonnal írd alá különben lelőlek! -ordította el magát.
- Nagyon kétlem! -próbált minél magabiztosabbnak tűnni- Szüksége van az aláírásomra, különben már rég halott lennék! Tudja jól, hogy nem hamisíthatja alá, legalább is elektronikusan nem! Kellek magának, szóval ha érdekli a cég akkor elengedi a hugomat!
- Azt hiszed parancsolhatsz nekem? -nevetett, egyre hangosabban, emberei is rákezdtek- Hát nem! Diego Morinonak senki sem parancsol te ribanc!
Odament hozzá és teljes erőből pofon vágta. A lány feje félre bicsaklott, szája széle felrepedt miből pirosló vére kezdett folydogálni. De nem tört meg, nem mutathatta magát gyengének. Szótlanul ült a székben, merev tekintettel bámulta a magabiztos férfit.
- Írd alá! -ordított bele arcába.
- Megmondtam, hogy nem írok alá semmit amíg a hugom nincs biztonságban! -kiabált vissza- Engedje el és öné lesz a cég!
- Azt hiszed te szabod itt a szabályokat? Akkor nézd meg ezt!
Intett az egyik emberének aki egy tabletet vitt oda a lányhoz, amire rápillantva még a levegő is tüdejében ragadt. A felvételen a csapatot látta akik elkísérték, ott állt Taehyung is az osztagával és a másik épület részben Jimin és Hoseok is. A kamera felvétel alatt pedig egy óra volt, amin a számok pirosan virítottak, visszafelé számolva.
- Nos, most már láthatod nem te döntöd el mi legyen! Aláírod vagy sem? Dönts gyorsan különben a levegőbe repítem a kis barátaidat! -nem felelt semmit, csak dühösen nézett az önelégült férfira- De ha mindez nem elég, akkor egy kis plusz motiváció!
Egy újabb intés után ezúttal az elrabolt két ügynököt hozták be, elég rossz állapotban. Arcukra a vér rá volt száradva, lilás foltok díszelegtek mindenhol a sok veréstől. A két-két ember a földre „dobta" a két fiút akik térdre rogyva próbálták tartani magukat, de fájdalmuk eléggé megakadályozta őket ebben.
- Mi legyen? Melyiket nyírjam ki előbb? -ment oda hozzájuk és fegyverével áluk alá nyúlva emelte meg fejüket- Ezt a kis beépített emberkét? -lökött egyet Yoongin, aki hátraesett- Vagy ezt a kis buzgómócsingot? Hm, meg kell hagyni ügyes volt ahogy ránk talált. Na szóval, ki legyen? -fordult a lány felé és kibiztosította a fegyvert.
- Ne kérem ne bántsa őket! -kiáltotta el magát- Aláírok mindent, csak ne bántson senkit!
- Na ezt már szeretem! -ment az asztalához- Akkor hát itt vannak a papírok és itt a gép is, csak a hivatalosság kedvéért.
Lia gúnyosan elmosolyodott majd az egyik férfi kioldozta kötelét és az asztalhoz kísérte. Diego egy tollat nyomott a kezébe és türelmetlenül várta, hogy végre az övé legyen az a cég amit mindig is a tulajdonában akart tudni.
- Aliyah ne csináld! -szólalt fel Jeong Guk, de az ott álló férfi oldalába rúgva elhallgattatta.
- Tessék, ezek kész vannak! -nyomta orra alá a mappa tartalmát- De a teljes tulajdonjoghoz engedje el őket! Ígérem aláírom, amint biztonságban kijutottak a városból!
- Te teljesen hülyének nézel? -kiáltott rá gúnyosan nevetve- Mi a garancia arra, hogy nem rohan le egy csapat béna FBI-os kutya ha szabadon eresztem a kis pattogó pincsijeiket?
- Engedje meg, hogy beszéljek a kinti osztaggal! Ráveszem őket, hogy elmenjenek de ahhoz el kell engednie az összes túszt! Legelőször a hugomat!
Diego idegesen nézett a lányra, majd bólogatva a két túszhoz lépett és gondolkodás nélkül húzta meg a ravaszt. A halvány barna hajú fiú úgy esett a földre, mintha egy elszáradt falevél lenne. Kifolyó vére vörösre színezte a fehér szőnyeget, ami a padlót fedte. Lia is, Sofi is felsikoltott, Jeong Guk pedig idegesen próbált nekiesni a gonosz férfinak, de az ott álló emberek lefogták.
- Elegem van! Aláírod végre azt a tetves nyomtatványt vagy kap ez a ferdeszemű is egyet a fejébe! Ezt akarod!? -húzta meg a ravaszt.
- Ne, kérem ne! -sikított fel már-már hisztérikusan.
- Akkor meg járjon a kezed de nagyon gyorsan!
Csak bólintott és felemelte az elektronikus tollat és a gépen belépett a cég szerverére, aláírva a szükséges iratokat. Majd ledobta mind a két tárgyat az asztalra és hátrált két lépést. Könnyei áztatták arcát, de tekintetéből őszintén kiolvasható volt a férfi iránti gyűlölete és megvetése. Morino az asztalhoz lépett majd miután leellenőrizte, hogy a lány megtette-e amit kért tőle, intett a hugát fogvatartó őrnek, hogy eressze el a kislányt. Aki sírva rohant oda nővéréhez. A két lány azonnal összeölelkezett és levette róla a ragasztószalagot.
- Jól vagy Sofi? Semmi bajod? -nézett végig rajta.
- Jól vagyok, Kookie vigyázott rám. -felelte halkan, mire meglepetten nézett a fura becenév hallatán.
- Most már öné a cég -állt fel- engedjen el minket! Már nincs ránk szüksége.
- Igazad van! Semmi szükségem rátok, épp ezért ég áldjon benneteket!
Előrántotta pisztolyát farzsebéből és a lányokra szegezte, de mielőtt elsüthette volna azt, Jeong Guk félre lökte fogvatartóját és a férfira vetette magát. Dulakodtak egy ideig és a bent álló emberek elfogták Aliyaht és Sofit, de közben Jeong Guk is elvette e fegyvert Morinotól és a fejéhez szegezte. Mindenki megfagyott a szobában, senki nem mert tenni semmit.
- Mindenki tegye le a fegyvert, de azonnal! -kiáltotta el magát, mire pár perc habozás után a rosszfiúk a padlóra tették pisztolyaikat- Engedjék el a két lányt! -kérése ismét teljesült és a lányok odarohantak hozzá- Meneküljetek el! Siessetek!
- És veled mi lesz? -nézett rá Lia aggódva.
- Miattam ne aggódj! Mentsd az életed és a hugodét is!
- Nem foglak itt hagyni! Megölnek Jeong Guk.
- Voltam már nagyobb slamasztikában is. -mosolygott rá- Menjetek!
Nem akarta otthagyni de huga volt az első akit biztonságba akart helyezni. Elvette az asztalon pihenő telefont majd lefelé menet felhívta a kint mit sem sejtő erősítést.
~ Haló? -szólalt meg a vonal végén Taehyung, meglepődve az idegen hívástól.
~ Én vagyok az Tae, azonnal el kell mennetek onnan! Tele van bombával a hely!
Alig ejtette ki az utolsó szót egy óriási robbanás hangja hallatszódott a vonal túlsó végén, majd az épület is enyhén megrázkódott. Kinézve az ablakon látta ahogy a parkoló ahová az osztagok elbújtak, lángol és romokban hever. Szíve hevesen vert, könnyei úgy folytak le arcán akár a záporeső. A földre rogyott... Nem bírta elviselni, hogy annyi ember miatta halt meg, ráadásul a barátai is... Szúrt mellkasa, alig kapott levegőt, lábaiból az erő is elszállt.
- Lia! Hallasz? Menjünk innen! Hallod? -rázta vállait a kétségbeesetten síró huga.
Abban a pillanatban eszmélt fel, hogy neki van egy feladata mégpedig az, hogy kivigye onnan a hugát, élve! Összeszedve maradék erejét felállt a lépcsőről és meg sem álltak a hátsó kijáratig. Az ajtó zárva volt. Hallották ahogy közelednek a fegyveres emberek, de nem tudtak másfelé menekülni. Lia megpillantott a falon egy tűzoltó készüléket, azt levéve onnan próbálta leütni a vastag lakatot. Kb a tizedik ütésre pattant el, pont akkor mikor az egyik feléjük leadott lövés a falba fúródott be. Kirontottak az ajtón. A nap erősen elvakította látásukat, de meg sem állva rohantak előre, nyomukban a rosszfiúkkal. A sarkon kifordulva egy kéz ragadta meg Aliyah karját és berántva az egyik emeletes házba erősen a falnak szorította. Befogta száját, nehogy kiabáljon, testével erősen tartotta, szabadulását gátolva. Huga kezét egy pillantra sem engedte el, aki szorosan kapaszkodott csípőjébe. Mikor már nem volt a falnak paszírozva újra ki merte nyitni szemeit és majdnem elájult amikor meglátta ki áll előtte.
- Úr Isten! -nézett végig rajta majd a hátánál állókon is- Taehyung! Tényleg te vagy az? Ti vagytok? -könnyei újra eláztatták arcát.
- Mi vagyunk, élünk ne aggódj. -simított karjára.
- De hogy nem értem?
- Mikor leszedték a lehallgatódat kezdett gyanús lenni honnan tudták, hogy van rajtad. Aztán körbenéztünk és megtaláltuk a kamerákat és a robbanó anyagot is.
- De a felvételen ott voltatok. Hogyan? -kapkodta fejét.
- Igen, mert gondoltuk, hogy velünk is meg akarnak zsarolni, így addig nem mehettünk el amíg nem láttál minket a kamerákon.
- Honnan tudtátok mikor kell lelépni?
- Egyszerű volt. -mosolygott- Amíg nem láttál minket nem voltak bekapcsolva a kamerák és mikor elkezdtek világítani rájöttem, hogy mindez a terv része, és mikor újra ki lettek kapcsolva akkor menekültünk ki onnan.
- De... a telefon... a hívásban olyan közelről szólt a robbanás.
- Igen, innen nincs túl messze. Plusz egy akkora töltet jó kis bummal jár. De jól vagyunk, ne aggódj. Úgy látom ti is, sikeresen kijutottatok?
- Igen. Nem sokon múlt, de élünk hála Jeong Guknak... Te jó ég Jeong Guk! -ekkor kapcsolt, hogy ő még bent van- Ő még ott van bent Taehyung, ki kell hoznunk! Meg fogják ölni! -rángatta karját kétségbeesetten.
- Ne aggódj kihozzuk! Na és Yoongi, őt láttad?
- Igen ő is ott volt, de... -ingatta fejét, mind tudták mit jelent ez- Sajnálom!
- Maradj itt! Emberek behatolunk! -fordult meg.
- A legfelső emelten van, apám irodájában. Ott van Diego is. Kérlek vigyázzatok és hozzátok ki őt onnan!
- Ne aggódj, nem lesz baj. Két ember itt marad, a többiek utánnam!
Elindultak az épület felé. Lia és Sofi ott maradt két ügynökkel, akik vigyáztak biztonságukra. A percek csigalassúsággal teltek és még minden olyan csendes volt, túl csendes. Aliyah fel-alá járkált, növekvő aggodalma nem hagyott neki nyugtot. Nagyon aggódott Jeon ügynökért, féltette nehogy neki is baja essen. Úgy érezte tennie kell valamit, de mit tehetne egyedül ráadásul lányként? Semmi esélye egy csapat maffiózó ellen.
- Lia! -szólalt meg huga, odament hozzá.
- Igen Sofi, mi a baj?
- Jungkook hol van? Mért nem jön már?
- Ő még a rosszfiúknál van. El kell őket kapnia.
- Siethetne. Remélem megtalálja a titkos ajtót. Ott kijöhet.
- Micsoda? Milyen ajtóról beszélsz?
- Hát ahol bezárva tartottak engem ott van egy másik ajtó is. Nem tudom hova vezet.
- Jeong Guk tud róla?
- Nem tudom. Nem mondtam neki mikor behozták. Azt mondta ne szólaljak meg, úgy nem fognak bántani.
- Azt hiszem én tudom hova vezet. Sofi maradj itt a nyomozó bácsikkal jó?
- Hova mész?
- Megyek és kihozom Jeong Gukot!
Kijátszva felvigyázóit kisurrant a hátsóajtón és egyenesen a cég felé vette az irányt. A filmes részleghez ment ahol korábban ő volt a főnök, vagyis annak a földalatti parkolójába. Van ott egy elrejtett fal ahol egy titkos ajtó van, tűz esetén egyfajta vészkijárat, de arról szinte soha senki sem tudott, leszámítva a vezetőséget. Remélve, hogy Diego még nem jött rá a titkos folyosóra kinyitotta az ajtót és a végtelen hosszú lépcsősoron indult el felfelé. Bízva abban, hogy még nem késett el.