Három nap telt el a támadás óta és azóta gyanúsan nagy csend honol mindenhol. Egyetlen Seventeenes sem tűnt fel a városban, abszolút semmilyen mozgás sem volt. Ami egyre nagyobb aggodalomra adott okot Taehyung számára. A férfi tudta, hogy ez csupán egy aprócska kis vita volt a játszótéren, ahhoz képest ami ezután fog következni. Idegességét növelte, hogy még mindig nem voltak tisztában a rivális banda rejtekhelye hollétével kapcsolatban, ami azt jelentette, hogy bármikor bárhonnan újra lecsaphatnak, és mégcsak felkészülni sem tudnak rá. Taehyung bár a találkozásokkor magabiztos volt és szeme se rebbent egyetlen fenyegetés hallatán sem, de tisztában volt azzal mekkora tét is forog kockán. Tisztában van azzal, hogy nem veheti félvállról SeungCheol fenyegetéseit, mégha előtte úgyis tekinti őket mint üres szavak. Lelke mélyén jól tudja, nagyon is komoly minden szó. Tennie kell valamit, cselekednie kell, nem veszítheti el mindazt, amit apja, nagyapja és ő is felépítettek a hosszú-hosszú évek alatt. Nem hagyhatja, hogy egy semmiből jött banda elvegye azt ami az övé!
NaRa a gyakorlótéren állva éppen arra vár, hogy YoonGi átadja neki az aznapra választott fegyvert. Miután megkapja az aprócska, teniszlabdára hasonlító tárgyakat megtorpan. Most tényleg azokat tartja kezeiben amire gondol?
- YoonGi, ezek tényleg...?
- Igen. Gyorsan robbanó kézigránátok. Miért?
- Semmi, csak... Biztos jó ötlet ezt itt használni? És ha eltalálok valamit?
- A rét felé kell dobálni, nem a házra. Csak meg tudod különböztetni a zöld és vörös színeket nem?
- Mi lenne ha legalább csak egyszer hanyagolnád ezt a flegma stílust? -közben kiemelte az aprócska „gyűrűt” a gránátból és eldobta azt.
A kicsinek számító halálos tárgy hangos robbanással szakított fel egy jókora darabot a földből. A levegő tele volt fű, sár, halott giliszták és a föld alatt élő csúszómászók maradványaival. A fiú megvárta amíg a hang utáni némi fülzúgás elmúlik csak aztán válaszolt a lánynak.
- Asszem meghalnék. A stílusom nélkül senki vagyok. Ez olyan mintha egy életre impotenssé akarnál tenni. Csak nem akarod már, hogy ne bírjak fasza beszólásokat nemzeni?
- Hát erre azt hiszem nem tudok mit válaszolni. -ingatta fejét.
- Remek. Akkor dobálózz csak tovább és próbáld eltalálni a célpontokat.
- Nem állnál oda? Igazán remek célpont lenne belőled. Még úgysem tudok célozni. -kacsintott rá, mosollyal arcán.
- Hogyne, hogy aztán tönkre tedd a rohadtul menő pólómat!? Tudod te milyen nehezen jön ki ebből a vér? -kérdezte olyan hangon, mintha tényleg komolyan gondolná.
NaRa csak nevetett a fiú egyedi stílusán, s bár YoonGi azt hitte nem látta, de a lány még épp időben fordult meg ahhoz, hogy elkapja a nevető férfit.
Sötétedett már mikor befejezték az edzést és kb semmisem maradt a hátsó részből, amit eddig gondosan ápolt egy kertész akit megfizettek munkájáért. Mikor a házba értek mindent sötétség uralt kivéve egy szobát, Taehyung dolgozóját. Azt a helyet ahová mindenkinek tilos volt a belépés, még a fiúknak is. Ez Taehyung saját kis birodalma volt, ahová akkor vonult el ha egy igazán gigászi akciót tervezett vagy ha egyedül akart lenni. A lány kíváncsisága akkora volt vajon mit csinálhat odabent, hogy elsomfordált az ajtóig. Bár nem sokat látott, hiszen alig két centire volt nyitva a falap, csupán az asztalon elhelyezett világító lámpa alakja rajzolódott ki és a háttérben lógó függöny. Nagy volt a kísértés, hogy bekopogjon vagy csak úgy kicsit sem zavartatva magát benyisson, de nem vitte rá lelkiismerete. Hiszen ő is, akárcsak a többiek, megígérte a férfinak, hogy semmilyen körülményekközött sem fogja oda betenni a lábát. És ő nem olyan ember aki megszegi az adott ígéreteit. S bár szeretett volna vele beszélni inkább annyiban hagyta a dolgot.
Szobájába érve az ablakhoz sétált és a szitává lőtt rétet nézte, arcát kezébe temette amiért ezt csinálta a gyönyörű tájjal. A falhoz sétált ahova még Jimin rejtette el a szüleikkel közös képet, s bár tudta a kódot mégsem volt elég ereje, hogy kinyissa a széfet. Fájdalmas sóhaj kíséretében feküdt hanyatt ágyán és a halványkékre festett plafont kezdte el bámulni. Arról a színről eszébe jutott a tenger és az a nyár mikor az apja elvitte őt a tengerpartra. Csupán nyolc éves volt mégis olyan élénken élnek benne az emlékek, mintha csak tegnap lett volna. Mintha tegnap ugrott volna bele először a nagy és ijesztő óceánba, mintha tegnap lett volna, hogy az aranybarna homokban rohangálva elvágja talpát egy keményhéjú kagylóval. Mintha tegnap történt volna mikor apja karjaiba fogva őt cipeli el a parti rendelőig ahol egy csillagmintás ragtapaszt simított a nővér a talpára. Pedig ez már 15 éve történt. Arcán fájdalmas mosoly jelent meg, könnyei némán folytak oldalra, le füle mentén az ágy huzatára. Bárcsak visszamehetne az időben! Másképp tenne mindent. Megmentené apját! Ha kell ájulásig zokogna csakhogy ne menjen el arra a találkozóra. Ha tehetné fegyvert csempészne a kicsi NaRa zsebébe, hogy apját megvédhesse vele. De sajnos nem teheti. Nem utazhat az időben, nem mentheti meg...
Gondolatai legmélyéről egy hang rántsa vissza, mely az ott álló és őt bámuló férfihoz tartozik.
- Te meg miért sírsz?
A lány ledöbbent Taehyung láttán. Hogy kerül ő a szobájába és miért nem hallotta mikor bejött? Ennyire elbambult volna?
- Semmi, nem fontos. -törli le szaporán nedves arcát- Mért jöttél?
- Csak mondani akarok valamit. -intett neki, hogy mondja nyugodtan- Holnap Oroszországba kell utaznom és mivel Jimin és Hoseok is még használhatatlanok neked is jönnöd kell!
- Nekem? -döbbent le a hír hallatán- Miért és mi dolgod van neked az oroszokkal?
- A fegyvereinket javarészt tőlük kapjuk, így le kell velük ülnöm tárgyalni, hogy mi legyen a keleti szállítmányozással. Máshová kell szerveznünk az átadást.
- Ezt értem. De én minek kellek ehhez?
- Erősítésnek. Bár a szövetségeseink sosem lehet tudni mikor durvul el a buli, és láttalak éles helyzetben. Megállod a helyed.
- Hát köszi... -jött zavarba a gyengére sikerült bóktól, ám mégis jól esett szívének a férfi elismerése- De mégha el is megyek szerinted öten bírnánk egy egész sereg ellen? Ember az oroszok tök elmebetegek! -felnevetett a lány túlzott reakcióján, ami NaRat is mosolygásra késztette.
- Nem lesz baj. Tényleg csak végső esetben kerülne ilyesmire sor, ami kb egyenlő a nullával. De ha úgyis alakulna mind meghalnánk. Az oroszok tényleg elmebajosak.
- Ch, kössz menjünk együtt meghalni mi? -nevettek egyszerre- Na és mikor indulunk?
- Reggel. Minél előbb Moszkvába akarok érni!
Miután tisztázták a dolgot Taehyung elhagyta a szobát. NaRa korábbi szomorúsága, mintha sosem lett volna. Elképedt azon, hogy a nagy és kegyetlen Taehyung tőle szokatlan módon, szinte már jó kedvvel nevetett vele. Vajon mi üthetett belé? Talán az a titkos szoba valamilyen varázslatot rejt magában?
Másnap már a nap felkelte előtt úton voltak Oroszország felé. NaRa Jin mellett ült a gépen, aki mellett NamJoon volt, elől a pilótaülésekben pedig YoonGi és Taehyung. A lányt meglepetésként érte, hogy Tae még helikoptert is tud vezetni. Moszkva légterébe érve a rádió szinte azonnal megszólalt azonosításra kérve a pilótát majd kedvesen megfenyegették Taehyungot, hogy ha nem mondja meg kicsoda ő, csak úgy kisujjból likvidálják az egész gépet az utasokkal együtt. Micsoda kellemes fogadtatás. V motyogott valamit az adóvevőbe, amiről NaRa azt sem tudta mit beszél, majd alig két perc múlva egy kísérőgép repült az övéik mellé s mutatva az utat elirányította a társaságot egy igazán gyönyörű birtokra. Tae letette a gépet és miután kiszálltak NaRa csodálkozva tekintett végig az óriási területen. Amerre csak a szemellát gyönyörű füves rét, egyformára vágott fák, tű pontossággal lenyesett bokrok. Mindennek közepén pedig egy hófehér kastély állt gigantikus betonkerítéssel, mely akkora volt, hogy ehhez képest Taehyung villája egy aprócska babaház. A lány kissé szorongva haladt a fiúk mellett, akik úgy tűntek nem először vannak itt. Az aranyszínű ajtóhoz érve egy nagyon magas, izmoktól duzzadó, agyontetovált, kopasz férfi várta őket. Lerítt róla, hogy ő azaz igazán tipikus rosszfiú, akiről az akció filmekben látott szereplőket formázták. A férfi kedvesen de arcán szigorral fogott kezet Taehyungal majd a többiekkel is szépen sorban. NaRanak kezetcsókolt. Miután betessékelte a társaságot rögtön intett a bent álló, minden kívánságát leső alkalmazottainak, hogy gondoskodjanak a vendégeiről. Szinte másodperc alatt termett mindenki előtt 1-1 egyenruhában álló idősebb hölgy és a nyelvi akadályokat kiküszöbölve angolul szólaltak meg. Minden vendég kapott egy saját szobát, amibe akár egy egész ház is befért volna, akkora volt. NaRa tudta, hogy ez a kis „kiruccanás” nagyon fontos Taehyung számára mégis rossz érzéssel töltötte el, hogy itt kell lennie. Elég rosszat látott már ahhoz, hogy tudja, egy olyan pasas, mint az a Sergej mindenben csak az üzletet látja. És ha Tae most elmondja neki mi történt odahaza ki tudja mi fog történni. Jobb esetben visszavonja a neki szánt szállítmányokat, rossz esetben viszont...