A padban ülve folyamatosan csak azt a levelet szorongattam amit minap rejtettem el táskámba. Anyának nem szóltam semmit, nem akartam felzaklatni vele. Ígyis totál kivan idegileg, még ha nem is mutatja előttem. Hallom ahogy minden este sír a szobájában, ahogy a fürdőben beszél a saját tükörképének, hogy hogy lehetett olyan barom amiért a közelembe engedte Owent. Így mondhatni én is szinte mindennap álomba sírom magam. Pont ezért nem mondtam el senkinek, mert tudtam ez lenne belőle. Anya újra kezd a mélybe süllyedni én pedig hiába akarok segíteni, nem hagyja! Folyton mosolyog, bejár dolgozni és igyekszik úgy tenni, mintha minden oké lenne. Pedig rohadtul nincs így! S félek ha előbb-utóbb nem avat be, ugyanúgy össze fog omlani, mint apa halálakor.
A mellém huppanó Mary lénye rántott vissza a valóságba és rögtön zsebre vágtam a fehér borítékot. Bízva abban, hogy nem vette észre.
- Hogy vagy?
- Klasszul.
- Örülök. Na és -csúszott közelebb- hogy sikerült a tegnapi?
- Micsoda? -tényleg nem tudtam hirtelen mire érti.
- Hát a beszélgetésed a nagy Ő-vel. Láttam ahogy bemegy hozzád. -villantott rám egy kissé perverz mosolyt. Kezet foghatna Bradleyvel.
- Hát nem úgy sikerült ahogy azt te várod, hogy mondjam.
- Szóval nem mondtál neki semmit. -könyökölt a padra.
- Mindent elmondtam amit tudnia kell.
- Csak azt nem amit el kellett volna.
- Mary, kérlek. Hagyjuk ezt.
Vállatvont majd előszedve könyvét már nem erőltette a velem való kommunikációt. Most tényleg ő van berágva? Hát érdekes egy lány, ezt meg kell hagyni. Az érkező földrajz tanár jelenléte lekötötte figyelmem, így sikerült a tananyagra koncentrálni. Ám mikor az ötödik órában lyukas óránk volt ismét eluralkodott rajtam a pánik. A lenti nagy aulában ülve ismét a kezembe akadt Owen levele. Belül harcot vívtam magammal, felbontsam-e vagy sem. Végül a hajthatatlan kíváncsiságom győzedelmeskedett felettem. Egy toll segítségével felbontottam a borítékot és kivettem belőle a fehér lapot.
*Megleptél. Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszel feladni, de ez dícséretes dolog. Remélem azért nem hitted azt, hogy ezzel vége?
Még csak most kezdődik a mi kis történetünk baby. Mi félbehagytunk valamit. Emlékszel? Még dolgom van veled kisszivem.
Hamarosan találkozunk!
Puszi: Owen.*
Az utolsó szavaknál már peregtek könnyeim és kapkodtam a levegőt. Kezdtem szédülni, hányingerem volt és forgott velem a világ. Tudtam! Úgy tudtam, hogy ennek még nincs vége, hogy túl szép volt hogy igaz legyen! El fog jönni értem! Nem számít, hogy most előzetesben van, nem számít, hogy fegyveres őrök őrzik, ha ő a fejébe vesz valamit azt addig hajtsa amíg véghez nem viszi. És a célpontja, én vagyok! Ki tudja mit fog velem tenni mindezért... Biztos nem fog kegyelmezni, és addig ver majd amíg már holtan nem fekszem a földön. Nekem annyi!
- Hát téged meg mi lelt?
Zac érkezésétől annyira megijedtem, hogy rögtön felpattantam helyemről és nekipréselődtem a falnak.
- Sky, bocsi ne haragudj nem akartalak megijeszteni. Minden rendben? -pillantott rám aggódva.
- Persze csak eléggé elbambultam és nem hallottam mikor jöttél. Mondd mivan?
- Csak meg akartam kérdezni nincs-e kedved bejönni egy focimeccsre a srácokkal?
- Mennék de valószínű a doki is és Brad is leszidna amiért egy sebbel a fejemen állok be játszani.
- Uh tényleg. Totál el is felejtettem bocsesz. Én viszont most... -túrt bele hajába, láttam rajta, hogy mennyire menni akar viszont azt is, hogy itt maradna mellettem.
- Miért is vagy még itt? -mosolyogva ellöktem magamtól és viszonozva gesztusom csatlakozott a fiúkhoz.
Még szerencse, hogy van ez a seb a fejemen különben fogalmam sincs milyen kifogást találtam volna ki arra, hogy ma ne kelljen fociznom. Úgysem tudtam volna figyelni, most túlságosan elfoglal az Owentől kapott levelem. Vajon akkor adhatta fel mikor még szabadlábon volt? Vagy az előzetesből is lehet levelet postázni? Elrejtve táskámba a papír darabot a tiltott folyosó felé vettem az irányt, hogy távol legyek mindenkitől. Elég ha gondolataim zajonganak a fejemben, nem hiányzik, hogy még a többiek ricsaját is hallgassam. Leülve a padlóra fejemet az ablakpárkányra döntöttem és próbáltam lecsendesíteni üvöltő belsőmet. De folyton azt kiabálta egy hang a fejemben, hogy mi lesz velem ha Owen visszajön! Megver majd? Talán megöl? Egyáltalán hogy fog megkeresni, megszökik? Szólnom kéne a zsaruknak erről, mégis képtelen vagyok. Mi van ha beraknak egy amolyan tanúvédelmi programba(?) és soha többé nem láthatom anyát, se a barátaim és még őt sem. Anyának sem mondhatok semmit hiszen ígyis túlaggódja magát minden egyes nap. Félek ha tudomást szerezne erről a levélről képes lenne és elköltöztetne minket valahová. Nem akarok innen elmenni!
Gondolataimból léptek zaja térít vissza, mire felállok és igyekszem elbújni, nehogy kiszúrjanak a tiltott részlegen.
- Sky én vagyok, gyere elő!
Megnyugodtam mikor Brad hangja töltötte be a teret, azt hittem valamelyik tanár járőrözik éppen. Előbújtam a válaszfal mögül mire a kíváncsi fiú mellém sétált.
- Eltűntél. Baj van megint ugye? -kérdezte aggódva.
- Nincs. -nézett rám egy amolyan Már megint hazudsz! tekintettel- Nííncs, tényleg! -nyújtottam el a szót.
- Akkor miért vagy itt? Beszólt valaki? Szólj és kinyírom! -csapott bele öklével tenyerébe.
- Aranyos vagy de nem kell, senki nem szólt esküszöm. Csak kicsit egyedül akartam lenni.
- De ugye nem tervezel semmi baromságot?
- Nem akarom megölni magam ha erre célzol. -Arra ott lesz Owen. De ezt már nem tettem hozzá.
- Mit szólnál ha hétvégén buliznánk egy kicsit? Kiengednénk a gőzt. Jót tenne neked egy kis kikapcsolódás.
- Hát... nem is tudom. Tudod, hogy nem vagyok az a nagy ivó.
- Ki mondta, hogy innod kell?
- Hát téged tekintve, nem tudsz úgy bulizni, hogy ne idd le magad a sárgaföldig. -nevettem fel egy kicsit.
- Na ezt kikérem magamnak! -háborodott fel- Igen is tudok úgy bulizni, hogy nem iszom! Meg ha iszok is sosem vagyok részeg csak alkalmilag nem beszámítható.
- Aha hát így már mindjárt más. Még átgondolom rendben?
- Oké de a válaszod úgyis igen lesz. -ült ki arcára egy önelégült mosoly.
- Ezt honnan veszed?
- Tudod hanyadika lesz pénteken?
- Ja, 23. -uh bazdki!- Tényleg...!
- Na ugye! Szóval csak nem hagynád ki a legjobb barid szülinapi party-ját, vagy igen? -úgy nézett rám, hogy már el is könyvelte győzelmét és zsebre dugott kezekkel várta helyeslő válaszom.
- Nem, persze, hogy nem. De van egy feltételem! -emeltem fel mutatóujjam, mire csak intett, hogy mondjam végre- Addig nem hagysz magamra amíg mocskosul és kibaszottul be nem rúgtam, világos!? -felhúzta szemöldökét, hát biztos nem erre számított tőlem.
- Oh, oké rendben. De azután se hagylak magadra! Ki tudja még miket csinálnál ott seggrészegen. A végén még egyel többen távoznánk, mint ahányan megérkezünk.
- Hülye!
Rácsaptam karjára ő erre csak nevetett és kicsúfolt. Tudom mennyire hülyén hangzik ez pont az én számból, főleg úgy, hogy a felvetéskor még elleneztem a dolgot, de... Úgy érzem igaza van Bradnek abban, hogy nem bújkálhatok folyton és jót tenne egy kis kikapcsolódás. Az már más kérdés, hogy tényleg jó döntést hoztam-e. Ez majd valószínűleg csak a bulin derül ki.
Visszamentünk a termünkhöz és megvártuk amíg Mr. Davis megérkezik. Minden erőmmel azon voltam, hogy odafigyeljek az épp magyarázott dolgokra de nagyon nehéz volt. Folyton az járt a fejemben, vajon Owen hogy akar megfizetni nekem! De az is lehet, hogy mindez csak üres fenyegetés a részéről, hiszen ott van a rendőrségen, onnan nem szökhet meg. Aztán pedig ha lezajlik a tárgyalás átszállítják egy mégjobban őrzött börtönbe. Kizárt, hogy már ártani tudjon nekem! De akkor mégis miért rettegek annyira?