22. rész

A kilométerek lassan követték egymást. A busz hangosan zötykölődött a néha igen csak kátyús utakon. A nap már elérte a tetőpontot, habár tél volt igen csak kellemes idő járta át az utcákat, tíz fokot is elérte a hőmérséklet. Ahogy kifelé tekintett az ablakon megakadt a tekintete egy táblán amin az állt, hogy Welcome to New Orleans. Tudta megérkezett. A legközelebbi megállóban leszállt és telefonját használva elindult, hogy megkeresse a régi otthonát. Ahogy az utcákat rótta egyre reménytelenebbnek érezte a helyzetet. Fogalma sem volt merre járhat és hol keresse régi otthonát. Már javában délután volt, kezdett sötétedni mikor elért egy fákkal körbe ültetett utcába ahol óriási házak követték egymást. Hirtelen egy ismerős érzés fogta el, mintha már járt volna arra. Így követve szívét, elindult arra amit súgott neki. Nézte, tanulmányozta az óriási építményeket de hiába, egyik sem volt ismerős neki. Majd pár lépés után egy hatalmas aranyszínű kapuhoz ért, ami mögött egy palota nagyságú ház pihent. Amint megpillantotta tudta, hogy ez az a ház amiről korábban már álmodott. Így gondolta itt lakhatott mielőtt a sok baj utolérte. Becsengetett de senki sem válaszolt, megpróbálta kinyitni az óriási vas szörnyet de esély sem volt rá. Elindult megkerülve a hatalmas telket, próbált keresni egy hátsóbejáratot vagy egy kis kaput ahol bejuthat. Kis idő után legnagyobb örömére talált egy kis rést a kerítésen, ahol bár szűkösen de befért. Imádkozott, hogy ne legyen kamera és riasztórendszer, mert ha bemegy és beriaszt neki annyi. Lecsukják mielőtt bármit is tehetne. A terasz ajtót elcsúsztatva óvatos léptekkel hatolt be a házba. De amint résnyire nyitotta megszólalt a fülsiketítő riasztó. Azonnal, ösztönösen rohant a bejárathoz és gondolkodás nélkül ütötte be a kódot. Miután elhallgatott a borzalmas zaj maga is meglepődött azon, hogy honnan tudta a kódot! Erre bezzeg emlékszik...! Csak mosolygott magában, majd hirtelen megszólalt a telefon. Lassan odasétált, nem volt biztos abban, hogy felvegye-e de eszébe jutott, hogy biztosan a rendőrség az, mivel hozzájuk is be van kötve a riasztó, így nekik is jelez ha megszólal.
~ Haló?
~ Jónapot! A rendőrségtől hívom ön. A központból jeleztek nekünk, hogy megszólalt a riasztójuk és érdeklődnék, hogy minden rendben van-e vagy esetleg van valami baj?
~ Nem, nincs semmi. Én lakom itt csak épp vásárolni voltam és a sok holmi miatt nem tudtam azonnal kikapcsolni a riasztót. Elnézést ha gondot okoztam!
~ Ugyan semmi gond. Csak nekünk ilyenkor kötelességünk ellenőrizni az adott lakást és az ott tartózkodó személyek biztonságát.
~ Igen, tudom és köszönöm! Viszonthallásra!
Bontotta is a hívást. Folytatta korábban elkezdett tevékenységét, felfedezni a házat. Benyitott mindenhová majd egyszercsak egy fekete-pink szobába nyitott be. A falakat különböző színekben világító pillangók, szivecskék és más-más alakú hangjegyek díszítették. Néhány kép is pihent mellettük. Odament, hogy jobban szemügyre vegye őket. Némelyiken magát látta pár kb vele egykorú ember társaságában, gondolta ők lehetnek a régi barátai. Majd egy olyan képet pillantott meg amit már korábban is látott álmaiban, amin egy gyönyörű nővel van, látszólag nagyon boldogok rajta. Mikor végzett a fiókokat kezdte átkutatni ahol egy fekete naplót talált közepén egy nagy piros szívvel. Próbálta kinyitni de zárva volt. Mikor jobban szemügyre vette látta, hogy egy kulcslyuk van rajta. De hol lehet a kulcs? Kutakodni kezdett és az ágyon lévő matrac alatt talált rá. Azonnal kinyitotta a kis tárgyat és beleolvasott. Ahogy fogytak az oldalak kezdett összeállni benne a kép, hogy ki is volt ő valójában. Az emlékek kavalkádjaiból az hozta vissza, hogy hangokat kezdett hallani a nappali felől. Azonnal visszapakolt mindent a helyére és halkan a lépcsőhöz osont.
- Biztosak vagytok ebben? -hallotta meg egy férfi mély, tekintélyt parancsó hangját, de arcát nem látta mivel háttal állt, ám beszéd partnereit már ismerte.
- Igen John, láttam őt a buszon! Biztos vagyok abban, hogy itt van vagy idetart! -adott nyomatékot igazának George.
- És te? Te láttad? -biccentett a nő felé.
- Hát én az anyósülésen ültem, így nem láttam semmit csak amikor már a busz messzebb járt. De igen akár lehetett Tamara is!
- A lehet és a biztos nem ugyanaz! Azonnal induljatok és nézzetek utánna a városban! Ha itt van akkor úgyis csak bolyong fel-alá, nem ismeri ki itt magát! -kiabált.
- Megtaláljuk! -mondták egyszerre.
- Ezt már egyszer hallottam és akkor sem jártatok túl sok sikerrel! Figyelmeztetlek titeket! -kapta elő pisztolyát- Tudjátok jól mi lesz ha nem teljesítitek a feladatotokat!?
- Igen, tudjuk... -felelte George.
- Azt ajánlom is! Most pedig takarodjatok! -kiáltott rájuk.
Mindketten jól láthatóan féltek a férfitól. Így amilyen gyorsan csak tudták elhagyták a házat. John a fegyverét visszahelyezte nadrágja övébe és végre megfordult, így Tamara megtudta nézni magának ki is ő! Amint arcát megpillantotta, akár egy villámcsapás, úgy villantak be neki az emlékei. Újra minden lejátszódott a fejében. Előjöttek azok a borzalmas emlékképek is, amikor az a szörnyeteg hidegvérrel megölte az apját, aki a fivére volt. Annyira megrázta a dolog, hogy hirtelen hátra esett. Ami egy kisebb zajjal járt, amire már a férfi is felfigyelt és elindult az emelet felé. A lány megijedt és beszaladt a szobájába, ahol elbújt gardróbjában. A léptek egyre hangosabbak voltak és egyre közelebb tartottak. Majd egy alakot pillantott meg a rések között. A férfi csak állt a szoba közepén, nem csinált semmit csak nézett előre, pont a lány búvóhelye felé. Mintha átlátna az ajtón és tudná, hogy ott van...
A lány megrémült, szíve a torkában dobogott főleg azután, hogy John ismételten elővette fegyverét. Lassan körbesétált a szobában és benézett mindenhová. Az ágy alá, a fürdőbe ami a szobából indult, a szekrénybe végül már csak a gardrób maradt. A léptek lassúak de határozottak voltak, majd egy cipő pár állt meg az ajtó előtt. A résen nézte ahogy a férfi a kezével a kilincsért nyúl. Tudta ha kinyitja neki annyi! Akkor abban a percben megbánta, hogy eljött New Orleans-ba, bánta, hogy otthagyta James-t ráadásul úgy, hogy meg sem mondta neki mennyire szereti. De legjobban azt bánta, hogy nem sikerült neki apja halálát és a vele tett szörnyűségeket megbosszulnia. A kilincs megmozdult és a kis „nyelv" kattant, tudta csak egy kis rántás és mindennek vége.