A nappali közepén érte utol és egy erőteljes rántással visszahúzta a lányt és magafelé fordítva csókolta meg. Tamara a meglepettségtől mozdulni sem tudott, földbe gyökereztek lábai. Mikor magához tért próbálta ellökni a férfit, nem túl sok sikerrel, mivel minél jobban el akarta taszítani annál inkább szorította magához a lányt. Végül, mivel tudta nem szabadulhat, engedett a kísértésnek és karjait átfonta James nyakán, amit ő beleegyezésnek tekintett így már bátran simított végig Tamara hátán. Elbotladoztak a hálószobáig ahol óvatosan az ágyra fektette a lányt és levetette róla éjfekete ruháit, amik a földön landoltak. Majd sajátjai is hasonló sorsra jutottak.
Tamara reggel arra ébred, hogy a nap sugarai bántják szemeit. Pislogott párat majd miután megbizonyosodott arról, hogy az egész estét nem csak álmodta tudta, hibázott. Ennek a dolognak nem szabadott volna megtörténnie! Tisztában volt azzal, hogy ezentúl van egy gyenge pontja, ami miatt sebezhetővé válik John-al szemben. Valahogy el kell altatnia James gyanúját miszerint továbbra sem hagyott fel azzal, hogy felkeresse nagybátyját. Felült az ágyon és felvette ruháit, amire a mellette édesen szunyókáló férfi is felkelt.
- Ümmm... Jó reggelth! -nyújtózkodott.
- Neked is. Nem akartalak felkelteni...
- Ugyan, úgyis mennem kell munkába.
- Csináljak reggelit? -ajánlotta fel kedvesen.
- Nem köszi, ahhoz már késő van! Sietnem kell az iskolába! -kapkodta magára ruháit- De együtt ebédelhetnénk!?
- Na és azt hogy képzelted? Csak úgy lazán bemegyek hozzád a suliba? -kérdezte irónikusan.
- Nem, persze hogy nem! Ebédszünetben hazaugranék. Úgy is utánna lyukas órám van, csak hetedikre kell visszaérnem.
- Jólvan, akkor majd összeütök valamit.
- Tényleg? -kérdezte ezt úgy, mint aki nem akarja elhinni, hogy nyert a lottón- Akkor már letettél arról, hogy felkeresd azt a John nevű fazont?
- Le. Legalább is egy ideig!
- Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna nekem! -örömében agyonpuszilgatta a lányt.
- Jó-jó nyugi! Inkább siess mert elkésel.
- Oh, igaz. Akkor legkésőbb negyed egyre itt vagyok.
- Oké szia!
Alig várta, hogy James elmenjen! Gyorsan rendet rakott és egy gyors zuhany után felöltözött és elment a kórházba, hogy beszéljen az orvosával. A portán alig akarták beengedni, mivel nem volt időpontja a doktorúrhoz, de szerencséjére az orvos asszisztense akkor járt arra és megmondta az őrnek, hogy őt nyugodtan engedje be. Megköszönte a kb harmincas éveiben járó nő kedvességét és felment a harmadikra, ahol a labor volt. A 8-as termhez ment mivel az elmondás szerint éppen ott tartózkodik. Bekopogott a hatalmas vérpiros ajtón s miután bebocsátást kapott bement.
- Jónapot Dr. Mayers!
- Áh szia Lana!
- Tamara. -mutatott magára.
- Ez a neved?
- Igen.
- Hogy derült ki?
- Ez egy hosszú sztori és nincs idő elmagyarázni! Mondja hogy halad? Sikerült már találnia valami szert ami meggyógyíthat?
- Hát még nem igazán. Csak most kezdtem az elemzésbe, kell pár nap amíg találok valami használhatót. De igyekszem, minden szabadidőmben itt vagyok és folytatom a kutatást!
- Elhiszem és higyje el nem sűrgetném, csak szorít az időm.
- Minden tőlem telhetőt megteszek.
- Amit hálásan köszönök! -elindult kifelé de az ajtóban megállt- Mondja csak doktor úr, nem tudna nekem adni egy kis altatót? Tudja mostanában rettentő rosszul alszom vagy sehogy, és kezdem érezni magamon, hogy totál lenullázódom. Jó lenne kipihennem már magam!
- Persze, tudok adni valamit! De erről egy szót sem!
- Lakat a számon!
- Tessék! -nyújtotta át- Ez egy kicsivel erősebb a kelleténél, szóval csak egy felet vegyél be! De ha tényleg annyira kimerült vagy akkor egy egész is lemehet.
- Na és kb mennyit tudok aludni tőle?
- Hát egy egész szemtől kb 10-12 órát, a felétől olyan 7-8-at.
- Értem. Nagyon köszönöm, hálás vagyok önnek! Elnézést, hogy zavartam!
- Ugyan nem zavartál! Ha sikerül eredményhez jutnom azonnal értesítem Jamest!
- Rendben köszönöm. Viszlát!
Becsukta az ajtót és kisietett az épületből. Egy étteremben vett kaját, mintha otthon lett volna egész délelőtt. Ahogy James megmondta alig negyedegy előtt hazaért. Jó kedvvel, kettesben megebédeltek majd kicsit beszélgettek amíg a férfinak vissza nem kellett mennie.
Tamara neki állt csinálni egy kis süteményt, hogy belecsempészhesse az altatót. Tudta szörnyű dolog amit készül megtenni, de ez az egyetlen módja annak, hogy James ne akarja meggátolni abban, hogy elmenjen és azt meg végképp nem szeretné ha valami baja esne. Késő délután a már jól megszokott fekete autó leparkolt a ház előtt és nem sokkal később egy kifáradt tanár lépett be rajta.
- Szia James! Elég nyúzottnak tűnsz, sok volt a meló?
- Áhh az nem volt több, mint szokott. Ezek a diákok tesznek tönkre idegileg!
- Miért mi volt?
- Az egyik kiscsaj tizedikből rámrontott a teremben és szó szerint rámmászott.
- Óh, hogy mennyire sajnállak de komolyan... -mondta nevetve.
- Hát azt jól teszed! Ha akkor bejött volna az igazgató tuti abban a percben kirúg aztán meg lecsuktak volna!
- De legalább lett volna egy jó élményed! -kötekedett vele.
- Az volt veled, és remélem még lesz is!
- Majd meglátjuk. Most viszont... -felpattant és kirohant a konyhába és egy tálca sütivel tért vissza- Egy kis édes kényesztetés.
- Sütöttél sütit?
- Aha. Gondoltam jól esne és szerettelek volna meglepni egy kicsit. Na egyél!
- Üm ez nagyon finom! -nyammogott két falat közt.
- Köszi, örülök! Edd meg mindet!
- Na és te? Te nem eszel?
- Nem én már rohadtul jól laktam vele! Két tálcával csináltam és nem bírtam várni amíg hazaérsz.
- Akkor köszönöm szépen!
Megvárta amíg az összes sütit megeszi majd elkísérte őt a hálószobába. Néhány perccel később kezdett hatni az altató. Alig bírta nyitva tartani szemeit, már csak hunyorgott. Tamara tudta, sikerrel járt. Levette a férfi cipőjét, pulcsiját és lefektette az ágyon. Betakarta és egy puszit nyomott homlokára.
- Sajnálom! -suttogta- De hidd el, jobb lesz így.
Hamar elnyomta az álom így a lány sem tétlenkedett. Felvette ruháit és elindult, hogy végre pontot tegyen ennek a hónapok óta húzódó ügynek a végére. Szerencséjére minden úgy történt ahogy azt eltervezte, így elérte az utolsó busz járatot ami New Orleans felé közlekedik. A buszmegállóban állva két ismerős arcot pillantott meg a közeli parkolóban álló autóban. George és Sylvia volt az. Azonnal eltakarta arcát nehogy felismerjék. Pár perccel később jött a várva várt jármű és felszállt. Miután kifizette jegyét leült az egyik ablak melletti ülésbe és fejét lehúzva nézte ahogy a busz elhalad a kék színű kocsi mellett. Ekkor George felépillantott de nem ismerte fel, legalább is a lány nem hitte, hogy tudja ő van a buszon.
Nyugodtan, már amennyire nyugodt tud lenni ebben a helyzetben, hátradőlt az ülésben és várta, hogy megérkezzenek a városba, ahol ez az egész dolog elkezdődött.
21. rész
2021-09-07
Hozzászólások (0)