Átlépve a kaput a lányt egy ismerős látvány fogadta. De nem volt közel se ugyanaz, mint régen. A mezőkön a termés el volt száradva, mindenhol ahol eddig Spellworld lobogói büszkén álltak, most egy fekete ismeretlen címerű zászló lengett. Ami árnyékot vetett az egykor gyönyörű tájra. Meg pillantott egy kis falut, ami felett füstgomolygott. Baljós előérzete támadt és arra felé vették először az irányt. Mikor odaértek és bepillantottak az utcára látták, hogy porig égették a falut. Asszonyok és gyerekek kétségbeesett jajveszékelésétől zengett a hely. A hercegnő odasietett hozzájuk, hogy meg tudja mi történt. Azonban ahogy az emberek meg látták őt nem igazán viselték őt jó szemmel.
- Nahát-nahát! Nézzétek ki van itt!– szólt a népnek egy ötven felé járó nénike, akik kiszállingóztak megmaradt otthonukból.
- Mit keresel te itt hercegnő?
- Jöttem, hogy segítsek rajtatok, hogy felszabadítsam a népem!
- Néped? Neked ezen a helyen már nincs néped! Elszöktél, cserben hagytál minket és most még van képed visszajönni ide!? –támadta le és egy emberként helyeselt mindenki.
- Hé-hé megállni! Hátrább az agarakkal! Nem beszélhettek így a hercegnővel! -szólt rájuk Nickolas.
- Miért, különben mi lesz? Kitagadtok? Vagy netalán ti is felgyújtsátok a házainkat, elraboljátok a gyerekeinket és megölitek azokat akik ellenszegülnek? –válaszolták vissza Nickolas-nak és persze az egész csapatnak.
- Nem dehogy! Mi sosem tennénk ilyet! Ha elhiszitek ha nem és azért vagyok itt, hogy segítsek! -győzködte őket a lány- Én ennek az egésznek véget akarok vetni! Elég a pusztításból és kegyetlenségekből! –magyarázta a lány a falusiaknak.
- És hogy akarsz véget vetni ennek? -lépett elő a tömeg mögül egy öreg apóka.
- Úgy, hogy elmegyek a palotába és szembeszállok Tristan-nal!
- Na és ha elbuksz? -kérdezte a vehemens asszony- Téged börtönbe zárnak, jobb esetben, mi meg mégnagyobb büntetést fogunk kapni, mert nem jelentettük, hogy itt vagy!
- Nyugodjon meg mindenki! Erre nem fog sor kerülni!
- Szavak és csak szavak! Egyébként is miért vártál eddig? Jó volt eltűnni a földszínéről és megvárni míg a földdel tesznek minket egyenlővé?
- Elég legyen ebből a beszédből! Semmi jogotok nincs ehhez így beszélni a trónörökössel! –förmedt rájuk Nick.
- De igen is van! Hagyd őket!–felelte a lány. – Sajnálom hogy csak most tudtam visszajönni! De a felkészülésem tovább tartott, mint gondoltam. Fel kellett készülnöm, el kellett utaznom egy elég zord helyre is de mindegy is! De ha visszafoglaltam a világunkat, ígérem jóvá teszem az összes hibámat! Hercegnői becsületszavamat adom!–mondta a lány.
Szemei könnybe lábadtak, hogy látnia kellett a népét szenvedni, de Nick megfogta a vállát ezzel erőt sugározva neki, hogy tovább kell menjenek.
A falut elhagyva lassan megérkeztek arra a helyre, ahol a vidéki emberek már várták őket, akiknek a palotából és a birtokaikról el kellett menekülniük. Nickolas és Crystal üdvözölték a népüket, akik éljenzésbe kezdtek, hogy újra láthassák az úrnőjüket. Elindultak a véderőd felé, volt aki lovon, volt aki gyalog, de ami közös volt mindenkiben, hogy valamilyen fegyvert szorongattak a kezükben. Volt aki kardot, lándzsát, íjat de voltak akiknek csak kaszájuk és vasvillájuk volt. De a cél közös volt, legyőzni Tristant és visszafoglalni a várat. Közeledtek az erődhöz, Crystal szívét félelem töltötte el. Ugyanis a védfalon a palotaőröket pillantotta meg. Tudta, hogy ők is a népéhez tartoznak és nem akarta, hogy bármelyiküknek is egy haja szála meggörbüljön. Odaértek, de csönd telepedett a tájra. Ekkor Niel előállt és megtörve a táj némaságát, felkiáltott.
- Nyissátok ki a kapukat, a trónörökös visszatért! –kiáltotta egykori barátainak a férfi.
- Áruló! -kiabálta vissza az egyik katona a falról.
- Áruló? Miért, mert a hercegnőjét védelmezi? Ez hosszó idők óta a palotaőrök feladata! A védelem, a trónfosztás megakadályozása és a hercegnő biztonságban visszajuttatása a jogos helyére! De ti! -gerjedt haragra- Ti áruljátok el Spellworld-öt! Féltek ettől a senkitől! Aki uralkodik rajtatok, aki kihasznál titeket és ez ellen semmit sem tettetek! Elvette apám trónját, megölte apámat, az anyámat házasságra kényszerítette! Soroljam még!?Elvette a ti családotokat, és mindent, amihez csak kedve van! Ezt nem hagyhatjátok!
- Sajnálom Crystal hercegnő, a mi feladatunk a király védelme! Te pedig eltűntél, itthagyva minket. Így, hogy életünket óvjuk lojálisnak kell lennünk Tristan őfelsége felé!
A lány óriási haragra gyulladt. Azt érezte, hogy túl nagyot hibázott, kár volt elmennie! Elvesztette a hű alattvalóit, csak mert gyáván megfutamodott. A harag egyre csak gyűlt benne. Ezt látta mindenki aki ott állt, tudták valami történni fog! Hangos léptekre lettek figyelmesek, páncélok kattogására, az őrök mellé megérkezett a feketesereg.
- Tristan király üdvözletét küldi! -állt ki a sorból egy fekete, díszes páncélzatű katona- Amennyiben megadod magad és a seregeddel együtt, tisztességesen fogunk veletek bánni! Mindaddig míg a tárgyalásaitok lezajlanak! –lökte hozzá a sereg parancsnok.
- Ki van zárva! Nem fogom a saját hazámban megadni magam! Sőt nem fogok itt megállni, vissza fogom szerezni azt ami a miénk! Jobban teszitek ha félreálltok vagy ha csatlakoztok hozzánk!
- Sajnálom hercegnő, itt neked nincs szavad! –nevette el magát parancsnok majd az egész sereg.
Ekkor megremegett a föld, a katonák szinte elestek, Nick nem akarta, hogy a lány elkezdje a csatát. De mutatta, hogy nem ő csinálja.
- Ezzel nem mész semmire! Nem fogsz elérni semmit! Ha nem hagyod abba támadunk! –felelte a parancsnok.
Egyik pillanatról a másikra hirtelen elsötétedett minden, mintha csak egy felhő takarta volna el a napot. Amire mindenki odakapta a fejét. Egy sárkány repült egyenesen feléjük, átrepült az erőd felett majd Crystal serege felett. Csinált egy kört és a fő falra rákapaszkodva leszállt a feketesereg parancsnokával szembe. A katonák elrohantak csak a parancsnok maradt ott, ledermedve. A lány meglátta a pillanatot a támadásra és az erejével a bezárt kaput kitépte a falból. A seregével azonnal beözönlöttek a kapun, azonban az őrökkel találták szemben magukat.
- Ne akarjátok, hogy bántsalak titeket! Ti is a népemhez tartoztok, derék is hűséges katonái voltatok apámnak és az egész birodalomnak! De amit most tesztek az nem helyes. Kérlek benneteket segítsetek nekünk. Tartsunk össze!
Ekkor a sárkány feléjük nehezedett a házakra rátámaszkodva.
- Rendben hercegnő melléd állunk, de kérlek ha ennek az egésznek vége ne bűntess meg minket, hiszen mi csak az életüket védtük Tristan-tól.
- Nem kell aggódnotok, nem lesz következménye az eddigi tetteiteknek!
- Köszönjük hercegnő! -hajoltak meg- Hála ennek a csodás teremtésnek, sikerül legyőzni Tristant és nem kell hűségesnek lennünk hozzá.
- Ezt most nem értem. Mi köze van a sárkánynak ehhez? –kérdezte a lány.
- Az, hogy az ősi szabályaink szerint az elemi lények mindig a király felett állnak. Így jogunkban áll a jelenlegi király ellen is fordulni, és csatlakozni az ügyedhez. –felelte az őrség kapitánya.
A lány felnézett a sárkányra és megköszönte neki a nagylelkű segítségét. A méltóságos lény megrázta magát majd felrepült az égre és elkezdett a palota felé vette az irányt.
Crystal ezúttal a városban élőkkel, szolgákkal, parasztokkal és egykori nemesekkel került szembe. Attól tartott, hogy megint kérdőre vonják. Azonban egy ismerős hang a tömegből kiáltotta a nevét!
- Crystal! Crystal! Crystal! –kiáltozta az idegen.
- Evolin! -látta meg a lányt, meglepte a közeledte.
A két barát újra találkozott, összeölelkeztek és megfogták egymás kezét.
- Jó újra látni hercegnő!
- Téged is jó látni Evolin! Titeket is jó újra látni, mindannyiótokat! –szólt az emberekhez a lány.
De a nép nem szólt semmit, nem éljenzett, csak álltak ott és figyeltek.
- Ne már! Itt van a hercegnőtök! Visszajött hozzátok és ti így fogadjátok? -förmedt rájuk Evolin- Most mellé kell hogy álljunk és együtt visszavenni azt, ami a miénk! Neki sikerült még a várvédőket is sikerült magamellé állítani! Ne habozzatok, ti is vegyetek fel amit értek és kövessük őt a csatába! –biztatta az embereket a lány.
Crystal el volt csodálkozva mennyit változott egykori barátnője. Bátor, merész lány lett belőle, akiről kiderült remek szónok is mivel a tömeget megnyerte a szavaival és éljenezni kezdtek. A tapasztalt, aranyban csillogó páncélos katonák haladtak legelöl. Töretlenül haladtak a palota felé, ahol már Tristan emberei csatasorba állva várták őket. A lány megállt kb 40 méterrel előttük, esélyt adva a békés lezárásra.
- Tristan! Hallassz engem!? Zárjuk ezt le békésen, kíméljük meg magunkat a felesleges harcoktól! Add meg magad és menjünk mind békével!
- Ugyan ugyan Crystal! Nem gondolod, hogy te fogsz nekem panarcsolni!? Nem vagy te itt senki! Elhagytad e földet a lakóival együtt, így ők már hozzám tartoznak!
- Sosem tartoztak hozzád Tristan! Ez a királyság sosem lesz a tiéd! Addig nem amíg én élek! -mondta magabiztosan.
- Rendben, ahogy akarod!
Intett egyet és a hatalmas nagy feketeség megindult feléjük. Ekkor a hercegnő csapata is elindult, neki a harcnak. Csattogtak a kardok, a páncéloknak neki ütődő vas fegyverek csak úgy zengtek, a nép magabiztos kiáltásai viszont túlszárnyalták az összes fegyver zaját. A föld már tele volt testekkel, ki sérülten próbált észrevétlen maradni, más pedig már holtan feküdt. Crystal megelégelte ezt az egészet és az erejével megmozgatta a földet és egy erőteljes széllökéssel ketté csapta a háborúzó embereket. Ekkor a palota falain belül megbúvó emberek tüzes nyílzáport lőttek rájuk, amit a lány a föld erejével hatalmas válasz falatt húzott magukfölé. Így a nyilak máshová csapódtak be. A közelben lévő apró házak, standok, sátrak, takarmányok mind lángba borultak. A tüzet a városon áthúzódó folyó vízével oltotta el. Nem sokkal később már a királyi udvar óriási díszes vas kapuja előtt álltak. Amit belülről a feketesereg katonái kitámasztottak. Azonban a hercegnőt ez sem tántorította vissza. Ismét földben rejlő tudományát hívta segítségül, a falba elvezetett erős indákkal kitépte a kaput a falból, ami papír darabként hullott a porba. Aztán a levegő segítségével elfújta az ellenséges katonákat, akik fejvesztve menekültek a hercegnő haragja elől. Az egyik torony tetején egy orvlövész húzta meg megát, aki egyenesen Crystal-ra célzott, majd kilőtte a nyílvesszőt. Ekkor az egyik palotaőr ugrott pajzsával a lövedék elé, megvédve a lányt. Azonban egy másik lövész is volt, aki a lányra célzott, de a barátját Evolin-t találta el a lövés. Crystal azonnal a földre vetette magát a barátjához, hogy megnézze hol érte a találat. Szerencsére csupán vállát érte, nem halálos lövés volt. Közben a palotaőrök a pajzsaikkal védték a magukat és a Crystal-t a záporozó nyilaktól.
- Jól vagy Evolin!? –kérdezte aggódva.
- Persze, semmi bajom! Folytassuk!
- Nem te nem folytathatod! Megsérültél! Nem hagyhatom, hogy kockáztasd az életed! Niel, vidd őt biztos helyre! -adta ki a parancsot.
- Igen is! -biccentett majd felsegítette a lányt.
- Nyerd meg ezt nekünk hercegnő, had legyek büszke! -mondta búcsúzóul.
- Megígérem! -fogta meg kezét.
Niel elvitte onnan Evolint egy biztonságos, sérülteknek felállított táborba. Crystal mérgében kilépet az őt védelmező pajzsok közül és egy óriási széllökést intézett az rájuk támadó íjászokra. Ami nem csak őket söpörte le rejtekeikből, hanem néhány ház tetejét is levitte. Az udvar közepén állva egy idegen kürt hangjára lettek figyelmesek.
- Jön az erősítés! Csapdába esünk! –kiabált a lánynak Whayana.
- Tartóztassátok fel őket! Nickolas segíts nekik, védd meg őket! –mondta a lány.
- Mért te hova mész?
- Szerinted?
- Egyedül akarsz bemenni oda!? –aggodalmaskodott.
- Igen, most ezt egyedül kell meglépnem! Befejezem ezt egyszer s mindenkorra!
Crystal elindult, be egyenesen a várba. Az ajtóban állva visszanézett a csatázó emberekere, tudta sietnie kell. Nickolas büszkén nézett a lányra, hogy milyen erős lett és milyen bátran végig söpört az ellenségen, félelmet nem ismerve. Viszont azon aggódott mi lesz, ha Tristan legyőzi majd! Így palotaőrökkel átsietett a másik frontvonalra ahol a feketesereg erősítése érkezett meg. Eközben Crystal már az előcsarnokban járt, ahol a katonákat harcképtelenné tette. Haladt tovább palotában, keresve Tristant. Ahogy a folyosókat rótta, észre vette, hogy ez már nem ugyaz az a hely ahol felnőtt. Minden olyan sötét és idegen. A festményeknek melyek a palota falait díszítették, most csak hűlt helye volt. A kis asztalkák, amiken mindennap friss színes virágok pompáztak, most a földön hevernek darabokban. Apró csírája sem maradt annak a bájnak, annak a varázsnak amit apja és anyja egykor felépítettek. Tudta, hogy bármi történik ő nem léphet ki ebből a várból csak is győztesként!
21. rész
2021-01-30
Hozzászólások (0)