- De anya én menni akarok! -csaptam rá idegesen a konyhapultra- Nem bújkálhatok örökké. Egyszer csak szembe kell néznem az emberekkel.
- Én csak nem akarom, hogy ennél is jobban sérülj kincsem.
- Tudom anya, de előbb utóbb úgyis szembesülnöm kell a többiekkel. Ez csak időhúzás te is tudod.
- Tudod mit? Aludj rá még egyet és ha vasárnap még mindig úgy gondolod, hogy menni akarsz, akkor -tartott kis szünetet- mehetsz iskolába.
- Köszönöm anya! -ugrottam nyakába.
Vasárnap este van és semmit sem változott a véleményem a dologról, menni akarok holnap! Be is pakoltam a könyveim, füzeteim és minden egyéb szükséges dolgot. Mikor az utolsó darab tollat tettem el telefonom zenélni kezdett. A képernyőre pillantva mosoly jelent meg arcomon.
~ Hali! Mizújs?
~ Hallom, holnap jössz suliba! Mi igaz ebből?
~ Minden szó. -bár nem láthatta de arcomon vigyor jelent meg- Zac tudja már?
~ Szerinted? Amúgy jó ötlet, hogy ilyen hamar visszajössz?
~ Hamar? -háborodtam fel- Már két hete elkezdődött a tanítás. Különben sem zárkózhatok be örökre. -huppantam le ágyamra- Előbb utóbb szembe kell néznem az emberek véleményeivel.
~ Megértem. Csak nem akarom, hogy az első napon Rocky Balboa legyél.
~ Nyugi, nem vagyok az a verekedős fajta.
~ És ha beszólnak? Carly ígyis totál ki van rád akadva Mr. Harris miatt. Folyton azt szajkózza, hogy miattad került kórházba. -felsóhajtottam.
~ Végülis...
~ Ne! Bele se kezdj! Nincs igaza!
~ Visszament már tanítani? -hagytam annyiban az önostorozást.
~ Még nem. Állítólag jövőhéten kell visszajönnie. De ezek csak folyosói pletykák.
~ Nem beszéltél vele? Mármint...
~ Nem. Attól mert ott együtt aggódtunk érted nem lettünk öribarik. Még a számát se kértem el ha erre vagy kíváncsi.
~ Hát jó. Na leteszem, holnap korán kelek. -mosolyodtam el újra- Tali a szokásos helyen?
~ Nem! Én viszlek el. Na csáó baby!
Ingatva fejemet tettem töltőre telómat. Bebújtam takaróm alá és a plafont kezdtem el bámulni. Holnap újra iskolába megyek. Vajon milyen lesz? Rögtön rámszállnak? Lesznek lenéző vagy sajnáló tekintetek? Hülye kérdés, persze, hogy lesznek! De megpróbálok nem velük foglalkozni, csak magammal.
Reggel az ébresztőmre keltem és mire útra készen álltam Brad már lent várt, Zacel a hátsóülésen. Miután leparkoltunk hármasban indultunk meg az épület felé. Azonban a kapu előtt megtorpantam. Szívem torkomban dobogott és kezdett légszomjam lenni. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a mindenkivel szembenézek dolog. Bradley és Zac aggódva pillantottak rám és belémkarolva együtt indultunk meg az udvar felé. Voltak már egy jópáran odabent, de amint a tömeg közepére értünk úgy éreztem, mintha minden szempár engem vizslatna. Akármerre néztem mindenki felénk nézett. Azonnal összeszorult a gyomrom és hányingerem lett.
- Jól vagy Sky? -rángatott meg aprón Zac.
- Mindenki engem bámul. -suttogtam magamelé.
Bradnek se kellett több megragadta karom és húzni kezdett a bejárat felé, s közben mindenkire szúrós tekintettel nézett vissza. Azt hiszem ha lehetne szemmel ölni az udvaron csak hullák lennének. A terem elé érve kissé megnyugodtam, főleg mert rajtunk kívül senki sem volt a folyosón. Leültem a kis szekrényre ami a fal mellett volt és ledobtam magamról táskámat.
- Minden oké Sky? -pillantott rám Zac aggódó, mélybarna szemeivel.
- Persze csak... Azt hiszem túl könnyűnek hittem ezt a visszajövök dolgot. Ez nehezebb lesz, mint bármi. -suttogtam olyan halkan, hogy még én sem értettem mit mondok.
- Miért nem mész haza? Senki sem haragudna érte.
- Dehogynem! Én! Nem futamodhatok meg csak azért mert csúnyán néz rám valaki. Megoldom csak lélekben fel kell rá készülnöm.
- Ugye tudod, hogy még csak most jön a java?
- Tudom. -sóhajtottam- Készen állok!
- Dehogy állsz! -horkantott fel Brad- Nézz magadra totál szét vagy esve már attól ahogy azok a faszfejek rád néztek!
Nem szóltam semmit, hiszen igaza volt. Már attól bepánikoltam ahogy megláttam azt a tömérdek lenéző és szánakozó szempárt. Mi lesz ha valaki elkezd cikizni vagy beszólogatni?
- Kik azok a faszfejek?
A hirtelen jött hangra egyként fordítottuk oldalra a fejünket, s mikor megláttuk kitől jött a hang mind alaposan meglepődtünk. A lány mosolyogva, magabiztos léptekkel haladt felénk folyton tartva a szemkontaktust. Ugyanolyan bátor és barátságos volt, mint a legelső találkozásnál.
- Sziasztok! -állt meg előttünk- Nem is tudtam, hogy ti is idejártok? Ez tök klassz! Hahó, megszólalna valaki végre? -a nagy bambulásból én tértem magamhoz a leghamarabb.
- Mary? Tényleg te vagy az?
- Miért ki más állna előtted? -megöleltük egymást- Mondd csak hogy vagy, mi történt? Hallottam, hogy kórházba kerültél és a kísérő tanárod is. Be akartam menni hozzád de nekünk már vissza kellett utaznunk így sajnos nem volt lehetőségem rá. Bocsika.
- Ugyan ne szavatkozz. Kössz, hogy meg akartál látogatni, de felesleges lett volna én is hamarabb visszajöttem a srácokkal. -mutattam rájuk.
- Értem. Elmondjátok kiről szitkozódtatok épp? Utálkozzunk együtt! -ült le közénk.
- De nem is ismersz itt senkit! -nézett rá Zac.
- Ez nem igaz! Titeket ismerlek és aki a barátaimat bántja azt én is szidom amennyire csak telik tőlem!
Nevetve a lány erőszakosnak ható kirohanásán eltereltük a témát és inkább abba avattuk be kivel kell vigyáznia, kivel nem ajánlatos jóban lenni, ki az aki érme ember. Ami annyit tesz, hogy két oldala van, azaz szembe nyal hátadmögött meg harap. Kb így tudnám elmondani. Nyolc előtt a többiek is megérkeztek és mindannyian csodálkozva vették tudomásul, hogy én is itt vagyok. Bár nem szóltak semmit. A fiúk akikkel focizni szoktam páran köszöntek vagy fejet biccentettek de ennyi. Ami nem is baj! Talán jobb ha csak néznek mintha kellemetlen jelzőket aggatnának rám.
Mikor már kezdtem nem szorongva érezni magam a kisebb tömegben a folyosó végén feltűnt Carly mellette pedig a csatlósai, Amber, Molly és Hannah akik szintén az osztályomba járnak, a többi roboribi másikba. Amint észrevettek, hogy ott állok a srácok mellett szinte láttam az ördögi vigyort kiülni arcukra és még a gondolataikat hallottam.
~ Hát megjöttél végre? Neked most annyi!
Összeszorult gyomrom és igyekeztem minden erőmet összegyűjteni, de valahogy úgy éreztem ide ez most édeskevés. Mikor ideértek, mintha csak ajtó nyílna úgy váltak ketté a többiek, utat engedve felénk. Nagyot nyeltem.
- Nahát te itt? Nem gondoltam volna, hogy ezekután lesz pofád idetolni a képed! -hörgött rám lenézően.
- Már mért ne lehetne itt? -csattant fel Mary mellettem. Lefogtam kezét, hogy engedje ezt el, de úgy tűnt hiábavaló volt.
- Nem hozzád beszéltem! Amúgy ki a franc is vagy te?
- A barátja. -bökött rám.
- Chh. -nevetett fel- Halljátok(?) mégegy szerencsétlen! -mire a mellette álló lányok szintén felnevettek.
- Mondja az aki még öltözni sem tud. -lengette meg ingjét- Neked nem mondta senki, hogy a bugyit alulra húzzák és nem a nadrágra? -erre páran felnevettek, én is.
Igaza volt. Az a nadrág ami rajta volt, pont olyan mintázatú volt, mintha egy bordó színű bugyi lett volna felhúzva egy fekete nadrágra.
- Jobb ha befogod mielőtt én fogom be neked! -hirtelen megindult felé de meg is torpant. Aféle ijesztgetés volt részéről, de Maryt ez nem hatotta meg.
- Ja és mivel? A szánalmas dumáddal vagy a két dolláros műkarmaiddal?
- Te kis...!
Mielőtt egymásnak eshettek volna hangos kiabálás lengte be az egész folyosót.
- Mi folyik itt lányok?
Mindannyian a hang irányába fordultunk és amint megláttam ki tart éppen felénk azonnal az ájulás határára kerültem. Hát ő az... itt van... és jól van! Hál' Istennek! Nem bírtam levenni róla a tekintetem, folyton csak őt bámultam mintha nem is tudnám forgatni a fejem. Szívem heves kalapálásba kezdett, már az ismerős hang hallatára is, de mikor elénk ért szinte átlyukasztotta mellkasomat is. A két lány eltávolodott egymástól de nem olyan messzire, ha esetleg hirtelen cselekedni akarna a másik.
- Mi ez a vita már korán reggel? Komolyan erre kell visszajönnöm? -szidta le őket.
Mikor ránézett Maryre azonnal felismerte. Ledöbbent amiért itt látja. Megértem, hiszen amikor utoljára látta éppen a hotelszobámban volt és úgy távozott tőlünk, hogy gyakorlatilag lefektetett minket egymással. Persze csak lelkiekben. Kínos.
- Te ki vagy? -igyekezte leplezni felismerését.
- Az új diák, most jöttem. Mary Lewis vagyok.
- Nagyon örvendek én Jake Harris vagyok az osztályfőnök.
- Örülök én is tanár úr.
Miután kinyitotta a teremajtót mindenki egyszerre akart berohanni rajta, majdhogy csak össze nem nyomták egymást. Mi megvártuk amíg a sok marha betolong csak azután mentünk be. Mary kérés nélkül követett engem és ült le mellém az üres székbe. Ránéztem egy „Most miért ültél ide?" tekintettel de csak mosolygott és várta Jake vagyis Mr. Harris felszólítja-e. Érdekes egy lány azt meg kell hagyni.
Tanárunk lepakolta megszokott cuccait az asztalra és leült a székébe. Mindenki lázasan figyelte mikor szólalhatnak fel, mikor áraszthatják el kérdéseikkel. Természetesen ki más ha nem Carly volt az első etéren.
- Tanár úr! -tette fel kezét- Elnézést, hogy megkérdem de hallottuk, hogy mi történt és, hogy kórházban volt. Mondja ugye teljesen felépült már?
Irritáló hangjától borsózott a hátam mégis, én is kíváncsi voltam a válaszra. Remélem nem lettek szövődményei az általam okozott tüdőgyulladásának!
- Ha nem lennék jól nem jöttem volna vissza Carly. De köszönöm a kérdésed.
- Ugyan tanár úr, ez természetes, hiszen maga a legjobb tanár.
Ch! Magamban felhorkantottam, ami majdnem hangosra sikerült. Miután kicsit kikérdezte Maryt a szokásos dolgokról, miért jött ide, hol tanult eddig, mi az oka a költözésnek stb, elkezdtük az órát. Bár nagyon nehezemre esett figyelni. Szinte semmit sem hallottam abból amit mondott, belső gondolataim túlharsogtak. Olyan más volt most. Mármint nem a kinézete, hiszen az kb mindig makulátlan, hanem maga a megjelenése. Olyan összetört volt, lehangolt. Nem értettem miért. Talán még mindig beteg lenne? De akkor miért jött vissza dolgozni ha rosszul érzi magát? Oké, hogy kell a pénz de nem minden áron! Vagy a barátnője zavarta munkába? Remélem nem! Gondolataimból az engem böködő Mary térített vissza, aki tájékoztatott róla, hogy már kb öt perce kicsengettek. Ennyire elbambultam? Összekapkodtam cuccaim és szorosan a lány mellett távoztam a teremből. Legszívesebben odamentem volna Mr. Harrishez, hogy megkérdezzem hogy van de nem tehettem. Abból, hogy egész órán jóformán mindenkire nézett többször is csak rám nem, rájöttem mennyire haragszik. Biztos rosszul eshetett neki, hogy minden szó nélkül otthagytam őt Hollandiában miközben ő meg ott dekkolt mindvégig a kórházban. Belegondolva azért egy cetlit hagyhattam volna neki. De mégis mit írhattam volna, miért megyek el? Mert annyira bűntudatom van miatta, hogy nem bírok a szemébe nézni? Vagy, hogy azért van bűntudatom mert szeretem? Egyik sem hangzik valami frappánsan. Nekem sem volt könnyű, sőt! Talán számomra volt a legnehezebb otthagynom őt. Mégis meg kellett tennem. Sajnos vannak olyan dolgok amiket az ember akármennyire is akar nem kaphat meg. És ő pont ebbe a kategóriába tartozik.
A tornateremben állva furcsa deja vu érzés fogott el. Rögtön bevillantak a képek amikor összesem az Owentől szerzett sérüléseim miatt, amikor Brad haragudva lökött a földre és azok is amikor Jake a karjában tartva cipelt el az orvosiba. Bár sok fájdalmat cipeltem akkor mégis egy részem boldog volt. Furcsa volt éreznem a törődését, amit valószínűleg már sosem fogok.
- Zűrös a tesitanár? -lépett mellém Mary.
- Nem. Mr. Wood nagyon rendes. Szigorú de rendes. Miért?
- Akkor jó. Nem a kedvencem ez az óra.
- Nekem sem, de majd átvészeljük.
Bíztatóan rámosolyogtam és a fal mellett állva megvártuk amíg oktatónk végre megérkezik. Ahogy belépett már rendeződtünk is a megszokott tornasorba és vártuk milyen feladatot kapunk mára. Akadálypálya lesz. Szuper... Utálom ezt! A fiúk segítettek felállítani a tornaszereket, amik az akadályokat fogják képezni. Mikor én következtem kicsit összeszorítottam ujjaim, nagyon nem akartam ezt! Sosem voltam jó tornából, ebből meg pláne nem. De végülis elkezdtem. Az elején jól is ment, ahol még csak az ugrálókötél volt meg a matrac, de mikor gyűrűhöz és a szekrénynek nevezett óriási akadályhoz értem még a vér is megfagyott bennem. Hogy fogom én ezt átugrani? Hiszen hobbit méretű vagyok, és még az eléhelyezett dobbantó sem segít a dolgon.
- Gyerünk Cooper, menni fog!
Tanárom bár bíztatóan mondta még én sem hittem el, hogy komolyan mondja. Menni? Nekem? Kizárt! De túl kell rajta esnem. Nekirugaszkodtam hát és futásnak eredtem. Ám mikor a dobbantóhoz értem Carly előugrott a szekrénynek nevezett tornaszer mögül és kirúgta alólam az átugrást segítő tárgyat. Tudtam, hogy nem lesz jó vége. Zuhanni kezdtem és teljes erőből lefejeltem a tömör faanyagot amitől nem kicsit szédültem el. Mivel előre estem mindenemet megütöttem, ami csak elől található. Karjaim, bordáim, melleim, hasam és az arcom is. Barátaim azonnal odarohantak hozzám, még Mary is. Közben tompán hallottam ahogy Mr. Wood üvöltözik Carlyval és elküldi őt az igazgatóiba. Aki persze egyáltalán nem érezte magát hibásnak, sőt rám ordítozott, hogy megérdemeltem mert majdnem megöltem Mr. Harrist. A gondolatra, akármennyire is kegyetlen, könnyek gyűltek szemembe hiszen talán igaza van. Ha én nem vagyok Jake sosem került volna kórházba.
- Jones, Baker vigyétek el őt az orvosiba! Marc tarts rendet amíg visszajövök!
A fiúk mind bólintottak majd néztük ahogy a mindig jó kedvű oktatónk most rettentő feldúltan hagyja el a termet. Brad és Zac két oldalról belémkaroltak majd felhúzva a földről lassan elbattyogtak velem a már második otthonomnak számító gyengélkedőre. A doktornő aki gyakran látott ott ingatta fejét amint meglátott. De barátaim kimentettek, hogy ezúttal egy merénylet áldozata lettem. Kiküldte őket és felfektetett az ágyra. Lekezelte a fejemen tátongó sebet és kaptam érzéstelenítőt, hogy össze tudja varrni. Majd a további horzsolásaimat vizsgálta meg, amikkel nem tudott mit kezdeni hiszen csak zúzódások voltak, amiket csak az idő gyógyít meg. Mikor kész lettem adott egy fájdalomcsillapítós szurit és megengedte a srácoknak, hogy bejöjjenek hozzám. Ám mikor bejöttek már velük volt Mary is. Ez a lány igazán kitartó.
- Hogy vagy? -kb egyszerre tették fel ugyanazt a kérdést.
- Kurvára szétszakad a fejem, de amúgy tök jól.
- Ez a Carly nem semmi, eskü ha kimegyünk szünetre olyat kap tőlem, hogy azt is megbánja, hogy megszületett! -szorította ökölbe kezeit.
- Ne! Ne csinálj vele semmit Brad!
- Mivan? Te aztán jól beverhetted a fejed ha ilyeneket beszélsz! Hagyod, hogy megússza!? -rivallt rám dühtől fortyogva.
- Nem. De nem neked kell megvívnod az ÉN harcaimat. Különben is... azt hiszem megérdemeltem amit tett velem. -sóhajtottam fel komoran.
- Najó, neked agylágyulásod lett! Megkattantál baszod?
- Bradnek igaza van! Hogy mondhatsz ilyeneket Skyler? -nézett szigorúan Zac is, miközben Mary csak érdeklődve hallgatott minket.
- Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de Carlynak igaza van. Jake miattam került kórházba és akár a halálát is okozhattam volna... -nem sok kellett, hogy elsírjam magam- Soha nem fogom tudni megbocsájtani ezt magamnak!
- Te tényleg dilis vagy! Nem hallgatom ezt tovább! -pattant fel Brad idegesen és az ajtó felé vette az irányt- Majd ha újra normális vagy szólj!
Sebesen elhagyta a helységet és hangot adva idegességéről jó hangosan bevágta magamögött az ajtót. Felsóhajtottam és a rámtett lepedőt kezdtem el gyűrögetni, ami azért volt nehogy összevérezzem a ruhámat. Zacre pillantva mintha tudná mit akarok mondani vagyis... inkább csak mire gondolok sóhajtott ő is és elindult kifelé.
- Beszélek vele.
Hálásan pillantottam rá és miután magunkra hagyott Maryvel csend telepedett a szobára. A lányra pillantva láttam rajta mennyi kérdés fogalmazódott meg benne, amiket nem igazán értettem miért is nem tesz fel. Biztos attól tart, hogy nem avatom be, mivel amúgy semmi köze nem lenne a dologhoz, mégis valamiért úgy érzem, hogy valakivel meg kell beszélnem ezt, és az a valaki pont Mary lenne. Nem tudom miért, hiszen sosem jöttem ki valamiért a lányokkal, de úgy érzem ő más. Benne már a legelső pillanattól fogva megbízom. Igaz ezt nem igazán mutattam ki felé. De jóformán még nem is ismerem, és őrültség lenne kiadni a legféltettebb titkaim egy idegennek. Hiszen a történelem során nem egyszer fordult már elő, hogy az embert a saját barátai, rokonai sőt még volt akit a családja árult el. Egy idegen mért ne tenné meg ugyanezt?
- Nem akarok faggatózni, hiszen semmi közöm hozzá, de ugye jól sejtem, hogy akiről szó volt odabent az a Mr. Harris ugyanaz aki Hollandiában bejött a szobádba, ugye?
- Igen.
- Miatta ugrottál le arról a hídról? -nagyot néztem.
- Honnan tudsz te erről?
- Még Mrs. Simson mondta. A tanárom volt a másik suliban. Ő említette, hogy egy lány leugrott a IJsselmeer tóba és megkérdeztem Zactől, hogy te voltál-e az a lány. Kérlek ne haragudj rá amiért kiadott, nagyon kétségbe volt esve.
- Igen én voltam. -minek hazudjak?- De nem Jake miatt. Neki ahhoz semmi köze nem volt. Csupán ő volt az aki kockáztatta az életét és kihúzott a vízből. Akkor hűlt meg és kapott tüdőgyulladást amiért napokig altatásban volt. -meséltem könnyeimmel küszködve- Miattam...
- Értem. -gondolkodott el egy pillanatra- Figyelj nem akarok hazudni, sem megbántani téged de mivel a szüleim őszinteségre neveltek, az leszek. Nem mondom, hogy nem vagy hibás ebben, hiszen volt benne részed. -nagyot néztem.
Ezt most nem gondolja komolyan? Kioktat mikor nem tud semmiről semmit? Ehhez azért pofa kell barátom...
- Viszont -kezdett bele újra- ő is tehet róla. Tudta mit vállal mikor úgy döntött utánnad ugrik. Tisztában volt azzal, hogy milyen következményekkel jár az ha jéghideg vizekben akar úszkálni. Mindezeket vállalva tette amit jónak látott. És hasonlóképp gondolom rólad is. Bizonyára megvolt a kifogásolhatatlan okod amiért erre a döntésre jutottál, amit nem kérdek meg, mert ez csak a te dolgod. De te is tudtad mivel jár ha leveted magad, mert alap meghalni mentél oda. Így mindketten hibásak is vagytok meg nem is. Az okokat nem tudom és nem is kell elmondanod ha nem akarod, viszont ha már kaptál egy új esélyt nem kéne elszalasztanod.
- Hogy érted ezt? -tényleg nem tudtam mire érti.
- Sky, nem vagyok vak. Igaz csupán ma jöttem ide, de a szemem azért jó. Láttam hogy nézel arra a tanárra. És azt is ahogy ő rád. -mosolyodott el, amitől éreztem ahogy elpirulok- És a mai kis „incidens" és az itt elhangzottak után leszűrtem, hogy mennyire bűntudatod van miatta és magadat okolod az állapotáért, ami arra enged következtetni, hogy fontos számodra az a férfi! De szólj ha tévedek? -nézett rám, hogy szakítsam nyugodtan félbe mondandóját.
Leesett állal hallgattam amit mond s nem hittem füleimnek. Ennyire látszana rajtam minden? Vagy ennyire ért a szerelmi ügyekhez? Talán pszichiáternek készülne? Elképesztő milyen könnyedén vonta le a következtetéseket és rakta össze a kirakós darabjait. Szóhoz sem tudtam jutni csupán csak bólintottam, hogy folytassa nyugodtan.
- Szóval tehát én, mint leendő legjobb barátnőd már ha elfogadsz idővel annak, azt javaslom neked, hogy beszélj vele! Nem tudom mi van köztetek egyáltalán van-e bármi, de nem szabad a levegőben hagyni a dolgokat!
- Barátok vagyunk. -feleltem suttogva.
- Biztos ez? -bólintottam- Hát jó... Akkor mégjobban azt javaslom, hogy mielőbb beszéljetek.
- Felesleges. Az, hogyha beszélünk nem fog enyhíteni a bűntudatomon.
- De fog, hidd el. Főleg ha bevallasz neki mindent! -kacsintott rám.
- Barátnője van Mary és mi csak barátok vagyunk. Nem fogok mondani semmit.
- Hát -állt fel az ágyra támaszkodva- te tudod. De csakhogy tudd -állt meg a kijáratnál- az ilyen barátok nem ugranak csak úgy valaki után a jeges vízbe. -nyitotta ki az ajtót.
- Az ilyen? -néztem rá értetlenül.
- Akik alig két hónapja ismerik egymást. A srácokról már elképzelném, de Mr. Harris... hát... Okkal tette amit tett.
Rámkacsintott és egyszerűen csak kiment. Meg kell hagyni, vagány lány. Ez meg mégis mi volt? Teljesen ledöbbentett az amit mondott és ha eddig nem lettem volna totál összezavarodva hát most össze vagyok! Hihetek neki? Igaza lenne, és Jake azért mentett meg mert fontos lennék neki? Áhh, az kizárt! Nem. Mary téved! Nem is ismeri őt, sőt még én sem. Miért higyjem el egy idegen lánynak, hogy szerinte a tanárom okkal mentett meg!? Mégpedig mert fontos lennék neki. Sohasem! Ez baromság! Csupán, mint tanárom és barátom kötelességének érezte, hogy tegyen valamit abban a helyzetben. Ezért mentett ki és nem azért mert érzéseket táplálna irántam. Ch! Mégis ki lenne akkora címeres ökör, hogy majd pont engem választana mikor bármelyik lányt megkaphatja? Ráadásul pont egy olyan pasi, mint Jake. Lefogadom a barátnője gyönyörű lehet és topmodell alkat. Miért cserélne le rám valakit, mikor már megütötte a főnyereményt? Ez abszurd!