20. Rész

Péntek. A hét utolsó napja, végre! Suli után nem egyből hazamentem hanem Adam-hez, hogy odaadjam neki a leckéket. Az odavezető úton a hét elején történt verekedés járt a fejemben. Remélem már jobban van? Elég komolyak voltak a sérülései. Sajna nem tudtam elmenni hozzá egyszer sem, apa nem engedett mert azt hitte ez is csak „kifogás". Neten küldtem el neki az aznapi feladatokat és megígértem, hogy a leckét elviszem neki utcsó nap és hétvégén lesz ideje megcsinálni. Így utolsó óráról kicsengetve rögtön felé vettem az irányt. Szerencsére nem lakott annyira messze, de mire a házához értem eléggé elfáradtak a lábaim. Kopogtam az ajtón és pár perc után már be is engedett.
- Szia! Hoztam az ígért házikat. Hogy vagy?
- Jól vagyis jobban, köszi. Milyen volt a mai napod?
- Elment... Lehetett volna jobb is.
- Ez nem hangzik valami bíztatóan. Mi történt? -ült le hatalmas kanapéjára.
- Semmi. Csak egész héten a hétfői eset járt a fejemben. Még most sem tudom felfogni, Matt hogy tudott így neked esni!? Mármint az okot nem értem. -tártam szét karjaim.
- Nahát te tényleg rohadtul vak vagy, már bocsi! -nevetett.
- Miért? -ültem le mellé, kíváncsi voltam milyen választ ad.
- Hát nem egyértelmű? Matt féltékeny!
- Mi!? Féltékeny? Ugyan már! Mégis kire?
- Huuhh basszus te tényleg gyenge elméjű vagy! -csapott homlokára drámaiasan- Rám!!! Matthew nem tudja, hogy én ferde vagyok, azt hiszi hajtok rád! Kezded már kapizsgálni? -pöckölte meg halántékom- Gondolom mikor kiszálltál a kocsimból azt hitte együtt vagyunk és elöntötte a düh az agyát. Ezért is esett nekem!
- De ha így is lenne, mit számítana?
- Hát szerintem elég sokat!
- Miért?
- Huh hát te tényleg nehéz eset vagy...! -ingatta fejét- Azért kedves miss semmit sem tudok, mert most már egyértelművé vált, hogy nem csak te érzel iránta valamit hanem ez fordítva is így van!
- Na és akkor? Még ha ez mind igaz is, nem sokat számít! Mint azt már meséltem, Matt-nek csak egy igaz szerelme van és az a zene! Ja meg a banda! Régen sem engem választott, most se lenne másképp...
- Azóta eltelt pár év, felnőttetek. Biztos vagyok abban, hogy te is sokat változtál és ő is, ahogy a világról alkotott nézetetek is.
- Hát ezt kétlem!
- Nos, sosem tudod meg ha nem beszéltek!
- Egyszer már megpróbáltam, nem ment... Ha a közelemben van egyszerűen felmegy a pumpa és nem tudok normálisan kommunikálni. Kétlem, hogy tudnánk normálisan beszélni!
- Próbáld meg. Ha egyedül nem megy, kérj segítséget!
- Mégis kitől?
- Olyantól aki közel áll Matt-hez, aki meg tudja mondani, hogy ki is ő valójában.
- Na és ki lenne az? Senki nincs aki ennyire ismerné, max Tommy de vele régen se voltam jóban most meg... -legyintettem.
- Én nem is róla beszéltem!
- Akkor? -olyan tekintettel nézett rám, mintha azt mondaná, hogy „na mi van te lány nem tudod? essen már le!"- Most te Jimmy-ről beszélsz?
- Na látod (?) tudod te!
- Mondjuk vele is barátok voltunk, de... hát nem is tudom.
- Egy próbát megér.
- Lehet. Na megyek mert apám leszedi a fejem. Jövőhéten találkozunk! -kikísért- Szia Adam!
- Szia és kössz, hogy elhoztad a leckét!
- Máskor is!
Becsukta az ajtót én pedig lassan hazasétáltam. Szerencsére apám még nem volt otthon, így nem kellett magyarázkodnom hol voltam.
Másnap fura mód apának megint el kellett utaznia valahova, szokásos, munkaügyben. De olyan furcsán viselkedett ismét, mintha nem is önmaga lenne... Kezdett engem megijeszteni ez az újfajta énje. Már olyanok is megfordultak a fejemben, hogy belekeveredett valamibe csak nem meri elmondani!
Hétvége lévén sokáig lustálkodtam az ágyban. Semmi kedvem nem volt felkelni! De sajna egy idő után muszáj volt, mert korgott a gyomrom az éhségtől. Nehezen elbúcsúztam a drágámtól és lementem a konyhába. De minden üres volt, szó szerint minden! Egy sor káromkodás után felöltöztem és elmentem a boltba, hogy legyen mit ennem. Hideg van, kurvára hideg! Gyűlölöm a telet! Bárcsak mindig nyár lenne! A bevásárlóközpontban jó meleg volt, nem akartam kimenni. Így egy jódarabig elidőztem bent. Míg egyszer csak egy nem kívánt személyt pillantottam meg, Jimmy-t. Hirtelen eszembe ötlött amit minap Adam mondott, hogy kérdezzem őt Matt-ről, de nem igen volt ínyemre a dolog. Sétáltam oda-vissza a sorokközt, közbe vitáztam magammal, hogy odamenjek-e vagy ne. De a sors közbe játszott, mert Jimmy feltűnt a semmiből és nekiütközött a kosaramnak.
- Jaj bocsi ne haragudj, nem láttalak. -hadarta el gyorsan.
- Nem kéne csukott szemmel járni! -oh, már megint ez az énem...
- Áh szia Miranda! -mosolygott rám, szerintem most jöhetett rá kibe is ütközött bele.
- Csá Jim. Hogy hogy itt? -hm ez aztán a kérdés... szép volt Medi!
- Csak jöttem néhány kajáért a srácoknak. A hétvégénk elég zsúfolt lesz.
- Kitalálom -úgy tettem mint aki nagyon gondolkodik, még egy képzeletbeli bajuszt is pödörgettem- újabb idióta aláírás osztás!
- Nem. Koncertünk lesz!
- Oh, micsoda meglepetés... -nem tehetek róla, akaratlanul is irónikus leszek mikor velük beszélek.
- Nincs kedved eljönni? A főtéren lesz ma este!
- Bocs de nem érek rá.
- Kár. Örültem volna és szerintem Matt is. -na ez új.
- Miért? Kell egy fújoló is?
- Nem de mindegy, látom most nem tudunk beszélni... -elment tőlem.
Már megint eltoltam. De nem tehetek róla! Ez a fajta... nevezzük védekezési mechanizmusnak, azóta bennem van amióta olyan csúnyán elbántak velem. Azóta csak ilyen gúnyosan tudok hozzájuk szólni. De talán... változtatnom kéne a stílusomon. Hiszen Jimmy tényleg nem mondott semmi rosszat én meg letoltam... Nem akartam olyan izé lenni, ez már nálam reflex. De eldöntöttem, adok egy esélyt a beszélgetésnek! Nem garantálom a sikert, de mindent megteszek! A közeli parkban értem utol, gondolom Joe lakására tartott.
- Jimmy várj! -siettem utánna, megállt és várta, hogy mit akarok- Miért csinálta? -gondoltam kerekperec rákérdek és majd csak lesz valami- Matt miért verte meg Adam-et?
- Tényleg nem tudod? -már megint ez a hangnem... mintha nekem tényleg tudni kéne a választ.
- Hát nem, képzeld! -már idegesen válaszoltam, kezdtem utálni ezt a hanglejtést!
- Nem hiszem, hogy ezt nekem kéne elmondanom, de úgy látszik muszáj leszek. -biccentett, hogy menjek közelebb, így is tettem- Matthew féltékeny Adam-re!
- Mi!? -bár úgy tettem mint akit halálosan meglepett amit hallott, de igazság szerint nem nagyon- Miért lenne féltékeny?
- Nem egyértelmű? Az a srác totál odavan érted!
Na ez viszont már meglepett! Bár valahol, nagyon nagyon mélyen volt róla sejtésem vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy bíztam benne, de így... Jimmy szájából hallani teljesen más! Szóval Adam-nek mégis csak igaza volt! 
- Biztos ez? Szerintem valamit nagyon benéztél!
- Hidd el 100% ő mondta nekem a saját szájával! Tudod nemrégiben kiállt a banda elé és elmondta ha tetszik nekik ha nem, ő megkeres téged bocsánatot kér és megpróbálja helyrehozni a kapcsolatotokat bármi áron! -na erre aztán nem számítottam volna soha, totál lesokkoltak a hallottak.
- És mit szóltak a többiek?
- Örültek neki, hogy végre az az idióta barom a sarkára áll! -nevetett- Támogatják mindenben, ahogy én is!
- Tényleg?
- Igen! Mondta neked, hogy Travis-ék is megváltoztak nem?
- De...mondta, csak... nem hittem, hogy ez tényleg így is van! Tudod ezt nagyon nehéz elhinni, főleg nekem.
- Persze én megértem! Sokat bántottak régen, tudom. -leültünk a közeli padra- De az a múlt! Hidd el megbánták már ahogy viselkedtek és nem csak veled, mással is! Azt is megértem ha nem tudsz nekik megbocsájtani, sőt az igazat megvallva meg se érdemlik, de Matt, nos ő szerintem egy esélyt megérdemelne! És ezt nem azért mondom mert a barátja vagyok, hanem mert tényleg így gondolom! Ő nem tett semmit!
- Ja és épp ez a baj!
- Mármint úgy értem, hogy...
- Tudom hogy érted! -szakítottam félbe- Lehet ő nem bántott szavakkal, de talán az jobban fájt ahogy nem tett semmit! Csak állt, várt és tűrte, hogy megalázzanak engem meg valahol őt is. Nem állt ki értem, értünk, a barátságunkért, hagyta elveszni! Hidd el Jimmy, nekem ez jobban fájt mint amit Brad és Travis tettek!
- Igen tudom. Hidd el Matt azóta már kb milliószor megbánta, hogy akkor annyit habozott. De akkoriban olyan kényszeres volt, annyira meg akart felelni mindenkinek, de szó szerint mindenkinek (!) hogy nem mert kiállni magáért! Sokáig így volt ez... Az az idióta annyira maximalista, hogy néhányszor már kórházba is került miatta!
- Mi, tényleg? -ezt nem is tudtam.
- Igen. Hát azóta ő is változott elég sokat. Én mindenképp azt javaslom, hogy beszéljetek! Még ha nem is sikerül kibékülni legalább elmondhatjátok a másiknak a nézőpontotokat, így jobban megérthetitek egymást.
- Hm nem is tudom... Az a baj valahányszor a közelembe jön bekattan az az egyedi stílusom és nem tudok normálisan beszélni.
- Mármint a bunkó éned? -nevetett- Amiből az imént nekem is jutott?
- Jah... -feleltem kissé elszégyelve magam.
- Hát figyelj, ha most velem tudtál normálisan beszélni annyi év után, vele is menni fog. Próbáld meg! -paskolta meg combom, aztán felállt, gondolom mennie kellett.
- Lehet az lesz, még meglátom. Kössz Jim! -álltam fel én is.
- Mit?
- Nem tudom, mindent. Hogy elmondat nekem mi a szitu holott nem is kedveljük egymást, azt is, hogy nem küldtél el miután utánnad jöttem.
- Én bármikor szívesen beszélgetek veled! Lehet te utálsz engem, viszont én sosem utáltalak. Igaz én is elkövettem azt a hibát, hogy hagytam a barátságunkat tönkre menni, amit sajnálok is! De mind követünk el hibát és szerintem az igazi hős az, aki képes megbocsájtani!
- Ha te mondod. Azért kössz mindent! -mosolyogtam, tényleg komolyan gondoltam minden szót és asszem most sehol sem voltam irónikus.
- Szívesen! Szia Miranda!
- Szia Jimmy!
Elindultunk az ellenkező irányba, én haza ő pedig Joe-hoz, mivel általában mindig ott lógnak. Furán hatott rám ez a beszélgetés, de ez afféle jól ható érzés, nem rossz vagy frusztráló. Igaza volt abban, hogy lassan öt év után most először tudtunk normálisan beszélni. Istenem hogy elrepültek az évek!
Hazaérve elpakoltam mindent amit a boltban vettem és miután megcsináltam a vacsimat leültem a tv elé. Épp az egyik kedvenc horror filmem ment de nem igazán arra koncentráltam, hanem inkább arra amit Jim mondott. Tudni azt, hogy Matt féltékeny Adam miatt és érez irántam valamit... Igazából meg sem tudom fogalmazni milyen érzés. Egyszerre örülök neki, de elszomorító is és egyben nyomasztóan hat, közben pedig mintha megkönnyebbült is lennék. Tudni azt, hogy talán ugyanúgy érezhet ahogy én... Bár azt kétlem! Max azt hiszi, hogy kedvel. Talán régen lehetett volna köztünk valami... Akkor még láttam a szemében valamit ami lehet az enyémben is ott volt! De ma? Bár szeretném, tényleg szeretnék hinni Jimmy-nek, de annyira félek az újabb csalódástól, hogy nem merek bízni!
Viszont azt eldöntöttem vagyis inkább levitatkoztam magammal, hogy most már rászánom magam arra a beígért beszélgetésre. Abban igaza van Jimmy-nek ha nem is békülünk ki, legalább kibeszéljük magunkból az elmúlt évek fájdalmait és a mélyen eltemetett érzéseket. Ha másért nem is, de ezért megéri! Legalább megtudja mennyit szenvedtem és miken mentem keresztül miatta! Csak nehogy úrrá legyen rajtam a cinizmus!