Minden olyan csendes, már-már túl csendes. A folyosókat kísérteties csend hálózza be, a kórteremben sem hallani mást csak a gépek pittyegését. Tamara az ágyában fekszik és várja, hogy végre valaki bemenjen hozzá. Egy nővér, egy orvos, esetleg Rebecca vagy akit titkon a legjobban vár, James. De hosszú idő múlva sem jön senki. A nap is készül lenyugodni a horizonton és eltűnni a fákközött, már csak néhol bukkan fel 1-1 kisebb sugár a hatalmas fák ágai között. A lépcső felől hirtelen cipő kopogás hallatszik, de nem nőé a cipő ez nem egy idegesítő magassarkú koppanásai hanem egy férfié, aki jól hallgatóan sietősen, nagy léptekkel szedi a fokokat. Az ágy melletti ablakocskán a redőny le van húzva így a lány nem látja ki tart felé, csak bízik abban, hogy James az. Az ajtóhoz érve a kopogások megszűnnek és az a kellemetlen csend újra úrrá lesz mindenen. Alig hallható szuszogás neszei szűrődnek be a hatalmas fehér ajtó részecskéin. A lány idegesen várta mikor lép már be az a személy a szobába, hogy láthassa ki az. Felült hatalmas ágyán és kiszólt, hogy felgyorsítsa a folyamatot.
– Ki van kint!?
De kérdésére nem jött válasz, hiába várta. Mintha magában beszélne vagy esetleg egy szellemmel. A korábbi szuszogások is alább hagytak, már azt sem hallotta. Majd hangosan kopogtak az ajtón, már-már dörömbölésnek lehetne nevezni. A bent ülő lány kezdett egyre jobban félni, a nővérhívóért kapott de hiába nyomkodta a nagy piros gombot, senki sem jött. Összeszedve minden bátorságát felállt, karjából kitépte az infúziót és halkan a bejárathoz sétált. Egy gyors rántással nyitotta ki az ajtót és amit látott...a szavai is elakadtak. Egy férfi állt ott szürke már-már fekete öltönyben, talpig véresen. Feje lehajtva, haját mintha pókhálók lepték volna el, kezei pedig reszkettek. Megijedt! Nem tudta mit is kéne csinálnia... Egyáltalán ki az az ember aki ott áll? Na és mért áll ott? Netalán egy balesetes férfi akit bevittek a mentők csak elkószált? Kérdések tucatjai váltották egymást fejében. Egyszer csak hirtelen újra lépteket hallott a folyosón és egy hangos durranás után az addig ott ácsorgó pasas bábuként hullott a földre. Gondolkodás nélkül leguggolt hozzá, hogy segítsen de már nem tudott mit tenni, egy hatalmas lyuk tátongott a mellkasán. Felnézett és a lövöldöző férfi közeledett felé. Arcát nem látta, mintha a folyosó lámpái szándékosan csak az arcát világítanák meg, csupán két zölden izzó szempárt látott ami izzott a dühtől és a bosszú égető lángjai csak úgy lobogtak benne. A földön haldokló férfi megragadta a lány kezét és igyekezte ellökni onnan.
– Menj! -suttogta- Neked élned kell!
A lány hátrébb húzódott de nem tudott hova menni, a terem a harmadikon volt. Tudta ha odaér a gyilkos őt is megöli akárcsak azt a szerencsétlen férfit. Kinézett az ablakon de sehol egy terasz, sőt még párkány sem volt. Tudta vége van. Majd hirtelen a lelőtt pasas felkelt és dulakodni kezdett gyilkosával. A támadó újabb golyót lőtt a már amúgyis rettentően vérző férfiba. Aki, a sok vérveszteség és szívet ért találat miatt a padlóra rogyott. Kezeivel megtámasztotta magát és a lány felé fordult. Nem volt olyan testrésze ahol ne vérzett volna. A száján, az orrán sőt még a füléből is folydogált a vére. Pislogott kettőt majd mintha intett volna felé, de inkább volt az legyintés, rámosolygott a lányra.
– Ne feledd! Neked élned kell Tamara!
Azután rögtön lehunyta szemeit és a földre zuhant. A támadó a lány felé fordult és rászegezte pisztolyát. A fegyver hatalmas durranással sült el. Majd hirtelen egy erős rántást érzett magán a lány és riadtan tért magához, izzadtan és érezte ahogy két kéz erősen fogja a vállát.
- Héj-héj nyugi! Tamara nyugodj meg!
Ismerős volt neki ez a férfi hang. Igyekezte lenyugtatni magát s miután megnézte ki fogja őt le szíve nyugalommal telt meg. Néhányszor vett pár mély lélegzetet, hogy magához térjen. Megdörzsölgette szemeit, hogy az tényleg a valóság-e vagy újra csak álmodik. Miután meggyőződött arról, hogy nem álmodik megkönnyebbülten dőlt hátra az ágyon.
- Hol vagyok?
- Kórházban.
- Miért?
- Nem emlékszel? -bólintott nemet jelezve- Sam járt nálunk és elmesélte miket derített ki rólad és a családodról. Valószínűleg sok volt az egyszerre neked és elájultál. Jobbnak láttam ha behozlak inkább.
- Akkor az igaz volt, hogy megölték az apámat?
- Igen. Nagyon sajnálom...
- Asszem kezdem érteni mit akarhat tőlem az a John. Itt van Dr. Mayers?
- Nincs. Ma délelőttös volt, holnap jön be. Miért?
- Beszélnem kell vele, minél előbb csinálja meg az ellenszert! Szeretnék visszaemlékezni a gyilkosságra!
- Mi? Minek?
- Mert asszem én is ott voltam... És valószínű akkor történhetett valami és ezért kaptam meg azt a csodaszert ami kitörölte a memóriám.
- És ezt honnan veszed? -nézett kérdőn.
- Volt egy igen csak fura és roppanttul élethű álmom. Amiben egy férfi állt az ajtóban -biccentett az említett tárgy felé- vérben úszva és valaki hirtelen lelőtte őt a folyosó végéről. De nem halt meg...segített nekem. Azt akarta, hogy éljem túl, mert öm...nekem élnem kell!(?) Asszem ezt mondta. Aztán az a pasi engem is le akart lőni és megvédett engem. Szerintem ő lehetett az apám! Valószínű ez történt akkor is.
- Akkor ezért kiabáltál és kapálóztál annyira!?
- Tényleg? Bocs nem akartam...
- Ugyan, semmiség. Itt voltam ne aggódj. Na és most mit fogsz csinálni?
- Hát először is ki kell derítenem, hogy mi történt pontosan akkor, azon a napon! Aztán meg kell tudnom mit kért tőlem John amire nemet mondtam. Vagyis gondolom, hogy nemet mondtam azért tette ezt velem. -mutatott végig magát.
- És ezt hogy akarod kideríteni?
- Egyszerű! Megkérdezem tőle!
- Hogy mi!? Te teljesen megőrültél!? -kiabált rá.
- James, ezt ne! Pontot kell tennem ennek az egész rémálomnak a végére, és ezt csak úgy tudom megtenni, ha magam járok utánna! Nem várhatok addig amíg Mr. Jackson előkapar valamit ami akár hosszú napokba vagy hetekbe telhet! Hiszen ha tényleg a maffia főnöke volt az apám akkor az ilyen alvilági ügyek elég titkosak és nem híresztelik az emberek ki mikor mit csinál! Hallottad Samuel is mit mondott nem? Hogy az egyik haverjának az egyik embere tudott némi infót mi történt az apámmal. De azt, hogy tőlem mit akart senki sem tudja! Hiszen azt sem tudják, hogy hol vagyok vagy egyáltalán élek-e! Azaz, ez olyan dolog amit csak a nagybátyám tudhat.
- Nem, én nem fogom engedni, hogy elmenj hozzá!
- Már pedig azt nem te döntöd el! Felnőtt nő vagyok, szabad döntés joggal rendelkezem! Most pedig kérlek hívd ide az orvost, ki akarok innen menni!
- Tamara! -szólt rá de hiába, a lány már lezártnak tekintette a vitát.
Nem volt hát mit tennie, ment és szólt a kezelő orvosának, aki egy gyors vizsgálat után kiállította a lány papírjait. James hazafuvarozta Tamara-t, akivel egész úton nem szóltak egymáshoz. Nagyon bántotta a bűntudat, hogy nem tudja őt lebeszélni erről az életveszélyes cselekedetről! A kétségbeesés kezdett úrrá lenni rajta, fogalma sem volt mit tegyen vagy mondjon amivel maradásra bírhatná őt. A házhoz érve a lány gyorsan kipattant a járműből és sietve ment be a lakásba, a férfi követte őt. Elment lezuhanyozni és átöltözni, szerette volna lemosni magáról azt a tipikus kórház szagot. Miután végzett fekete ruhába burkolta testét, haját összegumizta és felkészült az indulásra. A férfit egyre jobban zavarta a tehetetlenség, hogy hiába mond bármit, szavai süket fülekre találnak. Gondolta fut egy utolsó kört nála, hátha sikerül hatnia rá. Ha nem akkor nincs más, vele tart. A szobája felé vette az irányt, ahol az éppen cipőjét felvenni készülő lánnyal találta szemben magát.
- Ha azért jöttél, hogy lebeszélj akkor bele se kezdj! -intette le előre a férfit, nem volt kedve újra végig hallgatni korábbi mondandóit.
- Kérlek Tamara ne menj! Legalább az én kedvemért! -hangja esdeklő volt.
- Ne haragudj, de nem maradhatok! Épp eleget bújkáltam már, elég volt ebből!
- Kérlek! Mit mondjak, hogy itt maradj?
- Semmit! Ugyanis nem tudsz rávenni, hogy maradjak!
- Akkor veled megyek!
- Arról szó sem lehet! Ez veszélyes.
- Oh... Neked nem!? -kérdezte, hangja iróniától csöpögött.
- Nem! Hiszen ha John meg akarna ölni már rég halott lennék! Akar tőlem valamit, csak fogalmam sincs mit. Meg amúgy is maffia családból származok, vagyis értenem kell a fegyverekhez.
- Na és ha azt is elfelejtetted használni?
- Majd kiderül. -dobta vállára táskáját majd elindult kifelé de a férfi nem engedte ki- James, állj félre!
- Nem, nem tudok. Tamara kérlek!
- Hamar Tamara-nak hívsz, mi lett a Lana-val?
- Ha akarod úgy hívlak nekem mindegy. Csak kérlek ne menj!
- Értsd meg, muszáj!
- Mit mondjak még? Mit vársz mit tegyek!? -kiabált, szemeit könnyek áztatták, arca kipirult.
- Semmit! Nem kell mondanod semmit. Ígérem visszajövök!
Kezeit a férfi nedves arcára tette és letörölte könnyeit. James a saját kezeit a lányéra tette és mélyen a szemébe nézett. Talán most történt olyan először, hogy így, ilyen könnyen elmélyültek egymásban. Tamara megigazgatta ajkait mintha rúzst kenne el rajtuk, majd félre lökte a férfit és kislisszolt mellette. De ő sem volt rest, tudta ha most nem lép, talán sosem látja viszont a lányt.
20. rész
2021-09-06
Hozzászólások (0)