Crystal egy kietlen, sivár helyen sétált. Sehol egy zöld terület, sem virágok csak a feketévé égett fák, komor homokos terület. Szörnyű látvány volt, azt sem tudta hol van. Csak lépdelt előre lassú, óvatos léptekkel. Egyszer csak az egyre közeledő ködből előlépett egy alak. Megijedt, hogy ki lehet az, már készítette erejét ha netalán úgy adódik, akkor megvédhesse magát.
- Csak nem akarsz megtámadni?
Ledöbbent, olyan ismerős volt neki a hang, olyan lágyan csengős dallama mai napig a fülében égett. Száját eltátotta és könnyei utat törtek és folytak le az arcán, mintha csak vízesés kerekedett volna. A régi kezek újra átölelték, szorosan fogták, tartották a lányt. Aki csak sírt és sírt, abba sem bírta hagyni.
- Héhé, nyugodj meg! Semmi baj, itt vagyok! -simogatta meg a lány fejét.
- Apa! -ölelte át újra- Hogy lehet ez? Nem értem. Álmodom csak ugye, ez nem a valóság!?
- Álom volna? Vagy ez a valóság? A valóság relatív! Lehet ahol élsz csak egy kreált világ és ez az igazi, nem tudhatod! De ne is a miértekre keress választ! Hiszen, nem mindegy hogy kerültem ide? A lényeg, hogy itt vagyok!
- Igazad van! Úgy hiányoztál! -ugrott a nyakába- Olyan borzasztó volt az az este!
- Csshhh! Semmi baj! Ne gondolj a múltra, ne hagyd, hogy felemésszen! Tudsz rajta változtatni?
- Hát...nem...
- Akkor meg felesleges rágódni rajta! Engedd el!
- De olyan nehéz! Olyan hirtelen mentél el, szükségem lett volna még rád!
- Crystal, sosem volt szükséged rám! Te egy erős, okos, gyönyörű fiatal nő vagy aki bármire képes, ha hisz önmagában!
- De akkor is kellettél volna!
- Itt voltam mindig, sosem hagytalak el! Hiszen még itt is ugyanúgy szeretlek, mint a másik világban! A szereteten nem változtat sem a hely, sem az idő!
- Annyira hiányoztál! Nem jöhetsz vissza velem ugye?
- Nem, azt nem lehet. De segítek neked bármiben. Hallottam, hogy nagy dologra készülsz!
- Igen... -sóhajtott- Visszamegyek vagyis megyünk Spellworld-be, vissza akarom szerezni azt ami az enyém! Nem hagyhatom, hogy a nép tovább nyomorogjon!
- Ez alatt a cuki pofi alatt nemes lélek lakozik! -csípett bele arcába, a lány elmosolyodott- Végre látom aranyos mosolyodat! Sokáig szeretném még ezt látni, ne hagyd, hogy a szomorúság úrrá legyen rajtad! Ezt a fénylő mosolyt ne árnyékolja be semmi!
- Igyekszem csak olyan nehéz... Folyton erősnek lenni, bátornak...már nem tudom meddig bírom ezt! -ült le a földre.
- Félsz? -ült mellé.
- Rettegek!
- Mitől?
- Attól, hogy veszítek! Hogy mégsem vagyok olyan erős, mint amilyennek gondolom magam, hogy nem leszek képes legyőzni Tristant! Közben a barátaim, a népem és anyám is mind bíznak bennem! Nem akarok nekik csalódást okozni! -temette arcát a kezeibe.
- Figyelj! Attól mert félsz kicsivel sem vagy gyengébb vagy gyávább! Sőt, nagy bátorságra vall ha fel mered vállalni azt, hogy félsz! Csak ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a félelem nagysága, legyél te a nagyobb és hagyd, hogy veled harcoljon! És a félelem átalakul mássá!
- Mivé?
- Bátorsággá, merészséggé és harci szellemmé! Ezek mind a győzelmed alapjait képezi! Ha ez sikerül, soha nem győzhet le senki!
A lány elgondolkodott ezeken és belátta, talán apjának igaza van. Hiszen minden szó logikus és igazság alapja is van, szóval még be is válhat.
- Szerinted képes leszek rá?
- Ha beleadod a szíved és a lelked hidd el, bármire képes lehetsz még arra is amire sosem gondolnál!
- Bár így lenne! De annyira félek!
- Az nem baj. Ha nem félnél akkor lenne gond! De ne aggódj, amíg veled vannak a barátaid, a családod és a néped bízik benned, addig csak győztes lehetsz! És én is itt leszek! Ne feledd, attól mert valamit nem látsz, az nem azt jelenti, hogy nincs is ott!
- Köszönöm apa! Annyira szeretlek! -ugrott az ölébe.
- Én is téged, drága hercegnőm! -puszilta meg homlokát- Most már mennem kell! -állt fel.
- Ne! Kérlek ne menj még! -kérlelte.
- Muszáj mennem. De ne félj én mindig itt leszek veled!
Hátrált pár lépést és eltűnt a ködben. Majd a köd egyszer csak eltűnt és a lány zuhanni kezdett, sikoltott vajon hova érhet földet, majd hirtelen kinyitotta a szemét. Körül nézett és látta, hogy a szobájában van, az ágyban feküdt. Akkor igaza volt, az csak egy álom. Mégis olyan valóságos volt minden, a levegő, a táj, az apja ölelése. Érdekesek az álmok, sokan nem is képzelik el mennyire. Vett egy mély lélegzetet, felöltözött és lement a gyakorlótérre. Ott mindenki fejet biccentve hajolt meg előtte és felsorakoztak.
- Hogy haladtok? -kérdezte Whayana-t.
- Remekül hercegnő! Ügyesek az embereink, gyorsan tanulnak és hamar elsajátították a harcművészetet.
- Remek! Készüljetek fel! Holnap indulunk!
- Holnap? -kérdezte meglepve.
- Igen! Nincs miért várnunk! Minél hamarabb cselekedni kell!
- Rendben értettem! Szólok az embereknek. -biccentett és elment.
Nick is visszatért és odament a lányhoz, aki a tanácsteremben munkálkodott.
- Áhh szia! Hát visszatértél!
- Igen, vissza.
- Mesélj mi volt? Mit mondd Graham?
- Terv szerint halad minden. Szólt a katonáknak, hogy készüljenek akik egységként fognak várni téged.
- Remek! Örülök! -ült le.
Arca gondterheltnek tűnt, szemei aggodalmat sugároztak. Nickolas leült mellé és kifaggata mi nyomasztja annyira.
- Mi a baj Crystal? Látom valami baj van!
- Nem nincs, leszámítva ezt az őrült helyzetet!
- Szerintem van ott valami! Ismerlek már, tudom mikor nyomasztanak gondok! És tudhatnád, hogy addig nem hagylak amíg el nem mondod!
- Na jó... Ma álmodtam egy egész furát és azóta nem bírom kiverni a fejemből! Olyan valóságos volt!
- Na és mi volt az?
- Apám jött el hozzám álmomban. Odajött és elbeszélgettünk. Kérdezte mi bajom és elmondtam, hogy mennyire rettegek.
- Mitől?
- Szerinted? Attól, hogy elbukom, hogy veszítek és ezzel cserben hagyom a népet, anyámat és titeket is!
- Ez nem fordulhat elő!
- Miért? Miért nem!? Csak mert tudok mind a négy elemmel bánni? Az még nem egyenlő a győzelemmel!
- Én nem is erre gondoltam!
- Akkor?
- Crystal figyelj, te egy okos, kedves és tisztességes hercegnő vagy! És most nem a nemesi rangodra gondolok! Nem a trón vagy a királyi cím tesz nemessé, hanem a tetteid, a cselekedeteid és az, hogy mindig kiállsz az emberekért! Tristan-nal ellentétben neked van szíved és lelked! Ahogy a barlangban a sárkány őrző is elmondta, nem az a lényeg, hogy tudsz a tűzzel bánni, hanem hogy mire használod fel azt! Mi mind hiszünk benned és nem azért mert uralkodó vagy, hanem mert van lelked és belső erőd arra, hogy legyőzz bármilyen akadályt ami csak az utadba kerül! És ezt soha senki el nem veheti tőled!
- Köszönöm Nickolas! Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem!
- Ne köszönd! Ez természetes! És most gyere, ideje a néped elé állnod és végre igazi vezérként az élükre állni!
- Hmm... -vett egy mély levegőt- Menjünk!
Kimentek a torony teraszára vagy kiemelkedésére, ki hogy hívja, és mindenki összegyűlt az udvaron. Meghajoltak és felfegyverkezve álltak csatasorba.
- Holnap lesz a napja, hogy elindulunk a csatánkba! Holnap lesz az a nap mikor visszafoglaljuk azt ami a miénk! Kérek mindenkit, hogy a legjobb tudását használja fel és adjon bele mindent ha összecsapásra kerülne sor! Köszönöm mindenkinek, hogy harcoltok velem, hogy elkísértek erre a nagy harcra! De aki úgy érzi, hogy nem képes arra, hogy velünk tartson az most szálljon ki! Vagy aki nem akar ebben részt venni, az szintén elmehet! -várt egy kicsit, hogy ki indul el, de mindenki maradt a helyén.
- Kérjük felségedet ne küldjön el! Harcolni akarunk az ön oldalán! -kántálták egyszerre, leintette őket.
- Rendben! De ne azért harcoljatok mert hercegnő vagyok, vagy mert kötelességeteknek érzitek! Azért tartsatok velem, mert hisztek bennem, hisztek abban, hogy győzhetek, hogy együtt győzhetünk! Mert ha nincs hit bennetek, kár is innen elindulni!
- Hiszünk benned hercegnő! -kiáltották.
- Köszönöm nektek, köszönöm a bizalmat és a hitet! Megígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy érdemes legyek rá! De be kell valljam ugyanúgy félek, akárcsak ti! Talán még jobban is... De nem szabad hagynunk, hogy a félelem legyen úrrá rajtunk! Alakítsuk át a félelem magját az elszántság és a bátorság izzó tüzévé és legyünk úgy győztesek, mint még senki más! Mit szóltok, velem tartotok!? -kérdezte kiáltva, öklét a magasba tartva.
A tömeg egyszerre kezdte el az igent és a harci ordítást kiabálni, így tudta mindenki vele tart. Szíve megtelt boldogsággal és bátorsággal. Bár apja szavait használta mégis ő is így gondolta az egészet, közben érezte, hogy vele van és rámosolyog az égből.
Egyszerre indult el az aprócska sereg Spellworld irányába. Tudták talán túl sem élik, vagy megsérülnek mégis bátran és boldogan indultak el uralkodójuk oldalán arra a mezőre amit talán utoljára látnak. Mégis meneteltek, a megtántorodás vagy megfutamodás aprócska gondolata sem ébredt szívükben, mert ilyen bátor és életre való hercegnőjük van! Csodálták őt bátor tettéért, hogy be merte vallani, hogy ő is fél. Ezt még egyetlen király sem királynő nem lépte meg, így nagyott nőtt a lány a szemükben.
A kapuhoz érve Crystal a sereg élére állt és úgy lépték át Spellworld kapuját, nem tudva mi is vár rájuk odaát!
20. rész
2021-01-28
Hozzászólások (0)