Charles és a képzettebb diákok kivonultak az utcára vagy ha jobban tetszik a csatatérre. A látottak alapján elborzadtak a többiek, sosem láttak efajta pusztítást, maximum filmekben. Szörnyű volt a látvány, legszívesebben elsírták volna magukat.
Elindultak felderíteni Eric helyzetét, hogy meggyőzzék álljon le. Szerencsére Hank remek nyomkövető így hamar a nyomára bukkant és megtalálták a főhadiszállását. De csak hárman mentek oda, Charles, Logen és Hank. Nem akarták a többiek életét kockáztatni. Mikor a gyárépülethez értek pár mutáns megállította őket, hogy mit keresnek ott. De elmondták, ők nem akarnak bajt csak beszélni a vezetőjükkel. Felszóltak Magneto-nak, hogy őt keresik és kis tanakodás után felengedte őket. Persze azért fegyveres őrök kísérték őket. A vezérszárnyba érve meglátták Eric-et amint egy nagy piros bársony székben ül, mellette ott állt Raven is, a professzor eléggé elképedt amikor meglátta, de nem hagyhatta, hogy eltereljék a gondolatait a régi emlékek és azok sérelmei. Plusz még állt ott egy kb Eric-el egykorú, kopaszos férfit.
- Üdvözöllek Charles! Mondd minek jöttél ide?
- Eric kérlek hagyd ezt abba! Nem veszed észre, hogy ezzel csak rontasz a helyzeten?
- Kedves Charles, nem én vagyok aki ezt az egészet elkezdte! Ők támadtak ránk! Nem pedig fordítva. -hangsúlyozta szavait.
- Most a bolt előtti történtekre gondolsz?
- Mi másra szerinted!?
- Tudod jól, hogy azok az emberek bűnözők voltak! De nem mindenki ilyen!
- Ugyan már Charles! Mikor fogod már ezt abba hagyni? Az emberek gonoszak! Ezt bizonyította a múltkori incidens is! Majdnem meghalt a lányom! -ment oda hozzá és mérgesen, halk szavakkal súgta a fülébe- Ezt nem fogom hagyni, hogy megússzák! -csapott a tenyerébe.
- És nem is fogják! A bíróság elítéli őket!
- Bíróság!? -nevetett fel cinikusan- A nagy tiszteletre méltó bíróság nem fog semmit tenni! Csak a rablásért fogják elítélni őket, ha azért is kapnak valamit, de Maya-ért nem! Hiszen ő egy mutáns, és a mutánsokért nem állnak ki az emberek!
- Mért ne állnának ki? Ez butaság!
- Mert félnek tőlünk! -kiáltotta- Félnek, mert nagyobbak és hatalmasabbak vagyunk! Ezt pedig ma be is fogjuk bizonyítani! Ha akarsz tarts velem, hiszen testvérek vagyunk, egyek mindenkivel aki itt van!
- Én ebben nem veszek részt és nem vagyok egy ilyen embernek a testvére!
- Ahogy gondolod! Elvezetni őket! -parancsolta az ott álló őröknek.
- Hibát követsz el Eric! Tudod jól, hogy ez nem helyes! -kiabálta neki a tuszkolások közepette.
- Ma már nincs olyan, hogy helyes vagy nem helyes cselekedet! Itt már csak a túlélésért folyik a harc, amit meg fogunk nyerni!
- Na és mit szólna ehhez Maya!? Szerinted örülne ha ilyennek látná az apját? Ott fekszik a kórházban, majdnem meghalt és te nem voltál vele!
- Muszáj volt eljönnöm, és különben is ő küldött el!
- Igen, mert szeret téged! De ha ezt teszed, ha megölsz mindenkit szerinted ezek után is szeretni fog!? Ne hagyd el őt újra! -kiabálta a liftből, de az ajtó bezáródott.
Kihajították őket az épületből és visszamentek a csapathoz. Logen és Hank elmesélték a történteket és mondták, hogy készüljenek fel a harcra. Felsorakoztak az utcán és akit csak tudtak elvittek onnan biztonságos helyre. Közben a híradósok is a helyszínre mentek, bár nem lett volna szabad. Közvetítették az egész küzdelmet.
Közben Maya a kórházban betegre aggódta magát a helyzet miatt. Anyja jelenléte sem tudott megnyugvást hozni számára. Vizsgálatok után visszavitték őt a kórterembe ahol huga már nagyon várta.
- Maya!!! -ugrott az ölébe.
- Szia rosszcsont! Hogy vagy?
- Jól na és te? Haza jöhetsz már?
- Még itt kell maradnom egy kicsit, de hamarosan otthon leszek. Ígérem! -puszilta meg homlokát- Hozol nekem egy sütit a büféből ha megkérlek? Tudod hol van ugye?
- Igen tudom. Persze hozok. Magamnak is vehetek?
- Persze nyugodtan!
Kiugrándozott a szobából és a szemben lévő büfébe sietett, ahol nyálcsorgatva válogatott a finomabbnál finomabb süteményekből.
- Na doktor úr, hogy van a lányom? -kérdezte az orvost.
- Egyre jobban, bár még sokat kell pihennie. A genetikai vizsgálat szerint a mutáns gének szépen fejlődnek vissza a szervezetébe, ezzel erősítik azt.
- Szóval akkor ismét mutáns leszek? -kérdezte lelkesen.
- Igen, de még mennyire. Bár az előző vizsgálatok alapján is az voltál, csak afféle hibernált üzemmódban voltak a sejtjeid.
- Tényleg? -bólintott a doki- Akkor ezért tudtam a boltban újra mozgatni dolgokat, mert életre keltek a sejtjeim?
- Igen valószínű.
- De hogyan? Hiszen előtte teljesen elveszett az erőm, hiába próbáltam nem tudtam életre kelteni őket!
- Valószínűleg egy erőteljes behatás keretében kezdett el terjedni újra az adrennalin a testetben, ami kiváltotta a mutáns testek működését és termelését.
- Erőteljes behatás? Ez mit akarna jelenteni?
- Hát egy olyas féle sokk, ami által a szervezetet stressz éri, ami ezt az egészet kiváltja.
- Áhh már értem! A boltban ahogy láttam, hogy azok a szemetek megölik azt az embert elpattant valami és ideges lettem.
- Igen ez lehet a kiváltó ok. De most mennem kell, pihenj sokat és szedd a gyógyszered! Majd még benézek!
- Rendben, köszönöm doktor úr! Na és mikor mehetek haza?
- Hát az még belekerül egy kis időbe, de ha ilyen jól javulnak az értékeid akkor pár nap és otthon lábadozhatsz! De most már mennem kell a műtőbe!
- Köszönöm mégegyszer!
Elköszöntek és boldogan ült le az ágyára. Közben Emy is visszatért egy tálca süteménnyel a kezében. Befalatozták közben beszélgettek. Majd Lilien elvitte Emily-t a kórház játszó házába, hogy ne unatkozzon. Rábízta az ott dolgozó dadára és visszament a lányához. Aki öltözködés közben újra bekapcsolta a tv-t hátha mutatják már hogy áll a küzdelem. Elszörnyülködve látta, hogy mindenki ott van és csak arra várnak, hogy valamelyik fél kezdeményezzen.
- Kedves nézőink, amint láthatják egyik fél sem tett még semmit, csak állnak. Mintha várnának valamire! Mint azt az egyik forrásunktól megtudtuk a velem szemben álló férfi, a híres Charles Xavier professzor, akinek a híres tanulmánya hozta meg a sikert, a Mutáció az emberekben című bestseller könyve, a listák élén van mai napig. Mint az kiderült ő szintén mutáns, aki egy mutáns gyerekeknek kialakított intézmény igazgatója és oktatója. A hírforrásunk szerint ő az emberek oldalán harcol. Míg a másik oldalon Eric Lensher azaz Magneto, aki közellenség hírében áll. Vajon mi sül ki ebből az ütközetből? Békében sikerül ezt lezárni vagy sor kerül egy mindent elsöprő harcra? Maradjanak velünk és megtudják!
Maya nem hitt sem a fülének sem a szemének! Tudta, hogy ez csak rosszul végződhet. Valamit tennie kell, de mit és hogyan? Bár tudna segíteni! Anyja visszatérve látta, hogy a híreket nézi, így kivette a kezéből a távirányítót és kikapcsolta a tévét.
- Anya! -szólt rá.
- Neked ezt nem kell nézned!
- Már hogyne kéne! Hiszen ott van mindenki aki számít nekem! Charles, Eric, Logen és Lori-ék is! Mi van ha bajuk esik!?
- Majd a professzor megvédi őket. Hiszem, hogy képzett annyira, hogy megoldja ezt a helyzetet.
- Lehet, hogy képzett, de nem ismeri Eric-et, nem tudja mire képes. Érzem, baj fog történni! Oda kell mennem! -állt fel az ágyról.
- Mi, te megőrültél? -lökte vissza- Nem mehetsz sehová! Még nem vagy jól, és ha jól lennél sem engednélek!
- De anya ezt nem érted, nekem muszáj odamennem! Nem hagyhatom, hogy bajuk essen!
- Nem mehetsz! Veszélyes, még túl gyenge vagy!
- Kérlek engedj! Szeretem őt, muszáj mennem! -mondta könnyes szemekkel.
- Maya kérlek, megoldják ők. Nem engedhetlek el! -fogta le lányát.
- Anya! Eressz! -kirángatta a kezét.
- Kérlek Maya, nem akarlak elveszíteni! -fakadt sírva és a földre rogyott.
- Óh anya nem fogsz elveszíteni, ígérem! Visszajövök! -guggolt le hozzá.
- Olyan vagy mint az apád! -mosolygott rá.
- Köszönöm!
Megpuszilta és elrohant. Beleült egy kint parkoló kocsiba és padlógázzal hajtott a helyszín felé. Közeledve az utak egyre rosszabbak voltak, mindenhol berepedve és kátyúk tucatjai nehezítették az odajutását. Ugyan pár utcával odébb, de végül csak elérte célját. Kiszállva az autóból egyenesen Logen-ék felé vette az irányt. De mire odaért a harc elkezdődött. Hirtelen megállt egy fal mögött és nézte ahogy a két fél legyilkolja egymást. Tudta valamit tennie kell. Körbe nézett és meglátott egy rendőr kocsit amiben ott volt egy megafon. Gondolta talán az majd segít. Felkapta él a csapat élére rohant. Mindenki csodálkozva nézte a mellette elhaladó lányt. Mikor Charles meglátta azt hitte csak káprázik a szeme. Felállt egy magasabb romhalmazra, ami valószínűleg egy irodaház oldala lehetett és bekapcsolta a megafont.
- Elég legyen! -kiáltott bele- Eric hallasz engem? Hagyd ezt abba kérlek! Ne harcoljatok!
- Maya te mit keresel itt? Ez veszélyes! -ment oda hozzá Charles.
- Ne aggódj nem lesz baj! Hallasz engem!? Gyere elő! -vártak egy kicsit, majd a nagy tömeg mögül felbukkant Eric is.
- Te meg mit keresel itt? A kórházban kéne lenned!
- Igen, de ide kellett jönnöm! Muszáj ezt abbahagynod Eric! Kérlek! Ez nem vezet semmire! Ez nem helyes és te is tudod!
- Nem helyes? És az talán az volt mikor az a szemét bűnöző lelőtt téged? Majdnem meghaltál!
- Nem, nem volt az! És igaz majdnem meghaltam, de nem így lett hála neked! De ha te is elkezdesz ész nélkül gyilkolni és háborúzni, te mivel vagy jobb azoknál a bűnözőknél!?
- Hallgass Maya-ra Eric! Kérlek fejezzük ezt be! Mi is emberek vagyunk mutáció ide vagy oda! Ne akarj rossz ember lenni!
- Hagyjuk ezt abba, felesleges ez az egész. Hiszen mindig is voltak és lesznek is rossz és gonosz emberek, ezen nem tudsz változtatni se te, sem én se senki más! De nekünk nem kell rosszaknak lenni, hiszen csak nézz szét! -mutatott körbe- Mutánsok vagyunk, egyek vagyunk, mégis egymással harcolunk! Ha szerinted mi különbek vagyunk a normál embereknél, akkor miért is vagyunk most itt!?
- Még dönthetsz jól Eric! Csak vess véget ennek és menjünk haza! Így bebizonyíthatjuk az embereknek, hogy nem kell tőlünk tartaniuk! Na, mit felelsz?
- Nem tudom... Egész életemben azért harcoltam, hogy elfogadjanak minket és ne akarjanak legyilkolni. De ez sosem történt meg. Most mért lenne másként?
- Mert ha látják, hogy képes vagy a változásra ők is változni fognak és együtt sikerülni fog!
- Kérlek dönts nagy mutáns módjára és gyere haza apa!
Mint a filmekben mindenki elkezdett „awnn" hangokat kiadni és kérlelték ők is a békés haza menetelt. A szemek Eric-re és Maya-ra szegeződtek és arra vajon mi lesz a végső döntés. Egy ideig álltak ott, a férfi erősen hezitált, közben ezt az egészet leadta a tv, így minden ember hallotta a kis eszmecseréjüket.
Álltak ott egy ideje, de mintha semmi sem akarna történni. Ekkor hirtelen hangokat hallottak és emberek százai vonultak feléjük a távolból. Nem tudták mire vélni a dolgot, azt gondolták azért jönnek, hogy megöljék őket. A lány nagyon izgult, hogy ne kerüljön sor összecsapásra.
Megálltak az X-menes diákok mögött és egyszeriben csak tapsolni kezdtek. Mindenki összenézett, hogy most mi van!? Aztán ők is kérlelni kezdték, hogy fejezzék be az értelmetlen harcot és próbálják meg a közös életet, együtt dolgozást. Aztán néhány perc múlva egy helikopter szállt le az utcán és nem más szállt ki belőle, mint az Egyesült Államok elnöke. Mindenki elképedt, nem akartak hinni a szemüknek. A testőreivel odasétált a lányhoz és elkérte tőle a készülékét, amit szívesen oda is adott.
- Eric Lanser? Itt az USA elnöke beszél.
- Tudom ki maga! Mit akar?
- Szeretném ha ennek azonnal véget vetnének és békésen elvonulna minden mutáns és ember! Felajánlok magának valamit!
- Mi lenne az?
- Egy egyezmény! Törvénybe inktatom, hogy a mutánsok is egyenrangúak legyenek a nem mutáns emberekkel! Minden ágazatban egyformán kaphatnak jutalmat és bűntetést! Ugyan úgy ha maguk közül bűnözne valaki ugyanolyan szigorral súlyt le rá a törvény embere mint bárki másra a világon! Viszont ha sérelem éri magukat, akkor ugyan abban az ellátásban és előnyökben részesülnek, sőt ha kell jobban is! Tudom mennyire elfajult ez a világ, ember embert eszik lassan, de együtt, közös erővel megváltoztathatjuk a kialakult helyzetet!
- Szép szavak! De mi ezekre a bizonyíték? Politikusként tudom mennyire fontos a beszédkészség és a meggyőző hangnem! De mi igaz ebből!?
- Mérget vehet rá, hogy én nem csak a levegőbe beszélek! A szavamat adom, hogy minden az elhangzottak alapján fog történni!
- Elnézést elnök úr, de itt a szó már kevés! Nekem másfajta bizonyíték kell!
- Rendben, akkor mit szól ehhez?
Ekkor hirtelen elővette a papírt amire ezek voltak leírva, afféle szerződés féle, és kis kis madár alakot formázva belőle odareptette neki. Mindenki csak nézett tátott szájjal, hogy az elnökük is közülük való. Ezt sosem gondolták volna. A célba érő papír úgy hajtódott ki, mintha akkor lett volna nyomtatva, se egy gyűrődés sem apró szakadás, semmi.
- Na, mit szól? Ez elég bizonyíték önnek Mr. Lensher?
- Igen, ez már elég.
Odament hozzá és kezet fogtak. Mindenki újongásba kezdett, tapsoltak, összeölelkeztek. Örültek, hogy ennek az egésznek mégis csak jó vége lett. Nem kell értelmetlenül harcolniuk és meghalniuk. Maya az elnök és a két férfi együtt sétáltak vissza a repülőhöz, ahol újra kezet fogtak és megköszönték egymásnak a közreműködést.
Mikor szállt volna be az elnök a gépébe az hirtelen a magasba emelkedett és a pilótával a fedélzetén robbant fel. Mindenki a földre esett, nem akarták, hogy bárki megsérüljön. Nem tudták mire vélni a dolgot. Hátra fordultak és a Charles által korábban látott férfi az irodából egy repülős szerkezet segítségével elszállt felettük és az erejével robbantotta fel a helikoptert.
- Hagyd ezt abba Robert! Vége van, felejtsd el a harcot!
- Lehet neked vége Magneto, de nekem még csak most kezdődik! Nem hagyom, hogy egy idióta puhány alak miatt dugába dőljön a hosszú évekig tartó tervem! Ha te nem vagy képes megölni az embereket, akkor majd én!
Ekkor elkezdett ész nélkül lövöldözni. Megölt mindenkit, embert, mutánst, férfit, nőt, gyereket. Nem nézett semmit és senkit!
- Ne!!! -kiáltottak fel egyszerre.
- Nem hagyhatjuk ezt! Eric csinálj valamit! -szólt rá Logen.
- Mit?
- Mit tudom én, a te embered!
- A gép nem fémből van, így nem tudom irányítani!
- Majd én! Nekem menni fog! -előlépett a lány.
- Ne Maya, nem vagy elég erős! Megsérülhetsz!
- Nem fogok nyugi! Vigyázzatok az elnökre!
Előrement ahol már testek tucatjai hevertek holtan a földön. Összeszedve minden bátorságát, mély levegőt véve koncentrált, hogy újra tudja használni erejét!
Újra az volt mint a legelején, megremegett a föld, a falak berepedeztek, csak annyi különbséggel, hogy most nem álmodott. Egyszer csak felemelkedett a földtől és minden, de minden körülötte lévő tárgy a levegőbe emelkedett és repülni kezdtek körülötte. Aki csak ott volt tátott szájjal nézte az eseményeket, sosem láttak még ijet, pedig akadt már néhány elég furcsa dolog, de ehhez fogható sohasem!
Robert a gépet a lány felé irányítva teljes tűzerővel lőtt felé, de mintha csak papírgalacsinnal dobálná, úgy hulltak a földre a töltények. Az egész sereg vagy összegyűlt tömeg köré védőpajzsot húzott így senkinek sem tudott ártani!
- Ilyet még sosem láttam, ez elképesztő! -csodálkozott el az elnök.
- Hogy képes erre? -kérdezte Lori, aki időközben odament hozzájuk.
- Úgy kedves Lorelei, hogy Maya elérte az ötös szintet. A teljesen fejlett mutáció tetejét. Most már bármire képes!
- Ez csodálatos! -hüledezett a lány.
- Igen, az. -felelte a férfi, aki csodálattal nézett a lányra.
Közben Maya letette a levegőben forgó tárgyakat és mosolyogva Robert felé nézett.
- Na most akkor én jövök!
Felemelte az összes ellene kilőtt fegyvert és a férfi felé irányította. Robert kétségbe esetten próbált mégtőbb lőszert, gránátot, bombát dobni a lányra de már nem volt neki semmilye. Maya kacsintott egyet majd az összes fegyvert rálőtte. A gép úgy robbant millió apró darabjaira, mint az üveg. A robbanás tüzijáték szerűen bevilágította az egész utcát. Mindenki újongott, kiáltozott, hogy a lány ekkora hőstettet vitt véghez. Megfordult ő is és a többiekre mosolygott. Majd egyik pillanatról a másikra lecsukódott a szeme és úgy zuhant a föld felé, mint egy meteorit. Charles még a levegőben elkapta őt és óvatosan leeresztette. Karjaiba vette és élesztgette a lányt.
- Maya, hallasz engem? Térj magadhoz!
- Úr isten Maya! Maya kellj fel, kérlek nyisd ki a szemed! -ért oda apja is.
Mindenki köréjük ment, izgultak a lányért, kérlelték ők is, hogy térjen magához.
- Maya kicsim! -szaladt oda Lilien is, aki a hírekben látottak miatt sietett a helyszínre- Úr isten Maya! Mit tettél? Az orvos megmondta, hogy még túl gyenge! -fakadt sírva.
- Mért engedted, hogy idejöjjön!? -ripakodott rá Eric.
- Nem engedtem, ő akarta annyira! Úgy gondolta muszáj idejönnie mert neked háborúsdit van kedved játszani!
- Hé, ne most veszekedjetek! Azonnal kórházba kell vinni! -szólt rájuk erélyesen a professzor.
- Már hívtam őket, úton vannak! Öt perc és ideérnek! -mondta Lori.
- Vigyük őt ki a megállóhoz! Ide nem tud bejönni a mentő!
Felfogta a karjaiba és hátra vitték a tömeg végére, ahol az elnök is meghúzta magát. Ott várták az esetkocsit. Eric és Lilien egymást vígasztalták, amíg Charles az eszméletlen lány testét tartotta. Szíve hevesen vert, nem akarta újra átélni amit akkor a kórházban. Most végre egymásra találtak, nem veszítheti el! Most már nem!
- Istenem csak térjen magához, kérlek! -fohászkodott az ég felé, majd megsimogatta az arcát és közben lehullott egy könnycseppje pont a lány arcára- Annyira szeretlek!
Mondta halkan, könnyezve és megcsókolta a lányt, majd szorosan átölelte.
- Én is szeretlek! -hallott meg egy halovány hangot.
Felnézett és látta, hogy Maya kinyitotta a szemét és pont őt nézi. Annyira megörült, hogy rögtön szorosan átölelte, el sem akarta engedni.
- Uram isten Maya!
- Charles, megfolytasz! -kopogtatta meg hátát.
- Ne haragudj, csak annyira örülök. Azt hittem elveszítelek!
- Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem! -mosolygott rá.
- Nem is szeretnék!
Felsegítette a földről és rögtön az anyja a nyakába borult. Mindenki tapsolni kezdett, örültek, hogy jól van az ő kis hősük. Egy darabig ölelték egymást, majd Eric vette karjaiba a lányát. Aki örült annak, hogy apja jó útra tért és végre egy család lehetnek. Majd megfogta a kezét és Charles-éba adta, ami a lánynak olyan volt, mintha elismerné, hogy ők egy pár. Szíve megtelt boldosággal. Azért is mert újra szerelme karjaiban lehetett, aki forrón csókolta meg a lányt, úgy mintha soha nem akarná abbahagyni!
Ekkor Charles kinyitotta a szemét és látta, hogy Robert előmászik a romok alól és pisztollyal a kezében a lány felé lőtt. Ellökte őt, így Maya a földre esett, a találatot pedig a férfi kapta. Eric elvette tőle a fegyvert és az összes benne lévő töltényt beleeresztette.
- Úr isten Charles! -állt fel és odarohant a férfihoz.
- Ne aggódj értem Maya! Semmi baj nem lesz! -nehezen vette a levegőt és rettentően vérzett- Nagyon szeretlek ezt ne feledd!
- Ne, ne csináld ezt! Ne búcsúzkodj! Nem fogsz meghalni! -ekkor a távolból meghallották a mentő kocsi szirénáját- Látod, itt a mentő! Semmi baj nem lesz, csak kérlek ne add fel! -kérlelte sírva és a mellkasára borult.
- Semmi baj nem lesz! -simogatta meg a lány fejét.
Ekkor keze a földre esett és nem emelkedett többé mellkasa. Maya felnézett és látta, hogy szeme csukva van. A mentősök azonnal hordágyra tették, közben folyamatosan újra élesztették. Berakták a mentőbe és sivítva rohantak vele a kórházba.
Közben Maya sokkos állapotba került és hisztérikus rohamában a földre rogyott. A szülei segítették fel és haza vitték. Mindenki elment, a diákok visszamentek az iskolába és várták az eseményeket. Közben a mutáns és normál emberek összefogtak, hogy rendbe tegyék a várost.
Maya napokig ki sem jött a szobájából, nem evett, nem ivott. Csak ült az ablaknál kialakított párkányon és azon bámult ki egész nap. Magát hibáztatta a történtek miatt, ha ő nincs akkor ez meg sem történik. Minek kellett megismerniük egymást? Miért volt ott akkor abban az erdőben!? Ha akkor nem arra menekül akkor elkerülhették volna ezt az egészet és Charles nem lenne élet és halál között. Mindennap azon aggódott vajon túléli-e! De nem sok esélyt láttak rá az orvosok.
Pár nap múlva mikor a kórházba telefonáltak, azt a hírt kapták, hogy a professzort elszállították onnan. Azt sem tudták hova és miért. Azok után nem kaptak semmilyen hírt róla. Sem telefont, sem emailt és még egy levelet sem! A lány már biztosra vette, hogy meghalt, csak nem akarják megmondani. Pár nappal később kapott egy névtelen levelet a futártól. Azonnal felbontotta.
„Kedves Maya! Kérlek ne aggódj értem és ne hibáztasd magad! Ez nem a te hibád! Örülök, hogy megismerhettelek és, hogy az életem része lettél, még ha kevés időre is. Számomra ez volt hosszú idők óta a legszebb dolog ami velem történt! Kérlek ne csüggedj bármi is történik, maradj erős és olyan csodás mint azelőtt! Most, hogy már elérted az ötös szintet bármire képes lehetsz, de kérlek csak jóra használd az erődet! Ha Eric, azaz az apád képes lehet a változásra akkor bárki. Sosem a harag és a szomorúság vezéreljen! Ne feledd, mindig minden jóra fordul! Azt kívánom legyél nagyon boldog, tudom az leszel! Szeretlek nagyon!"
Már az utolsó sorokat nem tudta elolvasni, nem látott semmit könnyeitől. Kezéből kiesett a levél és a földte borult. Sírását nem bírta visszatartani, de nem is akarta. Eric a hangos zokogásra és kiabálásra szaladt le az emeletről.
- Mi történt!? -térdelt le Maya mellé.
Nem tudta elmondani mi van, csak sírt és sírt. Észre vette a levelet és elolvasta. Még ő is belül elhullatott egy könnycseppet régi barátjáért. Majd egy különös dolgott vett észre a levélen.
- Hát ez mi?
- M-mi csoda? -szipogott.
- Ez a papír alján. Mi az, hogy gyere ki?
- Mi van? -felült és elolvasta az írást.
„Ui: Gyere ki!" Nem értette ez most mi lenne. Gyere ki, hova menjen ki? Talán a házból? Fogalma sem volt ez mit akarna jelenteni. Vagy ezt most csak véletlen írták volna oda? Eric felállt és az ablakhoz ment.
- Szerintem azt szó szerint kéne értened.
- Miről beszélsz?
- Menj ki és meglátod!
Nem tudta mi ütött itt mindenkibe. Először ez a levél, most meg az apja viselkedik furán. Szemöldökét felhúzva ment ki az ajtón. Arca nedves volt a sírástól, a kinti szél hidege miatt kirázta a hideg. Letörölte arcát és körbe nézett.
Szemben meglátott egy ismerős alakot, csak állt ott nem csinált semmit. Álla a padlót súrolta, kezében lévő levél a teraszra lebegett le. Szíve üteme felgyorsult, levegőt úgy szedte mint aki fuldoklik, száját most először tudta mosolyra húzni. Az ott álló alak is elmosolyodott és széttárta karjait. A lány rohanni kezdett, úgy rohant mintha az élete múlna rajta. Talán így is van. A régi karok újra ölelték, az ismerős és kellemes illat újra átjárta szagló szerveit és ajkai újra érezte azt az édes és mámoros ajkakat, amiről azt hitte már sosem csókolhatja. Újra sírt, de már nem bánatában, hanem a boldogságtól!
Vége!