Arra ébredtem, hogy valami erősen a mellkasomra nehezedik és nem kapok levegőt. Kinyitottam szemeim és megláttam Pöttyöt az én drága kis nagycicámat, aki teljes testével rámfeküdt. Elég méretes példányról beszélünk, kb akkora mint egy kisebb kutya, így elég nehézkes volt. Gyönyörű cica, szürke színek kavarognak benne nagyon halvány és sötét színben. Ha összekuporodik sötét csíkjai olyanok, mintha kakaós csigát látnék. Azért lett Pötty a neve, mert egyrész akkorka volt mikor rátaláltam, mint egy kis folt a ruhán másrészt pedig a feje búbján van egy hófehér pötty ami miatt mégcukibb, mint bármely macska. Megsimogatva dorombolós buksiját letoltam magamról és a konyhába sétáltam, Pötyikével oldalamon. Kutattam a hűtőben és szedtem neki a minapi húslevesből. Csempésztem neki bele húst és zöldséget is, ugyanis nagyon odavan érte. Letettem tálkáját és már neki is esett. Elmosolyodtam, hogy milyen kis mohó pedig egésznap csak zabál! Olyan, mint én! Azért is szokták mondani, hogy az állat tükrözi gazdáját. Én is annyit eszek, mint egy ló erre nem látszik rajtam semmi! Hát a gének na, nem hiába... Anya is 40 fölötti erre úgy néz ki akár egy 25-30 éves, de tényleg! Sokszor mikor mentem vele valahova azt hitték, hogy a barátnőm vagy a nővérem. Nem ismerem a családom többi részét, sosem ismertem de az biztos, hogy nagyon szerencsés géneket örököltünk! Lehajolva cicámhoz simogattam meg hátát, mire azonnal elkezdett dorombolni. Korán volt még, így nem siettem. Csak nyolcra kell beérnem és az óra alig ütötte el a fél hetet. Csináltam magamnak egy finom kávét, hogy el bírjam indítani a napot. Miután kiittam csészémet mentem öltözni. Ezúttal hosszú nadrágot vettem, mert mára esőt jósoltak a meteorológusok és semmi kedvem nem volt a földről visszacsapodó sáros cseppeket a csupasz lábamon tudni. Inkább vesszen a nadrág, hiszen van mosószer és mosógép! Mikor mindennel végeztem leültem pár percre hiszen ráértem még. Megnéztem facebook oldalam, ahol rengeteg követőm volt, bár fogalmam sincs miért. Láttam, hogy Harry írt így gyorsan megnyitottam az üziket.
* Hali! Kössz a délutánit, király volt. Remélem majd megismételjük?*
* Szia! Naná, hisz minden jó filmet megismételnek nem?*
Miután visszaírtam leléptem faceről és jóllakottan visszatérő cicámra támadt tekintetem.
- Na gyere te kis falánk! -vettem ölembe- Na jól laktál cukipofi? -gügyögtem cuki arcába, mire azonnal dorombolni kezdett- Jaj hát a gazdi is szeret kis pocakosom! De most maradj itt szépen amíg a gazdi elcseszi ezt a napot egy újabb melóval. Szeretlek szőrmók! -nyomtam egy puszit buksijára majd az ágyra raktam.
Azonnal elfoglalta a párnáját és elkényelmeskedve feküdt el rajta. Megmosolyogtam mennyire kis kényes, majd fogtam táskám és elindultam a buszmegbe. Mikor megérkezett szállítóeszközöm kínlódva szálltam fel, Istenem ezek a szagok...! Tényleg nem tudnak az emberek fürödni? Ilyen drága a tusfürdő és a víz bazdki!? Nem hiszem el! Bántotta orromat a szagok kavalkádja így parfümömből fújtam keveset kezemre és inkább szagolgattam azt. Fülesemet bedugva hallgattam kedvenc zenéimet amíg el nem érünk a szokásos leszálló helyemre. Az ablakon bámultam az elhaladó tájat, ami amúgy csodaszép volt, de amilyen gyorsan haladtunk nem nagyon sikerült túl sokáig gyönyörködnöm benne. Második nap! Pfú már csak 88 van hátra. Hát nem szuper? Megy ez. Beérve a 29-es kórterembe Dr. Graham kissé idős arcával találtam szembe magam. Köszöntem kedvesen majd miután viszonozta le is támadott a mai feladataimmal. Szerencsére nem tűntek olyan egetrengetőnek, így hamar neki álltam. Belemerültem munkámba, annyira, hogy észre se vettem amikor valaki bejött a helységbe.
- Mondom szia!
Beleüvöltött fülembe amitől úgy megijedtem, hogy padlót fogtam, szó szerint. Mondanom se kell, Noah volt az. Aki jóízűen nevetett bénaságomon. Morogva keltem fel a földről, kicsit sem tetszett ez a szitu!
- Ezt most mért kellett? -förmedtem rá.
- Hát már háromszor köszöntem! Azt hittem megsüketültél és vihetlek a 2. emeleti fülészetre. -mosolyát nem lehetett letörölni.
- Hát nem és nem kéne a szívbajt rámhozni! Amúgy -néztem körül- hol van Dr. Graham?
- Elment ebédelni. Kb már tíz perce. Ezért is jöttem fel megnézni mivan, mert azt hittem az ebédlőben vagy.
- Oh. Észre se vettem mennyire elszaladt az idő. -néztem telefonomra.
- Gyere, mert még itt fogsz meghalni éhen engem meg kirúgnak amiért pont egy kórházban patkolsz el!
Nevetve béna viccén indultam el vele az ebédlő irányába. Meglepő volt de egész jó kaját adtak, ehető volt. Végig Noahval beszélgettem, kissé érdekesnek találtam, hogy mennyire hamar megtaláltuk a közös hangot. Kiderült, hogy ő is az államira jár ahova én fogok. Bár ő már harmadéves. Mondjuk meg nem mondtam volna, hiszen olyan fiatalnak néz ki, 24-nek biztos nem mondtam volna. Miután befejeztük a kajálást visszatértünk napi feladatainkhoz. 2-kor végeztem és mikor kiléptem az ajtón arra lettem figyelmes, hogy szakad az eső. Na úgy látszik most nem tévedtek a meteorológusok. Ám én hitetlen lévén nem hoztam magammal esernyőt. Most bőrig fogok ázni! Beletörődve sorsomba, fülembe dugva fülesemet indítottam el zenéim egyikét és kiléptem a védelmet nyújtó tető alól. Léptem párat mire egy roppant furcsa dolog feltűnt. Nem vagyok vizes! Hogy hogy? Felnéztem és láttam, hogy egy esernyő lebeg a fejem felett. Azonnal magam mögé pillantottam és megláttam Noaht aki tartja a védelmet nyújtó tárgyat. Meglepve néztem rá. Mikor jött utánnam? Döbbenetemnek hangot is adtam.
- Hát te? -néztem rá kerek szemekkel.
- Akarod mondani, köszönöm!
Elmosolyodtam mondatán. Tetszik ahogy előáll ilyen leostromló beszólásokkal. Kicsit magamra emlékeztet.
- Ja, aha. Mikor jöttél utánnam?
- Ott voltam a hátadnál csak szokásodhoz híven megint nem hallottál!
- Tényleg nem. -kicsit elcsodálkoztam, hogy mennyire el tudok bambulni- Bocsi.
- No para. Már kezdelek megszokni. De azért majd ha elkezded a sulit majd órákon jobb lesz ha figyelsz vagy elég nehéz dolgod lesz!
- Nyugi nem lesz baj.
- Merre mész?
- Haza.
- Hű... Nem mondod? Gondoltam. Úgy értettem, hogy merre, hogy mivel? Kocsi, busz, lábbusz?
- Busszal. -feleltem kissé undorodva.
- Látom nem kedvenced a buszozás!?
- Gyűlölöm! Olyan büdösek az emberek, hogy az már fáj! Mindennap felszállni, egyenesen merénylet az orrom ellen! -mozgattam meg említett testrészem.
- Ennyire jó a szaglásod?
- Ja, tiszta vadászkopó vagyok!
Ezúttal ő nevetett tréfás beszólásomon. Egész aranyos nevetése volt.
- Gyere megkíméllek a kellemetlen szagoktól! Itt parkolok nem messze.
- Tényleg hazavinnél? -bólintott- Miért?
- Mert egy sorozatgyilkos vagyok és tudni akarom hol laksz!
- Óh bazdki mért nem mondtad hamarabb? Már rég hazavittelek volna! Na siessünk!
Csak ingatta fejét nevetve. Mellette sétáltam amíg el nem értünk piros színű sportautójáig. Mondhatni, hogy ott helyben vágtam hanyat magam amint megláttam a kocsit. Mi a francból telik neki ilyesmire!? Biztos anyuci meg apuci tömi a zsebét ezerrel! Alig érintette meg az ajtót, az magától nyílt fel. Állam a földön koppant. Beszálltam és ő megkerülve a járművet szállt be a vezetőülésbe. Egész úton el voltam halva, nagyon tetszett ez a kocsi! Navigáltam merre haladjon, de olyan benyomásom volt, hogy mintha pontosan tudná merre kell menni. Ki sem mondtam, hogy jobbra vagy balra forduljon már arra is indexelt amerre menni kellett. Fura! De lehet csak a túlzott munka miatt kezdtem képzelődni. A házunk elé érve leparkolt.
- Köszönöm a fuvart!
- Szívesen. -kinézett mellettem az ablakon- Szép házatok van!
- Köszi. Szerintem is az.
- Régóta laktok itt?
- Húh kb 5-6 éve. Úgyhogy igen!
- 5-6? Az neked sok?
- Hát mivel folyton költöztünk, igen nekem az!
- Miért költöztetek mindig?
- Passz! Anyáék tudják. -vontam vállat.
- Oh értem. Hát szép hely. Nem messze van innen a határ!
- Tudom. Gyakran járok oda.
- Miért?
- Szeretem az illegális dolgokat. -próbáltam kicsit ördögien mondani.
- Sejtettem, hogy ezt mondod. Na kiszállás, nekem még dolgom van!
- Ah bocs, hogy zavarni mertelek! -tettettem a sértődöttet, kiszálltam majd mosolyogva visszahajoltam- Holnap tali!
Csak biccentett majd megnyomott egy gombot és az ajtó bezárult. Intettem egy utolsót majd bementem a házba. Azonnal megcsapta orromat a készülő kaja illata. Gyomrom jelezte is, hogy minél hamarabb kér abból az ínycsiklandó ételből. Ledobtam cipőmet és a konyhába siettem. Anya a főzőlapnál ácsorgott.
- Szia! Mi készül? -öleltem át hátulról.
Nagyon szerettem anyát! Ő nem csupán csak az anyám volt, hanem a legjobb barátnőm is! Szerettem benne, hogy mindenről lehetett vele beszélni, tabuk nélkül, kivéve persze az apámat, mármint a vérszerintit, róla nem beszéltünk soha.
- Marhapölkölt tejfölösen, tésztával. -már az étel hallatán összefolyt a nyál a számban.
- Ühm. Soká' lesz kész?
- Nem. Kb fél óra. Milyen volt a munka? -nyúlt a sóért és szórt a lábasba.
- Egész jó.
- Hogy hogy nem vagy vizes? Szakad az eső és az esernyőd szokásos módon a fogason lóg!
- Hazahoztak.
- Ki? Sam?
- Nem. Noah.
- Az meg ki?
- Egy gyakornok ahol melózom. Dr. Graham gyakornoka. Ott ismerkedtem meg vele.
- Értem. Ezekszerint akkor ő is az államira jár nem?
- De. Harmadéves.
- Akkor az övé volt az a drága kocsi?
- Igen. Jó kocsi mi? -kérdeztem lelkesen.
- Elmegy. Na és a gazdája milyen? -hangja kicsit huncutá vált.
- Egész jófej.
- Ennyi?
- Miért mit mondjak? Csak két napja ismerem!
- De attól a kinézetét láttad már nem?
- Ja aha, szóval te így érted!? -jegyeztem meg kötekedőn- Csak apa meg ne tudja, hogy idegen pasik után kérdezősködsz!
- Most miért? Hűséget fogadtam nem vakságot! -kacsintott, én csak fejet forgatva nevettem- Szóval?
- Hát... Nem néz ki rosszul. Fekete haj, barna szem, fehér bőr.
- És izmos?
- Honnan tudjam? Nem álltam le vetkőztetni! A fehér köpenyén keresztül nem látni semmit. De nem tűnik egy Arnold Schwarzeneggernek.
- Kár. Menj teríts meg, apád is nem sokára hazaér. Addigra kész lesz a kaja is.
Csak bólintottam és szótfogadva szedtem elő a tányérokat. Pötty is jött segíteni. Szerettem a kis nagycicámat! Ami a legfurcsább volt benne az az, hogy egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy macska. Nem volt dacos, nem tartotta a gazdáját rabszolgának. Szófogadó cicus volt, több trükköt tudott, mint bármely kutya. Ha azt mondtam gyere szaladt utánnam, ha azt, hogy ugorj ugrott stb stb. És ha fürdésről volt szó? Ő volt az első aki a kádba ugrott. Szeretett fürdeni ezért is volt kosz és bolha mentes. Mire kész voltam a terítéssel apa is hazaért és hatalmas csókkal üdvözölte anyát. Ilyenkor elfordultam, nem bírtam az ilyen enyelgést, még tőlük sem bírtam elviselni! A múltam... Asztalhoz ültünk és végre ehettem abból a finom hús csodából amit anya készített! Jóllakottan dőltem ki az ágyon. Cicám azonnal mellém kuporodott és hangos zenebonájával felrázta szobám csendjét. Nem tudom hogy lehet ennyire szeretni egy állatot, mint én őt!? De egyszerűen imádom! Emlékszem a napra mikor megtaláltam őt. Nem sokkal a 18. szülinapom után volt. Azután volt nem sokkal mikor rájöttem, hogy Mark megcsalt és Harry szerelmet vallott nekem. Egyedül voltam, szarul éreztem magam! Plusz mikor 18 lettem annyira rosszul voltam egy hétig, hogy suliba se bírtam menni, kibírhatatlan fájdalmaim voltak! Épp az orvostól jöttünk ki anyával mikor keserves nyávogásra lettem figyelmes. A hang irányába eredtem és egy fekete kocsi alatt megláttam őt. Totál elázva, koszosan, sárosan és csont soványan. Olyan picike volt, hogy még jócskán a mamijára lett volna szüksége. Nem is értettem hogy került oda! Kiszedtem a kocsi alól és kabátomba tettem, szinte azonnal dorombolni kezdett. Kérleltem anyát, hogy had tartsam meg és fura mód szinte azonnal igent mondott, pedig azelőtt hallani sem akart háziállatról. Bár szerintem megsajnálta őt amiért olyan kis girhes volt és engem is amiért olyan szarul festettem. Annyiból jól jött a betegségem, hogy Pöttyöt megtarthattam. Vettünk neki cicáknak való cumisüveget és abból etettem. Szinte azonnal belopta magát a szívembe és bár nem hiszek a feljebbvalóban, de akkor sokat imádkoztam, hogy ne haljon meg a kis csöppség. Hiszen attól mert a gazdájának nem kellett arról nem ő tehet, más szeretné őt tiszta szívvel. Így imáim meghallgatásra találtak és a kis maradékból egy gyönyörű cica lett. Aki mai napig hálával nyalja arcom amiért megmentettem az életét. Bár ha úgy nézzük, inkább ő mentette meg az enyémet! Hiszen az ápolása, aggodalmam iránta, elfeledtette velem a sok rosszat amik engem értek. Így ő a kis védőangyalom lett, amiért örökké hálás leszek neki! Boldogan mentem zuhanyozni és cicám követve példámat ugrott be a zuhanykabinba. Játszott a leeső vízcseppekkel és fürdetve őt is lettünk tiszták együtt. Majd megszárítkoztam, megszárítottam Pöttyöt is és frissen, üdén feküdtünk be az ágyba. Hozzám bújva, átkarolva kezemet aludt el zenélve. Lassú dorombolása engem is elnyomott, így hamar álomba merültem.