2. rész - Az első nap a suliban

Reggel korán felkeltem, hogy mindennel eltudjak nyugisan készülni. Ne kelljen kapkodnom.
Megmosakodtam, fogmosás és kiválasztottam a megfelelő ruhát az első napra. Majd egy nagyon alap sminket feltettem. Sosem szerettem nagyon kipingálni magam, meg amúgy sem engedték a szüleim. Hisz nálunk, aki sok sminket használ az nem tisztességes lányra utal. Olyan öröm lány félét.
Szóval miután elkészültem a drága bácsikám felajánlotta, hogy elvisz a suliba. Persze igent mondtam azonnal, nem fogok kihagyni ilyen lehetőséget! Persze sűrgetett, hogy siessek mert ő meg munkába igyekezett. Beszálltunk és már robogtunk is az úton. Közben figyeltem, hogy merre kell menni, hol és mikor kell elkanyarodni. Ha gyalog vagy busszal jönnék, akkor tudjam.
Mikor már megláttam az épületet, kezdtem egyre jobban izgulni. A bejáratnál megálltunk, de én még nem szálltam ki, nem bírtam.
- Izgulsz? - szólalt meg rámnézve.
- Kicsit! - fújtam ki a levegőt.
- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj! Kedvelni fognak, okos vagy, szép vagy! Tuti sikered lesz! - elmosolyodtam.
- Tudod te is, hogy ez nem igaz! Csak azért mondod ezt mert a bácsikám vagy!
- Dehogy is! Én őszintén beszéltem. De ha nem hiszed el, az a te bajod. Na menj, szállj ki! Sietnem kell az étterembe.
- Okés megyek már! Szia James! - öleltem meg.
- Szia Lori! Sikeres napot! - visszaölelt.
Kedvességét egy mosollyal tudtam le. Majd kiszálltam, ő elhajtott. Megálltam a kapu előtt, végig néztem rajta. Jó nagy volt. Mellette hosszú, magas fal amin nem lehetett átlátni. Így kizárt a szökés veszélye. Komolyan ez most iskola vagy börtön?
Bementem hát. Jöjjön aminek jönnie kell!
Az udvaron rengeteg diák tolongott egymás mellett. Voltak akik csoportba verődve várták a becsengőt, volt aki magában. Vajon én hova menjek?
Úgy gondoltam a legjobb ha egyesen az igazgatóhoz megyek, ő biztos tudja hova kell járnom és melyik lesz a termem.
Nagy nehezen találtam meg az igazgatót. Ő mutatott be az osztályfőnöknek, Mrs. Martinez-nek. Kedves nőnek tűnik, kb a 40-es éveiben járhat, viszonylag jól tartja magát.
Elkísért a teremhez majd betessékelt. Mire odaértünk minden diák bent volt, így be tudott nekik mutatni. Ahogy beléptünk mindenki rögtön ránk szegezte a tekintetét. De mivel már az osztályfőnököt ismerték, gondolom ez a mélyre ható nézés inkább nekem szólt. Közelebb léptem a tanári asztal mellé és megálltam.
Érdeklődő, kíváncsi tekintetek vettek körbe. Biztos azt gondolhatták, hogy „ki a fene ez"!?
Kissé kínos volt ott állni szótlanul. Vártam, hogy történjen valami végre. Majd miután lepakolt minden holmit az asztalra, a tanárnő mellém lépett. Végre!
- Osztály! - mindenki figyelmesen nézett - Ő itt az új osztálytársatok, Park Lorelei!
- Szia Lorelei! - köszöntek kórusba.
- Sziasztok! De légyszi hívjatok csak Lorinak! - mondtam kedvesen.
- Kérlek ülj le Victoria mellé! - mutatott rá, a lány pedig felemelte a kezét.
Oda is mentem és helyet foglaltam mellette. Kedves lánynak tűnt. Szép mosolygós arc, enyhén barna bőr, mintha napozott volna, és gyönyörű kb hátközépig érő barna haj. Igazán szép lány volt, biztos minden fiú bomlik utána.
- Szia! Tori vagyok! A Victoria az olyan hivatalos. - nyújtotta a kezét.
- Szia! Lori! - fogtunk kezet.
- Kérlek vegyétek elő a tankönyveteket és nyissátok ki az első fejezetnél! - szólalt fel szigorú hangon.
Mindenki lázasan kutatni kezdett a könyve után, így én is ezt tettem. Történelemmel kezdtünk.
Kicsit furcsa lesz nekem, mivel odahaza én a koreai történelmet tanultam nem az amerikait. De igyekeztem felzárkózni és egész nyáron a könyveket bújtam, hogy ne tűnjek teljesen idiótának.
Az első világháborúval kezdtünk. Gondolom ilyen ismétlés féle lehet ez, mert ha jól tudom ez előző évben volt tananyag. De nem vagyok biztos benne. Lényeg, nekem jól jött, hogy nem azonnal a közepébe csaptunk bele.
Az óra nyugisan telt. Szünetben kb az egész osztály körülöttem nyüzsgött, mindent meg akartak tudni rólam.
Vagy is a sablonos dolgokat. Miért jöttem ide, hol laktam eddig, miért költöztem el stb stb. Ezt kb két szünet alatt kibeszéltük. Így az osztály zöme abba is hagyta a faggatásomat. Elfogadták, hogy vagyok és kész. Mondjuk ez még mindig jobb annál ha rámszállna valaki.
Tori ő velem maradt, egy másik lány is érdeklődést mutatott irányomba, asszem Ariana-nak hívták. Ő nem az osztályunkba jár. Vele szünetben találkoztam az udvaron. Páran még odajöttek, hogy látták új vagyok.
Lement pár óra, már csak két matek volt hátra. Klassz! Egy újabb tanár akinek újra elkell mondanom ugyanazt! Már jobban fújom ezt mint a szorzótáblát! Hehe! Najó ezt én sem gondoltam komolyan, csak már kezd unalmas lenni. De szerencsére mára ő lesz az utolsó tanár.
Felmentünk a terembe és vártunk. Még eddig nem jött senki. Hm... Talán megúszom a trécselést?
- Ennyire szeret késni a tanár? - fordultam Tori felé.
- Nem. Én sem értem mi van vele. Biztos valami megbeszélés van.
- Oh értem.
- Egyébként Mr. Smith nagyon jófej és klassz tanár. Mindenki imádja őt és a legtöbb csaj oda is van érte.
- Miért, olyan jól néz ki?
- Ahh nagyon! De majd meglátod ha egyszercsak megjelenik.
Pár perccel később egy fiatal lány jött be és közölte velünk, hogy jön mindjárt a tanár úr, csak az osztályában zűr volt és be kellett hivatni a szülőket.
- Addig egy diák menjen le a szertárba a diagrammokért! - utasított a helyettes.
- Tanárnő! Én és Lori lemegyünk! Ő még új és legalább megmutatom neki hol van a szertár!
- Jólvan, menjetek.
Azonnal felpattant és húzott magával. Egy emelettel alattunk volt a szertár, tele mindennel. Torna eszközök, régi térképek, gondolom az történelem órára kell és sok egyéb dolgok.
Kutatni kezdük a diagrammokat, de nem találtuk sehol.
- Te biztos, hogy itt vannak? Már átnéztünk mindent.
- Aha itt kell lennie. Mindig ide teszik vissza.
- Lehet, hogy most elfelejtették! - vontam meg a vállam.
- Húh... Ennyire jól eldugtam volna? - szólalt meg egy hang a hátam mögül.
Olyan ismerős volt nekem ez a hang. De nem tudom honnan. Megfordultam és a szám tátva maradt, mikor megláttam kié a hang.
- Hát el tanár úr! Nem találjuk sehol.
- Ott a térképek mögött nézd meg!
- Oké. - kutakodott egy darabig majd megtalálta - Nahh végre! Megvan! - mutatta fel magasba.
- Remek akkor mehetünk is!
Félre állt, hogy ki tudjunk menni onnan. De én teljesen le voltam sokkolva, hogy Adam a matek tanár. De mért nem mondta, hogy tanár? Vajon ő is annyira meglepődött mint én? Nem tudom, de nem hinném. Nem tűnt meglepettnek.
Felmentünk a terembe és elkezdtük az órát.
- Látom van egy új diákom. Kérlek állj fel és mutatkozz be! - én meg csak néztem, hogy „ez most komoly?"
Lassan felálltam, kívülről úgy nézhettem ki, mint egy lassított felvétel.
- Park Lori vagyok! Dél Koreából jöttem ide.
- Óh milyen messziről, nagyszerű! És mért gondoltad azt, hogy idejössz? - ezt most végképp nem értettem, hisz tegnap elmondtam neki.
- Öm... Mert a szüleim meghaltak és nem maradhattam ott tovább. - mondtam el lassan, némely szót épphogy kinyögtem, teljesen a sokk hatása alatt voltam.
- Rendben. Úgy látom szégyenlős lány vagy. Ülj le akkor! Nem faggatlak tovább. De viszont akkor kezdjük el az órát! - csapott bele a tenyerébe.
El is kezdtük. Bár én nem nagyon tudtam figyelni. Az események eléggé felkavartak.
Miután az utolsó óráról is kicsengettek elindultunk haza. Kint azért felhívtam Jamest, hogy értem tud-e jönni, de esélytelen volt. Így elindultam gyalog. Persze a telefonomba beütöttem a térképinfókat, hogy el ne tévedjek. Biztos ami biztos! Hiába néztem reggel figyelmesen az utat, visszafelé kicsit más. Tori felajánlotta, hogy egy darabig elkísér, mert másfelé lakott, mint én. Igaz nem olyan sokkal, de az irány más. Útközben beszélgettünk.
- Na és mondd, hogy tetszett az első napod?
- Hát egész jó volt... Mondjuk az, hogy minden tanárnak elkellett mondanom, hogy honnan jöttem és miért, kicsit frusztráló volt.
- Azt elhiszem. Nem lehet könnyű. Hiszen nem is olyan rég halt meg az apukád is... El sem tudom képzelni milyen szar lehet ez! - tette kezét a vállamra.
- Hát nem könnyű Tori. De igyekszem feldolgozni és tovább lépni.
- Persze. Hisz ilyenkor ez a legjobb amit tehetsz!
Aztán csend telepedett ránk. Kis idő múlva elkezdett kuncogni. Nem értettem mi lelhette.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem érdeklődve.
- Hát a nevünk. Lori Tori! - nevetett - Egy betű és még mennyit számít! Más név, más személyiség.
- Igazad van, furcsa. De lehet épp így akarta a sors, hogy mi találkozzunk.
- Lehet. De én itt most búcsúzom! - álltunk meg egy kereszteződésben - Remélem innen már haza találsz! Holnap találkozunk! Szia! - ölelt meg.
- Szia! - viszonoztam ölelését.
Elindultam az ellenkező irányba. Kb 20 perccel később megláttam a házunkat. Megörültem, hogy sikerült haza találnom. Egy pont nekem!
Beérve ledobtam a táskám és a konyhába mentem. Összedobtam egy kis kaját, elmosogattam, majd a kajámmal együtt a szobámba vonultam. Evés közben megírtam a leckét, majd bepakoltam másnapra. Feleslegesen nem hurcolok olyan könyvet ami nem kell. Lehet lustának tűnök, de nem érdekel!
Este olyan hét óra felé megérkezett James is. Lementem, hogy köszöntsem őt. A nappaliban ült. Láttam rajta, hogy fáradt. Odamentem megöleltem őt, majd vittem neki a melegített vacsorából. Miközben evett megkezdte a vallatásom.
- Na hugi! Milyen volt az első nap?
- Hát... Meglepően jól sikerült. Kedvesek voltak a többiek, kérdezősködtek felőlem. Aztán elvoltak.
- Majd barátkoznak veled ha jobban megismernek. Adj nekik időt!
- Persze tudom. Hiszen még új vagyok, idegen nekik, ahogy ők is nekem. De már van egy barátom. Vagy is barátnőm.
- Na az szuper! És ki az?
- Torinak hívják. Tök rendes lány! Vele voltam egésznap. Kicsit megismertük egymást. Haza felé pedig egy darabig elkísért.
- Tök király! Majd ha jobban összeismerkedtek hozd el ide is! Szeretném megismerni! - milyen rendes tőle, hogy meg akarja ismerni, pedig nem volna muszáj.
- Rendben, úgy lesz!
- Más egyéb? Semmi nem történt?
- Nem! Vagy is... Történt egy furcsa dolog.
- Micsoda? - kérdezte kívácsian.
- Hát a matek tanárom Adam. A haverod. Nem is mondtátok nekem, hogy ő tanár! Annyira ledöbbentem amikor megláttam, hogy azt sem tudtam mit mondjak hirtelen.
- Tényleg basszus! El is felejtettem mondani, hogy ő tanár! Ne haragudj Lori! Nem szándékos volt.
- Ugyan! - legyintettem - Tudom, hogy nem volt az. Sejtettem, hogy kiment a fejedből. Meg amúgy is jobb beszéd témátok volt tegnap.
- Ja az igaz. Kössz a vacsit! De húzok zuhanyozni aztán alszok! Hulla vagyok. Bocs hugi!
- Semmi gond. Menj csak. Jóéjt!
Felment a fürdőbe. Én addig elmosogattam. Utánna én is mentem aludni. Igaz nem mintha tudtam volna. Folyton járt az agyam.
Vajon Adam mért nem szólt semmit arról, hogy tanár? Miért nem volt meglepődve amikor meglátott? Talán tudta, hogy ott leszek, hogy oda fogok járni? Kitudja! De az a legrosszabb vagy inkább legkellemetlenebb érzés, hogy úgy tett, mint aki nem is ismer. Vajon miért? Ennyire zavarja, hogy egy új diákot előbb ismert meg, mint az iskolában? Hm... furcsa. Mindegy, nem is rágódom ezen. Ő tudja! Inkább az oldalamra fordultam és a gyerekkori macimat ölelve, ami egy jeges medve volt, aludtam el. Tudom, hogy gyerekes dolog majdnem 20 évesen macival aludni, de anyutól kaptam a 10. szülinapomra. Sokat jelent nekem ez a maci! Olyan, mintha anya még mindig velem lenne!
Így aki ezt kineveti vagy akinek ez nem tetszik az csukja be szépen a szemét! Ennyi!