19. rész - Költözés, búcsú, vita

A házban mindenhol dobozok voltak, bútorok sehol. Csupán egy asztal volt székekkel az üres nappali közepén.
- Mi folyik itt He? -néztem rá kérdőn.
- Elköltözünk...
Tört ki belőle a zokogás, de az a keserves fajta ami soha nem akar abbamaradni. Igyekeztem nyugtatni, simogattam hátát, fejét de nem használt.
- De hova és miért?
- Amerikába. Apu ott kapott állást és oda kell költöznünk...
Lesokkolt a hír! A legjobb barátnőm itthagy és a világ másik végére költözik? Mi lesz így velünk?
- Mióta tudod?
- Elég rég... -szipogott.
- Na és miért nem mondtad el? Szólhattál volna nekem erről! Hiszen a legjobb barátnőd vagyok ShinHe! -tudom nem épp szemrehányásra vágyik ilyenkor az ember, de egyszerűen kitört belőlem.
- Tudom. De nem tudtam hogy mondjam el...egyszerűen nem...nem voltam képes elmondani! -borult a vállamra.
- Jaj te lány! -simogattam fejét- Áh, akkor ezért szakítottál Jimin-el is!
- Honnan tudod? -nézett rám.
- Ő mondta. Aggódtam érted és gondoltam megkérdezem tőle mi van veled és akkor mondta, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra szakítottál vele.
- Nem tehettem mást... Hiszen hogy legyünk együtt ha már egy másik kontinensen élek!?
- Na és nem gondolod, hogy el kellett volna mondani neki ezt a dolgot? Szerintem megérdemelne ennyit! Szeret téged ShinHe!
- Tudom...és én is őt! Ezért ilyen nehéz ez, ezért nem tudtam elmondani... Gyáva voltam!
- Hát akkor itt az ideje, hogy összekapd magad! Megérdemel annyit, hogy tudja az okát a szakításnak és hogy normálisan el tudjatok búcsúzni egymástól!
- Igazad van. Beszélni fogok vele...
- Mikor utaztok?
- A hétvégén.
- Mi? Már ilyen hamar?
- Igen. A cuccainkat már apa előre küldte az új házba.
- Nem semmi. Na és nekem mikor akartál szólni? Mikor a gépen ülsz? Vagy el se akartad mondani? -kérdeztem dühösen.
- De! Dehogynem. Elmondtam volna. Azt terveztem, hogy ma vagy holnap elmegyek hozzátok és elbúcsúzok.
- Olyan rossz, hogy elmentek. Mi lesz így velem nélküled?
- Majd beszélünk neten, videóhívásban.
- Ja ha épp ráérünk vagy az idő engedi. Az időeltolódás miatt ez elég nehézkes lesz...
- Oh tényleg...az időzóna...ki is ment a fejemből! Látod mekkora idióta vagyok!? -nevetett fájdalmasan.
- Igen az vagy! -vele nevettem.
Elmentünk hozzánk és aznap nálunk aludt. Megígérte, hogy másnap beszél Jimin-el és elmond neki mindent. Szerencsére betartotta szavát és felkereste. Nem mondok újat azzal ha a srác kicsit sem örül a hírnek. A hátra lévő időt amit még He itt töltött igyekezett velünk tölteni. Utolsó estéjét Jimin-el töltötte és megbeszélték, hogy barátok maradnak és tartják a kapcsolatot. Bár nem tudom ezek után hogy lehetnének barátok (?) de drukkoltam nekik.
A reptéren állva nagyban búcsúzkodtunk ShinHe-vel. Mindenki ott volt, az egész Bangtan, ők is el akartak köszönni tőle. Szerencsére Guk nem hozta az idegesítő kis barátnőjét, így meghittebb volt a búcsúzkodás. Mindenki sorba ölelgette a lányt, én és Jimin maradtunk utoljára. Odaléptem hozzá.
- Hát...itt az idő... -bár mosolyogtam, szememben a könnycseppek csak úgy gyűltek.
- Igen, sajnos itt van.
- Annyira fogsz hiányozni ShinHe! -öleltem át szorosan.
- Te is nekem Li! -nem bírtuk tovább egyszerre kezdtük el a sírást.
- Ki fog ezek után megvígasztalni ha szomorú vagyok? -kérdeztem mosolyra húzva számat.
- Hívj bármikor, éjjel nappal mindegy én ott leszek és segítek! Bár a távolság nagy lesz köztünk de a barátságunk örökké összeköt minket.
- Annyira szeretlek He! Bár ne kéne elmenned!
- Jó lenne, de sajnos muszáj! Imádlak te klassz csajszi! És ne feledd amit mindig is beszéltünk, csak is előre nézz ne a múltba tekints!
- Igyekezni fogok!
- Kedves utasaink! Megkezdjük a beszállást az Amerika-Washington-i járatra a hetes kapunál, jegyeiket készítsék elő! -szólalt meg a hangos bemondó.
- Hát itt az idő... Viszlát srácok, nagyon hiányozni fogtok és örülök, hogy megismerhettelek titeket!
A srácok egyszerre köszöntek el tőle, különféle jókívánságokkal. Én még utoljára gyorsan magamhoz öleltem és álltunk ott egy pár percig, aztán mennie kellett. Jimin megfogta a bőröndjét és elkísérte a kapuig. Nem mentem velük hagytam had búcsúzzanak el kettesben.
A szívem darabokban volt! Még most sem hittem el, hogy a legjobb barátnőm a világon, elköltözik és talán soha többé nem láthatom őt, max interneten keresztül! Már nem bírtam tovább tartani magam és nem is akartam. Hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak és follyanak le felhevült arcomon. Arcom takargatva léptem rá a mozgólépcsőre, ami lassan haladt lefelé. Nem akartam mást csak hazamenni és a párnáim közt kisírni magam. Sok volt ez a mai nap!
Hirtelen megéreztem egy kezet a vállamon. Megtöröltem szemeim és hátranéztem ki az. De legnagyobb meglepetésemre nem Taehyung volt.
- Mit csinálsz? -hangom rekedtes volt a sírás miatt.
- Miért minek tűnik? Vígasztallak! -mosolygott, hangja lágy volt, pont mint akkor.
- Kössz nem kell! -rántottam le kezét.
Nem várva meg amíg leérek a lépcsőn, gyorsan lesiettem onnan. Nem volt kedvem vele jópofizni, különösen ma nem! Már majdnem a kijáratnál voltam amikor hangos cipő kopogást hallottam és egy rántást éreztem a karomon. Azonnal egy kis helyiségben találtam magam. Elég sötét hely volt, csupán egy kis ablak nyújtott némi fényt. Megláttam a fiú csillogó szemeit, fekete haja néhol belelógott szemeibe de nem állt neki rosszul. Egyik kezével a falnak támaszkodott mellettem, a másik a zsebében volt.
- Mit akarsz Jeong Guk? -kérdeztem komoran.
- Beszélni.
- Nekünk nincs miről beszélni. Különben is nem vár téged a barátnőd?
Vágtam hozzá idegesen és el akartam menni, de nem engedett. Egy erősebb mozdulattal visszarántott korábbi helyemre.
- Hagyj békén Jungkook! -próbáltam ellökni, de nem tudtam túl erős volt.
- Mért vagy ennyire ingerült? Csak beszélni akarok veled?
- Én viszont nem akarok veled beszélni!
- Mi bajod van? Mért vagy ilyen?
Ez a kérdés istenem... Még ő néz engem hülyének, ő az aki kábít engem és átver de még van képe megkérdezni mi bajom van! Chh...nevetséges...
- Most ment el a legjobb barátnőm... Talán ugrálnom kéne örömömben?
- Tudod jól, hogy nem erre értettem.
- Pedig ez az oka. Most pedig ha megbocsájtasz...?
Vártam, hogy félre álljon. Állt még ott egy pár percig aztán oldalra állt én pedig szél sebesen hagytam el azt a helyiséget.
Hazáig meg sem álltam. Anyáék tudták, hogy magamalatt leszek ShinHe miatt ezért nem is zavartak egésznap. Bár miatta is roppant szomorú voltam mégis Jeong Guk kis „akciója" az ami felkavart. Ő az aki játszadozik velem és még van képe megkérdezni mi bajom van! Hihetetlen!
A napok csiga lassúsággal teltek, csak vánszorogtak. Nagyon szomorú voltam amiért ShinHe nincs többé velem! Nem volt kivel beszélgetnem a legféltettebb titkaimról, nem volt kinek elsírni a bánatom és nem volt akivel beülök a kedvenc cukrászdámba egy sütire. Magányosnak éreztem magam... Igaz ott volt Ana és hálás voltam amiért próbál vígasztalni, de az mégsem olyan. He régebb óta a barátom volt és vele volt a legmélyebb a kapcsolatom, olyat is tudott rólam amit senki más a világon. Tudom bízhattam benne és megosztottam vele minden belső félelmeim, titkaim és ez fordítva sem volt másképp. Sajnos ma már ez nincs és nem is lesz többé.
Ana igyekezetét látva igyekeztem vele is elmélyíteni a barátságunkat de nem tudtam megnyílni neki, legalább is úgy nem mint ShinHe-nek. Bár azt el tudtam mondani, hogy mi történt köztem és Jeong Guk között és, hogy mit érzek Tae-vel kapcsolatban. Meglepően megértő volt, nem vágta rögtön a fejemhez, hogy „jajj biztos belezúgtál Jungkook-ba" hanem mérlegelte a dolgokat és szerinte is szemét volt a fiú részéről, hogy így játszott velem. S arra bíztatott, hogy ha nem vagyok szerelmes Taehyung-ba akkor ne szenvedjek egy halott kapcsolatban. Bár belül tudtam, hogy ez lenne a helyes de az adta meg a végső löketet, hogy Ana is erre buzdított. Eldöntöttem, szakítok Taehyung-al!
De mivel műtötték a kis öccsét egy hétig nem jött suliba, így ezt a dolgot el kellett halasztanom a jövőhétre. Bár nem tudom jó ötlet-e egy ilyen trauma után még egy szakítással is terhelni őt? Vajon elég erős lesz ahhoz, hogy kibírja? Bár ahogy mostanában viselkedett velem...nem igazán viselkedtünk párként. Lehet meg sem viselné annyira... De nem kereshetek folyton kifogásokat! Lépnem kell és előbb, mint utóbb!
Utolsó nap! Hála az égnek! Már nem bírtam volna ki még egy napot a suliban! Örülök, hogy péntek van muszáj egy kicsit kipihennem magam! Órák után elindultam a könyvtárba, hogy beszerezzek pár könyvet a házifeladathoz. Kössz szépen Mr. Chang! Az a tanár esküszöm azt élvezi ha minél több házit ad fel otthonra. De mindig ezt csinálja és ha nem készülsz el vele, úgy vágja be az elégtelent, hogy füstöl a toll! Bár tényleg nagyszerű tanár, hazudnék ha azt mondanám, hogy rosszul tanít vagy értelmetlenül magyaráz de ezen a lecke feladáson...még van mit javítania.
Úton a könyvtár felé rápillantottam telefonom kijelzőjére és láttam, hogy már fél négy. Siettem, mert fél óra és indul a buszom. Bár egyedül leszek otthon, de semmi kedvem nem volt két órát kint dekkolni amíg jön a következő járatom.
A sorokközt sétálva gyorsan futottam át a szemeimmel a könyveken lévő szövegeket. Igyekeztem a számomra megfelelőeket összeszedni. Mikor úgy gondoltam kész vagyok a dologgal, lepakoltam az asztalra, hogy levehessem táskámat és elpakoljak abba. Ahogy egyesével tettem el a hat darab könyvet egyszer csak hirtelen valaki féloldalasan neki támaszkodott az asztalnak.