Nara szemszöge:
Értetlenül feküdtem az ágyon és csak néztem ahogy a két fiú úgy távozik a kórteremből, mintha legalább is bűncselekményen kapták volna rajta őket. Majd az ágyamon ülő fiúra vándorolt tekintetem. Mit keres itt?
- Hogy vagy? -nézett rám aggódó tekintettel.
- Megvagyok. Mért vagy itt?
- Csak tudni akartam jól vagy-e! Mikor rád találtam a folyosón nagyon megijedtem, hogy valami komoly bajod lett!
Hirtelen nem is tudtam mit mondhatnék... Egyrészt melegséggel töltött el, hogy aggódott értem másrészt viszont, újra és újra lejátszódik a fejemben a NamJoon-nal való beszélgetés és a Kook-al való elválás.
- Sajnálom! -mondta ki lehajotott fejjel, most valahogy teljesen más volt ábrázata.
- Mit? Hogy megvertek?
- Nem. Vagyis azt is, de nem.
- Akkor?
- Nemrég megtudtam mi történt NamJoon és közted. -na ez meglepett, honnan?
- Nem tudom miről beszélsz.
- Ne tagadd kérlek! Ő maga mondta el. Mért nem szóltál róla?
- Mért mondtam volna el? Hiszen eddig sem beszéltünk, csak az utóbbi időkben váltottunk pár szót. Az nem azt jelenti, hogy ugyanolyan barátok lettünk, mint rég!
- Miért nem akarsz a barátom lenni? Mivel ártottam neked? -hangja szinte könyörgő volt, azt akarta hogy válaszoljak.
- Semmivel. Csak... -mély levegőt vettem és felkészültem arra, hogy mindent elmondjak neki, ám ekkor hirtelen egy orvos lépett be az ajtón.
- Uram kérem távozzon, véget ért a látogatási idő! -tessékelte ki a láthatóan nem menni akaró fiút- Majd holnap eljön újra.
Csak nevettem egy aprót majd intettem neki és a doktor lehúzta a redőnyt, ne lehessen belátni. Megvizsgált aztán kiszedte a karomból a tűt és a lecsepegett üres infúziós tasakkal távozott. Örültem, hogy végre már nincs a karomban az a bigyó, már rettentően fájt az egész kezem tőle. Oldalra fordultam és néztem a város fényeit. A hold épp kifli alakban tündöklött az égbolton. Ilyenkor mindig eszembe jut az a mese bekezdés amikor egy éppen ilyen alakú holdon ül egy horgászó kisgyerek. Elmosolyodtam. De rég néztem már meséket, szinte nem is emlékszem. Ekkor megjelent lelki szemeim előtt Yona. Vajon mi lehet vele? Elmondták neki hol vagyok? Aggódik értem? Remélem van most vele valaki! Nem szeretném ha álmatlan éjszakája lenne, mint nekem.
Lassan telik az idő, alig ütötte az egyet az óra, de még mindig nem voltam álmos. Biztos ahogy egésznap ki voltam ütve -szó szerint- már a szervezetem úgy érzi nincs igénye a további pihenésre. Számoltam a perceket, az órákat, hogy mikor engednek ki végre! Borzasztó itt lenni! Itt a nagy fehérségben, néma csönd öleli körbe a szobákat, a folyosót, néhány éppen erre sétáló nővéren kívül egy árva lélek sincs sehol. Azért nem szeretem az effajta „nyugalmat" mert ilyenkor mindig dupla sebességre vált az agyam és sok minden jut egyszerre eszembe. De ezúttal gondolataim nagy részét Jungkook töltötte ki. Eléggé meglepett mikor közölte, hogy Nam elmondott neki mindent. Vajon miért tette? Mi történhetett, hogy arra vigye őt, hogy mindent bevalljon? Megannyi kérdés és egyikre se tudok válaszolni. Talán ennek a vallomásnak köze van ahhoz, hogy Kook nem járt be suliba? Talán összevesztek volna? Neemm... Kétlem! Ők nem is olyanok akik össze tudnának veszni! Igaz nem olyan sok időt töltöttem velük de ez már az elején látszott rajtuk, nagyon összetartóak!
Aztán gondolataim átváltottak a mai beszélgetésre. Az az arckifejezés...! Ha lehetne ilyesmivel gyilkolni, már nem élnék. Szemmel látható volt a csalódottság a szemében, hogy nem akarom helyrehozni a régi barátságot. Pedig ez nem teljesen igaz. Szeretnék a barátja lenni, de nem mindenáron! Hiszen csak nézzük mi minden történt mostanság. Kezdtünk kicsit úgymond „összemelegedni" erre azonnal eltiltanak tőle és vezetőjük ellenségként tekint rám. A lányok a suliban bármelyik percben meg tudnának ölni amiért a fiúk folyton velünk lógtak velük meg nem. Ezt bizonyítja Hyewol legutóbbi frappáns húzása is. Sihyuk is megtiltotta, hogy a közelükbe menjek, mert szerinte rombolom az image-üket. Talán régen még megért némi küzdelmet a barátságunk, de ma már ez igazi harccá nőtte ki magát és nem tudom, hogy nekem ez megérne-e ennyit! Túl sokat kéne elviselnem túl sok embertől.
Gondolataim mélyéről a felkelő nap sugarai hoztak vissza. Máris reggel lenne? Örültem! Olyan nyolc körül jött két nővér és hozott nekem reggelit. Nem sokkal később jött az orvos aki ellátott, és egy alapos vizsgálat után meghagyta, hogy délután hazaenged. Örültem neki, nem is kicsit! Dél körül már elkezdtem öltözködni, hogy ha megkapom a papírokat akkor már csak indulhassak. Telefonomat elővettem a fiókból és láttam, hogy rengeteg nemfogadott hívás volt a kijelzőn. Nagyrészt Soyang-tól, de hívott Sihyuk, ShinYeol, és Jungkook is? Hm... Megnyitottam a chat-elős alkalmazást és írtam Yang-nak, hogy minden rendben ne aggódjon. Alig küldtem el mikor nyitódott az ajtó. Már azt hittem az orvos az, de nem ő volt hanem tegnapi látogatóm és hyung-ja, Jin. Nahát! Mit keresnek itt?
- Szia Nara! -köszönt kedvesen Jin.
- Sziasztok! Mit kerestek itt?
- Kook mondta, hogy ma engednek haza és jöttünk segíteni.
- Köszönöm, de nincs rá szükségem. Haza tudok egyedül is menni!
- Kérlek Nara, had segítsünk! -nézett rám könyörgő tekintettel az ifjú maknae.
- Jólvan, de nincs cuccom csak saját magam.
- Majd hazafuvarozunk! -huppant le mellém Jin- Na és hogy vagy?
- Tűrhetően. Jungkook hozz Nara-nak egy üdítőt a lenti gépből! -nyújtott át neki pénzt, a fiú elvette ugyan de kérdőn nézett, hogy erre mi szükség.
Mondjuk ezt én sem tudom. Mintha szándékosan le akarná rázni. De miért?
- Nem is vagyok szomjas.
- Tudom. Csak azt akartam, hogy menjen ki egy kicsit. -mosolygott- Nem tudom elmondta-e neked, de volt egy elég nagy vita nemrég.
- Említett egy olyasmit, hogy NamJoon elmondta mi történt.
- Igen. Sajnos ezt nem csak Kook-al csinálta meg, hanem Jimin-el is. Elküldött valakit Soyang-hoz, hogy kerülje el a srácot.
- Oh... Hát akkor ezért volt az a hirtelen pártfordulás...! Én meg nem értettem mi ütött belé!
- Hát sajnos ez történt. Elég aggasztó volt a vita, pár napra a két srác el is tűnt.
- Akkor ezért nem jártak suliba... -bólintott- De várj, most ezt mért mondod el nekem? Csak nem Jungkook miatt?
- Tudod, mióta megszűnt köztetek ez a beszélgetés vagy tudom is én minek nevezzem, azóta egyfolytában szomorú, ki sem jön a szobájából és próbákon is csak testben van ott, ha érted hogy értem? -igeneltem- Bár ha hamarabb tudomást szerzek arról mi folyik a háttérben, akkor talán nem fajultak volna idáig a dolgok.
- Na és NamJoon mért döntött úgy, hogy elmond mindent?
- Mert Jimin nem nyugodott addig amíg nem beszélt Soyang-al, és a lány bevallott neki mindent. Kérdőre vonta őt és ebből kerekedett a nagy vita.
- Szóval ha Jimin nem jön rá mindenre akkor ez titok marad örökre, ha jól értem?
- Hát... Erre nem tudok válaszolni. De ismerem már annyira Nam-ot, hogy tudjam nem bírta volna ezt sokáig magában tartani. Ha másnak nem is, de nekem biztos bevallotta volna.
- Hát köszönöm, hogy beavattál, rendes tőled!
- Mért érzem úgy, hogy itt lesz egy de?
- Mert lesz is! -mosolyodtam el kedves arckifejezésén- Köszönöm amiért gondoltál rám és beavattál és azt is, hogy azon vagy, hogy mi újra barátok legyünk Jeong Guk-al, de én ezt nem szeretném.
Ekkor hallottunk egy hangos csattanást a folyosóról, mintha valaki leejtett volna valamit a földre. Nem kellett kinéznem ahhoz, hogy tudjam ki hallgatózott. Ismerem már a hangot mikor a kólás doboz a padlón landol. Tudtam Kook áll az ajtó másik oldalán és épp minket hallgatott. Összenéztünk Jin-el, ő felpattant és a sebesen távozó fiú után rohant. Én csak ültem ott, mint egy szobor, meg sem mozdultam. Tudtam mennyire megbántottam, és ne higyje senki, hogy egyáltalán nem fájt, mert fájt nem is kicsit, de talán jobb ez így! Inkább most fájjon neki/nekünk egy kicsit, mintha újra olyan szoros kapcsolat lenne köztünk, mint rég és akkor kéne újra búcsút inteni egymásnak.
Elmorzsoltam néhány könnycseppet majd olyan két óra felé jött az orvos és zárójelentésemet kezembe adva, szigorú ágynyugalomra intve engedett haza. Felvettem kabátom, cipőmet és indultam kifelé. A halba érve miközben arra vártam, hogy aláírhassam a távozó papírt, egy alakra lettem figyelmes. Egy öltönyös férfi lépett be az ajtón, oldalán két másikkal. Tisztára olyanok voltak, mint az amerikai filmekben a titkosügynökök. Mellém lépett a pulthoz és egy kártya mutatás után egy nevet mondott be, majd azonnal megkapta a szükséges iratokat. Biztos fontos ember lehet! Nem akartam ránézni hirtelen olyan ilyesztő volt, de győzött a kíváncsiságom és alaposan végig mértem. Rettentően ismerős volt nekem! Mintha már láttam volna valahol... A férfi is rámnézett egy pillanatra s mikor arcomat bámulta olyan ijesztő tekintetett vágott, hogy úgy éreztem azonnal el kell mennem onnan. Az ajtóban azért egy másodpercre visszanéztem és láttam ahogy az a férfi engem bámul. Elrohantam. A közeli buszmegállóban felszálltam az első járatra ami jött, csak minél messzebb legyek innen. Amíg haza nem értem csak azon gondolkoztam honnan ismerem én azt a férfit!? Valahol belül éreztem, hogy ismerem, tudom ki ő de mégsem! Már meg sem tudom fogalmazni mi játszódik le bennem! Tudom, hogy ismerem de honnan és ki ő?