19. rész

Alig vártam már az utazást, egészen csak ez éltetett igazán. Szombat reggel Kai értem is jött ahogy ígérte. Hamar kiértünk a reptérre, ahol be is csekkoltunk, felszálltunk a gépre és megkerestük az üléseinket. Én az ablaknál ültem, ő pedig mellettem, szerencsére egymásmellé szóltak a jegyek, nem valami idegen ember mellett kellett ülnöm egész út alatt. A hosszú repülőút alatt csak arról beszéltünk, hogy hova megyünk el, miket nézzünk meg és mivel ő félig koreai neki könnyen fog menni a szóértés. Bár tudom, hogy néhány színész remekül beszél angolul de az mégsem olyan. Mikor bejelentette a pilóta, hogy készüljünk a landoláshoz nagyon megörültem és az ablakhoz tapadtam. Gyönyörű volt már fentről is a kilátás, alig vártam, hogy leszálljunk. Ez kb 10-15 percen belül meg is történt, fogtuk a csomagjainkat és kiszálltunk a gépből. Olyan szép volt minden, már maga a reptér tetszett! Akkor bele se merek gondolni mi lesz ha meglátom a várost! Várt ránk egy kocsi a parkolóban, abba beszálltunk és elvitt a szállodába amit az orvosi konferenciára, tovább képzésre foglaltak a vendéghallgatóknak. Folyamatosan csak a tájat néztem, minden olyan szép volt! Szinte fél óra alatt a szállodához értünk, ahol az igazgató várt minket, azaz inkább csak Kai-t hisz ő az orvos, nyugisan el is beszélgettek valamiről, én egy szót se értettem. Majd beszálltunk a liftbe és megmutatta a szobánkat. Ami egy hatalmas lakosztály szerűség volt, de csak egy ággyal, mondták majd hoznak be egy ideigleneset amíg itt vagyunk. Mivel minden szobát lefoglaltak a találkozó miatt már egy üres sem volt, hiába kérdeztük. Mindegy hiszen úgy se halunk bele, senki nem halt még abba bele ha egy barátjával kell aludnia. Kapok is ágyat szóval minden klassz lesz! Bár engem az se érdekelne ha a földön kéne aludnom, már az megérne annyit, hogy itt lehetek! A mai napunk még szabad volt, mivel most érkeztünk hagyták, hogy kipakoljunk, felfrissítsük magunkat. Miután kicsit berendezkedtünk elmentünk város nézőbe. De nem olyan messze a szállodától, mert ha esetleg szólnának Kai-nak, hogy be kell mennie egy előadásra akkor be is érjen időben. Egy közeli kis parkba mentünk. Bár náluk ez „csak egy park" mégis százszor szebb és nyugodtabb volt a miénknél, még a new york-inál is! Sötétedett már mire visszaértünk. Kb 8 lehetett mikor hoztak nekünk vacsorát, alig vártam, hogy megkóstolhassam az ételeket. A többsége nagyon ízlett, bár volt olyan ami annyira erős volt, hogy egyszerűen nem bírtam megenni, égette még a szememet is! Kai a fürdőben volt, gondolom lefürödhetett.
- Nekem nem is hagysz? -jött vissza.
- Ü-ű! -nyögtem teliszájjal.
- Látom ízlik a kajánk?
- Aha! Rohadt jó! -közben megint egy kanállal raktam a számba.
- Örülök, hogy ennyire tetszik! De azért tartogasd a gyomrod a következő napokra is!
- Nyugi, sok fér belém!
- Adsz nekem is?
- Persze!
Fogtam a kanalam és mertem neki a levesből és a szájához tettem, mintha valamilyen baba lenne. Rám mosolygott majd megette. Így „etettem" meg, ami tetszhetett neki mert végig nevette az egészet, amin én is csak röhögni tudtam. Majd elmentem én is fürödni. De volt egy kis gond, nem hozták a beígért ágyat. De nem estem kétségbe, nem olyan fából faragtak engem! Kutakodtam a szekrényekben és találtam egy vastagabb paplan féleséget és párnákat, majd megágyaztam a padlón.
- Te mit csinálsz? -tért vissza szobatársam, akit időközbe valamiért elhívtak amíg zuhanyoztam.
- Mért minek tűnik? Fészket építek. -mondtam mosolyogva.
- Ugye nem gondolod, hogy a földön alszol!? -háborodott fel.
- Mért hol aludjak? Lent a halban?
- Hát az ágyon! Ugyan hol máshol!?
- Na és te?
- Majd én alszom itt. -térdelt le a földre.
- Dehogy is! Sosem bocsátanám meg magamnak ha a híres doktor bácsi kialvatlanul menne el az előadásokra és rossz színben tüntetné fel a mi kis országunkat! -tettem csípőre a kezem.
- Akkor sem engedem, hogy a földön aludj!
- Jó, akkor én alszok jobb oldalon te meg a másikon!
- Mi?
- Miért, talán félsz tőlem!? -kérdeztem féloldalas mosollyal.
- Dehogy csak...
- Akkor ezt megbeszéltük! -beugrottam az ágyba és elfoglaltam az oldalam- Gyere, pattanj be! -paskoltam meg a másik oldalt.
Vonakodva de lassan lefeküdt kb egy öt centis helyre, fél teste lelógott az ágyról. Pedig akkora volt, szerintem még egy francia ágynál is nagyobb lehetett, nem értem mért teszi ezt!
- Kai! Feküdj le rendesen, így nem lesz kényelmes! Ha ennyire zavar, hogy itt vagyok akkor teszek párnát vagy valamit középre.
- Ne, nem kell! Csak fura nekem ez így.
- Miért?
- Tudod én... Sarah óta nem feküdtem mással egy ágyban. Szokatlan, ennyi.
- Oh értem. Hát ha ennyire zavar akkor mégis csak jobb lesz ha én a kis fészkemben alszok! -felálltam de ő megragadta a karom és visszahúzott.
- Tris kérlek, ne csináld ezt! Nem akartalak megsérteni, nem azért mondtam ezt.
- Tudom, nem sértődtem meg. Csak ha neked ez ennyire kellemetlen én nem akarom rád kényszeríteni.
- Nem kényszer hidd el. Marajd itt, kérlek!
Fújtattam egyet és kicsit megforgattam a szemeim de végülis visszafeküdtem a helyemre. Ő is már normálisan elfoglalta a térfelét és így aludtunk el. Reggel arra ébredtem, hogy Kai öltözik, siet valami képzésre. Én még lustálkodtam egy darabig. Olyan 8 körül hoztak reggelit, amit be is faltam azonnal. Majd kinéztem egy cuki rucit és miután felöltöztem elindultam város nézésre. Persze néhány utca sarkot lefotóztam, hogy vissza is találjak. Eljutottam egy elég puccosnak tűnő étteremhez, szerencsére angolul is ki volt írva milyen hely is az. Bementem, nem akartam enni csak úgy nézelődni. Gyönyörű hely volt, mindenhol fehér selyem terítők, vázákban virág csokrok, mindenki tök elegánsan volt felöltözve. Vagyis nekem az volt, lehet nekik ez csak a munkaruha, nekem már puccos volt. Jött oda egy pincér és hablatyolt valamit de egy árva szót se értettem.
- Bocsánat de nem értem!
- Áh maga túrista! Akar enni? -kérdezte igen erős akcentussal.
- Nem köszönöm, csak megnéztem a helyet.
- Akkor kérem távozzon! -tessékelt ki.
El is mentem nem akartam bajt. Egy ilyen vidámpark szerűségnél lyukadtam ki, volt ott óriáskerék, vattacukor és sok egyéb tök klassz dolog. Gondoltam ide el kell jönnünk Kai-al, legalább egyszer! Már délután volt gondoltam visszaindulok a szállodába, nehogy keresni kezdjenek. A fotók alapján és emlékeim által mondhatni egyszerűen visszataláltam. A liftben elmosolyodtam, hogy milyen vicces kis napom volt. A szobához érve amikor a kilincsért nyúltam, hirtelen kinyílt az ajtó, úgy megijedtem!
- Uram isten Tris! Hát itt vagy!? -megragadott és magához húzva szorosan átölelt.
- Mért hol lennék?
- Azt hittem már valami bajod van! Hogy tűnhetsz így el!? -engedett el.
- Nem is tűntem el! Kicsit körül néztem, már az is baj!?
- Igen! Nem ismered ezt a várost, totál idegen terep ez neked! Elég nagy hely, simán el lehet itt tévedni, főleg ha sosem jártál itt azelőtt.
- Én mégis visszataláltam! -tártam szét karjaim.
- Szerencsére. Legközelebb várj meg és együtt elmegyünk valahova.
- Jólvan! Csak olyan unalmas egyedül itt ülni ebben az üres szobában és rád várni! Gondoltam hasznossá teszem az ittlétem.
- Tudod jól, hogy szívesen elvinnélek bárhova de nekem muszáj bemenni ezekre a tovább képzésekre, előadáskora ezek adják a kreditjeim nagy részét.
- Tudom jól és hidd el nem is szemrehányásként mondom, csak az volt az álmom, hogy itt legyek és ha már sikerült ide eljutni akkor nem egy hotel szobában akarom tölteni a napjaim!
- Megértelek! Ígérem igyekszem több időt veled lenni!
- Ne akarj bennem lelkiismeret furdalást kelteni! -mondtam kötekedve.
- Dehogy, eszem ágában sincs! Tris ne értsd félre!
- Nyugi, csak vicc volt! Most már bemehetnénk? Szeretnék lezuhanyozni!
- Oh, persze bocsi!
Félre állt én pedig egyenesen a fürdőbe mentem. Nem tudom miért de nagyon jól esett, hogy ennyire aggódik értem! Bár lehet tudom miért, sőt biztosan tudom az okát, csak...nem mondtam el neki, és nem is fogom! Azért az a kis illúzió jól esik, amit magamban a fejemben összekreálok rólunk. Miután megszárítkoztam felvettem a pizsim és mentem is a pihepuha ágyikóba. Betakaróztam és próbáltam aludni, ami nem akart összejönni, csak forgolódtam. Bezzeg Kai percek alatt elaludt. Egyáltalán lehetséges ez?
Megnéztem a telómat, hajnali fél kettőt mutatott, még mindig nem jött álom a szememre. Óvatosan kiszálltam az ágyból és kimentem a teraszra, mert nekünk az is volt haha! Szerencsére itt is nagyszerű idő van, szerintem most is van vagy 23-24 fok, pedig éjszaka van. De hűsebb azért mint nappal, így jó érzés kint lenni. Leültem a kint felállított padok egyikére és néztem a színes fényekben pompázó éjszakai várost. Hát élőben ezerszer szebb, mint képeken az egyszer biztos! Jót tett a hidegebb levegő mert hamar rámtört az álmosság. De semmi erőm nem volt bemenni, így kinyitottam ezeket a padokat vagy tudom is én mik ezek, és egy ilyen nyugágy szerűség lett belőle. Kényelmes volt így hamar elnyomott az álom. Reggel arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap, felkeltem de meglepetésemre nem a teraszon voltam, hanem az ágyban.
- Hogy kerültem ide? -kérdeztem az asztalnál ülő Kai-tól.
- Az éjjel rádtaláltam kint a teraszon, gondoltam kényelmesebb lenne az ágyban aludni.
- Óh, hát köszi! Már menned is kell? -kérdeztem már láttam, hogy veszi a zakóját.
- Igen, de ma hamar végzek! Legkésőbb egy órára itt vagyok, légyszi várj meg és ígérem elmegyünk valahová! Itt leszel?
- Itt... Nyugi nem megyek sehova! -feleltem egyhangúan.
- Remélem is! Nem akarok még egy olyan napot, mint a tegnapi! Na sietnem kell, szia Tris! -becsukta az ajtót és már itt sem volt.
Csak mosolyogtam. Bár szinte ezek a szavak semmit sem jelentenek, nekem mégis roppanttul jól estek! Ahogy aggódott értem, éjjel behozott az ágyba, meg az ilyen másoknak apró semmiségek nekem igen csak sokat jelentenek! Boldog voltam, mégha ez neki nem is azt jelenti, mint nekem. A reggelit megint 8-kor hozták, miután befaltam leültem tv-t nézni. Szerencsére gondoltak a buta túristákra is akik egy szót sem makognak koreaiul, volt angol nyelvű csatorna is a szállodában, elég sok ahhoz képest. Ami irónikus, hogy sok sorozatukat adtak rajta, alig néhány amcsi filmet közé csapva. Jól elvoltam, néztem őket amíg Kai meg nem érkezett. Megebédeltünk majd elindultunk megnézni néhány látványosságot. Majd elintézett néhány hívást és megengedték, hogy bemenjünk pár helyi sorozat forgatására és találkozzak a színészekkel. Ez annyira meglepett, hogy úgy lefagytam, mint egy selejtes számítógép! Nem győztem egésznap halálkodni Kai-nak, aki már a falra mászott tőlem, de akkor sem bírtam abbahagyni! Egyszerűen repültem a boldogságtól! Igaz csak a következő hétre tudta lebeszélni a találkozókat, de nekem ez is már óriási sikert jelent! Alig vártam, hogy elteljen ez a hét és kezdődjön a másik! Folyton csak az járt a fejemben, hogy milyen lesz a tali, mit fognak mondani, vajon tudunk-e tolmács nélkül is beszélgetni, rendesek lesznek-e és ilyesmi dolgok! Soha nem gondoltam, hogy valaha találkozhatom akár egy színésszel is, így elkezdtem parázni, hogy hogyan viselkedjek velük, miket mondjak, milyen kérdéseket tegyek fel és ha megkérem őket a fotóra akkor hajlandóak lesznek velem fényképezkedni vagy elhajtanak!? Tudom eléggé gyerekes viselkedés ez, de szerintem minden ember kicsit visszamegy gyerekbe és elkezd aggodalmaskodni ha valóra válik legfőbb vágya. Hiszen sokan már gyerekként, tiniként eldöntik mit szeretnének csinálni, hova mennének, kivel házasodnának stb stb és ha netán ezek meg is valósulnának tuti mindenki kiugrana a bőréből örömében! Legalább is én így vélem. A napok kb közepes gyorsasággal teltek, jól éreztük magunkat Kai-al, elmentünk egy csomó helyre! Rengeteg fotót csináltam, és találtunk egy olyan helyet ahol ingyen kinyomtatják a képeket akár gépről akár telefonról, nem is tudtam, hogy itt ilyesmi is van, egyszerűen szuper ez az ország!
Eljött hát a hétfő. Kai-nak az nap nem kellett semmilyen előadásra vagy képzésre mennie, így már reggel elmehettünk egy forgatásra. Ahol megannyi kedvenc sorozatom egyikéből a Királyiház titkaiból Han Hjo-Joo színésznő és színésztársai próbáltak. A szünet alatt a producer odakísért hozzá minket és tök jól elbeszélgettünk! Olyan kedves lány, hogy azt nem hittem volna, vagyis igen de nah érti mindenki!? Aztán „partnerével" is elbeszélgettünk egy kicsit és fotókat is csináltunk. Sajnos csak 15 perc volt a szünet ami hamar letelt, így el kellett búcsúznunk, de rettentően örültem még ennek a kevéske időnek is. Hiszen mint tudjuk, minden apró idő számít, főleg ha olyan emberekkel töltjük akiket kedvelünk, szeretünk! Az idő nagyon drága ajándék, én már csak tudom!
Mikor már visszafelé tartottunk egy kis parkos részen mentünk, ahol fa volt amerre csak nézett az ember, gyönyörű látvány volt!
- Kai! -szólítottam meg.
- Igen? -nézett rám.
- Köszönöm! -mondtam teljesen őszintén és hálásan.
- Mit?
- Hát azt, hogy elhoztál ide és azt is, hogy mindezt elintézted nekem! Tudom már sokszor megköszöntem és biztos már az agyadra megyek, de hihetetlenül hálás vagyok neked mindenért! Tudod ezt a sok mindent csak nagyon nagyon kevés ember tenné meg a másikért, nekem elhiheted!
- Tudom Tris, de én szívesen tettem! Sőt bármikor megtenném érted! -hmm ez szíven ütött, de jó értelemben.
- Miért?
- Mert... -ültünk le egy padra- Sokat számítasz nekem. Tudod mióta megismertelek, annyi mindenben megváltoztattál, persze jó értelemben! Előtte én eléggé egoista és karrierista voltam, Sarah is emiatt hagyott el. De mióta te bekerültél a képbe, minden megváltozott! Már nem érdekel annyira hogy teljesítek a munkahelyemen, nem nyalok a főnököknek, nem akarok bevágódni senkinél csak azért, hogy jó véleménnyel legyen rólam. Nem érdekel már ki mit mond! Én tudom, hogy jó orvos vagyok, jól gyógyítok más meg nem számít!
- Huh hát nem is tudom mit mondjak hirtelen... -istenem totál zavarba jöttem, basszus!
- Nem kell mondanod semmit... -felelte csalódottan, szerintem félreértette amit mondtam.
- Kai, én nem azért nem mondok semmit mert nem érdekel amit mondtál nekem, sőt! Csak tudod...nekem még soha nem mondott senki ilyesmit és nem igazán tudom mi lenne erre a megfelelő reakció! De hidd el nagyon sokat jelent nekem, hogy így vélekedsz rólam és rettentő jól esik!
- Akkor jó! Már kezdtem aggódni, hogy feleslegesen öntöm itt ki neked a szívem.
- Nem felesleges hidd el! Csak had emésszem meg a szavaid kérlek.
- Persze, eméssz csak, ameddig csak jól esik! Viszont szerintem induljunk el mert ha jól látom hatalmas vihar van kialakulóban!
Mutatott a közelgő fekete felhőkre. Amint kimondta ezeket hatalmasat dörrent az ég, mi meg szaladni kezdtünk de nem értünk el a szállodáig, egy saroknyira tőle elkapott minket a zápor eső, ami úgy szakadt, mintha dézsából öntenék. A szobánkba érve azonnal megszárítkoztunk és átöltöztünk. Vacsora után befeküdtünk az ágyba és néztük kicsit a tv-t. De alig hallottunk valamit a hangos égzengéstől. Néha akkorákat csattogott, hogy rendesen megrémültem. Összerezzentem és még a hideg is kirázott. Biztos sokan vannak így, de ki számítana ekkora mennydörgésre hirtelen? Szerintem senki. Kai hirtelen felült az ágyban közelebb kúszott hozzám és oldalról átkarolt, majd a fülembe súgta „Ne félj!" Meg is lepődtem, le is sokkolódtam, így csak feküdtem a karjaiban szó nélkül. Én lejjebb voltam mint ő így nem látta az arcom, amin egy akkora vigyor terült el, mint a Grand kanyon. Mindig is kíváncsi voltam milyen lehet a karjai közt lenni, de nem olyankor mikor szimplán csak megölel, hanem kb egy pont ilyen helyzetben, hát leírhatatlan érzés! Tényleg igaza van anyának!? Tényleg méterekkel a föld felett száll az aki szerelmes? Nem tudom...de az biztos, hogy én úgy érzem magam, mintha fellegekközt járnék!