19. rész

- Te mi a francot keresel itt!? -rontott a lányra dühösen- Mit képzeltél, hogy csak úgy szó nélkül lelépsz!?
- Sajnálom Nick de ide kellett jönnöm!
- Minek, pár ruháért? -utalt a mellette álló bőröndre.
- Nem, más miatt...
- Miért? Tudod mit, nem is érdekel! Azonnal vissza kell mennünk, gyere!
Megfogta a karját és kirángatta a házból. Az utcán parkolt egy autó abba akartak beszállni. Ekkor a távolból hangokat hallott meg, méghozzá lány hangot, aki a nevét kiáltozta, vagyis az álnevét.
- Rose, Rose! Várj meg minket! Várj! -tűnt fel Mary és Carry a sarkon.
A lány oda akart menni, de Nick lefogta.
- Kérlek engedj oda! Legalább had búcsúzzak el tőlük! -nézett rá esdeklőn.
A férfi mélyet sóhajtott és eleresztette a karját. Crystal megörült ennek és azonnal barátaihoz rohant. Összeölelkeztek, némelyikük még egy kisebb könnycseppett is elmorzsolt.
- Hol voltál Rose? Egész nyáron kerestünk, de sehol sem voltál!
- Igen, olyan hirtelen mentél el a táborból!
- Sajnálom lányok, de muszáj volt eljönnöm.
- A rendőr nő miatt?
- Hát miatta is. De ez egy nagyobb és bonyolultabb történet, amire most nincs időm.
- Ezek szerint megint elmész, ugye? -kérdezte Mary szomorúan.
- Igen, muszáj. Vissza kell térnem a szülő városomba. Rendbe kell hozzam a dolgokat, sokan számítanak rám.
- És mikor jössz vissza? Már a suli is elkezdődött! -rájuk nézett olyan világfajdalmas arccal, amiből tudták a választ.
- Nem jössz vissza ugye? -kérdezte Carry.
- Nem. -felelte szomorúan- Nem jöhetek. Ti ezt nem értitek és hosszú lenne elmagyarázni, de a lényeg az, hogy rám otthon számítanak és nem fordíthatok hátat ennek az egésznek. De nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket és a barátaim lettetek! Soha nem voltak még ennyire jó és igazi barátaim, köszönöm nektek!
- Hiányozni fogsz! -mondta Mary.
- Nekem is!
- Ti is nekem lányok, nagyon! Ahogy ez a hely is és még a suli is. Imádtam veletek suliba járni, klassz volt! -megölelték egymást, jó szorosan, mert tudták most látják egymást utoljára- Ideje mennem... Jó volt veletek tényleg és kívánom, hogy érjetek el mindent az életben amit csak szeretnétek!
- Te is Rose! Sok sikert kb mindenhez!
- Kössz Carry, szuper vagy! -mosolygott, bár inkább ez fájdalmas mosoly volt mintsem boldog.
- Vigyázz magadra és ha netalán valaha visszajössz, keress fel minket!
- Persze mindenképp! -elindult- Ég veletek! -intettek egymásnak, majd beszállt az autóba.
Nick beletaposott a gázba és szinte azonnal el is tűntek a kanyarban. Padlógázzal igyekeztek vissza a búvóhelyre, remélve, hogy senki sem vette észre őket. Útközben nem beszéltek egymással, Nickolas túl mérges volt a lányra, így inkább jobbnak látta ha nem mond semmit. Crystal pedig túl szomorú volt a történtek miatt, de legalább el tudott köszönni a barátaitól, már ez is valami. Az odaúton végig az ablakon bámult ki, nézte az elhaladó tájat.
Visszaérve elrejtették a kocsit és hatalmas körültekintéssel mentek be a barlangba. A túloldalon a kis csapat már várta őket, ám egy újabb taggal bővült a csapat. Kiderült, hogy egy elszökött egy tündér Spellworld-ből mert figyelmeztetni akarta az őröket az ottani helyzetre, de elmondták, hogy ott a hercegnő is, így megvárták a beszámolóval amíg visszatérnek.
Bementek a tárgyaló vagy megbeszélős terembe, ahol a fáradt, sebzett férfi várta őket. A lány odasétált és az idegen meglátva őt a földre borult.
- Hercegnő! -térdelt le- Reménnyel tölt el, hogy újra láthatlak!
- Jó-jó állj fel, nem kell ezt csinálnod! -felültette egy székre- Mondd csak, hogy tudtál idejönni? Azt hittem a kaput nem lehet megnyitni!
- Felséged anyja küldött el, hogy keressem meg az őröket és ha sikerült akkor téged.
- Na és miért kért erre? Mi történt?
- Tristan király az egész birodalmat a káosz felé tereli!
- Tristan király? Hogy hogy király?
- Hát miután Nickolas és felséged eltűnt a királynő harcolt a népért, de Tristan erősebb volt. Megtörte a királynét!
- Hogyan? -kérdezte kétségbe esetten.
- Hát azt akarta, hogy a felséges királyné legyen az ő felesége, de mivel ő visszautasította mindennap megölt egy egy tündért. Nem nézett semmit, nőket és gyerekeket egyaránt legyilkolt, hogy ennek véget vessen, a királynő hozzáment. Azóta szerencsére nem öltek meg senkit. -mesélte aggódóan.
- Mesélj még, mik történtek!?
- Hát az otthonaink romokban, a földek tönkre mentek és kevés a víz is! Tristan mindent magáénak akart és csak akkor kapunk élelmet, ha ledolgozunk neki napi 18 órát!
- Jó ebből elég! -csapott az asztalra és felállt- Nem ülhetünk tovább ölbe tett kézzel! Cselekednünk kell!
- Hogy érted ezt hercegnő? -kérdezte Whayana.
- Úgy, hogy összeszedjük csapatainkat és vissza fogjuk venni azt ami a miénk! -mondta határozottan, visszautasítást nem tűrve.
- Igen is! -hajtottak mind fejet.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? -lépett oda hozzá Nick.
- Igen! Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos! -szorult ökölbe a keze.
Kimentek az udvarra és az ott lévő néhány katona azonnal meghajolt előtte.
- Ezriel, te szedd össze az itteni embereinket! Szükség van mindenkire!
- Igen is értettem! -azzal a lendülettel el is ment a parancsot teljesíteni.
- Niel, te szerezz be minél több fegyvert! Minél több annál jobb!
- Rendben értem felség! -ő is sarkon fordult.
- Whayana, te mutass néhány harci mozdulatot a katonáknak! Tudom mennyire szereted a harcművészetet és ügyes is vagy! -mosolygott rá.
- Köszönöm! Megteszek minden tőlem telhetőt!
- És én, én mit tegyek? -lépett elő az idegen.
- Te menj vissza Spellworld-be és üzenj titokban a katonáknak, hogy készüljenek fel!
- Igen is! -enyhén meghajolt.
- Készüljön mindenki! Harcba megyünk és meg is fogjuk nyerni!
Felemelte öklét és a levegőbe mutatott. Aztán a napfény a hegyek mögül pont rásütött és a szél aprón megfújta hosszú haját, ami úgy hullámzott mint a tenger. Kissé filmes hangulatú jelenetet élt át. De mindenki csodálkozva nézte, lenyűgözte őket határozottságával és elszántságával. Reményt öntött beléjük, hogy akár győzhetnek is. A tisztelet parancsoló felállása hatására mindenki aki ott volt térdre borult előtte, még Nickolas is. Aki büszke tekintettel nézett a lányra. Hiszen ő nem csak az uralkodója és tanítványa, hanem a barátja is! Aki immár felnőtt a feladathoz, hogy legyőzze Tristant és visszaszerezze méltó helyét.
A lány visszament a gyakorló térre és igyekezett összpontosítani, hogy még erősebb és ügyesebb legyen. Bár szívében ott volt a félelem magja, de nem hagyhatta, hogy elhatalmasodjon rajta, most nem félhet! Ez nem olyan helyzet ahol félni kell! Lelkében a győzni akarás lángja égett, de nem a trón és az uralkodás miatt, hanem a népe és annak jóléte lebegett a szeme előtt! De leginkább anyja szabadulása a végső cél!