18. rész

Odaérve szerencsére Ezriel kinyitotta a kaput és visszatérhettek. Nickolas tanítgatta a lányt, az összes tudását átadta neki. Az már csak Crystal-on állt, hogy mit kezd vele. A napok teltek, a napkeltéket esték követték és egyre egyhangúbbak lettek. A lánynak egyre jobban honvágya lett, főleg a kis utazásuk után. De most kivételesen nem Spellworld-be vágyott, hanem New York-ba. Hiányoztak neki a barátai de a legjobban Scott hiánya váltotta ki a rossz hangulatát. Bár visszamehetne! Egyik délután az őrtoronyba ment fel, kicsit gyönyörködni a tájban, akkor úgy sincs ott senki. Állt már ott egy ideje, de semmi sem történt. Bár nem is értette, hogy miért ment oda min változtatna az, hogy ott áll és Scott-ra gondol. Egyszer csak az ajtó nyikorgással kinyílt és Niel lépett ki rajta.
- Áhh hercegnő. - aprón meghajolt- Mit keresel itt?
- Hát... Asszem fogalmam sincs... -sóhajtott.
- Hű látom súlyos gondok gyötörnek! -a korláthoz sétált és rákönyökölt- De van egy olyan érzésem, hogy ennek nincs köze se Spellworld-höz sem az itteni dolgokhoz.
- Jól érzed!
- Van kedved beszélni róla?
- Hmm... Nem értenéd, még én sem nagyon értem.
- Óh szóval mert férfi vagyok nem érteném ha pasi ügyeid vannak!?
- Honnan tudod?
- Ha egy lány azt mondja, hogy úgy sem értenéd és nem nagy ügy, az nagy részt csak férfi témában mondják. -nézett rá furán- Mivan? Azért mert őrző vagyok én nem érthetek az ilyesmihez?
- Nem, nem mondtam ilyet csak fura. Na mindegy. Megyek és eszem valamit. -elment mellette.
- Hercegnő! -megfordult- Én nem olyan lánynak ismertelek meg, aki felad bármit. -rámosolygott.
Elmosolyodott a lány is és lement az étkezdébe. Egész nap azon agyalt amin Niel-el beszélgettek. De akármennyit is gondolkodott arra jutott mindenesetben, hogy vissza kell mennie. Ezért hajnalban amíg mindenki aludt kiosont a titkos helyről és kiment a barlangon át ahol bementek. Nem messze talált egy benzinkutat ahol állt egy taxi, beült és elvitette magát New York-ba.
Eltelt egy pár óra mire odaértek, kifizette a sofőrt és elment a régi házukhoz. Kinyitotta az ajtót és bement. Minden ugyanúgy volt ahogy hagyták, még a csokis papír is ott volt a konyhapulton amit otthagyott. A pót telefonját is megtalálta az emeleten, de le volt merülve így töltőre tette. Megkereste Nick laptopját és felment az internetre. Úgy gondolta tartozik annyival a barátainak, hogy legalább elbúcsúzik tőlük. Megírt egy elég hosszú és számukra talán értelmetlen emailt, aminek a végére már potyogtak könnyei. Elküldte majd egy újba kezdett, aminek a címzettje Scott volt, de hiába akarta leírni amit érez egyszerűen nem volt képes benyomni a billentyűket. Csupán annyit írt, hogy „Sajnálom!" majd miután elküldte lecsukta a laptopot és a földhöz vágta. Az erejével kisütötte az akkuját és minden fontosabb alkatrészét, hogy ne találják meg az EP cím alapján. Összeszedett pár holmit, ami fontosabb volt számára. Leült és bekapcsolta a tv-t, bár nem értette igazán miért is tette ezt. Kutakodott a csatornák között, nézte a híreket semmi érdemleges nem volt benne. Felállt és végleges búcsút vett a háztól. Megfogta a bőröndjét és lassan kisétált a házból. Közben azon gondolkodott, hogy elmenjen-e ahhoz, akiért igazából odament. De mi van ha figyelik? Nem kockáztathatja, hogy miatta bajba kerüljön. Amint lelépett a lépcsőn és felemelte fejét a döbbenettől a kezéből is kiesett a bőröndje. Szíve hatalmasat dobbant és szája mosolyra húzódott.
- Te meg...ezt meg hogy? Hogy kerülsz ide!? -kérdezte a férfitól könnyes szemmel.
- Rose. -odarohant hozzá felkapta és megpördült vele- Úgy hiányoztál! Azt hittem valami bajod esett, mindennap eljöttem ide, de sosem voltál itthon... Már kezdtem feladni, hogy talán újra láthatlak. A mai emial-ed után úgy meglepődtem, azonnal idejöttem.
- Scott... Annyira sajnálom! -ölelte át szorosan.
- Hova tűntél?
- Gyere be! Ne itt beszéljünk!
Bementek a házba, aminek az ajtaját alaposan bezárta. Leültek a kanapéra és csak nézték egymást.
- Sajnálom, hogy egy szó nélkül elmentem... De nem maradhattam itt, muszáj volt Nick-el mennem.
- De miért? Mi ez az egész?
- Azt...sajnos nem mondhatom el és nem is értenéd!
- Miért? Valami fiú van a dologban? Van valaki más?
- Nem dehogy! Nem erről van szó!
- Huhh akkor jó. De kérlek mondd el! Tudni akarom, hogy segíthessek. Monica miatt van ez, azért amiket mondott Riley-nak?
- Részben. Az egy kis töredéke egy hatalmas történetnek.
- Meséld el! Vagy nem bízol bennem?
- Dehogynem! Nem erről van szó, csak nem akarom, hogy bajod essen! 
- Mért esne? Mi folyik itt Rose? Kérlek légy velem őszinte!
- Hát jóh... -sóhajtott- De nem fog tetszeni.
- Nem baj én tudni szeretném!
- Rendben végül is ez jár neked. Az az igazság, hogy hazudtam neked.
- Miben?
- Hát kb mindenben.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy először is Rose a nevem.
- Akkor mi?
- Crystal. És nem Nevada-ból jöttem, hanem egy Spellworld nevű helyről.
- Mi? De hát ilyen nincs is!
- De van! Csak nem itt. Azaz nem a Földön. Egy másik dimenzióból jöttünk ide Nickolas-al, mert üldöznek minket. Az igaz, hogy az apámat megölték, a gyilkos elől menekülünk aki meg akar engem ölni.
- Miért?
- Mert az apám volt Spellworld királya és én vagyok a trón örököse. De ő akar a király lenni, viszont nem tud. Legalább is addig nem amíg én élek. A királyi család a négy elem birtokosa, apám csak kettővel bírt de már én elsajátítottam mindet. Bár még gyakorolnom kell...
- Állj! Várj egy percet! Királyság, trón örökös, gonosz gyilkos? Hol vagyunk mi mesében?
- Tudom kicsit őrülten hangzik, ha nekem mondana valaki ilyen valószínűleg én is bolondnak nézném, de az az igazság.
- Akkor te most...hercegnő vagy?
- Igen, igen az vagyok.
- És mi ez a négy elem? Mármint a föld, víz meg ilyenek?
- Igen pontosan!
- Hát ez... Azta! Nem tudom elhinni!
- Tudom őrültség de...
- Őrültség!? Inkább kész elmebaj! Várjunk... Akkor Monica-nak igaza volt! Te varázsoltál vagy hogy is mondják, a moziban akkor!?
- Igen én. De csak visszaszereztem az ellopott táskát és semmi bajuk nem lett az ijedtségen kívül!
- Ez hihetetlen! Hogy voltál képes hazudni nekem? Ráadásul annyi időn keresztül!
- Sajnálom Scott, de nem mondhattam el! Titokban kellett tartanom a kilétem. Féltem, hogy Tristan és az emberei rám találnak.
- Ez a Tristan ölte meg apádat?
- Igen.
- Miért?
- Mondtam, mert akarja a trónt. Meg régi ügyük is volt amiről én amúgy nem tudtam, állítólag anyám az ő felesége lett volna vagy én nem is tudom... Sosem mondták ezt nekem!
- Szép... És én még azt hittem, hogy te más vagy, mint a többi lány! Hogy őszinte vagy és bízhatok benned, de kiderült óriásit tévedtem!
- Scott meg kell értened, hogy nem volt más választásom! Nem mondhattam el és az elején amúgy sem tudtam, hogy beléd fogok szeretni! -fogta be a száját miután kimondta ezeket a szavakat.
- Micsoda? Hogy mit mondtál?
- Hallottad! És azt hittem ez kölcsönös mivel a táborban elég közel kerültünk egymáshoz és meg is csókoltál, azt hittem hogy...
- Mit? Hogy belédzúgtam, hogy szeretem az egyik diákom!? -kiabált vele.
- Hát...én...
- Óriásit csalódtam benned Rose, vagyis nem, Crystal! Lehet más földről vagy dimenzióból vagy honnan a fenéből jöttél, de kicsit sem vagy más, mint az itteni lányok! Ugyanúgy hazudsz és szemrebbenés nélkül vágsz át másokat! Én hülye meg idejöttem! -felállt és kiviharzott, a lány utánna.
- Scott ne menj el így! -kiáltott utánna, ő megállt.
- Mért hogy menjek el? Mit mondjak? Óhh semmi baj, hogy végig hazudtál, hogy egy kitalált személyt ismertettél meg velem! Nem baj, semmi gond legyünk barátok!? Ezt mondjam? -kiabált vele a nyílt utcán, amire pár szomszéd kijött vagy az ablakon át nézte őket.
- Annyira sajnálom! -fakadt sírva.
- Ne haragudj de ez már édeskevés! Túl kevés. -beszállt az autójába és padlógázzal elhajtott.
- Szeretlek!
Mondta a lány és beszaladt a házba. Az egész hátra lévő napot sírással töltötte. Tudta, hogy mindez az ő hibája, csak ő tehet erről. Ezért a bűntudat mégjobban gyötörte.
Addig addig sírt míg a kimerültség elnyomta és elaludt. Arra ébredt, hogy valaki hangos csattanással betörte az ajtót. Felpattant a kanapéról és amint meglátta ki az, a döbbenettől lefagyott.