Ahhoz képest, hogy ősz van nincs az a vad hideg, pedig még eléggé északon is van ez az ország. Megérkeztem, itt vagyok, a IJsselmeer tónál, vagyis annak végénél. A gát vagy út ami végig vezet a vízen igazán hosszú. Leszállva a buszról visszafelé kezdek el menni, ahol azt az igazán magas hidat láttam még az ablakból. Közvetlen az út mellett hiábavaló lett volna ha beugrom a vízbe, hiszen úgyis megálltak volna segíteni és akkor oda lenne minden. Nem szeretném ha az utolsó percben megmentene valaki! Még ha az a valaki Mr. Harris is lenne... Istenem már megint hülye vagyok! Miért jönne ide Mr. Harris? Egyáltalán még csak nem is tudja, hogy hol vagyok azt meg végképp nem, hogy mire készülök. Miért is képzelgek olyan marhaságokat, hogy majd mint hős megmentő megjelenik a végén? Ilyen csak a filmekben van! Amúgyis mért tenné? Semmi érdeke nem fűződik hozzá. Szomorúan tettem meg a kicsit hosszú utat a hídig, ami távolabb van a főúttól, így nem kell aggódnom, hogy megzavar valaki. Először csak gyönyörködtem egy picit a tájban, igazán pazar a kilátás innen. Ide is építhetnének egy szállodát, biztos lenne forgalma már csak a panoráma miatt is. Megragadva a hideg vas szerkezetet felmásztam a peremére, amire még leültem egy picit. Hova siessek annyira? Ki akarom élvezni. A hűs szél belekapott hosszú szőke hajamba és kissé megborzongtatott. Friss igazán jellegzetes őszi illatot sodort magával. Hm, szeretem ezt az illatot, olyan egyedi, semmihez sem fogható. Ez azért hiányozni fog. Meg persze sok minden más is. A jó meleg nyár, az égető napsugaraival és a finom fagyik is. A tél, amikor bekuckózva néztük a tv-t egy pohár duplán csokis forrócsokival és chipsel. A tavasz, ami amúgy a kedvenc évszakom, mikor újjáéled a természet, minden zöldbe borul és a fák kivirágoznak. Istenem de szeretem a tavaszt! Apa is imádta, sok volt bennünk a közös. Lehunyva szemeim elmorzsoltam néhány kósza könnycseppet. Karomra pillantva megakadt tekintetem a karkötőn amit nemrég vásároltam. Milyen szép darab. Remélem Bradék is megtalálják majd! Bradley... Istenem de fog hiányozni Zacel együtt. Bár elmondhatnám nekik miért csinálom! De úgysem értenék meg... Csak papolnának, hogy menjek el a zsarukhoz és szarjam le anyám lelkivilágát. Ők nem értik, a dolgoknak nem csak fekete és fehér oldaluk van, sok a rejtett árnyalat. Remélem anya nem fog rám haragudni és megérti miért kell ezt most megtennem! Ha Owenben van némi emberség vagy becsület elmondja anyának, hogy mit tett ha kérdőre vonja. Nekem nem volt erőm elmondani neki, csupán annyit írtam ha tudni akarja az igazságot kérdezze Owent. Bár erősen kétlem, hogy ő bármit bevallana. Ha kérdőre is vonja biztosra veszem azt fogja mondani én másztam rá mert halálosan szerelmes vagyok belé. Már csak abban tudok reménykedni, hogy történik egy kisebb csoda és Owen megváltozik. Rájön, hogy anya egy igazi főnyeremény és ezekután szeretni fogja őt és ott lesz mellette, segítse enyhíteni az irántam érzett hiányán! Nem akarok anyának fájdalmat okozni, de most nem tehetek mást. Már nem bírom tovább... Porba tiportak, összetörtek és megsemmisítettek. Lehet, hogy gyáva vagyok, sőt biztos is, de az utolsó bátor tettem az lesz, hogy leugrom innen. Tőlem ezekután az ítél el aki akar, már nem fog érdekelni!
Könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon, le az alattam hömpölygő vízbe. Fájt a lelkem, szívem darabokban volt. Valószínű ha most összefutnék a gyerekkori önmagammal jó pofán vágna az a bátor kiscsaj aki voltam. S talán meg is érdemelném... A távolból rendőrök tűntek fel és hangosan szirénázva száguldottak egymásután a főúton. Odanéztem és legalább négy autó haladt el egymás után. Uh, itt komoly gond lehet! Nem messze hallottam ahogy egy kocsi erősen lefékez. Biztos valami gyorshajtót üldöztek. Nem is szenteltem neki különösebb figyelmet. Nekem most dolgom van! Ledobtam táskám a földre, amúgy fogalmam sincs miért hoztam magammal... Levettem kabátom is. Ne legyen vizes vagy koszos, mégis csak egy kisebb vagyont hagytam ott a boltban érte. Majd jó lesz másnak, esetleg egy hajléktalannak. Megráztam kicsit lábaim, mert totál elzsibbadtak az üléstől és felálltam a peremről. Hátranyújtva kezem megkapaszkodtam és előrébb hajoltam. A víz sebesen zúdult előre. Jó ötlet volt ide eljönni, hiszen úgysem tudok úszni, így gyorsan lezajlik ez az egész. Lehunytam szemeim és lelkiszemeim előtt hirtelen megjelent Jake, aki azzal a csodás mosolyával néz rám és sötét szemei -amik másoknak talán ijesztő lenne- melyek mindig olyan megnyugtatóan hatnak rám, erőt adtak tervem megvalósításához. Azt hiszem ha már úgyis ez a vég, be kell valljam magamnak, hogy az a férfi aki 1,5 hónapja besétált a 98-as terem ajtaján, nem csak tekintetem de a szívem is rabul ejtette akkor! Hálás vagyok a sorsnak, hogy része volt az életemnek, mégha rövidke ideig is.
- Jake, te egy roppant ritka jó ember vagy, több olyan kéne, mint te! -leheltem a hűs levegőbe.
Kár, hogy ezt már sosem mondhatom el neki! Remélem a barátnője tisztában van azzal, hogy mekkora kincs van az életében és soha nem ereszti el! Megérdemli, hogy boldog legyen!
- Skyler!!!
Öhm, ez fura volt... Jó azt hiszem befejezem a róla való ábrándozást! Már a fejemben hallom a hangját.
- Skyler! Hallasz engem!?
Oké. Ez már ijesztő! Tisztára olyan, mintha itt lenne. Ez kísérteties!
- Sky, na végre, hogy megvagy!
Najó, megőrültem volna? Megfordultam és nem káprázott a szemem, ténylet ott volt! Ott állt az elhagyott raktár terület közepén. Pislogtam párat, hátha ez csak valami délibáb vagy a hülye képzeletem játszik velem, de sokadik pislogásra sem tűnt el. Tényleg itt lenne? Mégis hogy a francba talált rám?
- Ne jöjjön közelebb! -kiáltottam rá, mire megtorpant.
- Skyler kérlek, ne ugorj le! Ne tegyél olyan amit később megbánsz!
- Ezt már nem tudom később megbánni! De amúgy hogy a fenébe talált rám? Mi maga valami titkos nyomozó vagy mi?
- Bradley mondta mire készülsz és azonnal visszamentem a szállodába és ezt találtam a szobádban. -húzta elő a kis térképet amit ott felejtettem. Hülye vagyok! Ki kellett volna dobnom.
- Brad honnan tudta?
- Felhívta őt az anyukád, mert nagyon aggódik érted.
- És ezt csak úgy elmondta magának? -hangomból hallható volt, hogy nem hiszek neki.
- Nem. Hallottam ahogy telefonál. A barátod nem tud halkan beszélni.
- Ez... igaz...! Akkor is miért jött ide? Fél, hogy kirúgják az állásából? Ne aggódjon, írtam egy üzenetet az igazgatónak, hogy ne vonják felelősségre emiatt.
- Azt hiszed azért vagyok itt mert féltem az állásom? Nem ismersz igazán Skyler. Kérlek gyere le onnan, beszélgessünk itt! -lépett előre párat.
- Állj! Megmondtam, hogy ne jöjjön közelebb! Nem fogok visszamászni, és ezt maga is tudja Mr. Harris!
- Mr. Harris? Mi lett a Jake-kel?
- Nem helyénvaló ha a keresztnevén szólítom, arra ott a barátnője. Kérem menjen el!
- Nem fogok elmenni és ezt te is tudod! Gyere le onnan! Nem tudom mi történt ami miatt azt hiszed, hogy ez az egyetlen kiút, de hidd el van más megoldás és együtt megtaláljuk rá! Csak mássz vissza kérlek!
- Nem! Erre nincs más mód, meg kell tennem! -újra tett felém pár lépést- Maradjon ott! Leugrom tényleg!
- Jó, megálltam. Skyler kérlek ne csinálj butaságot! Hallhattad, hogy az anyukád aggódik érted! Szerinted neki milyen érzés lenne ha azzal hívnám fel, hogy a lánya meghalt!? Rá nem is gondolsz? -üvöltötte, mire újra könnyek szöktek szemembe.
- Hogyne gondolnék! Miatta csinálom ezt az egészet! -kiabáltam vissza- Hogy boldog legyen! Ha most hazamegyek minden újra csak rosszabb lesz! Nem hagyom, hogy anya újra padlót fogjon!
- Kérlek áruld el mi történt! Hagy segítsek neked!
- Nem tud. Ebben nem...
- Az anyukád élettársáról van szó ugye? Bánt téged, igazam van? -ledöbbentem. Honnan tudja? Várjunk csak...
- Maga meg honnan...? Bradley mondta el ugye? Az a rohadt áruló!
- Ne, nem! Ő egy árva szót sem mondott. Csupán összeraktam a képet.
- Nos gratulálok nyomozó úr megfejtette az ezer dolláros kérdést. Most pedig ha megbocsájt... -megfordultam.
- Ne!!! Kérlek, ne csináld! -futott oda mire átléptem a másik korlátot is.
- Tudod jól, hogy megteszem. -néztem szemeibe.
- Te pedig tudod, hogy úgyis utánad ugrom. -elkerekedtek szemeim.
- Mi-miért? -nemár, hogy dadogtam!
- Szerinted miért? -húzta féloldalas mosolyra száját.
Visszamosolyogtam és kinyújtott kezére pillantva egy másodpercig megérintettem finom, puha bőrét. Majd ellöktem azt és elengedtem a korlátot. Sebesen zuhanni kezdtem, de még mielőtt a vízbe értem hallottam ahogy tanárom nevemet kiáltja. Aztán elnyeltek a hullámok. Nem küzdöttem ellenük, hagytam had sodorjanak magukkal. Tüdőm égetett a levegőhiánytól, szívem eszeveszett módjára kalimpált majd megjelent előttem apa. Újra ugyanaz a mosolygós, nevetős énjét láttam, mint még annakidején. Megölelt. Kimondhatatlanul jól esett ismét karjaiban lenni, olyan szürreális volt. Sírtam, nem, zokogtam amiért újra láthatom. Csóválta fejét amiért odaát lát és azt mondta, vagyis nem mondta mert nem mozgott a szája de mégis hallottam minden egyes szavát, lehordott amiért véget vetettem az életemnek mert ő nem ilyennek nevelt. Hanem egy erős, kitartó lánynak aki leküzd minden elébe gördülő akadályt. Majd annyit mondott, hogy ne okozzak neki mégegyszer csalódást mert akkor nagy bajban leszek. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt, és egy igazán vakító fehérség vette át a helyét. Hát ennyi lenne? Nem látom soha többé? Most mi lesz velem... Biztos száműztek a pokolba amiért én oltottam ki az életem és nem lelőttek az utcán. De én nem ezt akartam... Én a mennyországba akartam menni apához! Hogy fogok így vigyázni anyára? Hogy lesz belőlem angyal? Már soha többé nem láthatom apát? Ezt jól elrontottam! Ha tudtam volna, ha előbb gondolkozom... De sosem voltam az a nagy hívő ember. Nem igazán hittem a mennyben vagy a pokolban. S most, hogy útban vagyok lefelé, már elhiszem. De szokták is mondani, hogy az ember akkor jön rá a dolgokra mikor már késő. Nekem pedig nagyon késő van! Mekkora egy idióta állat vagyok! Felesleges volt minden. Otthagytam mindenkit akit szeretek! S miért? Hogy végül a pokol lángjai közt égjek. Tényleg gyáva vagyok! Meg is érdemlem amit ott lent kapni fogok! Mert egy címeres barom vagyok! Bárcsak hallgattam volna Mr... vagyis Jakere! Bárcsak megragadtam volna a kezét! Bár visszamehetnék....