17. rész - A nagyinál/Aludj itt

Mikor kiszálltunk a kerékből elrohantam a mosdóba. Nem mintha kellett volna pisilnem, de muszáj volt egy kicsit elszakadnom tőle! Megmostam az arcom jó hidegvízzel hátha magamhoz térek. Belenéztem a tükörbe és egy totál bizonytalan lány arca nézett vissza rám. Nem tudom mi üthetett belém az imént! Most tényleg arra vártam, hogy Jungkook....!? Neeemm az nem lehet! Ez biztos csak valami idióta képzelgés!
Összeszedve magam visszamentem a séta partneremhez.
- Jó sokáig tartott! -jegyezte meg viccesen.
- Egy lány sokat időzik a mosdóban. Tudod? A tükör!
- Áhh tényleg. -csapott a homlokára- Indulhatunk?
- Hová? -néztem rá kicsit rémülten.
- Hát haza! Mért hova akartál menni?
- Oh tényleg, haza... Aha menjünk!
Elindultunk és kifelé menet azért megállt egy újabb nyerős játénál. Minden áron akart magának egy plüss autót nyerni. Esküszöm, néha rosszabb mint egy gyerek. Csak nevettem rajta és félreálltam, hogy nyugodtan játszhasson. De ez nem olyan volt, mint a korábbi, hogy célba kellett lőni, itt afféle műveltségi vetélkedő volt a játék. Láttam mennyire csalódott abban, hogy nem sikerül neki megnyerni a fődíjat, így megszánva őt most én álltam játékba. Szerencsére egyáltalán nem voltak nehezek a kérdések, nem is értettem ezen mit nem tud. Hamar végig vittem a pályát és megnyertem az autót. Odaadtam neki aki füligérő mosollyal ugrándozott fel-alá. Eskü néha rosszabb, mint egy gyerek.
Elindultunk hazafelé és egész úton azt hallgattam, hogy milyen jó nekem, hogy ilyen okos vagyok és neki is milyen jó volt, hogy ott voltam és megnyertem neki. Aztán azt ecsetelte, hogy ha befut a Bangtan akkor vesz magának egy ugyanolyan kocsit és én leszek az első akit elvisz egy körre. Megköszöntem kedvességét és amint elértük a házat ahol a nagyim lakik, megálltunk.
- Kössz a mai napot! Nagyon jól éreztem magam! -hálálkodtam.
- Ugyan, ne köszönd, ez természetes! Majd gyakrabban tartunk laza napokat!
- Biztos jó ötlet ez? Taehyung...
- Légyszi ne! Ne hozd őt fel!
- Bocs... Kössz a macit! -próbáltam elterelni a témát.
- Máskor is! Én pedig köszi a kocsimat, lesz min aludnom! -szorította magához új kedvencét, amin csak mosolyogtam.
- Szívesen!
Elhalkultunk és belenéztem szemeibe. A sötétben csak a lámpák világítottak s amúgy barna szemei most feketén tükröződtek vissza rám. Már kezdem érteni mit esznek rajta a lányok annyira, tényleg igézőek a szemei. Nem csoda, hogy mindennap vagy minden másnap más lány van az ágyában. Igaza is van, minek kösse le magát ilyen hamar? Hiszen most fiatal, most éljen, szórakozzon és legyen annyi csaja amennyit nem szégyell s amikor eljön a pillanat majd képes lesz megállni. Inkább, minthogy összejöjjön egy lánnyal és összetörje a szívét azzal, hogy megcsalja.
- Akkor én megyek. -szólalt meg hosszú idő után.
- Igen én is bemegyek. Már késő van, anyáék így is leszedik a fejem.
- Akkor majd találkozunk a suliban. -megfordult és elment.
- Aha a suliban... -feleltem elhaló hangon.
De már késő volt, nem hallotta, elment. Én is sarkon fordulva beosontam a házba. Szerencsére már aludt mindenki, így megúsztam a fejmosást. Átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, amiben aludhatok. Na nem mintha tudtam volna... Folyton a ma délutáni események jártak a fejemben. Az, hogy Jungkook hirtelen megjelent, hogy elmentünk szórakozni, az mikor szándékosan nekem nyert egy plüss macit és az is fura volt, hogy mikor az árus azt mondta, hogy a párja vagyok nem hatotta meg. Egyáltalán nem is zavartatta magát. Vagy csak lehet nem hallotta meg. Nem arra koncentrált hanem arra, hogy az árus szerint nem akarta kifizetni a fagyimat. De a legrosszabb az volt, hogy mikor az óriáskeréken ültünk én tényleg arra vártam, hogy Jungkook meg...megcsókoljon.
Istenem ez annyira megalázó! Arcomat kezeimbe temetve ültem le a padlóra és nekitámaszkodtam az ágynak. Ha Taehyung ezt megtudja... Mégjobban megharagszik rám és most oka is lesz rá, bár az is igaz, hogy végül semmi sem történt. De sajnos ez nem rajtam múlt, ami valljuk be elég kiábrándító. Hiszen én Tae-vel járok, ő a párom mégis más valaki csókjára vágytam, aki ráadásul az ő legjobb barátja! Egy szörnyeteg vagyok!
Bár az igazat megvallva nem épp úgy viselkedünk, mintha pár lennénk... Na nem mentegetésként, de tényleg ez az igazság! Én igyekszem mindent megtenni de mintha Taehyung-nak ez kevés lenne. Folyton úgy viselkedik velem, mintha a haverja lennék. Ha ott vagyok vele nem fogja meg a kezem hiába teszem az övére, inkább ellöki. Úgy karol át ahogy a fiúkat szokta, féloldalasan a nyakamnál, csak úgy lazán átdobja. Igaz kedvesen beszél, igyekszik megfelelő szavakat használni ha ott vagyok, mert amúgy elég trágárul beszélnek ha csak magukközt vannak. Nem is nagyon járunk el sehova, se séta, se mozi se semmi. Pedig nagyon igyekszem, hogy otthon ne kerüljek bajba semmi miatt, így a kimenőm is hosszabb marad, de nem. Egyszer kétszer kajálunk, de azt is Jin lakásán és mindenki ott van. Én nem ilyennek képzeltem el egy kapcsolatot! Sokkal inkább úgy, amilyen Jimin és ShinHe kapcsolata. Ők eljárnak moziba, kirándulni, sétálni vagy csak beülnek egy sütire. Igaz Jimin is sokat van a srácokkal de mindig időt szakít a barátnőmre, de Tae... Kezdem azt érezni, hogy szívesebben van a bandával, mint velem. Csak azt nem értem, hogy ha ez így van akkor mért szenved velem? Miért nem szakít? Jobb neki ez így? Bár tudnám ezeket a válaszokat!
Ahogy ezeken gondolkoztam halk zajokra lettem figyelmes, mintha valaki dobálózna. Felálltam, hogy körbe nézzek és láttam, hogy egy kis kő darab nekiütődik az ablakomnak. Kinyitottam és a legnagyobb meglepetésemre Jungkook állt a hátsó kertben.
- Te mit keresel itt? -mondtam halkan, nehogy a szüleim meghallják.
- Le tudsz jönni?
- Aha, csak maradj csendben!
Becsuktam az ablakot és kabátomat felvéve óvatosan leosontam a kertbe.
- Mit csinálsz itt? -néztem rá, egy kis fehér szatyrot tartott a kezében.
- Ez egy kissé kínos, de tudnál nekem pénzt adni?
- Minek?
- Az apám váratlanul elutazott egy „fontos tárgyalásra" és magával vitte az én kulcsaimat is. Nem tudok bemenni a lakásba és nincs hol aludnom.
- Oh... Elég érdekes apád van...
- Ja, ne is mondd. Neki a munka az első.
- De hogy tudtál kijönni? Vagy nem zárt be?
- Nem. Mert lerohantam a boltba kajáért, szokásos módon tök üres volt a hűtő. Mire visszaértem egy cetli fogadott és egy zárt ajtó.
- Sajnálom! Figyelj nekem van egy jobb ötletem és pénzbe se kerül. Aludj itt! Nagy a ház, a nagyinak egy csomó üres szobája van. Aludj az egyikben és reggel mindent elmagyarázok nekik. -fogalmam sincs miért ajánlottam ezt fel és miért mondtam ki ezeket a szavakat, csak úgy jöttek.
- Áhh ne, nem akarok zavarni sem bajba sodorni téged. Inkább alszom egy motelben.
- Nem zavarsz hidd el! És bajban sem leszek, hiszen csak segítek egy jó baráton. Plusz nem az én szobában aludnál. -istenem miket mondok már megint!
- De biztos nem baj? Tényleg szívesen megyek motelbe!
- Ne nem kell! Mondtam, hogy nyugodtan maradhatsz. Gyere!
Megragadtam a karját és bevonszoltam a házba. Bevittem a mellettem lévő szobába és kiszedtem a szekrényből tiszta lepedőt és paplant, hogy tudjon mivel takarózni. Mikor elindultam kifelé megragadta a karom és visszarántott. Meglepődtem, a szívem elvándorolt a torkomba. Közelebb hajolt hozzám, hogy egy magasságban legyen velem.
- Nagyon köszönöm neked! -puszilta meg homlokom.
Nem tudtam válaszolni csak elmosolyodtam. Majd megfordulva gyorsan elhagytam a szobát. Berohantam a sajátomba és igyekeztem visszanyomni a szívem a torkomból a mellkasomba. Álltam pár percig az ajtónál majd mikor lenyugodtam lefeküdtem az ágyba.
Mikor majdnem elaludtam volna halk szinte alig hallható kopogásra lettem figyelmes.
- Ki az? -szóltam ki párnáim közül.
Hallottam ahogy kinyílik az ajtó. Nehezen felemeltem fejem s mikor megláttam ki az szinte szempillantás alatt eltűnt a szememből az álom.
- Tudom gyerekes, de nem aludhatnék itt? -lépett közelebb a fiú- Otthon meg van szokva ahogy a srácokkal alszok. Olyan nyomasztó egyedül!
- Nem is tudom... Ha anyáék...
- Hajnalban átmegyek és a földön aludnék! -nézett esdeklőn.
- Hümm... -sóhajtottam- Na jó, nem bánom. De akkor menj át hajnalban! Nem akarok cirkuszt!
- Igen is főnök asszony! -tisztelgett mint a katonák- Köszi!
Megágyazott magának a földön és lefeküdt. Hallottam ahogy mocorog, biztos kényelmetlen a kemény földön. Felkeltem és adtam neki egy vastagabb paplant hogy feküdjön arra. Visszafeküdtem és igyekeztem aludni, de nem tudtam. Hevesen vert a szívem! A tudat, hogy egy szobában alszom Jungkook-al egyszerűen nem hagyott nyugodni. Egyszerre volt lelkifurdalásom és gyenge szívrohamom. Forgolódtam egyik oldalról a másikra, hátamról a hasamra de sehogy se volt jó. Végül hátamra feküdtem és két oldalra eldobtam karjam feladva a küzdelmet, hogy én ma még aludni is fogok.
- Nem tudsz aludni? -hallottam meg suttogását.
- Nem. -feleltem, félek ha többet mondok elárulom magam.
- Taehyung-ra gondolsz?
- Öm... ja fogjuk rá. -félig igaz is volt.
- Majd lenyugszik, ne törődj vele!
- Igen, remélem.
Hirtelen akkorát dörrent az ég, hogy azt hittem abban a percben meghalok a szívrohamtól. Egyszerre ugrottunk fel. Ezekszerint nem én vagyok az egyedüli aki megijedt.
- Bazdki ez rohadtul ijesztő volt! -chh ez a ronda szó istenem, a szájához kapott amint kimondta- Uh bocsánat nem akartam káromkodni, ne haragudj! -mentegetőzött.
- Semmi baj, csak ne legyen több ilyen! Egyébként tényleg az volt! -feküdtem vissza.
Aztán elhalkultunk. Tudom roppant gyerekes de én félek a viharoktól vagyis jobban mondva az égdörgéstől és a villámoktól. Gyerekkorom óta így van és még sajna nem sikerült kinőnöm... Minden dörrenésnél összerezzentem és magamra húztam a takarómat. Majd pár perccel később éreztem ahogy az ágy jobb fele süllyedni kezd és egy láb hozzáér az enyémhez, majd egy kéz simogatni kezdte a karomat. Lesokkoltam! Hátranéztem és meglepve láttam, hogy Jungkook fekszik mögöttem.
- Te mit csinálsz? -fordultam felé.
- Láttam, hogy mennyire félsz gondoltam megnyugtatlak. Ne aggódj nincs semmi hátsószándékom! -emelte fel kezeit tiltakozásként.
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet...
- Miért? Félsz tőlem? -nézett rám komoly tekintettel.
- Nem! -csak magamtól, gondoltam magamban de nem mondtam ki.
- Elmenjek?
Mikor válaszolni akartam megint akkorát dörrent, mint az elején és reflex szerűen bújtam oda hozzá, hogy eltűnjön a hangos csattanás a fejemből. Ő azonnal átkarolt engem és magához ölelt, betakart engem a nyakamig, majd magát is a sajátjával. El akartam küldeni, hogy aludjon a földön de nem, egyszerűen nem tudtam... Annyira szégyeltem magam, a viselkedésem azt, hogy ennyire gyenge vagyok! De nem tudtam őt elküldeni és igazságszerint nem is akartam. Olyan biztonságban éreztem magam a karjaiban, mint még soha máséban, még Taehyung-éban sem. Odabújtam hozzá amit egy mosollyal eredményezett, bár nem néztem rá de tudtam, hogy elmosolyodik, éreztem. Állát a fejemre tette és úgy feküdtünk egymás mellett. Hallottam szívverését ami különösképp nyugodt volt, míg az enyém ellentétben a helyéről készült kiugrani. Lassan lenyugtattam magam és sikerült elaludnom.
Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Eszembe jutottak azonnal a tegnap este történései és magam mellé kaptam, de üres volt az ágy. Szépen megcsinálva, párnák a helyükön, mintha senki sem lett volna ott, pedig volt nem is akárki. Betartva ígéretét visszament a vendégszobába. Gyorsan felkeltem és lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek. De a nagyi megelőzött ő már serényen csinálta a reggelit és a legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül. Jungkook állt mellette és vágta a zöldségeket. Teljesen lesokkoltan ültem le a konyhapulthoz.
- Jóreggelt! -köszöntem.
- Jóreggelt! -köszönt vissza Kook, mosolya füligért.
- Szia drágám! Felkeltél? -kérdezte a nagyi és nyomott egy puszit az arcomra.
- Igen fel. Látom te is felkeltél és egész jól elvagytok! -utaltam a közös főzőcskézésre.
- Hát a fiatal ember megelőzött. Mikor felébredtem ő már itt volt és serényen sütötte a tojásokat.
- Nagyi megmagyarázok mindent! -kezdtem bele.
- Ne fáradj! Jeong Guk elmondott mindent.
- Tényleg? -kezdtem ideges lenni, ha mindent elmondott nekem végem!
- Igen! Elmesélte, hogy segítettél neki a bajban. Hogy felajánlottad az egyik szobát mikor nem volt hova mennie. Lien te egy nagyszerű lány vagy! -ölelt át és úgy megszorított, hogy azt hittem megfulladok.
- Köszönöm nagyi! Félek anyáék nem így fogják gondolni...
- Ne aggódj majd én segítek! -kacsintott rám és elküldte Guk-ot vízért a kerti csaphoz, hogy el tudjon mosogatni- Aranyos fiú! -jegyezte meg.
- Igen kedves srác. -akaratlanul is elmosolyodtam.
- Szerencsés fiú, hogy egy ilyen lány a párja!
- Nagyi ő nem a párom, csak barátok vagyunk! -szóltam rá zavartan.
- Áhh értem... A helyedben megtartanám. -kacsintott, ez a kis gesztus mindent elárult, hogy milyen kis huncut nagymamám van nekem...
Csak ingattam a fejem majd segítettem befejezni a reggelit. Anyáék felkelve kicsit meglepődtek, hogy egy idegen fiú ül az asztalnál de a nagyi szerencsére kiállt mellettem és magára hárított minden felelősséget, hogy ő ajánlotta fel neki az egyik szobáját mert tudta, hogy az én barátom és megszánta. Anya szerintem tudta, hogy ez nem igaz de nem szólt semmit. Apa szúrós szemmel nézett a fiúra de nem szólt egy szót sem, az anyóssal itt nem szokás vitatkozni. Anya felajánlotta a helyzetre való tekintettel, hogy haza visszük őt is, hiszen egy helyre megyünk. Bár eleinte tiltakozott de belement. Elköszöntünk a nagyitól és beszálltunk a kocsiba. Szuper... Egész úton hallgathatom ahogy apa szegény fiút faggatja minden butaságról közben kioktatja, hogy miért nem jó fiatalon megházasodni és gyereket nemzeni. Égett az arcomról a bőr az apám viselkedése miatt. Esküszöm néha olyan, mintha évszázadokkal le lenne maradva tőlünk, egyszerűen eszméletlen!
Hazaérve elköszöntem a fiútól, ő megköszönte a fuvart és hazament. Én azért még apától kaptam egy fejmosást, hogy én csak ne ajánlgassak fel szállásokat idegeneknek ráadásul úgy, hogy az a nagyi háza s nem az enyém. Plusz megtiltotta, hogy szóba állja vele, mert ő egy „rossz fiú". Nem akartam vitatkozni és kedvem se volt hozzá, csak megvártam amíg végez aztán felmentem a szobámba.
Jó volt újra itthon lenni! Gyorsan lezuhanyoztam és mikor kész lettem bedobáltam a könyveim a táskába másnapra. Behuppantam az ágyba és igyekeztem elaludni. Jobb oldalra fordultam és hirtelen olyan hiány érzetem támadt. Valami hiányzik... Talán ennyire hatással lett volna rám az az éjszaka amikor Jungkook-al aludtam? Hiszen meddig voltam fent, talán 20 percig? Aztán nem is tudtam magamról, lehet már rögtön azután lelépett amint álomba merültem, én meg itt hiányolgatom... Szánalmas amit művelek!
Reggel furcsamód ShinHe nem volt a buszon. Nem jön iskolába? Hm ez nem vall rá. Vagy lehet, hogy Jimin viszi be, sőt biztos is. A kapuba érve az első ember akit megláttam Taehyung volt. Fekete farmerja és szürke kabátja remekül kifejezte lezser stílusát, jól néz ki hiába! Azonnal eszembejutott a hétvége és az este Jungkook-al. Lelkiismeret furdalásom lett azonnal! Ha ezt megtudja...! Nem tudom mi volt velem a hétvégén, de egészen megfeledkeztem Tae-rő, arról hogy vele járok és kb úgy mindenről! Jól sőt nagyon jól éreztem magam Jeong Guk-al, nem kellett megfelelnem senkinek csak önmagamat adtam! Amit Tae mellett valamiért nem tudok megtenni... De el kell felejtenem ami történt és kiverni a fejemből azt a hétvégét! Nem tehetem ezt V-vel!
Sebesen közeledett felém a fiú, már-már futott. Odaérve megragadta a karom és húzni kezdett. Persze nem erősen és nem erőszakosan, finoman de határozottan. A suli leghátsó folyosójára érve megfordított a saját tengelyem körül, hogy szembe nézhessek vele.
- Beszélnünk kell!