17. rész

Az utolsó órájáról kincsengetve azonnal rohant a kocsijához és beszállva padlóig nyomta a gázt, hogy minél hamarabb hazaérjen. A sebes hirtelenkedést Lana nem tudta mire vélni. James nem szólt semmit csak karon ragadta a lányt és sietve indult vele a kórházba. Hiába kérdezgette az úton, hogy mi a baj mért csinálja ezt de választ nem kapott. Odaérve kissé ijedten szállt ki a járműből, követve a férfit az emeletre. A lány a folyosó végén megállva várta mi is fog most történni. A közeledő fehér köpenyes alak ismerős volt neki s amikor látható távolságba ért felismerte, hogy Dr. Mayers az. Beszéltek néhány szót aztán a hatalmas kék ajtó mögött az orvos el is tűnt. Lana már nem bírta tovább a várakozást, gondolta fut egy utolsó kört James-nél.
- Na, elmondod végre mit is keresünk itt?
- Igen. Kevin lefolytat néhány vizsgálatot és szeretne vért venni tőled.
- És ezt nem lehetett elmondani!? -háborodott fel- Amúgy meg milyen vizsgálatról beszélsz?
- Hát van egy jó és egy rossz hírem melyikkel kezdjem?
- A jóval!
- Hát a jó az, hogy Kevin tudja milyen szer okozza az emlékezet kiesést.
- Mi!? Honnan tud róla?
- Ő az az orvos akinek néhány hete írtál és elküldted a dokumentumokat a szerről.
- Tényleg? És mért nem válaszolt nekem!?
- Mert ő találta fel azt az anyagot.
- Hogy micsoda!!?
- Ne! Ne gondolj semmi rosszra! Nem ő akart neked ártani. De majd elmondja neked hogy történt. Kérlek hallgasd meg, ne ítéld el azonnal!
- Nem ígérek semmit.
Lana dühös lett amiért James egyik barátjának köszönheti azt, hogy fogalma sincs mi történt vele, honnan jött és egyáltalán ki ő! Kb fél órával később Dr. Mayers behívta a lányt. Lassan besétált helyet foglalt az ágyhoz hasonlító székben és várta mi fog történni. Az orvos előkészítette a vérvételhez szükséges kellékeket majd leült a lánnyal szemben.
- Minek ez a vizsgálat?
- James nem mondta?
- Nem, nem igazán. Csak annyit mondott, hogy magának köszönhetem, hogy fogalmam sincs ki vagyok! -felelte irónikusan.
- Ez nem igaz!
- Akkor mesélje el az igazat! -hangja nem változott, továbbra is iróniával volt tele.
- Gondolom James említette, hogy tagja voltam a csapatnak akik kifejlesztették a Neutroticint? -bólintott egyetértést kifejezve- Nos, amit nem mondott az az, hogy a kormány bízott meg ezzel. De a szer annyira instabil volt és veszélyes, hogy felfüggesztették a kísérleteket majd nem sokkal később le is állították.
- De ha ez igaz, akkor hogy tudták nekem beadni?
- Gondolom valaki a csapatból aki kezdetektől ott volt a fázisok alatt, kiadta az adatokat valakinek akik tovább folytatták a kísérleteket. Vagy lehet, hogy ő maga volt az, nem tudom... De én erről nem tudtam, mikor leállítottak minket én teljesen otthagytam a kormányzati labort. Mikor írtál nekem erről a szerről először el sem akartam hinni, hogy tudsz róla és mivel teljesen más adatokat adtál meg így nem is nagyon volt mit válaszolnom neked. Plusz féltem, hogy valaki a laborból akart tesztelni, hogy elárulom-e a titkos megállapodást.
- Értem...
- Kérlek ne gondolj engem rossz embernek! Én ezekről a továbbfejlesztésekről nem tudtam semmit.
- Ne aggódjon nem gondolok semmi rosszat magáról. Csak eléggé lesokkoló ezt hallani. Mit gondol, tud segíteni?
- Meglátjuk. Most a levett véredet fogom elemezni. Ha sikerül analizálnom a Neutroticin teljes állományát akkor talán tudok készíteni egy ellenanyagot.
- Na és kb ez mennyi idő?
- Hát...ha sikerül az elemzés akkor kb egy hét-két, minimum!
- Az még jó is, legalább nem évek. Remélem, hogy sikerül összehoznia! Nagyon bízom önben!
- Megígérem minden tőlem telhetőt megteszek!
- Köszönöm szépen!
Elköszöntek egymástól majd James is elbúcsúzott barátjától és indultak is haza. A férfi neki látott vacsorát készíteni, addig Lana a nappaliban pihent a kanapén. Mikor elkészült az étel bement ő is a nappaliba és letelepedett a lány mellé. A vacsora elfogyasztása után beszélgetni kezdtek.
- Na, sikerült beszélned Kevin-el?
- Igen. Mindent elmondott. Remélem sikerül találnia egy használható gyógyszert ami visszaadhatja az emlékeim! Jó lenne már tudni ki is vagyok én... -szomorúan nézte cipőjét.
- Ha azt mondta, hogy segít akkor az így is lesz, ezt elhiheted nekem! Kevin megbízható ember, akár az életemet is rábíznám!
- Igen azt látom. Igazán jó barátok vagytok. -mosolygott- Hidd el nem is ezért, de valamiért úgy érzem, hogy valami rossz fog történni! És ez az érzés napról napra erősebb.
- Kérlek ne mondj ilyet! Nem fog semmi rossz történni, megígérem neked!
- Nagyon remélem... -belenézett a férfi szemébe és akármennyire is szeretett volna, de nem tudott másfelé tekinteni, elveszett zöldes-kék szemeiben- Most ha nem baj lefekszem aludni? -kérdezte zavarában.
- Persze, menj csak!
Felpattant és felsietett az emeletre. Ahogy leült az ágyára egy fura érzés fogta el, úgy érezte, mintha James is ugyanolyan zavarban lett volna mint ő. Legalább is rekedtes hangja erről árulkodott. Kizárva fejéből képtelen butaságait lefeküdt aludni.
Lent James neki állt mosogatni, nem szerette sosem ha rendetlenség van a házban. Pont mikor végzett telefonja megszólalt. Dr. Mayers volt az, kíváncsi volt mit akarhat olyan későn.
~ Szia Kevin! Csak nincs valami baj?
~ Nincs, ne aggódj! Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem Lana-nak milyen mértékben sérültek az emlékezésért felelős sejtjei!? Azaz mennyire tud visszaemlékezni?
~ Hát öm...állítólag volt valami balesetje pár hónapja és annak következtében vesztette el az emlékeit. De szerintem ez kamu, mivel a szülei sem az igazi szülei!
~ Micsoda?
~ Ez hosszú sztori! -legyintett, bár tudta nem látja senki- De mondd csak miért olyan fontos ez?
~ Mert ha évekre nem tud visszaemlékezni akkor valószínűleg hatalmas mennyiségű Neutricint kaphatott, ami roncsolhatja az agya más funkciókért felelős részeit is!
~ Hát figyelj most lesz 20 éves de az egész eddigi életére nem emlékszik! Fogalma sincs ki ő.
~ Úhh! Akkor sietnem kell nagyon, bele is húzok az elemzésbe!
~ Nagyon köszönöm, hogy segítesz! Hálás vagyok!
~ Ugyan, ez a legkevesebb! Hiszen ha úgy vesszük én is felelős vagyok az állapotáért. Végtére is nagy részem volt a szer feltalálásában!
~ Ne hibáztasd magad! Erről nem tehetsz és Lana sem! De hiába mondok nektek bármit... Istenem! -ingatta fejét.
~ Kedveled azt a lányt mi? -bár nem látta az arcát de jól tudta, hogy barátja elmosolyodott.
~ Persze jó barátok lettünk.
~ Tudod jól, hogy nem így értettem!
~ Igen, tudom... De teljesen mindegy mi a válaszom, ő még szinte kislány, főleg hozzámképest!
~ James! -szólt rá- Ne gyere megint ezzel! 32 évesen nem vagy vénember! De, hogy jobb kedved legyen mondok neked valamit! Egyben 100%-ig biztos vagyok!
~ Na és miben?
~ Abban, hogy Lana nem 20 éves! Már rég elmúlt annyi! Sokkal közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. A leletei alapján kb olyan 25 és 30 közé saccolnám. -James meglepődött nem is kicsit, álla a földet súrolta, nem is tudta mit mondjon erre- Na ha jól hallom sikerült meglepnem téged!? Megyek is folytatom a kutatást! Szia rómeó!
Nevetett egyet majd gyorsan letette a készüléket. A férfi pedig még mindig a korábban „hozzávágott" infón gondolkodott. Kevin-nek tényleg igaza van és Lana kb vele egyidős lehet? De ez mért fontos neki és ami mégfontosabb, miért örül a hírnek? Hiszen ez a dolog úgysem változtat semmin köztük!