17. rész

Miután a fiúk elmentek a birtokról a lány teljesen megzuhant. Rendkívül megrendítette a hír, hogy Charles ilyen állapotban van. Bár gonoszság vagy sem legbelül örült neki, hiszen ez azt jelenti, hogy mégis csak szereti őt és nem gyűlöli, amiért eltitkolta ki ő. Viszont azt nem tudta mihez is kezdjen. Hiszen ha vissza is megy és észhez téríti a férfit akkor sem maradhatna ott, azok után nem tudna. Így viszont újra el kéne válniuk, ami talán csak rontana a helyzeten. Nem tudta mi lenne a jó döntés. Egyáltalán van ilyen helyzetben helyes döntés? Egésznap ezen rágódott, semm másra nem tudott gondolni. Ahogy a tó parton sétált észre sem vette, hogy Eric odament hozzá.
- Jól vagy?
- Jesszus! -riadt meg.
- Ne haragudj nem akartalak megijeszteni! Csak nagyon frusztrált vagy mióta Logen és a szőrmók elmentek.
- Hank-nek hívják, nem szereti ha így hívod!
- Őszintén szólva teszek rá! Egyáltalán hogy találtak meg téged?
- Nem tudom. Hank jó nyomkövető, gondolom ő talált rám. -vonta meg vállát.
- Charles miatt jöttek ugye?
- Igen... -sóhajtott egyet.
- Nem akartam hallgatózni, de a farkas fickónak elég hangos a beszélőkéje, így hallottam egy s mást.
- Akkor mért jöttél ide ha tudsz mindent?
- Csak tudni akartam jól vagy-e! Meg kíváncsi voltam visszamész-e vagy nem.
- Nem tudom... Fogalmam sincs mit tegyek. -temette kezeibe arcát.
- Ha érdekel a véleményem, szerintem oda kéne menned!
- Mi!? Ez most komoly?
- Miért?
- Te voltál az utolsó akiről elképzeltem volna, hogy elküld engem a nagy ősi ellenségéhez!
- Charles nem az ellenségem! Sosem volt az. Számomra ő egy régi barát, akivel van néhány zűrös ügyünk, de az ellenségem sosem volt.
- Tényleg? Nekem ez nem így jött le! Hiszen elvetted tőle Ravent is.
- Először is nem én vettem el Ravent, hanem ő akart velem jönni! Másodszor pedig ha Charles valaha is a dolgok mögé nézett volna és nem kislányként tenkint rá, akkor esze ágában sem lett volna velem jönnie! De mindegy is, most nem erről van szó! Szerintem oda kell menned!
- Nem tudok! Nem megy! Most, hogy már nem vagyok mutáns nem tudok oda visszamenni! Egyszerűen nem vagyok odavaló!
- Nem lehet, hogy nem is erről van szó és csak ezzel takarózol?
- Mért akkor mi másról lenne szó!?
- Arról, hogy érzel valamit Charles iránt és nem tudod képes lennél-e őt újra látni!
- Az teljesen mindegy! Ő kijelentette, hogy csalódott bennem és elzavart! Ezek után mért mennék vissza!?
- Azért mert szereted, és a hallottak alapján ő sem közömbös veled kapcsolatban!
- Hát...nem tudom... De mért bíztatsz annyira, hogy odamenjek? Tervezel valamit?
- Dehogy is! Csak szeretném ha boldog lennél! -nézett rá felhúzott szemöldökkel- Még ha nem is hiszed el!
- Na és anya meg Emy!? Vigyázni kell rájuk!
- Szerinted én mért vagyok itt? Majd én ügyelek rájuk, ne aggódj!
- Nem, azt nem lehet!
- Attól félsz, hogy megint elmegyek? -nem válaszolt, csak bólintott egyet- Emiatt nem kell aggódnod, nem állt szándékomban elmenni!
- Hát jó... Elmegyek de még most sem tartom jó ötletnek!
Felállt és bement a házba. Elmondta az anyjának, hogy most el kell mennie, mert segítenie kell valakin. Megölelte és csak annyit mondott, hogy siessen.
Közben az iskolában Charles születés napját ünnepelték. Mindenki készült rá, ajándékokkal, díszítéssel, zenével és persze az elmaradhatatlan tortával. Délután megérkezett az ünnepelt a helyszínre, elfoglalta a neki csinált ülőhelyet és végig hallgatta az összes diák köszöntését. Megköszönte a neki szánt ajándékokat és a kis ünnepséget, majd neki álltak enni. Bár ő inkább csak az italokat fogyasztotta jobban. Olyan három óra körül már eléggé bódult állapotban volt, és erős jókedvében mindenkinek töltögetett italt, még a gyerekeknek is. Ezt már a kollégái és barátai nem hagyhatták ezért elvették tőle az italos üvegeket. Aminek mondhatni nem kifejezetten örült.
- Na most mivan! Adjátok már vissza! Hisz szülinapom van! Ünnepeljük meg rendesen!
- Nem! Elég legyen már ebből Charles! Fejezd már ezt be! Ez nem te vagy!
- Honnan tudnád ki vagyok!? Ismersz? Nem!!! Egyikőtök sem ismer, úgyhogy ezt fejezd be! Add ide! -hirtelen kikapta a kezéből az üveget.
Ekkor hatalmas csattanással nyilt ki a bejárati ajtó és a vendég belépett rajta. Amint a férfi meglátta ki az, száját eltátotta és az italos üveg is a földön landolt. Nem hitt a szemének, azt hitte halucinál. Mindenki csak nézte a lány, a professzort, és várták az eseményeket. Tág pupillákkal figyeltek, nem akartak lemaradni semmiről sem. Szétváltak, mintha egy király vonulna a folyosón. A lány elindult a férfi irányába, ahogy ő is a lány felé. Középen találkozva megálltak, nem szóltak semmit csak nézték egymást. Mindkettejük szeméből egy egy könnycsepp utat talált és az arcukon lefolyva a földre hullt. Ekkor hirtelen a professzor közelebb húzta magához a lányt és megölelte. Szorosan ölelte, szinte még a levegőt is kiszorította szegény lányból. Arcát a hajába furta és mélyen beszívta édeskés, enyhén vaníliás illatát. Kezeit a háta közepén összekulcsolta és nem eresztette, nem is akarta, de Maya pár perc után kihámozta magát az ölelésből. A tanárok elküldtek mindenkit a szállására és ők is elvonultak. Logen segített a lánynak felvinni Charlest a szobájába, ahol lefektették az ágyba. Ki akart menni de megragadta a kezét és kérlelte, hogy maradjon ott vele. Leült az ágy szélére és hagyta, hogy kezét fogva aludjon el a férfi. Amíg ő aludt csendben bámulta ahogy hangosan szedi a levegőt. Akkor jött rá, hogy mennyire szereti és mennyire hiányzott neki. Elmorzsolt pár sós cseppet a múltra visszagondolva. Majd az álmosság legyőzte őt és lefeküdt aludni.
Másnap reggel arra ébredt, hogy valaki jajgat. Felnézett és Charles volt az, fogta a fejét. Gondolta másnapos lehet és most van a macskajaj állapotban. Hozott neki fájdalomcsillapítót és egy pohár vizet.
- Tessék! -nyújtotta át.
- Köszönöm! -bevette a pirulát és egy nagyot kortyolt a vízbe- Mért jöttél vissza?
- Miattad. Hallottam milyen állapotban vagy és nem hagyhattam, hogy tönkre tedd magad!
- Logen-ék voltak ugye? -nem szólt semmit- Sejtettem. Szereti eléggé eltúlozni a dolgokat!
- Eltúlozni? Hát a tegnapit elnézve nem igazán volt az túlzás!
- Születés napom volt, csak ünnepeltem. Nem tudtam, hogy azt is tilos!
- Nem tilos! De volt már pár szülinapod és sosem viselkedtél így!
- Jó talán most egy kicsit túlzásba vittem. De ez nem olyan nagy dolog.
- Tényleg? Logen szerint már az óráidat sem vagy képes megtartani annyit iszol mindennap!
- Nem iszom mindennap! Egyébként Logen is mit képzel magáról, hogy beleszól a dolgaimba!? -kiabált.
- Csak aggódik érted! Ahogy itt mindenki!
- Te is aggódsz értem? -hirtelen meglepte a kérdés.
- Szerinted akkor itt lennék?
- Nem hinném, hogy számítok neked!
- Miért mondod ezt? Igen is fontos vagy nekem!
- Akkor nem hagytál volna el! Ha fontos lennék, nem mentél volna el minden szó nélkül!
- Csak azért tettem mert te elzavartál. Azt mondtad nem akarsz látni, mert nem mondtam el ki az apám, azt mondtad csalódtál! Ezek után te ott maradnál bárhol? Ugyan már!
- Azt csak mérgemben mondtam! Hiszen sosem gondoltam volna, hogy ilyesmiket eltitkolsz előttem! Igen, akkor csalódott voltam, összetörted a lelkemet akkor! Csodálkozol, hogy elküldtelek!?
- Inkább azon csodálkozom, hogy idejöttem! Nem is értem mit képzeltem! -csapott a homlokára.
- Akkor minek vagy itt!? Senki sem kérte, hogy ide gyere! Csináld azt mint a múltkor, menj el! -kiabált a lányra.
Akinek rettentően rosszul estek a szavai, érezte ahogy szíve apró darabokra hullik szét. Fájdalmát nem leplezve, könnyekkel teli szemmel állt fel az ágyról. De az ajtóban megtorpant.
- Tudod, idejöttem mert a srácok aggódnak érted, féltenek, ahogy én is. Nem bírtam hallgatni amiket mondanak azt, hogy mennyire lesüllyedtél. Leküzdve a fájdalmam, hogy mi lesz ha újra látlak, idejöttem, hogy segítsek! De rohadtul rossz ötlet volt! Nem érdemled meg, hogy segítsek, ezek után nem...
- Akkor mért vagy itt!?
- Mert szeretlek te szemét barom!
Csend telepedett rájuk. Mindketten megdöbbentek, a lány azon, hogy kimondta, a férfi pedig, hogy hallotta. A lány csak sírt az ajtóban, menni akart de a lába nem mozdult, mintha földbe gyökerezett volna. Charles felállt és elindult felé, de pár lépésre tőle megállt.
- Igaz ez Maya? A szavak amiket kimondtál...
- Tök mindegy, nem számít... Ezek után már... További kellemes önpusztítást!
Kirohant. Meg sem állt az autóig amivel jött. Becsapta az ajtót és padlógázzal elhajtott. A por amit a kerekek felvertek belepték az egész udvart. A férfi utánna szaladt, de nem érte utol. Csak nézte ahogy elhajt. Akkor jött rá, hogy igaza van a lánynak, túlzásba vitte az italt éa majdnem tönkre tette magát is és az iskoláját is.
Maya haza érve becsapva a kocsi ajtót egyenesen a szobájába ment. Meghagyta, hogy most senki se zavarja őt. Az egész szobát feldúlta, összetört mindent ami csak törhető volt, lerombolt mindent. Az anyja megijedt a hangos zaj miatt, de Eric nem engedte, hogy bemenjen a lányhoz. Arra kérte hagyja had tombolja ki magát. Most úgy sem tud neki segíteni. Talán már senki sem segíthet rajta.