Arra ébredtem, hogy telefonom megállás nélkül rezeg, ami nem kellemes hang, mivel az asztalon hagytam. Kómásan lépkedtem a bútordarabig s feloldva a zárat láttam a több tucat nem fogadott hívást, a számtalan sms-t és a messengeren küldött üzeneteket, mind anyától. Uh, ezekszerint már otthon van. Megnyitva a közösségi alkalmazásom ott virított a 102 db üzenet anyától.
Anya
22:24
Szia kicsim, hamarabb megyek haza. Remélem vártok?😘
23:47
Skyler merre vagy édesem? Owen azt mondta szótlanul léptél le.
23:58
Képes voltál elutazni a tiltásom ellenére?😡 Nagy bajban vagy kisasszony!
6:21
Megtaláltam a leveled. Sky, kicsim, mondd azt, hogy nem igaz amit leírtál...! Könyörgöm!😢
6:49
Kérlek vedd fel a telefont édesem! Beszéljük meg.
7:02
Könyörgök írj vagy hívj fel! Megijesztesz! Ne csinálj semmi butaságot! Együtt megoldjuk. Hallod? Sky, kérlek vedd fel a telefont!
...
A többit már el se olvastam. A könnyeim úgy potyogtak akár egy újonnan érkezett nyári zivatar. Szóval megtalálta a levelem... Már csak abban tudok bízni, hogy nem fog annyira a padlóra kerülni, mint apa halálakor. Remélem a nagyiék és Sharlotte néni is segíteni fog neki! És ígérem én is segíteni fogom őt odafentről. A telefonomra nézve náluk még péntek van, azaz tegnap nem sokkal azután érhetett haza ahogy én elmentem. Kikapcsoltam készülékem mert az megint csörögni kezdett. Nem bírtam felvenni és beszélni vele, nem...! Az ablakból láttam ahogy a busz megérkezik a többiekért és az osztály, többekközt a barátaim is nélkülem szállnak fel rá. Bár ilyen magasról nem igazán tudok arcokat kivenni csupán alakjukat ismertem fel. Még kb fél óra sírdogálás után úgy éreztem be kell ezt fejeznem, nem sajnáltathatom tovább magam! Felöltöztem a kedvenc ruhámba és magamhoz vettem a minap vásárolt ékszereket. Az egyiket feltettem csuklómra, míg a másik kettőt zsebre tettem, két apró kis cetli társaságában. Majd mindent otthagyva, mobilomat is beleértve, elindultam a nagy utamra. Először persze a fiúk szobájához igyekeztem, hogy elrejtsem a búcsú ajándékom. Végig sétáltam a 16-ik emeleten, s végre ráleltem a 101-es szobára ami a barátaimé volt. Mikor be akartam törni, meglepve láttam, hogy az ajtó nyitva van, mégcsak fel sem kell törnöm a zárat. Benyitva Marcot pillantottam meg, aki épp pár cuccot dobált be sporttáskájába. Érkezésemre rámemelte tekintetét.
- Szia Sky! Ha Bradéket keresed lent vannak a busznál.
- Szia Marc! Kössz, de igazábqól csak a... fülhallgatómért jöttem, Zac lenyúlta tőlem és ideje visszalopnom.
- Persze csak nyugodtan, szolgáld ki magad. -biccentett az ágyukra, amin a bőröndjeik pihentek.
Ennyire rendetlenek még itt is? Elképesztő! Nem túl feltűnően elrejtettem táskájukba a karkötőket és a kis pár szavas búcsú levelem. Majd elköszönve Marctól lesétáltam a földszintre, ahol megvártam amíg minden diák elhagyja a helyszínt. Kb fél kilencre már a szálloda üres volt és meglepően csendes. Nos, akkor hát, ideje mennem... Elmentem a bejáratig ahol egy benga nagy biztonsági őr utamat állta, s hiába próbáltam kimellőzni folyton elémugrott. Kezdi felbaszni az ígyis egekben lévő vérnyomásom!
- Elnézést de kiengedne? Sürgős dolgom van!
- Maga Skyler Cooper? -hangján hallható volt az akcentus.
- Igen én. Miért?
- A kísérője meghagyta, hogy ne engedjem ki a szálloda ajtaján, mivel magácska büntetésben van.
- Valóban? Na és megmondaná nekem, hogy egy helyi biztonsági őrnek mégis mi köze van egy amerikai állampolgárhoz? Csak látogatóként vagyok itt, nem települtem le uram. -vágtam hozzá cinikusan.
- Amíg kegyed ebben a szállodában tartózkodik igen is közöm van a dologhoz. Ugyanis én itt dolgozom és azt kell tennem amit a feletteseim mondanak.
- Tényleg? Ch. Nem tudtam, hogy egy amcsi tanár a főnöke! Jó tudni. Ha itt mindenki a főnöke akkor én a maga helyében felmondanék és addig rohannék amíg el nem érnék a világ végére.
- Nos kisasszony köztünk annyi a különbség, hogy maga nincs a helyemben és egyáltalán fogalma sincs milyen a felelősségteljes munka. Kérem fáradjon fel az emeletre és maradjon a szobájában. -tuszkolt a lépcső felé- Különben kénytelen leszek értesíteni az oktatóját.
- Úr Isten ilyen országot, bassza meg! -csaptam homlokomra- Megyek már megyek, ne lökdössön!
Kitépve karomat markából felrohantam az első emeletre és a lépcsőről sasoltam mikor húz már el a fenébe. Ültem ott kb 40-45 percet, ami már maga volt a pokol de végül legalább sikerült kivárnom, hogy elmenjen egy körútra. Óvatosan mentem le a fokokon, folyton figyelve Mr. Gorilla bácsit. Mikor tiszta volt a terep kirohantam és meg se álltam amíg már nem volt a látókörömben az a rohadt szálloda. A buszpályaudvarra mentem, amit igazán nehéz volt megtalálni. Ott a recepción kértem útbaigazítást, hogy melyik járat megy a IJsselmeer tóhoz, vagy gáthoz vagy tudja a fene mihez. Szerencsére a madárijesztő kinézetű néni megértette mit akarok és elárulta, hogy a 67-es számmal ellátott jármű fog arra közlekedni. Megvettem a jegyet és vártam, hogy a 10:30-as járat végre útnak induljon.
Írói szemszög
A diákokkal teli busz még fél tíz előtt megérkezett a Holland Nemzeti parkba. A nyüzsgő, néhol hangoskodó társaság tanárjaik kíséretében hagyták el a kissé fullasztó belsejű járművet. A társosztályok egymás mellett haladva, az idegenvezetőt hallgatva beszélgettek halkan, teljesen más témákban. Mary és Zac akik hamar megtalálták a közös hangot éppen egy közös barátjukról beszéltek, kire a fiú igen csak haragszik.
- Skyler tényleg ezt mondta? -döbbent le a barna hajú fiú.
- Igen. Miért olyan meglepő ez? Hiszen azt mondta az egyik legjobb barátja vagy. Szerintem alap dolog hogy a barátok féltik egymást. Vagy ti nem így vagytok? -nézett rá kérdőn.
- De. De csak...
- Sky mondta, hogy kicsit összekaptatok valamin de úgy látszik ez őt nem gátolja abban, hogy megvédjen. Na nem mintha tőlem bárkit is meg kéne védeni. -tette fel kezét védekezően.
A döbbent fiú szóhoz sem jutott barátja viselkedésén. Talán mégis csak félreismerte volna? Igaz van amibe őt nem avatja be, titkolózik és elhallgat dolgokat, de úgy látszik ez a felé táplált szeretetén nem változtat. Mégis csak szeretné annyira őt is, mint Bradleyt?
Elköszönve Marytől, Zac Brad keresésére indult, akit nem messze a többiektől talált meg. Éppen telefonált valakivel. Felé vette az irányt, hiszen már megszokták, hogy kihallgatják egymás telefonbeszélgetéseit. De a kerítéshez érve, ahol éppen állt, nem úgy tűnt mint aki egy spanjával dumál. Eléggé idegesen hadonászott kezeivel és ránézésre egyáltalán nem volt jó kedve, sőt meglehetősen dühös és zaklatott volt.
- Igen. Nem. Persze. Nyugodjon meg Mrs. Cooper! Igen, igen. Megkeresem Skyt. Tudja, hogy számíthat rám? Dehogy, ne is gondoljon ilyenekre. Rendben, most leteszem. Persze hívom azonnal ha megtaláltam. Visszhall! -csapta le idegesen készülékét- A rohadt tetves életbe!!! -káromkodta el magát hangosan, ebből a fiatalabb rájött, hogy nagy baj van.
- Brad, mi a gond haver? -ért vállához.
- Zac gáz van! Vissza kell mennünk a szállodába! -húzta magával barátját.
- Miért mi a baj? -kérdezte kissé frusztráltan már ő is- Kivel beszéltél az előbb? Skyról volt szó ha jól hallottam ugye? Brad a francba is mondj már valamit!
Kitépte kezét az erős szorításból és torkaszakadtából ordított a dühtől kipirult fiúra. A többiek már távolabb jártak, csupán 1-2 helyi vagy turista mászkált a közeli járdákon.
- Sky öngyilkos akar lenni! -bökte ki végül.
Zac másodpercek alatt lett falfehér és még a szíve is elfelejtett verni. Érezte ahogy forog vele a világ, nem akart hinni füleinek. Ahogy a hátuknál álló kísérőjük sem. Aki hasonló érzésekkel hallgatta Bradley szavait.
- Mit mondtál Jones?
Tanáruk hangjára mindketten megrémültek és el is halkultak. Nem akarták kiadni barátjuk lehetséges terveit.
- Nem kérdem mégegyszer Bradley, mi a francot mondtál!? -ordított a fiúra- Mire készül Cooper?
- Azt hiszem öngyilkos akar lenni.
Egy pillanatig sem habozva otthagyta a két fiút és beszállva egy autóba, ami nem az övé, elhajtott. Meg sem állt a szállodáig. Futva, kettesével szedve a lépcsőfokokat ment fel az emeletre, ahol betörte a lány ajtaját de a szoba üres volt. Megtalálta a minap vásárolt prospektust és a mobilját az asztalon hagyva, kikapcsolt állapotban. Zsebre vágva a holmikat lerohant a recepcióra ahol összefutott a biztonsági őrrel.
- Elnézést, Ivan, várjon! -szólt utána mire a nagy darab pasas megfordult- Elnézést nem látta véletlenül az egyik diákomat? Tudja akit mondtam, hogy ne engedjen ki mert büntetésben van?
- Áh igen, a nagyszájú! De láttam.
- Hol? Mikor?
- Kb másfél órája. Éppen ki akart szökni de meggátoltam benne, visszazavartam a szobájába. -frusztrálcióját csak egyre fokozták a hallottak.
- Kérem hívja fel a rendőröket! A lány kiszökött és erős a gyanú rá, hogy öngyilkosságot készül elkövetni! Mondja meg, hogy keressék mindenhol, a kollégáim adnak róla személyleírást vagy a barátai biztos tudnak mutatni egy lépet. -indult el kifelé- Ja és még valami. Kérem említse meg, hogy elloptam egy autót a parknál. De ígérem vissza fogom adni! Köszönöm! Siessen kérem!
Miután elhadarta amit akart sebesen vissza bepattant az elorzott kocsiba és padlógázzal útnak eredt. Bár fogalma sem volt merre hajtson, hol keresse a lányt. Hiszen a város óriási, bárhol lehet, sőt az sem biztos, hogy egyáltalán még Amsterdamban van. Erre a gondolatára előhúzta zsebéből azt a turista térképet amit a lány szobájában talált és nézegetni kezdte. Látta, hogy néhány szám fel van rá írva halványan, ceruzával. Alig tudta kivenni, de azt világosan látta hová is vannak feljegyezve a számok, a IJsselmeer tóhoz, ami az ország egyetlen beltengere és szerencsére pontosan tudja hol találhatja meg. Mégjobban a gázba taposott és imádkozott a fentiekhez, hogy időben érjen oda!