16. rész - A nagyinál/Te mit keresel itt?

Másnap délelőtt már úton is voltunk a nagyihoz Busan-ba, hogy időben odaérjünk, mivel közel hat órás az út, ha jó a forgalom. Útközben a kocsi ablakán bámultam kifelé és a szép tájat néztem. Igyekeztem minél jobban lenyugtatni magam és ünnepi hangulatba kerülni, de nem igazán volt sikeres a próbálkozás. Folyton csak az járt a fejemben amit Taehyung mondott. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmiket fog kitalálgatni rólam. És az a legrosszabb, hogy pont ő! Hiszen vele járok, ő a párom és tudja jól, hogy mennyire örültem annak mikor megkért legyek vele. Bár igaz sosem számítottam volna erre, azért is lepődtem meg annyira, de az, hogy képes azt hinni, hogy összejönnék a legjobb barátjával aki ráadásul az én barátom is...hát kész elmebaj. De azt nem értem ha ennyire nem bízik bennem, akkor miért van velem? Miért akarta, hogy járjak vele? Vagy azt gondolta, hogy ha összejövök vele akkor átváltok apáca üzemmódba és nem szólok ezentúl senkihez? Tudom Jungkook és a többi bandatag sem olyan régóta a barátaim mint neki, de akkor is a baráti körömbe tartoznak akárcsak ő. Akkor ne szóljak Nam Joon-hoz se, Yoon Gi-hoz és egyikőjükhöz sem? Ez annyira....észbontó!
- Hallasz!? -lebegett egy kéz előttem.
Megráztam a fejem, nem is hallottam ahogy anya hozzám beszél. Jól elgondolkoztam...
- Mi...? Mi a baj?
- Semmi, csak azt kérdeztem, hogy becsomagoltad-e a nagyi ajándékát?
- Persze, ott a csomagtartóban.
- Mi a baj kicsim? Olyan szomorúnak látszol.
- Semmi anya, csak kicsit elbambultam bocsi!
- Azért ha odaérünk kérlek légy egy kicsit vidámabb!
- Rendben anya, megígérem!
Azután már nem szóltunk semmit. Inkább a telefonommal matattam, hátha az eltereli a figyelmem. De ez sem segített, mert rögtön a fiúk videója ugrott fel először, amin ”hiperszuper cukiskodtak". Ahogy néztem őket akaratlanul is elmosolyodtam, olyan aranyosak együtt tényleg mint egy nagy család. Bár azért látható volt ahogy Tae és Kook haragszanak egymásra. Jungkook inkább Jimin-el baromkodott Jin otthonában amíg V Suga-val és Jin-nel szórakozott. Nem tudom miért de hirtelen lelkiismeret furdalásom lett, annyira bántott a dolog, hogy Taehyung és Jeong Guk ennyire rosszban vannak miattam. Hiszen tényleg a legjobb barátok mióta csak ismerik egymást, aztán jöttem én és mindent elrontottam. Néha azt kívánom bár ne költöztünk volna soha Szöulba! Legalább nem kellett volna ennyi szörnyűségen átmennem, nem kellett volna Yona és csatlósai szemétségeit évekig tűrnöm és nem ismertem volna meg a fiúkat sem.
Gondolatmenetem végére megérkeztünk a nagymamához. Az arcomra öltöttem egy vidám mosolyt és úgy szálltam ki a kocsiból.
- Nagymama! -rohantam oda és egy mély meghajolás után megöleltem- Olyan jó látni téged! -pusziltam meg arcát.
- Téged is drága Lien! Hogy belőled milyen gyönyörű nő lett! -nézett végig rajtam.
- Köszönöm szépen, de eltúlzod nem vagyok én olyan szép!
- Ugyan már! Ne mondj ilyet! Több önbizalmat kis unokám! Na mit álltok itt (?) gyertek be!
Fogtuk a csomagjainkat és bementünk a házba. Meglepően nagy ház volt, pedig egyedül él a nagyi mióta a nagypapa meghalt. Igaz van segítsége és gyakran összejárnak a szomszédbéli hölgyekkel. Ezért is nem aggódunk annyira a nagyiért, persze mindennap felhívjuk a biztonság kedvéért. A belső rész is gyönyörű volt, akárcsak kívülről. Szép, nyugalmat sugározó homok színű falak, bézsbe burkolózó bútorok és hófehér konyha.
Miután megkaptam az ideiglenes szobám lepakoltam a cuccaim és kimentem segíteni anyáéknak.
Estére végeztünk mindennel és körbeültük az asztalt. Volt minden finom étel ami csak szem-száj ingere na és persze a hatalmas torta ami elmaradhatatlan. Elénekeltük a szokásos "Boldog szülinapot" dalt aztán nyugodtan, beszélgetve megvacsoráztunk.
Másnap fáradtan ébredtem fel, nem nagyon tudtam aludni. Folyton csak agyaltam. Gyors fogmosás és felöltözés után elindultam, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem és felfedezzem Busan-t. Gyönyörű város a második legnagyobb Szöul után. Bár itt nincs akkora fényűzés, mint odahaza, mondhatni itt „emberibb" a környezet, pedig ez a hely is nagyon népszerű sok a túrista és kb ugyanannyi üzlet van, mint a fővárosban mégis más. Ezt látni és érezni kell nem elmesélni.
Mivel voltam már itt jónéhányszor tudtam a járást, ismertem a főbb helyeket. Elindultam egy utcán amit mindkét oldalt fák vettek körbe, bár levelei nem voltak tél lévén mégis maga a tudat, hogy itt nyáron milyen gyönyörű a látvány, már jó érzéssel töltött el.
Ahogy sétálgattam utcáról utcára megláttam egy kajás standot gondoltam veszek magamnak enni, hiszen ma még nem is ettem pedig lassan 11 óra már. Odamentem és az eladó nagy mosollyal kérdezte mit kérek. Végig néztem a választékon és annyi finomnak tűnő étel volt, hogy nem tudtam dönteni. De végül maradtam a jó öreg rizses húsnál, édes-savanyú szósszal és meglepetés desszerttel. Kifizettem és leültem a nem túl messze fekvő kis kőszobor melletti padra. Nem tudom miért ide, de tetszett a hely. Elővettem a táskám mélyéről a fülhallgatóm és az egyiket bedugtam a jobb fülembe a másikat lógva hagytam, hogy tudjak enni tőle, majd bekapcsoltam az egyik kedvenc zenémet. Evés közben hagytam had járjanak át a zene lágy dallamai. Igyekeztem minden zavaró dolgot kizárni és csak a zenére és az ételre koncentrálni.
- Hmm...csak nem édes-savanyú szósz?
Hallottam meg egy igen csak ismerősnek tűnő hangot. Kivettem fülhallgatóm a fülemből és elfordultam a hang irányába, s mikor megláttam ki az leesett az állam. Mit keres ő itt!?
- De-e...az... -nyögtem ki válaszul.
- Mi az? Megleptelek? -ült le mellém.
- Nem kicsit. Mit keresel itt Jeong Guk? -néztem rá kíváncsian.
- Apámhoz jöttem. Tudod ő itt lakik és „nem volt ideje" értem jönni. -mutatott idézőjelet- Így idevonatoztam.
- Oh értem. Megint apás hétvége?
- Csak címszóval, amúgy egésznap egyedül vagyok, ő tárgyalásokra jár. Tudod (?) a munka.
- Áh értem. Sajnálom!
- Ne, ne tedd. Már megszoktam. Na és hogy van a nagymamád? -terelte el a témát.
- Remekül köszi. Örült, hogy eljöttünk hozzá és a szülinapi meglepetésnek is. Mióta a nagypapa meghalt folyton megfeledkezik a születés napjáról. Talán azért mert egy nap eltérés volt az ő és nagypapa szülinapja közt.
Csak meséltem és meséltem. Teljesen megfeledkeztem magamról és csak úgy áradtak ki belőlem a szavak. Eszembe sem jutott, hogy talán untatom őt, de aztán kapcsoltam és abbahagytam.
- Uh bocsi, nem akarlak untatni a buta családi regényemmel... -fordultam el szégyelve magam és a földet kezdtem el bámulni.
- Ugyan már Li! Nem untatsz, honnan veszed ezt?
- Nem tudom. -vontam vállat- Csak sokan nem szeretik ha egy lány ennyit beszél ráadásul jelentéktelen dolgokról.
- Először is én nem olyan vagyok, mint mások! Én szeretem ha egy lány beszél velem és nem csak két szót képes kinyögni. Másodszor pedig közel sem jelentéktelen a saját családod története. Szerintem örülnöd kéne, hogy ilyen szerető családod van! -utalva ezzel az apjára.
- Igazad van, bocsánat!
- Nyugi, nem haragszom. -mosolygott aranyosan- Na! Merre tovább? -pattant fel.
Én meg csak néztem rá, hogy „most mi van?" Velem akar jönni? Bár az is igaz, hogy nem lehet kellemes egésznap egy üres, idegen lakásban ülni. Sajnálom őt az apja miatt, szörnyű ahogy viselkedik az egyetlen fiával! Inkább értékelné, hogy eljött ide hozzá. Vannak szörnyű nemtörődöm emberek...
- Csak nem velem akarsz tartani? -kérdeztem majdnem hogy csak nevetve.
- Talán nem szabad? -kérdezett vissza ugyanazzal a hanglejtéssel.
- Nem mondtam ilyet. Gyere menjünk, tudok egy jó helyet! -húztam magamután.
Elmentünk egy park szerűségbe ahol mindig tartanak valamilyen rendezvényt. Most is épp egy nagyobb program van a Valentinnap miatt. Gondoltam jó buli lesz odamenni, már csak a hullámvasút miatt is. Mikor az utcába értünk aminek a végén ott a park, már oda hallható volt a zene és láthatóak a fények.
- Hova viszel engem? -kérdezte mellettem lépdelve.
- Egy jó helyre! Szeretsz hullámvasutazni?
- Aha nagyon! Miért?
- Majd meglátod. -kacsintottam rá, bár fogalmam sincs miért.
A rendezvényre érve nagyon jó hangulat fogadott minket. Bárhová néztünk különféle programok voltak. Volt egy csomó ételes és édességes stand is, ahol főleg szivecske alakú finomságok voltak, az ünnepre való tekintettel. De persze akadtak olyan árusok is, ahol ilyen világítós gömböket, szivecskéket lehetett venni. Akkor volt villogó hajpánt is amin nyuszifül, macifül vagy szintén szivecske volt. A fő alkotóelem a szív volt! Az egyikhez odamentünk mert ilyen lövöldözős játék volt, ahol ha lelövöd a bábúkat akkor nyerhetsz valamit, attól függ mennyit sikerül kilőni.
Én nagyon béna voltam csak kettőt sikerült eltalálnom, így csak egy kulcstartót nyertem, Jungkook viszont mindet kilőtte így megnyerte a főnyereményt ami egy hatalmas maci volt ami a kezében egy világító szivet tartott.
- Nagyon klassz voltál! Nem is tudtam, hogy így tudsz lőni!
- Szeretek videojátékozni. -mosolygott- Tessék! -nyújtotta át a maciját.
- Nekem adod? 
- Neked nyertem.
- Tényleg? -meglepődtem.
Ez egy kissé meglepett. Hogy miattam tette volna? Ez kedves! Éreztem ahogy elpirulok pedig semmi olyasmi nem történt, mégis ettől az apró de kedves gesztustól zavarba jöttem. Lesütöttem szemeim és elbújtam az új macim mögött, nem akartam, hogy lássa piruló arcom. Ahogy sétálgattunk és néztük a különféle színes dolgokat, játékokat, standokat nyugodtság töltött el és már nem idegeskedtem Taehyung miatt. Sőt mondhatni el is felejtettem arra a kis időre, hogy mennyire haragszom rá.
Annyira elméláztam, hogy mikor Jeong Guk megragadta a karom kissé megijedtem. Elkezdett elhurcolni egy édességeshez, hogy vehessen magának vattacukrot.
- Vattacukrot eszek, vattacukrot eszek... -énekelgette amíg oda nem értünk, én csak mosolyogva ingattam a fejem.
- Jónapot kívánunk! -köszöntünk egyszerre.
- Áhh szép napot kívánok gyerekek! Mit adhatok? -kérdezte kedvesen a pult mögött álló öreg bácsika.
- Egy epres-citromos vattacukrot kérnék. Te mit kérsz? -fordult felém.
- Én? Hát nem is tudom... Egy vaníliás fagyit!
- Fagyit? Ilyenkor?
- Most mért?
- Hideg van még ahhoz nem gondolod?
- Nem! Különben is te kérdezted mit szeretnék! Akkor ne kérdezd ha nem akarod megvenni! -kötekedtem.
- De megveszem! Nem azért csak...
- Fiatal ember kérem ne veszekedjen a párjával, inkább nem kell kifizetnie a fagylaltért!
- Dehogy uram! Nem azért, fizetek önnek, van pénzem!
Odaadta a fagyit és Kook kifizette, vagyis csak fizette volna, de az úr nem fogadta el a pénzt, hiába erősködött. Félre vonultunk és kitört belőlem a nevetés.
- Mi olyan vicces?
- Hát te! Látod (?) szegény bácsit is kikészítetted, az agyára mentél! Inkább adott egy ingyen fagyit csak lépjünk le! -nevettem.
- Te csinálod az egészet! Mert neked télen fagyi kell! -lökött meg óvatosan kötekedés képp.
- Hogy mi!? Méghogy az én hibám, kikérem magamnak! Te kérdezted mit vegyél nekem én csak adtam egy választ! De nem kellett volna megvenned, én is megtudom!
- Ha-ha! Különben sem vettem meg ingyen volt! -nyújtotta ki nyelvét.
Én erre csak hátba vágtam és nevettünk az egészen. Meglepett a dolog, hogy a kemény, nőcsábász rosszfiú ilyen is tud lenni. Bár igaz a srácokkal tök rendes és ő általában a humor forrása, de a suliban egy keményebb, elérhetetlenebb arcát mutatja. De jó érzés, hogy ilyen is tud lenni.
Miután megettük a saját édességünket elmentünk, hogy felüljünk a hullámvasútra. Nagyon klassz volt rettentően élveztem és ahogy láttam Jungkook is. Mentünk egy párszor majd rábeszélt, hogy üljünk fel az óriáskerékre. Már kezdett beesteledni mikor sorra kerültünk.
Lassan haladt a kerék én pedig gyönyörködtem a szép tájban. Bár már hó nem volt ami mégszebbé tette volna az összképet, de így sem volt rossz.
- Milyen szép! -hallottam meg a mellettem ülő fiú csodálkozó szavait.
- Ugye? Szerintem is. Ha a tetejében leszünk mégszebb lesz!
Lassan forogtunk de végül csak a csúcsra értünk. Be lehetett látni szinte az egész várost. Egyszerűen lélegzetelállító látvány volt! Még a tengerpartot is látni lehetett. Épp ment le a nap s olyan volt, mintha a tenger el akarná nyelni s talán sosem engedné vissza.
- Igazad volt, ez gyönyörű! Életem egyik legszebb naplementéje! -mutatott a tájra.
- Nekem is. -mosolyogtam, szinte már-már könnyeztem is annyira meghatott a dolog.
Belül kinevettem magam, hogy egy ilyen kis semmiség miatt is képes vagyok sírni. Szégyen! Igyekeztem eltüntetni a sós cseppeket, de nem voltam elég gyors. Jungkook visszafordult és amikor meglátta, hogy könnyezem legnagyobb meglepetésemre nem kinevetett hanem óvatosan átölelt, már csak azért is mert nem nagyon lehetett mozogni az ülésben. Megsimogatta a hátam s mikor eltávolodott tőlem kezeit az arcomra tette és ujjaival letörölte könnyeim. Fura mód egyáltalán nem zavart a dolog, sőt kifejezetten tetszett a helyzet. Ami meg is rémisztett!
Bíztatóan rámmosolygott és bólintott egy aprót, azt kérdezve szótlanul, hogy minden rendben van-e már. Visszabólintottam ő pedig visszahelyezkedett eredeti helyzetébe. Nem tudom miért de csalódott voltam... Nem értettem magam! Mit vártam annyira? Mire számítottam mi fog történni?